Milyen „régi” a szlovák nyelv?
A kezdetek
A cikk nem a címben feltett naiv kérdést akarja megválaszolni, hanem a szlovák nyelv példáján keresztül azt akarja megmutatni, hogy egyrészt a nyelvek és a nyelvjárások elhatárolása nemcsak a jelenkorban, hanem történetileg sem feltétlenül egyértelmű. A szlovákot is számos vonása különíti el régóta a többi szláv nyelvtől, mégsem ezért tekintjük önálló nyelvnek.
Korábban már láthattuk, hogy a mai szlovák és cseh alapjául szolgáló kései ősszláv nyelvjárások között már akkor megjelentek különbségek, amikor a szláv nyelvi egység felbomlásáról még nem beszélhetünk. Most további olyan példákkal folytatjuk, amelyek a szláv nyelvágak kialakulásának korából, de még mindig a szlovák önállósodása előttről valók.
Metatézis és intonáció
Az alsó farkinca (ogonyek) az orrhangú ejtés jele: ę, ǫ, ill. ą (utóbbi a lengyel helyesírásban az orrhangú [o] jele!). Az alsó kör szótagképző mássalhangzó alá kerül: l̥, r̥, n̥, m̥. A cikkben előforduló, de az előző részben már magyarázott jelek olvasatát nem adjuk meg újra. A nyíltszótagúságra való törekvéssel az ősszláv záródó kettőshangzók is megváltoztak, hiszen ellentmondtak az emelkedő hangzósság elvének. A v (u̯) és j (i̯) utótagúakból egyszerű hosszú magánhangzók lettek: hosszú ū, illetve ě (jaty) magánhangzó, amelynek eredeti ejtése hosszú nyílt [e] (IPA [æ:]) lehetett, valamint hosszú ī. Az m és n utótagúakból lettek az orrhangú ę és ǫ magánhangzók; a redukált ь (ĭ) és ъ (ŭ),valamint az r és l hangzók kapcsolatából pedig a szótagképző r̥ és l̥ hangok alakultak.
A nyelvtörténet szempontjából a leglényegesebb ide tartozó változás az a és e előtagú, valamint az r és l utótagú diftongusok alakulása. Ezek eshettek a szó elejére vagy a szó belsejébe mássalhangzó után: az első esetet VRC, a másodikat CVRC hangképlettel rövidíthetjük, ahol V = magánhangzó, itt (a, e), R = (r, l), C = bármely mássalhangzó. Ezek úgy változtak, hogy hangátvetés (azaz metatézis) történt, a kettőshangzó két eleme – már külön hangként – felcserélődött: VRC > RVC, ill. CVRC > C(V)RVC. E közben a magánhangzós elem nyelváganként némileg eltérő jellegűvé változott, ami a szláv nyelveken belüli osztályozás egyik alapja is. A változás a cikk szempontjából lényegesebb szó eleji pozícióban kezdődött még az i. sz. 4. században, míg a szó közepén több évszázaddal később teljesedett be, hiszen az i. sz. 5–6. századi bizánci forrásokban még Δαργομήρος (Dargomírosz) alakban olvasható a mai Dragomir személynév, és az i. sz. 8. században találhatni már hangátvetett Dragovitus (mai Dragovit) formát.
A szó eleji ősszláv eRC hangkapcsolatból *RěC alakú eredményt várhatnánk. Talán ide tartozik az átmeneti *Rězań alakon keresztül az orosz Рязань (Ŕazań, Rjazany) városnév, ha az a mordvin eŕźań ’erzä mordvinokkal kapcsolatos, hozzájuk tartozó’ szóból származik: itt időrendi probléma van. Közszóként az ősszláv *elbădā ’libatop (Chenopodium), laboda (Atriplex)’ > *lěboda > *lěbeda merül fel, vö. cseh lebeda, lengyel lebioda, orosz лебеда (lebeda); ugyanakkor a szlovák loboda és a régi lengyel łoboda miatt más lehetőség is felmerül. Egyesek a cseh Labe, lengyel Łaba ’Elba’ folyónevet is már az umlautos germán Elbia alakból származtatják, azonban a mai kemény szláv l ~ ł miatt ez kevésbé valószínű kiindulás, mint az umlaut nélküli Albia.
Az ł ejtése [w] (mint a w az angolban).
A szókezdő VRC fejlődése esetén fontos volt az intonáció. (A továbbiakban csak az aRC változatra adunk példát, mert eRC alakú szóra nincs biztos adat.) Az emelkedő hangsúly alatt az áRC hangkapcsolatnál minden szláv nyelvben azonos az eredmény: a hangátvetés után a magánhangzó hosszú lesz, RāC, amelynek a mai szláv nyelvekben mindenütt rövid vagy hosszú a hang a folytatója. Erre példa a szlávok által átvett Albia ’Elba’ folyónév is, amely ma a csehben Labe, a lengyelben Łaba alakú lett.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ptr Vilgus / GNU-FDL 1.2)
A fölülre tett alulról nyitott félkör (fordított breve) a hosszú ereszkedő hangsúlyt mutatja: ȃ. Mivel ezt nehéz kiszedni, sok munkában ehelyett hullámos vonal (tilde) vagy kalap (cirkumflex) áll, de precíz jelölésben ezek az új akut (ã), ill. az új cirkumflex (â) intonáció jelölései. Az éles ékezet magánhangzókon a mai cseh és szlovák esetén hosszú hangot jelöl: á, í; zenei hangsúllyal rendelkező nyelvek esetén viszont a hosszú emelkedő hangsúly jele: á, ě́; egyébként jelölhet az erősségi hangsúlyt (pl. az oroszban), vagy úgynevezett „áthajlott” hangot (vö. az [u] ejtésű lengyel ó-t). A kettős tompa ékezet a rövid ereszkedő hangsúly jele: ȁ, az egyszeres tompa pedig a rövid emelkedőé, vagy egyszerűen a rövidé, ha az nem különböztet meg intonációt: à.
Ereszkedő ȃRC intonáció esetén azonban a nyugati és a keleti szláv nyelvekben rövid RăC lesz az eredmény, amelynél a mai nyelvekben o-t (RoC) találunk, míg a déli szláv esetén az emelkedő változattal egyező hosszú RāC folytatást találunk. Az irodalmi nyelv alapját is képező középszlovák nyelvjárások itt nem a csehvel, hanem a délszláv nyelvekkel tartanak. Vö. ősszláv *ălkŭtĭ ’könyök’ > ószláv лакъть (lakŭtĭ), szerb-horvát lakat, szlovák lakeť, de cseh loket, lengyel łokieć, orosz локоть (lokoť), amelynek rokonsága: litván uolektis ’könyök (hosszmérték)’, lett olekts ’ua.’, óporosz woltis ’alkar’, woaltis ’könyök(csont)’. Ugyanígy alakult az ősszláv *ărbŭ szóból az ószláv рабъ (rabŭ), szlovák rab ’rab(szolga)’, illetve cseh rob, óorosz робъ (robъ). Az e mögött álló ieu. *orbʰos ’árva; (rab)szolga’ szónak (innen görög ὀρφανός [orphanos], latin orbus, szanszkrit अर्भ [arbha], örmény որբ [orb]) egyébként a finnugor *orpa (*orwa) ’árva; özvegy’ tőn keresztül a magyar árva szóval is van kapcsolata.
Tehát ez az i. sz. 4. századtól induló folyamat, amelynek feltétele a zenei hangsúly északi szláv nyelvekből való eltűnéséig (azaz kb. az i. sz. 9. századig) volt meg, másként játszódott le azokban a nyugati szláv dialektusokban, amelyekből a mai szlovák irodalmi nyelv fejlődött ki, mint a környező nyelvjárásokban.
Intonáció és metatónia
A jelenkori szláv nyelvekben meglehetősen különböző hangsúlyviszonyokat találunk, és ez igaz azokra a nyelvjárásokra is, amelyek megőrizték az intonációt (zenei hangsúlyt). A különbségek okát az ősszláv korszak derekán lezajló, a prozódiát megváltoztató folyamatokban, azaz a szótagok nyíltszótagúság okozta átrendeződésében és a redukált magánhangzók (jerek) kialakulásában szokták látni. A zenei hangsúly felbomlása ezzel együtt sokáig tartott, hiszen még a CVRC hangkapcsolat i. sz. 7–8. századi átalakulásánál is fontos szerepe volt. Azonban az i. sz. 9. században megalkotott glagolita, majd az ezt egy századdal követő cirill írásrendszerben már nincs nyoma, jóllehet a mintául szolgáló görög ortográfia jelölte az intonációt. Egyedül a legelső összefüggő szláv nyelvemlékben, az i. sz. 10. században másolt Kijevi lapok esetén találni olyan ékezetszerű jeleket, amelyek talán az intonációra utalnak.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A zenei hangsúly megmaradt a szláv terület délnyugati (a szerb-horvát és szlovén nyelvjárások többsége), valamint az északnyugati részén (az északi kasubban), de csak a hangsúlyos szótagon, így az önálló erősségi elem megszűnt. A keleti szlávoknál és a bolgár-macedón csoportban a szabad erősségi hangsúly maradt meg, míg az intonáció és a hanghossz eltűnt. A nyugati szlávoknál a zenei hangsúly elmaradt, az erősségi hangsúly rögzült, de a hosszú magánhangzók megőrződtek (a lengyel centrumú lechita csoportban ez utóbbi az i. sz. 15. században szűnt meg). A szlovák fejlődés azonban eltér a csehétől: az eredeti hosszú emelkedő (akut) hangsúlyú szótagok esetén a mai csehben hosszú magánhangzót találunk, míg a szlovákban rövidet, vö. ősszláv *kárvā ’tehén’ > *kráva > cseh kráva ≠ szlovák krava, illetve ősszláv *bérza ’nyírfa’ > *bŕě́za > cseh bříza ≠ szlovák breza. Hasonló jelenség található a zenei hangsúlyt megőrző nyugati délszláv nyelvek esetén is, ahol a szlovén megtartotta az eredeti hosszú akut hangsúlyt, a szerb-horvát što-nyelvjárásokban viszont az rövid ereszkedő (cirkumflex) hangsúllyá vált, vö. szlovén kráva ≠ szerb-horvát krȁva, szlovén bréza ≠ szerb-horvát brȅza.
A szláv zenei hangsúlyt érintette egy markáns változás, az úgynevezett hangsúly-metatónia (átrendeződés), amikor – többek közt – bizonyos fonetikai környezetben a régi ereszkedő hangsúlyú szótagok emelkedő intonációjúak lettek. Ez utóbbi neve „új akut”, mert a fejlődése eltérhet a régi emelkedő (akut) hangsúlyétól. Éppen ilyen a szlovák, ahol az új akut a régivel ellentétben hosszú magánhangzót ad, tehát az új intonáció esetén nincs különbség a közeli rokon cseh nyelvhez képest. Vö. ősszláv *stȃrža ’őrség’ > *stráža (pontosabban: *strãža) > szlovák stráža = cseh stráža.
Vagyis az ősszláv korban, amikor a zenei hangsúly még élő volt, a majdani szlovák nyelv alapját alkotó nyelvjárásoknak a többi nyugati szláv dialektustól eltérő intonációs sajátosságai voltak. A régi hosszú emelkedő szótagok magánhangzói lerövidültek, a hosszú emelkedő hangsúlyt csak a metatónia hozza majd újra létre. Ez utóbbiban különbözik a szlovák a hasonlóan változó szerb-horvát što-nyelvjárásoktól, azokat ui. a metatónia máshogy érintette (a szerb-horvát strȃža hangsúlya a régi cirkumflexnek megfelelő).
A jerek változásai
Az előbbiekben vázolt történeti különbségek mellé az utolsó közös szláv változás, a redukált magánhangzók (jerek) eltűnése is hozott továbbiakat. Ennek az i. sz. 9–12. századra, azaz már az írásos korra eső folyamatnak a során az ъ (ŭ) és ь (ĭ) hangok tovább sorvadtak, azaz előbb elvesztették a szótagképző jellegüket, majd el is tűntek. Kivételt azok az esetek jelentettek, amikor a rájuk következő szótagban is jer állt (ez az úgynevezett „erős” helyzet), mert ekkor az ellenkező irányba fejlődtek, teljes értékű magánhangzóvá lettek, azaz vokalizálódtak.
Erre vezethető vissza az az érdekes különbség, hogy az egyes szám alanyesetű cseh kráva ~ szlovák krava ’tehén’ szópár többes szám birtokos esetű alakjaiban a magánhangzóhosszak felcserélődnek: cseh krav ~ szlovák kráv. Ez utóbbi alak végén volt egy kemény jer (ъ / ŭ), amely voltaképpen az esetrag, vö. ősszláv кравъ (kravŭ). A jerek meggyengülésével hangsúly-metatónia lépett fel, és az eredeti emelkedő hangsúly ereszkedővé (új cirkumflexszé) vált: ez magyarázza a cseh rövidülést. A szlovákban pedig úgynevezett pótlónyúlás lépett fel: az eredetileg két rövid szótagból álló szó lekopás utáni lerövidülését kompenzálta a megmaradt szótag megnyúlása.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jozef Kotulič / GNU-FDL 1.2)
Van különbség a vokalizálódó jerekben is. Ezek a csehben minden helyzetben e-vé lettek, a közép- és részben a kelet-szlovákban azonban emellett o-vá és a-vá is, vö. ószláv въшь (vŭšĭ) ~ cseh veš ≠ szlovák voš ’tetű’, ószláv ръжь (rŭžĭ) ~ cseh rež ≠ szlovák raž ’rozs’. Az o-val való helyettesítésnek keleti szláv, az a-val valónak szerb-horvát párhuzamai vannak, ugyanakkor az o előfordul a felső, az a pedig az alsószorb nyelvben is, így e mögött az egyszeri érintkezésen túlmenő, mélyebb areális folyamat is feltételezhető.
Végezetül nem szorosan ide kapcsolódik, de a jerek kapcsán itt is megemlíthető egy igen régi szókészleti eltérés. A szláv nyelvek közül csak a szlovák és a horvátok tulajdonképpeni nyelveként tételezett szerb-horvát ča-nyelvjárás őrizte meg eredeti alakjában az ősszláv *čь ’mi?’ (< ieu. *kʷid) kérdő névmást: szlovák čo, szerb-horvát nyelvjárási ča. A többi nyugati szláv nyelvben ez -so elemmel, a déli és keleti szláv ágban pedig to partikulával bővült, vö. cseh és lengyel co < régi čso ~ czso, ill. orosz что (čto), szerb-horvát što, bulgár що (što) < ószláv чьто (čĭto).
Összefoglalásul
A mai szlovák nyelv (és nemcsak az irodalmi nyelv alapján jelentő középszlovák dialektus), tehát számos olyan sajátossággal rendelkezik, amelyik az i. sz. 15–16. századi szétválást fél-egy évezreddel megelőzőleg is elkülöníti a mai cseh nyelvtől. Ez arra utal, hogy ezen az időtávon belül e dialektusoknál stabil nyelvjárási különbségek álltak fent a nyugati szláv, majd cseh-szlovák egységen belül, és megalapozza azt, hogy nyelvtörténeti értelemben a szlovákot mint entitás megnevezését ilyen mélységekben használjuk. Ennek nem mond ellent az, hogy a 19. században akár úgy is alakulhatott volna, hogy nem lesz saját szlovák irodalmi nyelv, hiszen egyrészt a kasub önálló történeti nyelvi státusza sem kérdőjeleződik meg attól, hogy ma már inkább lengyel nyelvjárásnak tűnik. Másrészt, ha a szlovént is csatlakoztatják a 19. században a közös szerb-horvát irodalmi nyelvhez, akkor ma az sem lenne más, mint a kaj-horvát speciális nyelvjáráscsoportja; illetve fordítva, a kaj-horvátról beszélhetnénk most, mint a szlovén legkeletibb dialektusáról.
Irodalom
Baleczky Emil – Hollós Attila: Ószláv nyelv. Tankönyvkiadó, Budapest, 1985.
Bojtár Endre: Bevezetés a baltisztikába. Osiris Kiadó, Budapest, 1997.
Horálek, Karel: Bevezetés a szláv nyelvtudományba. Tankönyvkiadó, Budapest, 1967.
H. Tóth Imre: Bevezetés a szláv nyelvtudományba. JATEPress, Szeged, 1996.
H. Tóth Imre: Rövid összehasonlító szláv nyelvtan, I. rész (Hangtan, alaktan). Kézirat (JATEPress), Szeged, 1999.
Pauliny, Eugen – Ružička, Jozef – Štolc, Jozef: Slovenská gramatika, 5. vydanie. Slovenské pedagogické nakladateľstvo, Bratislava, 1968.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (88):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@mondoga: Találtam Szent Imrével kapcsolatos információt - egyéb magyar vonatkozásokkal együtt - itt:
fmg.ac/Projects/MedLands/CROATIA.htm
(részletekben másolom a lényeget)
Chapter 2. KINGS of CROATIA [925]-1096
1. TOMISLAV (-[925/30]).
2. TRPIMIR (-[935]).
3. KREŠIMIR (-[940/45])
...
KREŠIMIR, son of STJEPAN DRŽISLAV King of Croatia & his wife --- (-[1029/30]). He succeeded in [1000] as KREŠIMIR III King of Croatia.m ---. The name of King Krešimir's wife is not known. She was in a Byzantine jail in 1024[96].
King Krešimir III & his wife had two children:
1. STJEPAN (-1058). He was in a Byzantine jail in 1024[97]. He succeeded his father in 1030 as STJEPAN I King of Croatia.
2. daughter . The Chronicle of Joannes Archidiaconus Goricensis records that "sancto Stephano" betrothed "Emerici ducis Sclavoniæ" to "filia Cresimiri" but that the future bridegroom died the following year[129]. Betrothed ([1030]) to IMRE of Hungary, son of ISTVÁN I King of Hungary & his wife Gisela of Bavaria ([1007]-killed Bihar 2 Nov 1031).
A Szent Imre életével foglalkozó írásokban ennek semmi nyoma nincsen. Általában vitatott még az is, hogy Imre házas volt, vagy csak eljegyezte a kijelölt párját, a menyasszony neve és hovatartozása se ismert. Ha ez a dokumentum hiteles, akkor a menyasszony Kresimir horvát király családjából való, és a házasság elmaradt Imre halála miatt.
A hivatkozott krónika az egyike a korábban említett egyházi dokumentumoknak.
A hivatkozásban található további magyar vonatkozású adatok megerősítik, hogy a magyaroknak ezt megelőzően és ezt követően is voltak a Dráva-Száva közében érdekeltségeik, és Szent László csak lezárt egy korszakot, ill. nyitott egy újat, de messze nem a 11.sz. végén kezdődött a magyarok szlavóniai jelenléte.
@Fejes László (nyest.hu): "de nem kezdem a másikat kioktani azzal kapcsolatban,"
ROTFL, ROTFL
@bloggerman77:
"Sajnos nem érted, most sem."
Szerintem, meg pontosan érti!
Én ugyan szoktam "froclizni" de ettől ő még értelmes ember - a szakmája az, amitől nem bír szabadulni.
Ez egyértelműen látszik, ha elolvasod a cikkeit.
Megpróbál önálló véleményt alkotni - de semmivel nem megy többre vele, mint te, vagy én. A @zegernyeinek meg a "hivatalos finnugrisztikának" már többször "nekiment" de mindannyiszor le is pattant róla.
Vagyis, pontosan tudja, hogy mit is jelent a "hivatalos történetírás" - csak megpróbálja azt a "liberálidealista" nézetet képviselni amely szerint a tudomány „független”.
Ami úgy nagy általánosságban persze igaz… csak a legtöbb „független tudós” … belehalt ( éhen ) ebbe a nagy „függetlenségbe”… ( a kommentezőkkel szembeni bunkóság, nem a függetlenség jele )
Halkan... jegyzem meg!!!
@bloggerman77: Én nem merek ilyen bátran nyilatkozni. Nem tudhatjuk, hogy a misekönyv "összeállítói" mit tudhattak Szent Imréről és mit nem. (Azt írod, tudták, hogy Imre herceg egy dukátus ura volt, de azt nem tudták, hogy hol,)
Szerintem meg nincs okunk feltételezni sem azt, hogy hülyék voltak, sem azt, hogy minden alap nélkül csak "fényezni" akartak volna.
De ha már fényezés, akkor miért horvát, miért nem magyar? :-)
Pl. István szerepe Syrmium "újraalapításában", sőt, Örs (Urs, Eurs) "dux", esetleg Koppány herceg jelenléte Szlavóniában...
Nemcsak a MolnarErik által hivatkozott Kercselics Baltazár, de Szörényi László (Ladislaum Szörényi: Vindiciae Syrmienses, 1734.) is említést tesz Szent Imre szlavóniai dux címéről.
Szörényi egyházi kéziratokra hivatkozik (taxae ecclesiarum et monasteriorum tom.III), dátumot nem közöl.
Persze azt értem, hogy a "hivatalos", meg a ménsztrím, meg a többi ezt nem tekinti relevánsnak, de nincs valami nagy egyezség a Dux Ruizorum körül se. (Utóbbinál Mátyás Flórián véleményét legalább annyira tartom megalapozottnak, mint a "nagyokét".)
@blogen:
Ezek a szabolcsi zsinat közismert rendelkezései - amiket nem tartottak be, mert a magyar uralkodóknak nem volt rá igényük a 13. századig.-
De ezek nem összefüggő nemzetiségi területek voltak.
@Fejes László (nyest.hu):
Sajnos nem érted, most sem. Nem azt mondom, hogy múljuk felül őket a mesealapú történetírásban (van rá igény, lásd Jobbik-közeli történészek), hanem azt mondom, hogy a "zakadémiai" magyar történetírás a tudományos tényekre támaszkodik, a nemzeti mitológiában hívők meg a sumérszittya szabadegyetemnen meg a kurultájon vannak. Romániában, Ukrajnában meg Szlovákiában meg az egyetemek régészeti, történeti tanszékein, meg a tudományos akadémiákon. És a tudományos alapú magyar történész szakma nem tud ezekkel birokra kelni.
@MolnarErik: Csak hoztam egy hivatkozást, ami a szóban forgó felirat (egyik?) lehetséges forrásáról szól kicsit részletesebben. Ha LvT erre hivatkozott, akkor ez nem lehetett a nyitrai dukátusra utaló szöveg. A Magyar Könyvszemle 1993. 325-330. tkp. megerősíti az általad írtakat.
@bloggerman77:
Csak nem azokra a "valami vlah" népekre gondolsz, akiket egy "morvacsődör" vezetett, és akikről Anonymus olyan megvetően nyilatkozott ahogyan egész történelmük során talán senki... "a világ legalja népe"... csak ezt nem szokás idézni...
Azt az Anonymust tekintik "hiteles" forrásnak... aki valószínűleg egyetlen tényleges történésről sem tudott a honfoglalás korából...
Össze lehetne őket kötni a finnugristákkal... akik viszont, egy olyan "császárt" tekintenek hiteles forrásnak aki alig kerülve hatalomra, kocsiderék számra volt kénytelen adóaranyakat fizetni "kedves fiainak"...csakhogy békén hagyjak... "uralkodni"...
@bloggerman77: Dehogynem voltak. A Tiszántúlon jelentékeny kabar népelem települt meg, akik ráadásul muzulmánok és izraeliták voltak. A ő krisztianizálásukra hozott Kálmán olyan törvényeket, amiktől ma nyugat-európai szélsőjobbaldali egy ujját is csak álmodozva titokban meri megnyalni!
A régi hitükhöz ragaszkodó izmaeliták büntetéséről
Ha valaki izmaelitákat böjtölésen kap rajta, vagy evésen és a disznóhústól való tartózkodásban, vagy mosakodásban avagy más vétkes szokásukban, az ilyen izmaelitákat küldjék a királyhoz. Aki pedig őket bevádolta, vagyonukból kapjon részesedést.
Az izmaeliták áttelepítéséről
Az izmaeliták minden falujának megparancsoljuk, hogy templomot építsenek, s azt ugyanazon falu területéből adománnyal lássák el. S miután a templom felépült, az izmaeliták falujának a fele költözzön el a faluból, és másutt telepedjenek le; hogy miképpen most egyforma szokásúak lesznek velünk az együttlakásban, úgy Krisztus egy és ugyanazon egyházában, ti. az isteni hajlékban is egyetértők legyenek velünk.
Az izmaeliták leányainak férjhez adásáról
Az izameliták közül senki se merje leányát a saját népéből valóhoz adni férjhez, hanem csak a mi népünkből valóhoz.
Az izmaeliták étkezéséről
Ha valamelyik izmaelitának vendégei vannak, vagy valakit lakomára hív, mind ő, mind vendégei csupán disznóhúst egyenek.
@bloggerman77: Te sem érdemben szólsz a kérdésemhez, ami az idézőjelhasználatra vonatkozó felvetés. Abba pedig valóban nem szólok bele, amihez nem értek (vagy max. kérdezek, de nem kezdem a másikat kioktani azzal kapcsolatban, pláne nem írok olyasmiket, hogy „ha az adott törtémnész nem tud így vagy úgy magyarázni valamit, akkor rögtön úgy magyarázza?” stb.).
@bloggerman77: „A szomszéd országok vs. magyar történelem viszonyához:” Ja, ha máshol vannak mindent saját nemzeti érdek alapján magyarázó történészek, akkor ebben is felül kell múlnunk őket? Vagy milyen relevanciája van annak, hogy mások hogyan hamisítanak történelmet? Vagy mondjuk ha egy szlovák/román/ukrán történész történelemhamisítást követ el, akkor az a teljes szlovák/ukrán/román történelemtudományt érvényteleníti? Komolyan úgy gondolod, hogy ha mondjuk az ukrán történészek torzítanak Kárpátaljával kapcsolatban (tegyük fel, hogy ebben igazad van), akkor ez bizonyíték arra, hogy a horvátok is torzítanak Szlavóniával kapcsolatban?
A szomszéd országok vs. magyar történelem viszonyához:
tortenelemportal.hu/2011/02/ukran-kutata...a-vereckei-hagon-at/
A haladó, Anonymus meséit hiteles történeti forrásnak tartó ukrán kutatás szerint kárpátaljai honfoglaló magyar temetők - besenyők, akiket Kijevi Rusz telepített le a Kárpátokon belül. és a magyar állam csak a 11. században "gyarmatosítja" a területet. No comment.
Jaj, de ismerős, csak nem ezt mondja a román, szlovák és - lásd a vitát elindító, LvT által megidézett - horvát történettudomány is?!
@mondoga:
Ennek a könyvnek az összeállítói azt tudták, hogy Imre herceg egy dukátus ura volt, de azt nem tudták, hogy hol, és a zágrábi püspökség "fényezéséhez" magukénak vallották. Kb. ennyi.
@nadivereb:
"Szerintem pl. sokkal cikibb, ha valaki lesz egy állítást, majd azt a cáfolat után megpróbálja letagadni,"
**
Például?
@MolnarErik: És végképp nem releváns abból a szempontból, h Szent Imre idejében mit érthettek Sclavonia alatt.
@MolnarErik:
Ha mondjuk a "szentek előállításához" szükséges történetek gyártását nézem, akkor valóban... nem sok hitelessége van az efféle feliratoknak...