0:05
Főoldal | Rénhírek

Mi legyen az igazolatlan órákkal?

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint igazságtalan az iskoláztatási támogatás rendszere, mivel a tanulóknak csak 20 éves korukig jár az iskoláztatási támogatás, ugyanakkor a szakképző iskolákba járó tanulók 20 éves korukig nem tudják befejezni tanulmányaikat.

MTI | 2012. július 11.

A szervezet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kifejtette: a közoktatási intézmény igazgatójának jelzése alapján évente mintegy hétezer tanulóval szemben lépnek fel a gyámügyi hatóságok, mert 50 óránál, (vagyis 10 napnál) többet hiányzott az iskolából igazolatlanul. A családi pótlék elvonása több százmillió forint költségvetési megtakarítást eredményezhet ezután, de az MSZOE véleménye szerint értékelhető pedagógiai és gyermekvédelmi célja nincs.

Emlékeztettek arra, hogy a jogszabály értelmében a tanuló egy tanévben 50 órát hiányozhat az iskolából igazolatlanul, 200 órát igazoltan, azaz összesen 250 órát lehet távol az iskolából következmények nélkül. Mennyivel tud kevesebbet a tanuló, ha egy órával többet mulaszt? – tették fel a kérdést, azt javasolva, hogy a családi pótlék megvonásával kapcsolatos eljárásban enyhítő körülményként vegyék figyelembe a „vádlott” tanulók tanulmányi eredményét.

Az MSZOE véleménye szerint sérti a szülő szabadságjogát, ha az iskolai rendszabályok behatárolják, hány nap iskolai hiányzást igazolhat gyermekének. Sok iskola szelektíven alkalmazza az egymásnak ellentmondó, amúgy is zűrzavaros törvényeket. Az egyik tanulótól elfogadják a szülői, orvosi vagy más igazolást, a másiktól nem, az egyik tanulónak az igazgató vagy pedagógus igazolja a mulasztását, a másiknak nem – írták.

Szülői panaszként említették, több iskolában hanyagul kezelik a mulasztásokat, fegyelmezési céllal utólag írnak be igazolatlan órát a naplóba a „nagyobb igazságérzettel rendelkező tanulóknak”. Az igazolatlan hiányzások hiteles adminisztrálása érdekében javasolták az iskolai mulasztási napló bevezetését, amelynek naprakészen meg kell egyeznie az ellenőrző könyv beírásaival. 

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!