0:05
Főoldal | Rénhírek

Beszélgessünk földönkívüliekkel!

November 23-án, pénteken tartja az Erasmus Kollégium szokásos pénteki szemináriumát. Ezúttal Kapelner Zsolt fog beszélgetni az UFÓ-kkal.

nyest.hu | 2012. november 20.

Az általunk már korábban megismertetett tehetséggondozó szakkollégium, az Erasmus Kollégium szokásos pénteki műhelyszemináriumára szeretettel várja az érdeklődőket. A szemináriumon egy vagy két 25-30 perces előadást hallgathatnak meg a résztvevők; az előadásokat opponensi vélemény, illetve vita követi. A szemináriumokon a közönség igen változatos szakterületekről érkezik, így az előadóval szemben alapkövetelmény, hogy mondandóját közérthető, befogadható módon adja elő.

A következő szemináriumra 2012. november 23-én, pénteken 17:30-kor kerül sor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának I. épületében (Budapest, Múzeum krt. 4., I. épület, 2. emelet, 208-as terem). Az előadó Kapelner Zsolt lesz, a Kollégium másodéves diákja, az ELTE szabad bölcsészet szakos hallgatója.

Mire készül E. T.? című előadás keretében elképzelhetjük, hogy egy este a kerti fészerben egy apró földönkívülire bukkanunk. Az idegen jár-kel, mutogat, hangokat ad ki. Hogyan döntenénk el, hogy vajon az űrbéli látogató békével jött, vagy szándékai inkább ellenségesek?

Steven Spielberg népszerű, kedves kis földönkívülije, E. T., a legtöbbünk szerint egy szeretetre méltó, barátságos űrlény. Honnan gondoljuk azonban, hogy így van? Egy ember esetében persze könnyen ítéletet hozhatunk arról, hogy megnyilvánulásai barátságosak-e vagy sem. Igencsak elhamarkodott volna azonban azokat a megértési stratégiákat, amelyeknek a segítségével embertársaink viselkedését értelmezzük, egy az egyben alkalmazni egy földönkívüli létformára...

Milyen módon interpretálhatjuk tehát egy, a miénktől radikálisan különböző élőlény viselkedését? És hogy vajon mekkora bizonyossággal hozhatunk ítéletet arról, mire készül pontosan E. T.? – Az előadásban ezekre a kérdésekre keresi a választ Kalperner Zsolt.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!