A karintiai „helységnévtábla-vita” története
165 dél-karintiai településen kell német-szlovén kétnyelvű helységnévtáblákat használni az osztrák szövetségi és a karintiai tartományi kormány, valamint a szlovén kisebbségi szervezetek keddi megállapodása értelmében.
Ez a szám mintegy kétszerese annak, mint ahány település jelenleg kétnyelvű táblával rendelkezik. Megállapodás született arról is, hogy mely településeken kell a kisebbségi nyelvet is hivatalos nyelvként használni. Az egyezség egy 56 éves vita végére tehet pontot.
Az Ausztria szuverenitását helyreállító 1955-ös Bécsi Államszerződés Karintiában, Burgenlandban és Stájerországban élő szlovén és horvát kisebbségnek biztosította többek között a kétnyelvű helységnévtáblák használatát és az anyanyelv hivatalos nyelvként való elismerését is a vegyes lakosságú területeken, de a részletekre nem tért ki.
A helységnévtáblák használatának részletes szabályozására először 1972-ben, Bruno Kreisky kormányzása alatt tettek kísérletet, azután, hogy az osztrák külpolitika számára kiemelt fontosságú ügyben, a dél-tiroli német ajkú kisebbség jogai körüli vitában az 1960-as években megoldás körvonalazódott. Ehhez járult még, hogy az 1970-es évek elején az 1920-as, Karintia délkeleti részének hovatartozásáról döntő népszavazás ötvenedik évfordulója ismét ráirányította a figyelmet a karintiai szlovénok jogaira. Az akkori helységnévtábla-vitában a szlovénok mintegy nyolcszáz településen követeltek kétnyelvű feliratokat. A Kreisky-kormány húsz százalékos határt húzott meg, ez 205 települést jelentett.
A táblák felállítása még abban az évben megkezdődött, de félbe is maradt. A német nemzeti és a szlovén csoportok közötti ellenségeskedések 1971-72-ben a "névtábla-viharban" csúcsosodtak ki, amikoris az előbbiek tömeges akciók keretében leszereltek már felállított kétnyelvű táblákat.
Az 1976-os népcsoporttörvény (kisebbségi törvény) huszonöt százalékban határozta meg a kétnyelvű táblák használatához a szlovén nyelvű lakosság arányát. Egy évvel később megszületett a földrajzi elnevezésekről szóló rendelet – mindeddig a legutolsó jogszabályi rendelkezés – és 91 településen írt elő szlovén-német kétnyelvű feliratokat, ebből 2005-ig 77 került a helyére. Ugyancsak a népcsoporttörvény rendelkezik az ausztriai magyar kisebbség jogairól.
2000-ben az első burgenlandi német-horvát kétnyelvű táblák felállításával ismét kiújult a vita Karintiában. Az ottani szlovénok a népcsoporttörvény módosítását követelték, Jörg Haider akkori tartományfőnök szembehelyezkedett ezzel.
Az alkotmánybíróság egy 2001-es ügyben hozott döntésében túl magasnak minősítette a 25 százalékos határt és a népcsoporttörvény, valamint a topográfiai rendelet egyes részeit hatályon kívül helyezte. Irányadóként tíz százalékos kisebbségi arányt jelölt ki.
A néppárti (ÖVP) Wolfgang Schüssel vezette kormány alatt 2002-ben, majd 2005-ben újabb megoldási kísérletekre került sor, a szlovén kisebbségi szervezetek bevonásával. Mindkétszer meghiúsult a kompromisszum a szlovénok ellenzése miatt.
A 2000-es évek közepén Haider, az Osztrák Szabadságpárt, majd 2006-tól a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) meghatározó politikusa megpróbálta megkerülni az alkotmánybírósági ítéleteket többek között azzal, hogy a szlovén feliratokat csak a németnél jóval kisebb, kiegészítő táblákon engedte elhelyezni. Ezeket a próbálkozásokat az alkotmánybíróság később alkotmányellenesnek minősítette.
2007-ben a szociáldemokrata Gusenbauer kancellár próbálkozott a kérdés rendezésével, ám ezúttal a koalíciós partner ÖVP mondott nemet a javaslatra.
2009-ben az időközben elhunyt Haider után Gerhard Dörfler lett Karintia kormányfője. Dörfler a haideri politikát folytatva azt követelte, hogy tartsanak kisebbségi népszámlálást, a hatályon kívül helyezett 25 százalékos kisebbségi arányt állítsák vissza és ismét alkotmányos erejű törvényben rögzítsék.
2010-ben Werner Faymann kancellár a 2012-es évet jelölte ki a vita rendezésének határidejeként. 2010 folyamán Dörfler és a BZÖ enyhített álláspontján, végül 2011. április 1-jén több tárgyalási forduló után egy 17,5 százalékos határban állapodott meg a kormány képviselőjével. Kompromisszumukat a Karintiai Szlovénok Tanácsa többek között az érintett települések számának későbbi bővítési lehetőségét hiányolva elutasította. Heinz Fischer szövetségi elnök ezután olyan megoldást szorgalmazott, amelyben nem rögzítik a százalékos arányt.