Mondj valamit, vagy felrobbansz!
Újabb társasjátékot mutatunk be – ezúttal elsősorban a kisebbre gondolva. A „Tick-Tack-Bumm” nevű játék junior verziója akár már 4 éves kortól is játszható. A társas fejleszti a szókincset, a nyelvi készségeket, izgalmas, sőt sokszor mulatságos is.
Társasjátékokat bemutató sorozatunkban eddig nemigen foglalkoztunk a kisebbekkel: mind a Kolejka, mind pedig a Definity inkább a nagyobbaknak, illetve felnőtteknek lehetnek élvezetesek. Pedig a gyerekek is szeretnek játszani, nem csak a felnőttek! Most egy olyan játékot ajánlunk olvasóink figyelmébe, amelyet már egészen kicsik is tudnak játszani. Ráadásul a játék jól fejleszti a nyelvi képességeket, a szókincset.
Valójában nem is egy, hanem két játékról van szó. Az alapötlet és a játék menete ugyanaz, de két különböző kártyaszettel különböző életkorú gyerekekkel játszhatunk. A fiatalabbak esetében inkább a szókincsen és a gyorsaságon van a hangsúly, a nagyobbaknak készült változat azonban már némi nyelvi elemzőképességet is feltételez. A kicsiknek (5 éves kor fölött) készített junior változat egyszerűbb, kezdjük ezzel.
Kicsiknek
A játékot 4–12 ember játszhatja. A legfiatalabb játékos kezd: kezébe veszi a játékhoz tartozó műanyag bombát, ami nem kegyetlenkedésre, csupán időmérésre és persze az izgalom fokozására szolgál. Húz egy kártyát, majd beindítja a bombát, ami elkezd ketyegni... A kártyákon egy-egy helyszín, tipikus szituáció megnevezése szerepel és egy hozzá tartozó, elég részletgazdag kép; például „Az ebédlőasztalon”, „A virágboltban”, „A kastélyban” stb. A játékosok feladata, hogy egy-egy, a szituációhoz kapcsolódó szót mondjanak, természetesen olyat, ami még nem hangzott el. Aki mondott egyet, továbbadja a bombát a soron következőnek, és ez így megy mindaddig, amíg a bomba fel nem robban.
(Forrás: Molnár Cecília Sarolta)
Akinek a kezében a bomba felrobbant, az elviszi az adott kártyát. Vigaszdíjul viszont ő kezdheti a következő kört. A játék tizenhárom körből áll; a cél természetesen az, hogy minél kevesebb kártyát gyűjtsünk össze, azaz, hogy minél kevesebbszer robbanjon nálunk a bomba. Hogy ehhez mi kell? – Lélekjelenlét, szerencse, szókincs és némi kreativitás…
A játék – akár nagyobbaknál is – nagyon jól használható idegen nyelvi szókincs fejlesztésére is. A játék igen izgalmas tud lenni, a folyamatosan ketyegő bomba pedig tényleg sokkal jobb, mint egy sima homokóra. Az óhatatlanul bekövetkező leblokkolások pedig nagyon viccesek tudnak lenni, sőt még tanulságosak is. Kitapasztalhatjuk például, hogy – ahogy azt egyébként egyszerű pszichológiai kísérletek is mutatják – ha egy kategórián belül alkategóriát váltunk, mindig nehezebb, lassabb felidézni az oda kapcsolódó szavakat. Képzeljük el például, hogy a képen „A baromfiudvar” szerepel; az első játékos az ott található baromfiakkal kezdi a felsorolást, a többiek jó eséllyel a kategórián belül maradva folytatják, amíg van új ötletük… Amikor azonban nincs, akkor kategóriát kell váltani, mondjuk áttérni a baromfiudvarban található tárgyakra, eszközökre vagy a takarmányfajtákra. Egy-egy ilyen kategóriaátlépés több időt vesz igénybe, mint ha kategórián belül maradnánk. Ha ki akarunk tolni ellenfeleinkkel, akár előre is készülhetünk az új alkategória bevezetésére, hogy ezzel zavarba hozzuk az utánunk ülőt…
(Forrás: Molnár Cecília Sarolta)
És nagyobbaknak
A nagyobbaknak (12 éves kor felett) szóló játék menete nagyon hasonló. A játékosok szintén kártyákat húznak, és szavakat kell mondaniuk a kártyákhoz kapcsolódóan, de itt a kártyákon szótagok (szótöredékek) szerepelnek… Azt, hogy az adott betűsornak hol kell szerepelnie a megoldásokban, egy speciális dobókockával dönti el a kezdőjátékos. A dobókockán háromféle lehetőség szerepel (mind a három kétszer). Ha a „Tick…” feliratot dobjuk ki, akkor a betűkombináció nem állhat a szó elején; ha a „Tick… Tack…” van a kockán, akkor a betűkombináció bárhol lehet a szóban; ha pedig a bomba figurát látjuk, akkor a betűkombináció nem állhat a szó végén.
(Forrás: Molnár Cecília Sarolta)
Ha a DO betűkombináció szerepel a kártyánkon, és a „Tick…”-en áll a kocka, akkor nehéz a dolgunk, csak olyan szót mondhatunk, aminek a belsejében vagy a végén szerepel ez a betűsor: adogat, budoár, nagydoktor stb. A magyar nyelv fonológiai szabályszerűségeinek ismerete itt előnyt is jelenthet, ugyanis a magyarban nem fogunk olyan szót találni, ami do-ra végződik, sőt, a no-n és a nono-n kívül olyat sem, ami rövid o-ra végződik…
A játék tehát nem olyan nagyon könnyű, mint amilyennek első látásra tűnik. A fent említett módszerrel ebben az esetben is zavarba hozhatjuk játékostársainkat. Ha például a kocka a „Tick… Tack…”-on áll, akkor a betűkombináció bárhol állhat a szóban. Persze mindenki számára a legtermészetesebb, legkönnyebb az, ha a szó elején kezdi keresni… Ha azonban közbeszúrunk egy olyat, ahol, a szó végén vagy a szó belsejében szerepel, azzal kilendíthetjük partnereinket a sémájukból…
A játék többféleképpen is nehezíthető. Korlátozhatjuk például a kimondható szavak körét valamilyen nyelvtani szempont szerint. Például megszabhatjuk, hogy a megoldások között nem lehet toldalékolt alak, összetett szó, tulajdonnév vagy esetleg ige. Így még nyelvtan órai gyakorlásra is használható…