Messzire vetem a sulykot

A szólások eredetében nem mindig a nyelvész az igazán illetékes – gyakran inkább a régi, elfeledett szokásokat, életformát kell ismerni ahhoz, hogy megfejtsük őket. A nyelvész viszont tudja, hogyan változhat a nyelv.

Nem szívesen boncolgatom szólások, közmondások eredetét, mert az ilyen kérdések nem nyelvészeti, hanem inkább kultúrtörténeti természetűek. Legfeljebb részben érintik egyes szavak, kifejezések korábbi használatát, etimológiáját. Ráadásul a régebbi szólások történetét nagyon nehéz felfejteni. Én is csak spekulálni szoktam rajtuk, megnézem, hogy milyen hasonló szólások vannak és voltak, és azok mit jelentenek és jelentettek. Ezekből kialakulhatnak gyanúk, de bizonyítékokat a legritkább esetben lehet találni.

Egy névtelen olvasónk például az elveti a sulykot szólás eredetéről érdeklődik. Nos, annyit találtam, hogy a sulyok eredetileg kalapácsféle szerszámot jelentett, és csak később kezdték a mosáskor használt faeszköz megnevezésére használni. Nem tudom, milyen asszociációk kötődtek a kalapács eldobásához, de el tudom képzelni, hogy – minthogy a a kalapácsvetés nagyon régi sport – vetélkedési célból gyakorolták ezt a tevékenységet. A hasonló szólások közül a messzire veti a sulykot figyelemreméltó, mert azt jelenti, hogy ’nagyot hazudik’. (Gondolom, minél messzebbre veti valaki, annál nagyobbat hazudik.) De ennél több adatot nem találtam erről a szólásról.

Márton nevű olvasónk ismerőseinek a felkopik az álla okoz fejtörést:

Segítséget kérnék: németországi ismerőseim tették fel a kérdést (én továbbítom, mert fogalmam nincs róla): honnan ered, miből származik a mondás: felkopik az álla?

Nem csodálom a kérdezők tanácstalanságát. Mi köze lenne az éhezésnek, éhen maradáshoz az áll felkopásához (elkopásához)? Itt is az segíthet (vagy az vezethet félre, nem tudom), ha megnézzük a hasonló szólásokat. Először is azt láthatjuk, hogy szinte minden olyan szólás, amiben az áll és a kopik szerepel, előfordul úgy is, hogy áll helyett fog van benne, pl. Ebben nem kopik a fogad! ’Ebből nem eszel!’. Nekem úgy tűnik, hogy az ’eszik belőle’ egyik (talán vicces) kifejezési módja volt az, hogy kopik benne a foga, kopik benne az álla. Hogy mi indokolja az áll előfordulását az ilyen kifejezésekben, szintén nem tudhatjuk. Persze az evést az állcsontunkkal is csináljuk, az is kopik, de én inkább arra gyanakszom, hogy inkább tréfáról van szó, vagy akár a rím kedvéért használták, mint például ebben a szólásban: foly reá nyála, nem kopik álla ’szeretné megkapni, de nem fogja’.

Eddig rendben lenne, de a felkopik az álla éppen az ellenkezőjét jelenti, nem azt, hogy eszik, hanem hogy éhen marad. Én erre egyetlen magyarázatot tudok elképzelni: az iróniát, vagyis azt az eszközt, amikor éppen az ellenkezőjét mondjuk annak, mint amit gondolunk (úgy, hogy ez a hallgatóság számára is nyilvánvaló legyen). A szólások, kifejezések eredete sokszor ironikus, pl. jómadár, szép kis alak. Vagyis úgy képzelem, hogy a felkopik az álla „szó szerint” azt jelentené, hogy ’rengeteget eszik’, de a tréfás megfogalmazás és a nyelvszokás hatására ironikusan értendő, úgy, hogy ’nem eszik, éhen marad’.

Jicuka kérdésén már én is sokat gondolkoztam: Miből eredhet a hátrakötöm a sarkad(at) kifejezés? Hallottam már olyan magyarázatot is, ami furcsa középkori kínzásokkal hozta összefüggésbe. Én ezt nem hiszem. Amikor utánanéztem a hasonló szólásoknak, érdekes tényre bukkantam. Sokak számára ez a mondás nemcsak általános (tréfás) fenyegetés, hanem kimondottan azoknak mondják, akik izgágák, nem nyughatnak. Ezért azt gondolom, hogy bár nem hideg várbörtönök penészes pincéjében üvöltő foglyok kínzására kell gondolni, de mégiscsak olyan büntetésre, aminek a megkötözés a lényege, a célja pedig az, hogy az illető helyben maradjon, amihez persze a lábát kell megkötözni.

Ha megnézzük (például a történeti korpuszban), hogy a hátraköt igét mikor használták, feltűnő, hogy szinte csak kétféle tárggyal fordult elő: hátraköti vkinek a kezét és hátraköti vkinek a karját. Vagyis ez az ige évszázadokon át szinte csak abban a specializált használatban fordult elő, aminek a lényege, hogy valakinek a két karját (kezét) úgy teszik mozgásképtelenné, hogy a háta mögött (a csuklójánál fogva) összekötik. Olyan kötött előfordulásokról van tehát szó, mint ahogy fabatkát csak érni lehet, vagy a szélrózsa minden irányába csak szétfutni (esetleg szétküldeni).

Ezért azt gondolom, hogy a hátraköti valakinek a sarkát tréfás mondás keletkezése a következő gondolatmenet alapján érthető meg: „a karodat/kezedet hiába kötném hátra, attól még futkároznál, ezért a lábaddal/lábfejeddel fogom ezt megtenni”. És mint sok hasonló tréfás mondásnak, ennek is az adja a fonák voltát, hogy persze a lábát senkinek se lehet a háta mögött úgy összekötni, mint a karját. Hogy miért nem a láb, lábfej vagy boka szó szerepel ebben a kitekert mondásban, azt persze én sem tudom megmagyarázni, még spekulatív módon sem, de hiszen megmondtam már az elején, hogy nehéz ügy a szólások története.

Ha már az ügy szó előkerült, egyúttal válaszolnék M. Andrásnak is:

Az együgyű szó szerepel-e, vagy szerepelt-e valaha is, mint az egyszerűség szinonímája? Tudtommal kizárólag a butaság, naivitás kifejezője a nyelvgyakorlatban, az élő magyar nyelvben, tehát pejoratíve alkalmazott szó, és semmi köze az egyszerűség pozitív kicsengéséhez.

Annak ellenére, hogy az együgyű nem szólás, hanem egyetlen szó, a probléma az előzőekhez hasonló. Miért úgy használjuk az együgyű szót, hogy ’buta, naiv’, és hogyan használták régebben? És mit keres benne, milyen funkcióban került bele az ügy szó?

András a fején találta el a szöget, az együgyű régen valóban azt jelentette, hogy ’egyszerű’. Amennyire a történeti korpuszból meg tudom ítélni, a 18. század elejéig szinte csak ebben a korábbi értelmében használták, de a század közepére már mintha teljesen felülkerekedett volna a ’buta, naiv’ értelmű használata. Ez a jelentésváltozás egyáltalán nem szokatlan. Az naivitás ugyanis egyszerűbb gondolkodást jelent, olyat, amelyik kevesebb körülményt vesz számításba, a bonyodalmakat figyelmen kívül hagyja.

Az együgyű nagyon régi szó lehet, első írásos előfordulása a 14. századból való (a Jókai-kódexből). Ezért nem nagyon tudhatjuk, hogy a sokjelentésű ügy szónak melyik használatából, hogyan alakulhatott ki. (Az ügy néhány dokumentált értelmezése: ’dolog, tény, esemény’.) Hasonló okokból sokféleképpen elképzelhető magának az egyszerű szónak a kialakulása is (a szer néhány régi értelmezése: ’rend, sor, mód, eszköz’).

Kapcsolódó tartalmak:

• A lényeg a lényeg:
  nem most jöttünk a falvédőről
• Ebek harmincadja
• Mi az a herót?
• Mi az a suttyom?
• Mit hal? Szörnyet?

Hasonló tartalmak:

• Beéri
• Bokros kérdésre bokros válasz
• Mit kérünk ki magunknak?
• Szemenszedett igazság!
• Van dunsztunk róla!

Hozzászólások (5):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)