Legfőbb ideje, hogy
A költészet napja alkalmából szerkesztőink és szerzőink kedvenc verseit adjuk közre. Sinkó Krisztán Tandorival ünnepel.
Idén is megünnepeljük a költészet napját, itt a nyesten. Tavaly Kosztolányi Dezső és József Attila verseit állítottuk egymás mellé, tavalyelőtt pedig a nyelvtanról szóló verseket válogattunk. Idén arra kértük szerzőinket, hogy küldjék el nekünk kedvenc verseiket; ezekből közlünk ma válogatást – több részletben. Kellemes versolvasását kívánunk!
Kollégánk, Sinkó Krisztián is megosztotta velünk kedvenc verseit. Tandori Dezső Egy talált tárgy megtisztítása című kötetéből választotta A damaszkuszi út című verset.
A damaszkuszi út
Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,
legfőbb ideje, hogy.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Krisztián így kommentálta a szöveget: „Mindig aktuális. Több minden miatt is nagyon menőnek tartom ezt a kétsorost. A 60-as évek végén ritka volt, hogy egy kortárs nyugati szellemi áramlatot (az egzisztencializmust) világszínvonalon fejezzen ki magyar művész. Menő, hogy nincs meg ez a szokásos magyar lemaradás-érzés, elkésettség („biztosan messziről jövünk...”). Külön szeretem a hivatkozást Szent Pálra, meg a lóra. (A ló. Na azzal mi lett?) Nagyon vagány, ahogy Tandori a kötőszavakkal bánik. Nem az, hogy pluszértelmet ad nekik, hanem rájuk bízza a költemény teljes jelentéssúlyát, egy mint-re, egy hogy-ra. Aztán meg nemcsak egzisztencialista ez, hanem egzisztenciális: itt, most, nekem, hogy.”
És küldött még egy Tandorit, ezzel a megjegyzéssel: „Szeretem Tandori madaras dolgait. Szeretek repülőgépen repülni. Szeretem a vodkát és a hexametert is. És megint a kötőszó: amúgy.”
Londoni Mindenszentek
Londoni Mindenszentek, Szpéróval mit üzentek?
Kell-e a régi kabátja, e tollal vár odaátra?
Vagy ha csupán halogatja, kalitkám egyre kiadja:
jók-e az égi lakók így, támad-e támogató frigy?
...Nézem a gépen a szárnyat, ahogy lenn föl-s-le-se járnak,
nézem, ahogy – feketülvén – kékbe fehérül az örvény;
hallom, a gép, robajával, vinne – nem átra – magával;
integetek... fogy a vodkám... látom is így: ugye – ott – lám...
Innen azért egyelőre nem illek az égi mezőbe;
romlani kell, kijavulni... De kell-e a télre a hol-mi?
Mindenszentek, Szpérót kérdem: amúgy... az... a vég volt?