0:05
Főoldal | Rénhírek
Erasmus Kollégium

Menyasszony és protézis

Február 8-án, pénteken tartja az Erasmus Kollégium szokásos pénteki szemináriumát. Ezúttal Gaál Xénia fog előadást tartani.

nyest.hu | 2013. február 5.

Az általunk már korábban megismertetett tehetséggondozó szakkollégium, az Erasmus Kollégium szokásos pénteki műhelyszemináriumára szeretettel várja az érdeklődőket. A szemináriumon egy 25-30 perces előadást hallgathatnak meg a résztvevők; az előadást opponensi vélemény, illetve vita követi. A szemináriumokon a közönség igen változatos szakterületekről érkezik, így az előadóval szemben alapkövetelmény, hogy mondandóját közérthető, befogadható módon adja elő.

A következő szemináriumra 2013. február 8-án, pénteken 17:30-kor kerül sor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának I. épületében (Budapest, Múzeum krt. 4., I. épület, 2. emelet, 208-as terem). Az előadó Gaál Xénia lesz, a Kollégium első évfolyamos diákja, az ELTE Bölcsettudományi Kar Orosz irodalom és kultúra Kelet és Nyugat vonzásában doktori programjának hallgatója.

A K. város metaforái – menyasszony és protézis című előadásban Jurij Bujda Porosz menyasszony és Zinovij Zinyik Apám lába című műveinek Kalinyingrád-képéről lesz szó. Érintésre szétporladó halott porosz menyasszony és egy háborúban elvesztett láb helyén éktelenkedő protézis. Mi bennük a közös? A mai Kalinyingrád, az egykori porosz, majd német Königsberg, amely ma Oroszország exklávéja, a háború utáni izolációból mára valamelyest kitörni látszó terra incognita.

Jurij Bujda a Kalinyingrádi körzetben született, ma Moszkvában él. Zinovij Zinyik moszkvai születésű, ma Londonban él, Königsberghez édesapja háborús emlékei fűzik. Ők ketten sajátos metafora-rendszer segítségével járják körül K. város saját és idegen dichotómiáját, a névadás és átnevezés aktusát, a töredékesség, s legfőképpen a hiány fogalmát, tehát a kalinyingrádi körzet főbb történelmi és kulturális jellegzetességeit. Az előadás közös kontextusba helyezi a két szöveget s rámutat az úgynevezett Kalinyingrád-paradigma legizgalmasabb problémáira.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!