0:05
Főoldal | Rénhírek

Lesznek roma helységnévtáblák is

A szlovák kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében a romák által is lakott településeken 2012 júniusáig a helységek roma elnevezését is ki kell függeszteni – írta az Új Szó című pozsonyi napilap hétvégi számában.

MTI | 2011. augusztus 29.

Sok esetben a településeknek nincs cigány neve vagy nem tudnak róla a szlovák hivatalos szerveknél. Ezért munkacsoport dolgozik a roma elnevezések felkutatásán – nyilatkozta az Új Szónak Juhász László, a szlovák kormányhivatal kisebbségi főosztályának vezetője, hozzátéve, hogy a csoport munkájában részt vesznek a kormány kisebbségi bizottságának roma tagjai is.

A kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében akkor lehet egy település kisebbségi, például roma elnevezését is feltüntetni a falu vagy város közúti bejáratainál, ha a 2001-es népszámláláson lakosságának legalább 20 százaléka romának vallotta magát.

A kormányhivatal számításai szerint Szlovákiában 51 olyan település van, ahol kifüggeszthetőek a roma helynevek, főként az Ólubló (Stará Ľubovna), Késmárk (Kežmarok), Poprád, Rimaszombat (Rimavská Sobota), Rozsnyó (Rožňava), Varannó (Vranov nad Topľou) és Eperjes (Prešov) környéki falvakban.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
7 éve 2011. augusztus 29. 21:56
1 Pesta

Gondolom, a kompatibilitás végett alumíniumból csinálják őket.......