Mire jók a testrészek?

Miért akasztaná valaki a saját fejét a nyeregszíjára, vagy mi történik azzal, akinek ráülnek a lábára? Van-e különbség rövid kezűek és hosszú kezűek között? Hol rejtőzhet a szeretet a testben, ha nem a megszokott helyén, a szívben? Vajon a fejünkben és agyunkban tároljuk a megjegyzett, megtanult dolgokat, vagy mégis máshol? Megtudhatjuk, mit válaszolnának ezekre a mongolok.

Az emberi testrészek és szervek tényleges és valós biológiai szerepe mellett az emberiség több más feladatot és célt is tulajdonít ezeknek, jellemzőikből számos megalapozott vagy épp megalapozatlan következtetést von le. Ezek az elképzelések lehetnek olyanok, melyeket valaha, a modern anatómia és orvostudomány létrejötte előtti időkben még komolyan vettek és valóságnak tartottak, de eredhetnek játékos hasonlatokból, fantáziadús képzettársításokból is. A testrészekkel és szervekkel kapcsolatos hagyományos elképzelések jól tükröződnek egy-egy nép nyelvében, az általuk használt állandósult kifejezésekben, hasonlatokban, szólásokban és közmondásokban.

Az emberi testrészek jó alapanyagul szolgálnak a nyelvi leleményességhez
(Forrás: Wikimedia Commons / Vsion, KeFe)

Ezek az elképzelések nem egyformák minden népnél és minden nyelvben, noha érthető okokból (az emberi test mindenhol nagyon hasonló) számos párhuzamot és egyezést fedezhetünk fel egymástól távoli nyelvek esetén is. Ugyanakkor még az egyes szervekhez és testrészekhez kapcsolódó leglogikusabbnak tűnő elgondolások is hiányozhatnak bizonyos nyelvekből, vagy épp olyan képzettársításokkal is találkozhatunk egyes népeknél, melyek egészen meghökkentőek – de természetesen csak azok számára, akik nem szokták meg őket. A mongolok szófordulatai, kifejezései és szólásai közt is bőven találni magyar és európai ember számára újakat, szokatlanokat.

Ne lógassuk a fejünk!

Ha búslakodnak, a mongolok is lógatják a fejüket, de ezt valamivel szélsőségesebben teszik a magyaroknál: a ’búslakodik’ jelentésű толгой ганзаглах [tolgo^e gandz^agl^ah] annyit tesz, hogy ’a fejét a nyeregszíjra akasztja’, ahogy a vadászzsákmányt is oda függesztik fel.

A nyelvek közti hasonló képzettársításra példa, hogy aki magyarul ’fejére nő’ valakinek, az mongolul ’felmegy a fejére’ (толгой дээр гарах [tolgo^e dér gar^ah]). Akinek ’forog a feje’ (толгой эргэх [tolgo^e erg^eh]), az igazából ’szédül’, míg ha nem magától csinálja, hanem ’forgatják a fejét’ (толгой эргүүлэх [tolgo^e ergűl^eh]), akkor bármennyire is adódna, hogy elcsavarják a fejét, nem ez történik, hanem ’félrevezetik’.

Mikor a mongolok nagyon rá szeretnének venni valakit valamire, vagy el szeretnének érni valamit nála, akkor nem rágják a fülét, mint mi, hanem ennél jóval finomabb módszert választanak: ’csengőt aggatnak a fülére’ (чихнээс хонх уях [csihnész honh ujⁱh]). Persze a csengő csilingelésének lehet, hogy semmi hatása nem lesz, ha az illető ’kemény fülű’ (чих хатуу [csih hatú]), azaz ’nagyothalló’.

Noha a hosszú fül a buddhista mongoloknál hagyományosan szépnek számít, hisz ez a tulajdonság szerepel Buddha szépségjegyei közt, aki ’hosszú fülű’ (урт чихтэй [urt csihté]) az mégis inkább csak ’kíváncsi’. De akár hosszú, akár rövid a füle valakinek, akkor is csak egy viszonylag kicsiny testrészről van szó, amit tükröz az is, hogy a magyar népmesék Hüvelyk Matyijához hasonló szereplő a mongol mesevilágban a ’fülnyi fiúcska’ (чихэн төдий хүү [csih^en tödí hű]).

Buddha vagy a buddhista istenségek ábrázolásain jól megfigyelhetők a szépségjegyek, köztük a hosszú fülcimpa is
(Forrás: Wikimedia Commons / Vidor)

A száj és a nyelv természetesen a mongoloknál is az evéshez és a beszédhez kapcsolódik. Aki a ’száját nem találva eszik’ (амаа олохгүй идэх [amá ol^ohgü^e id^eh]), az mértéktelenül fal, míg akinek ’nyitott a szája’ (ам задгай [am dzadga^e]), az ’bőbeszédű’. Ilyen bőbeszédű emberre vágynak a katonák, mikor az ellenség terveit szeretnék kipuhatolni, s ha másként nem megy, hát a mongol harcosok is – mint a magyarok – ’nyelvet fognak’ (хэл барих [hel barⁱh]), azaz olyasvalakit, akinek remélhetőleg megered a nyelve. Nem árt óvatosnak lenni azonban a hallottakkal kapcsolatban, mert előfordulhat, hogy a beszélő ’nyelvén cukor, tarkóján (mögött) kés van’ (хэлэн дээр нь чихэр, шилэн дээр нь хутга [hel^en dérn csihⁱr silⁱn dérn hut^ag]), azaz szép szavakkal szól ugyan, de valami rosszat forral.

Mint tudjuk, a szem a lélek tükre, így kiválóan alkalmas érzelmek kifejezésére. Mikor egy mongol meglepődik, nem elkerekednek a szemei, hanem ’a szeme a feje tetejére mászik’ (нүд нь орой дээр гарах [nüdn oro^e dér gar^ah]). Aki szimpatikus, az ’meleg a szemnek’ (нүдэнд дулаан [nüd^end dulán]), míg aki ellenszenves, az ’hideg’ (нүдэнд хүйтэн [nüd^end hüⁱt^en]). Ha valaki túlzottan igyekszik szimpatikus lenni és jó benyomást kelteni, az kicsinosítja magát, de megeshet, hogy ’addig szépítkezik, míg kiesik a szeme’ (нүд бүлтэртэл гоёх [nüd bült^ert^el gojⁱh]), azaz ’túlságosan kicicomázza magát’.

A fejtől lefelé haladva eljutunk a mellkasig (цээж [cédzs]), ami a magyar nyelvben inkább a büszkeséghez, esetleg a benne dobogó szív nyomán a bátorsághoz köthető, de a mongolok egész másra használják: tanulnak vele. Aki kívülről tud valamit, az ’mellkasból’ (цээжээр [cédzsér]) tudja, s mikor még csak magolta, akkor is ’mellkasozott’ (цээжлэх [cédzsl^eh]). Még a tollbamondásra is ezt a szót használják: ’mellkasírás’ (цээж бичиг [cédzs bicsⁱg]).

A mongol birkozók nem azért hagyják szabadon a mellkasukat, mert tanultságukat akarják hangsúlyozni, hanem hogy ne keveredhessen nő közéjük
(Forrás: Wikimedia Commons / Fan111 / GNU-FDL 1.2)

Végtagok

Azok a jelzők, melyek egy-egy testrészre vonatkoznak, még akkor sem feltétlenül ugyanannak a képzettársításnak eltérő nézőpontjait idézik fel, ha egymásnak látszólag tökéletes ellentétei. Így pl. az, akinek ’rövid a keze’ (гар богино [gar bogⁱn]), az ’ügyetlen’ vagy ’ügyefogyott’, de aki ennek pont az ellentéte, azaz ’hosszú kezű’ (гар урт [gar urt]), az nem lesz ettől még ügyes, hanem csak ’enyves kezű’, ’tolvaj’. A ’nehéz kezű’ (гар хүнд [gar hünd]) egyszerre lehet ’ügyetlen’, de ha mondjuk vadászról van szó, akkor ’ügyes’, ’biztos kezű’ is.

Amit a kezünk ügyében tartunk, azok általában fontos és szükséges dolgok számunkra, közel állnak hozzánk. Ennek megfelelően számos olyan kifejezésben szerepel a kéz, amelyben valamiféle bensőségességet, közelséget fejez ki: ’kézi barát’ (гарын нөхөр [garín nöh^ör]) annyi mint ’jóbarát’, a ’kézi tanítvány’ (гарын шавь [garín savⁱ]) ’közeli, kedvenc tanítvány’, a ’kézi dolog’ (гарын юм [garín jum]) ’kedves, megbecsült holmi’, míg a ’kézi ember’ (гарын хүн [garín hün]) az ’inas’ vagy a ’szolgáló’. Aki saját magát félti a bajtól, az mással csináltatja a veszélyes dolgokat, pl. ’más kezével fogja a kígyót’ (хүний гараар могой барих ’hüní garár mogo^e barⁱh]), azaz ’mással kapartatja ki a gesztenyét’.

A kéz és a kar egyéb részei is szerepelnek kifejezésekben számos összefüggésben. Aki a ’tenyere mélyedését harapja meg’ (алганы хонхорхой хазах [al^agní honh^orho^e hadz^ah]), az lehetetlen dologra vállalkozik (valóban nem egyszerű mutatvány). Aki a másik ’könyökét húzza’ (тохой татах [toho^e tat^ah]), az ’részrehajlóan támogatja’.

Akinek ’könnyű a lába’ (хөл хөнгөн [hol höng^ön]), az gyorsan fut, gyors lábú – akinek viszont nehéz (хөл хүнд [höl hünd] ’nehéz lábú’), az végső soron lassú is lehet, de erre oka is van, ugyanis ő ’várandós’. A megszülető gyereknek is fontos tényező a lába, hisz akkor fog csak felcseperedve felnőttnek számítani, ha már ’a lába a kengyelig ér’ (хөл нь дөрөөнд хүрсэн [höln dörőnd hürsz^en] ’felnőtt, nagykorú’). Ahol pedig sok ilyen felcseperedett (vagy akár még növögető) ember van, az egy хөл ихтэй [höl ihté] ’soklábú’ hely, azaz ’forgalmas, népes’.

Ennek a lóversenyző mongol kisfiúnak már elér a kengyelig a lába, mégsem felnőtt
(Forrás: Wikimedia Commons / Jani Kajala / CC BY 2.0)

Mongóliában jártunkban-keltünkben olyan szép helyekre is eljuthatunk, mint a Hövszgöl-tó, ami 138 méteres mélységével az ország legmélyebb tava – már-már feneketlen mély, de mongolul ezt is a lábbal hozzák összefüggésbe, ez ugyanis náluk ’lábatlan’ (хөлгүй [hölgü^e]) mélységű. Lábunk a járáson kívül még sok mindenre használható. Ha valaki ’jó lábú’ (хөл сайтай [höl sza^eta^e]), akkor valójában ’vagyonos’, ha viszont képes a ’lábából fejet csinálni’ (хөлөөрөө толгой хийх [hölőrő tolgo^e híh]), akkor ’kedve, tetszése szerint cselekszik’. Akivel ’egy a lába’ valakinek (хөл нэгтэй [höl negté]), az a ’cinkosa’, akinek pedig ’ráülnek a lábára’ (хөлөнд нь суух [höl^öndn szúh]), azt ’becsapják, félrevezetik’. Nem kell becsapni az ügyetlen vadászt, hogy pórul járjon, elég ha ’a combját akasztva a nyeregszíjra érkezik meg’ (гуяа ганзгалсаар ирэх [gujá gandz^agl^aszár ir^eh]), azaz zsákmány nélkül, ’üres kézzel’.

Belső szerveink

A belső szervek pontos szerepe a test működésében sokáig rejtély volt az emberek számára, de azért gazdag fantáziával igyekeztek kitalálni mire lehetnének jók. A szív például a legtöbb népnél az érzelmek és a szeretet helye, ami a mongoloknál is igaz ugyan, de mégis van erre a célra egy másik kijelölt szervük: a máj (элэг/элгэн [el^eg/elg^en]). A máj szó önmagában jelentheti azt, hogy ’nemzetség’ (különösen nyugat-mongoloknál), így a kérdés, hogy „milyen májhoz tartozik?”, az illető származását tudakolja. Ugyanez a szó több kifejezésben is szerepel, melyek mind ’rokonság’ jelentéssel bírnak: элгэн садан [elg^en szad^an], элгэн төрөл [elg^en tör^öl], ураг элэг [ur^ag el^eg]. Nem csak a rokonokra, hanem a legalább annyira fontos szülőföldre is utalhat a májunk, mint az alábbi videón hallható és látható dal címében is meg van fogalmazva: Халуун элгэн нутаг [halún elg^en nut^ag] ’forró májas vidék’, azaz ’szeretett szülőföld’.

A mongol emberek ’vékony májú’-nak (элэг нимгэн [el^eg nimg^en]) tartják azt, aki lágyszívű, s ’kemény májúnak’ (элэг хатуу [el^eg hatú]) azt, aki keményszívű. Ha valaki nagyon jókedvű, akkor ’addig nevet, míg elzsibbad/megfájdul a mája’ (элгээ хөштөл инээх [elgé höst^öl inéh), ha pedig kezét összekulcsolva a hasára teszi, akkor a ’máját öleli’ (элгээ тэврэх [elgé tevr^eh]). Ha mindeközben semmit nem eszik, akkor mongolul nem éhgyomorra csinálja, hanem ’éhes májra’ (өлөн элгэн дээр [öl^ön elg^en dér]).

Nem igazán emberi szervekre utal, de érdemes megemlíteni még a ’májra tapadt lép’ (элгэнд наалдсан дэлүү [elg ^end náldsz^an delű]) kifejezést, ami ’felesleges, senkinek nem kellő’ dolgot jelent – a jószág mája ugyanis finom ínyencfalat, míg a lépet nem eszik meg, így a májra tapadt lép csak bosszúságot okoz.

A vesének (бөөр [bőr]) nem annyira a működése, mint inkább a helye ihlette meg a mongolokat. Akik együtt vannak, azoknak a veséjük is közel van egymáshoz, így ha ’egyesítik a veséjüket’ (бөөрөө нийлэх [bőrő níl^eh]), akkor ’egy húron pendülnek’, ’egyikük 19, másikuk egy híján 20’. Aki ’fél veséje’ a másiknak (өрөөсөн бөөр [örősz^ön bőr]), az szoros kapcsolatban van vele, azaz ’cinkostársa’.

A ’csont’ (яс [jasz]) szerepe a májhoz hasonlóan fontos a származásban. A ’csont’ vagy az abból képzett ястан [jaszt^an] szó egyaránt jelenthet ’nemzetséget, nemzetiséget’, s a korábban a májra vonatkozóan említett kérdést csonttal is feltehetjük: „milyen csonthoz tartozik?”, azaz „milyen származású?”. Aki nem máshoz, mint az ’arany csonthoz’ (алтан яс [alt^an jasz]) tartozik, az Dzsingisz kán leszármazottja, az ’arany nemzetség’ tagja. A ’csontos barát’ (ястай нөхөр [jaszta^e nöh^ör]) pedig olyan, mintha saját nemzetségbe tartozó testvér lenne, azaz ’jóbarát’.

Kapcsolódó cikkek

Nem minden mongol mongol, de minden mongol mongol

Mi az a mony?

A beszédes szerv

Kapcsolódó tartalmak:

• Nem minden mongol mongol, de minden mongol mongol
• A Kurultájtól
  a Nagy Népi Hurálig
• A modern mongol írásbeliség
• Mi az a mony?
• A beszédes szerv

Hasonló tartalmak:

• 5 vicces pólófelirat
• A fene se érti ezt a bikfanyelvet!
• A lényeg a lényeg:
  nem most jöttünk a falvédőről
• A rongyosra hallgatott mp3
• Akkorát kapsz, hogy attól koldulsz!

Hozzászólások (3):