Magyar nevek orosz szövegben
Nagy fába vágta a közmédia a fejszéjét: egy orosz nyelvű hírműsor könnyen összeállítható orosz anyanyelvű műsorvezetők segítségével, és a hírek lefordítása sem olyan nagy gond. Van azonban olyan feladat, melybe az orosz és magyar anyanyelvűeknek is beletörhet a bicskájuk, még akkor is, ha a másik nyelvet is kiválóan ismerik.
Korábban már írtunk a cirill ábécéről (pontosabban annak orosz változatáról), arról, hogy miként írunk át orosz neveket magyarra, illetve angolra (és angolról magyarra). Arról azonban nem esett még szó, miként kell átírnunk magyar neveket oroszra. Most azonban, hogy a köztévé orosz nyelvű híradó sugárzásába kezdett – természetesen a képernyőről nem maradhatnak el a feliratok sem, így gyorsan a közmédia segítségére sietünk.
(Forrás: 444)
A cikket azoknak ajánljuk, akik legalább nagyjából tisztában vannak a cirill betűkkel és az orosz hangjelölés elveivel – ennek hiányában a cikk nem lesz érthető. Érdemes átfutni a fent linkelt cikkeket is.
Mi lehet olyan bonyolult ebben? Ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni, mint az orosz nevek magyarra írásánál, csak fordítva – gondolhatja az olvasó, és nem is tévedhetne nagyobbat. Ha lenne az oroszban olyan név vagy szó, hogy Фееш, akkor azt pontosan úgy kellene átírni magyarra, mint e sorok írójának nevét: Fejes. A magyar nevet azonban oroszra úgy kell átírni, hogy Фейеш – ilyen írásmódú szó az oroszban nem is létezhetne.
A fenti anomáliát az okozza, hogy az orosz átírás megpróbálja megőrizni az eredeti írásképet, még azon az áron is, hogy az oroszban szokatlan betűkapcsolatokat használ: ha egyszer a magyarban külön betű jelöli a j-t, akkor az átírásban is az jelöli. Persze vannak dolgok, amelyeket nem tud megőrizni, így például a hosszú magánhangzókat ugyanúgy írja át, mint a rövideket. (A finnben viszont a hosszú magánhangzókat a betűk megduplázása jelöli, így a finn neveket az orosz dupla magánhangzókkal írja át.) Hasonlóképpen a gy, ny és ty átírása mindig дь, нь, illetve ть, függetlenül attól, hogy egyébként a „lágyságot” az orosz másképp is jelölhetné.
Más tekintetben viszont az átírás ragaszkodik a kiejtés tükrözéséhez. Ennek egyik legnyilvánvalóbb jele, hogy a régies helyesírású magyar neveket úgy kell átírnunk, mintha szabályos írásúak volnának. Ez nem csak azt jelenti, hogy Széchenyi nevét úgy írjuk át, mintha Szécsényi lenne, vagy a Thewrewk nevet úgy írjuk át, mintha Török lenne, de a Tóth és a Németh átírása is ugyanolyan lesz, mintha Tót vagy Német lenne, a Kovátsot úgy, mintha Kovács lenne, és a Kisst is ugyanúgy írjuk át, mintha Kis lenne. Ugyanez igaz az idegen írásmódú nevekre: a Schmittet úgy írjuk át, mintha Smitt lenne. Mi több, az ly mintha nem is létezne a magyarban: mindig pontosan úgy írjuk át, mintha j állna a helyén; a q-t sem különbözteti meg az átírás a k-tól, a w-t a v-től. De hogy néz ki ez rendszerben?
(Forrás: 444)
Egy az egyben
Vannak olyan betűk, amelyekkel szerencsénk van: ezeket mindig ugyanúgy írjuk át. Ezek zömükben mássalhangzók.
Magyar Orosz b б c ц cs ч d д f ф g г gy дь i, í и k к m м n н ny нь o, ó о p п r р s ш sz с t т ty ть v в w в z з zs ж
(Forrás: 444)
A h átírása х, kivéve, ha mássalhangzó előtt áll, és nem ejtjük. A szó végén nem ejtetett viszont át kell írni: Cseh – Чех. Korábban szokás volt a г-vel való átírás is, ha egy név ebben a formában rögzült, akkor továbbra is így használatos. Ilyen például Hidas Antal nagy magyar költő neve: őt a volt Szovjetunióban a legnagyobb magyar költők között tartják számon, míg hazánkban legfeljebb néhány irodalomtörténész tud róla.
Sajátos és semmihez sem hasonlítható az l átírása. Ez arra vezethető vissza, hogy a mai magyar l valahol az orosz kemény л és lágy ль között áll. Utóbbi a valamikori magyar [ly]-hez áll közel, előbbi viszont inkább az angol „sötét l”-hez. Így aztán az átírás fura felemás megoldást választ: a magánhangzó előtt álló l-t mindig л-nek, a mássalhangzó előtt és szó végén állót viszont ль-nek kell átírni.
(Forrás: 444)
A magánhangzók
Láthattuk, hogy az o (ó) és a i (í) átírása semmiféle fejtörést nem okoz. Tulajdonképpen nem olyan bonyolult az a (á) és az u (ú) átírása sem, ha egyszer már hozzászoktunk ahhoz a rendszerhez, ami az orosz helyesírásban érvényesül. Viszont, mint arra fentebb utaltunk, a я és a ю a magyar szavak átírásában sosem jelöli a lágyságot, hiszen ezt a дь, нь, illetve ть betűkapcsolatokban a lágyságjel már jelöli. Mivel azonban az orosz helyesírásban a lágyságjelet sosem követi а vagy у, ezek után я-t, illetve ю-t kell írni: magyar – мадьяр. Ennek az lesz az eredménye, hogy az orosz ezt a szót [magyjar]-nak fogja olvasni, ami természetesen megtévesztő – még akkor is, ha egyébként az orosz дь-nek megfelelő hang „kevésbé lágy” (beavatottaknak: nem palatális, csak palatalizált), mint a magyar [gy] . (Kivétel, ha összetételi határról van szó, ilyenkor ugyanis а-t/у-t kell írni, mintha új szó kezdődne: Nagyatád – Надьатад.)
Mindebből következik, hogy a fenti eseten kívül mindig а/у írandó, és az я-t, illetve a ю kizárólag a j (ly) + a/u kapcsolatok átírására szolgál. A szó elején, illetve magánhangzó után a puszta я/ю áll (Juhász – Юхас, Puja – Пуя), mássalhangzó után lágyjel előzi meg (Borjád – Борьяд, Varjúlapos – Варьюлапош), ha pedig összetételi határon áll, akkor keményjel (Zalaszentjakab – Заласентъякаб, Kisjustus – Кишъюштуш). Ha ez még túl logikusnak és egyszerűnek tűnik, akkor eláruljuk, hogy az a/u előtt álló j-t földrajzi nevek esetében й-vel írjuk át, és csak ezt követi a я/ю: a Vajas Вайяш-ként írandó át, ha pl. patak neve, de Ваяш-ként, ha pl. családnév.
Hasonló alapelvek érvényesülnek az e (é) átírásban, azzal a különbséggel, hogy itt az э kizárólag szó elején (Eger – Эгер), illetve összetételi tagok elején (Nagyenyed – Надьэньед, Kisecset – Кишэчет) fordul elő. Tehát е-t írunk akkor is, amikor magyarban nem lágy mássalhangzó áll az [e] előtt: Debrecen – Дебрецен (ezt persze az oroszok kb. [gyebrecen]-nek fogják kiolvasni. Ha viszont gy, ny vagy ty után áll e (é), azt дье, нье, illetve тье betűkapcsolatokkal írjuk át, amiket persze az oroszok [gyje], [nyje], illetve [tyje] hangkapcsolatként fognak kiolvasni: Gyékényes – Дьекеньеш [gyjekenyjes].
(Forrás: Wikimedia Commons / Tili Kornél)
A je kapcsolatot szó, továbbá magánhangzó után a йе betűkapcsolattal írjuk át: Jeles – Йелеш, Fejér – Фейер. Mássalhagzó után a ье betűkapcsolatot kell használni: Eperjes – Эперьеш; kivéve persze akkor, amikor összetételi határról van szó, ekkor ugyanis a ъе betűkapcsolat használata az elvárt: Diósjenő – Диошъенё . Ha valaki úgy érzi, ez még nem olyan szörnyű, akkor van egy meglepetésünk: a földrajzi neveket megint másképp kell írni, mint a többi szót. Ezekben ugyanis a szó eleji je kapcsolatot simán е-vel írjuk át. Így aztán a Jenő nevet településnévként Енё, személynévként Йенё alakban kell átírni.
Az utóbbi példákból az is kiderül, hogy az ö (ő) átírására – legalábbis bizonyos esetekben – a ё betű szolgál. Ez az oroszban az [o] hangot vagy a [jo] hangkapcsolatot szokta jelölni, a magyar szavak átírásban azonban ezeket mindig az о, illetve a йо betűkapcsolat jelöli. (Kivéve szó belsejében, mássalhangzó után: ilyenkor a ьо betűkapcsolatot használják: Somlyó – Шомьо.) A ё-val a szó belsejében írjuk át az ö-t: Lőkösháza – Лёкёшхаза, Győr – Дьёр. A jö (jő stb.) átírása magánhangzó után йё, mássalhangzó után ьё: Hejő – Хейё. Szó, illetve az összetételi tagok elején viszont az ö-t э-vel írjuk át: Öttömös – Эттёмёш, Mezőörs – Мезёэрш. Szó elején tehát az e (é) és az ö (ő) nem különböztethető meg egymástól.
(Forrás: Wikimedia Commons / hev / CC BY 2.5)
Nagyon hasonló a helyzet az ü (ű) esetében: ennek átírásáraszó belsejében a ю betű szolgál, mely az oroszban az [u] hangot vagy a [ju] hangkapcsolatot szokta jelölni. A magyar szavak átírásában is jelölheti a [ju] kapcsolatot, de általábanha ю előtt közvetlenül mássalhangzó áll, az az ü átírása: Füred – Фюред. Kivétel persze, ha a gy, ny vagy ty után áll, ilyenkor az u és az ü átírása egybeesik: Gyula – Дьюла, Gyügye – Дьюдье. Elvben ez a helyzet j után is, bár erre nem találtunk példát. Szó, illetve az összetételi tagok elején viszont az ü-t и-vel írjuk át: Üröm – Ирём, Magyarürög – Мадьярирёг. Szó elején tehát az i (í) és az ü (ű) nem különböztethető meg egymástól.
A fentiekből is kiderül, hogy a j átírására számtalan mód van. Remélhetőleg már csak egyetlen eset maradt ki: amikor a j mássalhangzó előtt vagy szó végén áll. Ilyenkor általában й-vel írjuk át. Az egyetlen kivétel, ha előtte is mássalhangzó áll – ez igen ritka eset, de ilyenkor и-vel kell átírni: ha tehát valakit Férj Ferinek hívnak, akkor nevének orosz átírása Фери Фери lesz.
В конце концов
Az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni a magánhangzók átírását egyetlen táblázatban. A magánhangzó-hosszúságtól és a ly-tól természetesen eltekintünk. A zárójelbe tett megoldások a földrajzi nevek átírásában használatosak.
Helyzet / Betű(kapcsolat) a ja e je i ji o jo ö jö u ju ü jü Szó elején а я э йе
(е)
и йи о йо э йё у ю и ю Összetételi tag elején, mássalhangzó után a ъя э ъе и йи о йо э йё у ъю и ъю Összetételi tag elején, magánhangzó után
а я э е и йи о йо э йё у ю и ю Magánhangzó után а я
(йя)
э йе и йи о йо э йё у ю
(йю)
ю ю
(йю)
Mássalhangzó után (általában) а ья е ье и ьи о ьо ё ьё у ью ю ью gy, ny és ty után (ь+) я я е е и и о о ё ё ю ю ю ю
Természetesen a fenti esetek közül némelyik nem, vagy csak igen ritkán fordul elő: szó belsejében, ha nem összetételi határról van szó, magánhangzó csak igen ritkán követ magánhangzót – akkor is inkább olyan toldalékolt alakokban, amiket csak ritkán írunk át. Hasonló a helyzet azokkal az esetekkel, amikor gy-t, ny-t vagy ty-t j követ.
Mi nem vagyunk biztosak abban, hogy nem zavarodtunk bele, és a táblázatba vagy a leírásba nem csúszott hiba. Az erre vonatkozó kommenteket várjuk, a tévedéseket folyamatosan igyekszünk javítani. És persze minden tiszteletünk a közmédiáé, hogy egy ilyen nehéz vállalkozásba bele mert vágni.
Források
Венгерско-русская практическая транскрипция
Инструкция по русской передаче географических названий Венгрии
@Fejes László (nyest.hu): Némi további keresgélés után sajnos kénytelen vagyok elismerni, hogy valóban hanyagságról lehet szó, és nem saját szabályzatról. Előző álamfőnk nagyon kifogott rajtuk, az ő neve nemhogy két, de legalább három változatban (паль шмитт 4, пал шмитт 1, пал шмит 1) szerepelt náluk.
Pedig akár célszerűségi szempontokkal is indokolhatták volna, hogy nem lágyságjeleznek (a szabályzat ellenére) mondjuk olyasmivel, hogy (1) megtévesztő, ha valaki az átírás alapján azt hiszi, hogy az a, o, u előtt velarizált l-van, mindenhol máshol meg palatalizált; mert ugye egyik sem (2) ráadásul a magyarban csak egyfajta /l/ fonéma van, az átírás által sugalltakkal ellentétben; (3) és ez a megoldás karakterpazarló. Csak az a baj, hogy ennél jobb megoldás nincs. :)
@Irgun Baklav: Még azt is el tudom képzelni, hogy a TASSZ saját szabályzatot használ, sőt még azzal is egyet tudnék érteni, hogy ne kétféleképpen írják át. Bár szerintem egyszerűen hanyagok, és ez az a szabály, ami igen gyakran lenne alkalmazandó, mégis megfeledkeznek róla. Ezt nem is tartanám bajnak, bár az érdekes, hogy akkor a TASSZ-os átírások eltérnek attól, amiket máshol találunk. Pl. a Wikipédiában hol így van, hol úgy, holott maga a Wikipédia pontosan leírja, hogy milyen szabályokat követ. Persze ha a szócikkíró hírek alapján írja a szócikkét... stb.
@Fejes László (nyest.hu): Na, azért én odáig nem mentem el, hogy azt mondjam, hogy nem az a hivatalos szabály, ami itten ismertetésre került. Azt sem állítottam soha, hogy a Жолт helyes alak lenne, csak annyit, hogy a nevezett hírügynökség így (lágyjel nélkül) használja ezt is, a Kálmánt is (keresztnévként), a Zoltánt is.
Persze, az MTI-től is látni helyesírási hibákat, a szabálytól való eltéréseket, miért ne lehetne a TASSZ-tól is, de azért ez mégis érdekesebb, mint amikor Tóth Józsi írja át rosszul a nevét a fészbuk oldalán. Én azt gondolom, hogy az MTVA-sok (akár orosz, akár magyar újságírók) feltehetőleg nem is bajmolódtak sokat a szabályok értelmezésével, csak követték azt, amit (valahol, akár éppen a TASSZ-on) orosz nyelven olvastak/láttak, ha a gyakorlat nem következetes, akkor ők sem azok.
@Irgun Baklav: Ekézésről szó nincs, szerintem az egész cikkben távolságtartó iróniával állok a teljes problémakörhöz. Viszont az ide vonatkozó előírások szerintem egyértelműek, és eszerint kell a lágyságjel. Én elfogadom, hogy nem, ha megmondod, miért. Attól még, hogy valaki egyszer elrontotta, a többi meg kontroll nélkül ment utána, hibás marad. Kāmár meg hogyne lehetne, de ez érdektelen, mert az oroszban nincs ilyen. Ráadásul Zótán is lehet.
Én szívesen vitatkozom, ha rámutatsz, hogy miért kellene a Zsoltot így írni. De azzal nem fogsz meggyőzni, hogy más is elrontotta. A cikk bevezetője nem véletlenül szól úgy, ahogy: nyilván rengetegen írnak át úgy, hogy fogalmuk sincs a szabályokról:
www.google.hu/search?&q=Коватш
www.google.hu/search?&q=%D0%A2%D0%BE%D1%82%D1%85
www.google.hu/search?&q=%D0%9D%D0%B5%D0%BC%D0%B5%D1%82%D1%85
@Fejes László (nyest.hu): Igen, ebben van valami, csak kérdés, hogy fair-e az MTVA-t ekézni egy olyan - a hivatalostól eltérő - átírási gyakorlatért, amit pl. a TASSZ is követ. :)
Már úgy értem, az a linkelt cikk nem egy véletlen hibának, hanem következetes gyakorlatnak tűnik, nekem a <"Жольт" site:tass.ru> keresőkifejezés 0 db találatot dob, a <"Жолт" site:tass.ru> 7 db-ot is (Zoltánéknál 35:0), Semjénen kívül Жолт Кудела, Жолт Боркаи, Жолт Кальмар fordul bennük elő.
Ezek közül a Kalmár Zsolt azért érdekes, mert ott a vezetéknévben szerepel a lágyjel. Persze azt nem tudom, hogy konkrétan milyen (egyszerűsítési, nemtörődömségi, fonetikai) megfontolások vezérlik őket, de az tény, hogy amíg a Zsoltból lehet Zsót is, a Kalmárból Kāmár kevésbé.
@Irgun Baklav: Az egy dolog, hogy mi a szabály, és más kérdés, hogy mennyien követik. Elég arra gondolni, hogy orosz neveknek magyar szövegben micsoda átírásait találjuk, kezdve a sima angol átírással, folytatva az angol és a magyar keverékével, aztán ott van az ы ü-vel jelölése, a ё e-nek átírása stb. AZ meg könnyen lehet, hogy egyszer valami tekintélyes forrás (a TASSZ, de akár valamelyik magyar minisztérium egy orosz nyelvű közleményében) elszúrta, és onnantól kezdve így megy. A Зольтан és a Золтан pl. nagyjából egyforma arányban fordul elő.
Ezek szerint mi lett volna a Semjén Zsoltra a helyes megoldás? Жольт Шемьен?
Nem tudom, hogy ez jelent-e bármit is, de az orosz Wikipédia vagy a Tassz hírügynökség ( tass.ru/mezhdunarodnaya-panorama/2285404 ) szintén a Жолт Шемьен (Шемьен, Жолт) alakot hozza, ль-vel kevés találatot dob a google is. Lehet, hogy az MTVA munkatársai csinálták a Wikipédiás szócikket is. :)