Különféle disznóságok
Mi a különbség a disznó és a sertés között? Mit csinál, aki malackodik vagy disznólkodik? Mi lehet az ártány és a göbe? És vajon mit hajt ki a legelőre a kondás, a kanász és a csürhés? Azt is megtudhatjuk, miért eszünk mi, magyarok, olyan sok sertéshúst.
A farsangi időszak egyik legnagyobb eseménye faluhelyen a disznóvágás. Az áldozat a hétköznapi néven disznóként emlegetett házi sertés. A két elnevezés között leginkább stílusbeli különbség van. Aki papíron házi sertést tart, annak az óljában közönséges disznók röfögnek. Ez a különbség fennáll az összetételek szintjén is. A sertéstenyésztőknek védekezniük kell a sertésvész ellen, és a sertésszektort érintő sertésválság bizonyosan a sertéslétszám csökkenését vonja maga után. A disznóvágást vagy disznóölést azonban disznótor követi.
(Forrás: Wikimedia Commons / Alvesgaspar / GNU-FDL 1.2)
A cikkben szereplő adatok egy olyan adatbázisból származnak, melyet a Webkorpuszban szereplő szövegek további szűrése, elemzése és egyértelműsítése után Novák Attila készített.
Az ételek elnevezésénél azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet. A Magyar Webkorpusz adatai alapján végzett vizsgálatunk szerint a két alapszó – a sertés és a disznó – nagyjából egyforma gyakran fordul elő. Az összetételekben azonban jelentős különbségek vannak. A sertéshús és a sertéspörkölt a Webkorpusz szövegeiben ötször annyiszor fordul elő, mint a disznóhús és a disznópörkölt. A sertészsír is 25%-kal gyakoribb a disznózsírnál. Viszont kizárólag disznósajt vagy disznótoros készíthető a húsból – ezek olyan termékek, amiket tipikusan a házi feldolgozás során készítenek.
Honnan jöttek a disznók?
Lássuk, honnan erednek a disznó magyar nevei. Az állat hétköznapi elnevezése, a disznó, csuvasos jellegű ótörök jövevényszó. Korábban valószínűleg [dzsisznau] volt a kiejtése, majd később gyisznó alakban szerepelt. Ebből alakult ki a ma is használt disznó alak. A szó a Tihanyi Alapítólevélben felbukkan, helynévként. A XIII. századtól pedig már a disznópásztor összetételre is vannak példák.
A honfoglaló magyarok már ismerték a disznót, sőt, a szalontai disznó nevű hússertésfajta valószínűleg a honfoglalókkal érkezett a Kárpát-medencébe, ahol addig csak az úgynevezett bakonyi disznó élt. A széleskörű sertéstartás valószínűleg a letelepedés után kezdődött. A disznóhús fogyasztása azonban csak a török hódoltság idején vált nagyon széleskörűvé hazánkban. Ugyanis a törökök csak az iszlám szabályai szerint tisztátalannak számító disznókondákat nem hajtották el, minden más ehető állatot elfogyasztottak. A törökök később elmentek, a disznóhús fogyasztása maradt. Viszont a két ősi disznófajtát teljességgel kiszorította a mangalica, mely az őshonos parlagi fajták és a Szerbiából érkező sumadia disznó keresztezéséből jött létre a XVIII. század végén. A mangalica szó a szerb-horvátból származik, de ennek etimológiája tisztázatlan.
(Forrás: Wikimedia Commons / Makro_Freak / GNU-FDL 1.2)
Hogy keletkezett vajon a mai hivatalos név? Az első olyan írásos emlék, amiben állatra vonatkozik a sertés szó, 1577-ből való – a sertes disno kifejezés szerepelt a Murmelius-féle latin–magyar szójegyzékben. Ekkor a sertés még jelzőként állt a disznó mellett, de később a szó főnévként önállósult, szintén ’disznó’ jelentésben. Ezt a fajta szóalkotást tapadásnak nevezzük.
A sertés szó tövét alkotó serte/sörte szó jelentése ’erős, kemény szőr’. Bár a ma tenyésztett disznófajták a mangalicát kivéve kevéssé szőrösek, végső soron az összes sertésfaj az igen csak durva szőrű vaddisznó háziasított változatának tekinthető. A serte szó eredete vitatott. Egyrészt csuvasos jellegű ótörök szónak tartják, másrészt a szőr szó s-ező változatából (vö. sörény) kialakult képzett szónak. A serte szóból -s melléknévképzővel keletkezett a sertés melléknév, melyet főnévként is használunk.
Családi és társas kapcsolatok
A disznópásztor vajon mire ügyel? Ha az állatok egész nyáron a legelőn turkálnak vagy az erdőben makkolnak, akkor kondáról beszélünk, és őrük a kondás. Dél- és Nyugat-Magyarországon a kanász látja el ugyanezt a feladatot. Azonban ha naponta ki kell terelni az ide-oda szaladgáló csürhét, az a csürhés feladata. Másutt az ilyen disznófalkát csordának vagy nyájnak is nevezik. Míg a csorda szó valamelyik szláv nyelvből került a magyarba, a kan, csürhe, konda, nyáj szavak mind ismeretlen eredetűek.
A felnőtt, hím disznó a kan. Mivel a disznó elég szapora állat – egy koca egyszerre 10-12 malacot is fial – a kanok szexuális teljesítményét nagyra értékelik. Így aki nagyon kanos, vagy akinek kangörcse van, az azonnal nőre vágyik. Sokszor azonban a disznókat – a hízás elősegítése érdekében – kiherélik. A herélt állatot ártánynak nevezzük. Ez a kevéssé ismert szó bizonytalan, esetleg ótörök eredetű. Számos török nyelvben arit- azt jelenti, hogy ’kiherélni’. A szó némi ismertséget az Indul a bakterház című könyvből nyert. Itt hangzik el a szólás: úgy jóllaktam, mint az ártánydisznó ősszel.(A linkelt változatban ez a hatodik oldal alján található. A regényből készült filmben sajnos nem sikerült megtalálnunk, de talán az olvasók ügyesebbek lesznek.)
A fiatal disznókat féléves korukig malacnak nevezzük. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy ez a szó az ősszláv *moldъ ’fiatal’ szóból, a szlovénen keresztül került a magyarba. A szopós malacok néhány hét után abbahagyják a szopást, ekkor piacképes, választási malac lesz belőlük. Azonban semmi közük a politikához – csupán a anyjuktól választják el őket.
Süldőnek tituláljuk a félévesnél idősebb, még nem kifejlett állatokat. A szó bizonytalan eredetű, talán a sül igével áll kapcsolatban, ha alapjelentése ’sülésre, sütésre alkalmas disznó’ volt. Tehát süssünk bátran süldőt!
A kifejlett, fiatal nőstény állat elnevezése emse. A szó töve, az em- uráli örökség a nyelvben. Ugyanez a tő jelenik meg az emlő, csecsemő, Emese szavakban is. A rokon nyelvekben ’anya’ jelentésű szavakban lelhető fel az em- tő. A ritkán használt ’kifejlett nőstény sertés’ jelentésű göbe szó talán hangfestő szó, és a göb, gömb szavak bokrából származik. Jóval ismertebbek a koca ’anyadisznó’ és coca ’disznó’ elnevezések, melyek hangutánzó állathívogató szavakból keletkeztek.
(Forrás: Wikimedia Commons / -ani- / CC BY-SA 2.0)
Néha az anyaállatot is ivartalanítják, ez a miskárolt disznó. A magyar írásos emlékekben a XIX. század közepén megjelenő miskárol szó a szlovákból került a magyarba. Valószínűleg a szlovák miškariť ’heréléssel, miskárolással foglalkozik’ ige tövének a magyar –ol igeképzővel ellátott változataként került a nyelvbe. A szlovák szó alapszava a mniška ’kimiskárolt koca, apáca’, mely a mnich ’szerzetes’ nőnemű párja. Ez a latinból került a szlovákba. A latin monachus és a görög monachos ’szerzetes’ szó a görög monos ’magányos’ szóból keletkezett. Ez pedig végső soron az proto-indo-európai *men- tőre megy vissza.
Disznólkodás és malackodás
A disznókat szerencsét hozó állatnak tartják. Akinek malaca van, annak kitúrja a disznó a szerencséjét, vagy disznó szerencséje van. Ennek ellenére a disznókat általában a rendetlenséggel, a kosszal, a lustasággal vagy az illetlenséget társítjuk. Aki malacságokat beszél az nem megfelelő helyen vagy módon szól a szexualitásról. Az enni tanuló vagy magára a figyelmet felhívni akaró kisgyerek az asztalnál disznólkodik, malackodik vagy csámcsog. Ha pedig valami disznóságban töri a fejét, elvonul a szobájába. Micsoda disznóól van itt! – kiált fel az ember, ha ilyenkor utána megy.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ineb-2553 / CC0 1.0)
Végül álljon itt egy idézet egy XIX. századi gyermekeknek írt ismeretterjesztő könyvből.
Táplálékban semmi szükséget látnunk nem szabad, ha azt akarják, hogy hamar meghizzunk. Elmondhatatlanul szükség nálunk, hogy hasunk szüntelen tele légyen, azaz különüs tulajdonságunk abban áll; hogy mindig eszünk, de aztán ugy meghizunk ám, hogy járni alig birunk. ’S mivel a’ nyugalmat és kényelmet felette szeretjük és néha több hétig is egy oldalon elheverünk, tehát megtörténik, hogy egerek és patkányok hátunkra raknak fészket, bőrünket és szalonnánkat kirágják, ugy hogy észre sem vesszük. Igen szaporán eszünk, ’s evésközt csamcsogni, szeretünk.
Vajon tényleg ennyire lusták lennének a disznók?
Felhasznált irodalom
Balázs Bálint: A mangalica sertésfajták története.
Benkő Loránd: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára.
Dömötör Adrienne: Régi magyar nyelvemlékek.
Halácsy Péter, Kornai András, Németh László, Rung András, Szakadát István, Trón Viktor: Creating open language resources for Hungarian
Kornai, A, Halácsy, P, Nagy, V, Oravecz, Cs, Trón, V, and Varga, D: Web-based frequency dictionaries for medium density languages
Méhész Zsuzsa „Zsebemben sok kicsi alma van...” Földgömb 2010 ősz.
Raff György: Természethistoriája gyermekek’ számára.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (55):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@aryanem vaejo: Ámen.
@bm: Inkább lennék birka, mint okoskodó panelpatkány, aki lilának képzeli a tehenet, és megmagyarázza, hogy a fekete nem fehér.
@Fejes László (nyest.hu): esetleg – ad absurdum – ő maga volt az ominózus birka?... (na az azért csak nem :-)
@aryanem vaejo: A következő lépés az lesz, hogy te magad mondtad. És mivel felkerült a Youtube-ra, úgy is van.
@bm: "Meghallgattad?"
Jelen voltam :)
@aryanem vaejo: "Linkeltem egy videót is, ahol egy mai állattenyésztő is felhívja arra a figyelmet, hogy van különbség."
Meghallgattad? Ő azt mondja, hogy azt a másik fajta juhot (merinó) elnevezték a magyar juhászok birkának, mintegy gúnynévként. De attól még azok is juhok, Miklós úr is használja rájuk a juh szót (23'18"). Ráadásul éppen ez a sztori azt is mutatja, hogy a "jövevényjuhok" elnevezésének idején is már élt a juhokra a birka elnevezés, csak volt (már akkor is) némi pejoratív értelme, ezért következhetett be ez az ideiglenes, lokális "kvázi-jelentéshasadás". Amely egyébként – ezek szerint – akkor nem is volt az (még annak szánva sem volt), csak az utókor szereti a kategóriákat, mert az tudásnak néz ki, illetve ha esetleg a szaktudás a "köztudás" részévé válik, akkor célszerű alkategóriákat is felvenni a [vélt] szakismeretek közé, hogy legyen miről beszélni az ismeretterjesztő videókban. :-) Ájj, de cinikus genyó vagyok. :-) OK, biztos valahova le van írva, hogy a merinó az nem juh, hanem birka, de ezzel a videóval speciel mellétrafálás történt, kérjük a következőt.
@aryanem vaejo: „egy mai állattenyésztő is felhívja arra a figyelmet” Hát ez az ő nyelvváltozata, ha neki van, legyen.
A #37-ben lévõ felsorolásból egy pillanatra úgy tûnhet, hogy a déli szláv nyelvekben több kifejezés van a zsír szóra, mint az északiakban. Pedig csak arról van szó, h. különbözõ méretû szótárakba, a szerkesztõ izlésétõl függõen, melyik és hány szó kerül bele valamelyikébe a zsír mellé az idegen nyelvben lévõ zsírféleségek kategórájából.
Így pl. a loj - faggyú megvan azonos formában a szlovákban, mint lůj (lúj), stb.
Érdekes módon kapcsolódik a #41-ben megemlített “makkoltatás” a szokincshalo.hu szócikkéhez:
Zsír
…
Szláv eredetű szó: szerb-horvát, szlovén žir (‘makk, táplálék’), szlovák žir (‘zsiradék, háj’). A szlávban talán a zsiti (‘él’) származéka, s ‘eledel’ đ ‘disznóeledel, makk’ đ ‘disznó zsiradéka’ jelentésfejlődésen ment át.
Elõzõ életemben, azaz Szlovákiában való tartózkodásom alatt ugyan nem hallottam a žir szót, a standard (mai nyelven sztenderd) mast’, de megmaradt a žir ny melléknév (egybeírva r+n az m látszatát keltheti) dús, termékeny értelemben a földdel kapcsolatban (angol rich soil).
Na de az oroszban!
(RUSSIAN – ENGLISH DICTIONARY, Gen. Dir. A. I. Smirnitsky, 1971)
ЖИР
ЖИРЕТЬ
ЖИРНО
ЖИРНЫЙ
ЖИРОВИК
ЖИРОВОЙ és összetételek.
Ennyit a zsírról. Jöhet a
szalonna
‘sertésnek bőr alatti vastag zsírrétege mint táplálék’. Származékai: szalonnás, szalonnázik.
Szláv eredetű szó: szerb-horvát, szlovén, szlovák slanina (‘szalonna’), ezek a szol (‘só’) származékai, tkp. ‘sózott’ jelentésűek. A szóeleji mássalhangzó-torlódás ejtéskönnyítő feloldásával *szalanina alak jött létre, ebből a két nyílt szótagos tendencia jegyében szalanna lett, majd magánhangzó-elhasonulással ~.
@Fejes László (nyest.hu):
"vajon miért használ Ortutay múlt idejű alakokat?"
1. Linkeltem egy videót is, ahol egy mai állattenyésztő is felhívja arra a figyelmet, hogy van különbség.
2. Az informatikai társadalom korában a néprajz múlt idő. Amikor egy zöldségkereskedésben nem tudják megkülönböztetni a szamócát az epertől, akkor a juh-birka differencia már tényleg magas labda.
@LvT: "hogy kellene beidomítani a népet, hogy neki nem is az van a nyelvében, amit ő használ?"
Dehogy kell beidomítani, Isten ments! Mindenki úgy használja, ahogyan akarja. Jó ez így, ahogyan van. Ha előkerül a téma, akkor pld. azonnal lehet tudni, hogy a kies Újlipótvárosban nőtt-e fel a használó, vagy vidéken (bár már ott is kihalóban van ez a megkülönböztetés).
@aryanem vaejo: "A racka-merinó váltás időszakában a juh szót elsősorban a régi magyar juhra használták, míg a birka szó a merinófélék, ill. -származékok jelölésére szolgált népünk nyelvében."
Keresztkérdés: vajon miért használ Ortutay múlt idejű alakokat?
„Nekem úgy tanították, hogy a hím a sünkutya, a nőstény a sündisznó.” www.nyest.hu/hirek/az-ember-i-es-seg-neveben
@aryanem vaejo: >> Ortutay-féle Néprajzi Lexikon <<
Egyrészt a „népünk nyelvében” így egységként merész dolog állításokat megfogalmazni. Másodrész voltidő, amikor a”népünk nyelvében” az volt, hogy „feheru uaru rea meneh hodu utu rea”: és ma már ez határozottan nincs. Harmadrészt az új eljárásokkal, fajtákkal jönnek új elnevezések, amelyek egy darabig keresik a helyüket, de azután megtalálják: arra nem lehet alapozni, hogy menjünk vissza a nyelvi turbulencia korába… Meg aztán minek is tulajdonképpen? Mit tartalmi dolgot is fejeznénk ki ezzel a különbségtevéssel, és hogy kellene beidomítani a népet, hogy neki nem is az van a nyelvében, amit ő használ?
>> Ha már itt tartunk, ez is tájegységfüggő. Nekem úgy tanították, hogy a hím a sünkutya, a nőstény a sündisznó.<<
Azt azért vidd át a birka és juh kérdéskörére. Az miért nem lehet tájegységfüggő, és miért nem „taníthatják” úgy, ahogy azt az anyanyelvűk részeként elsajátították?
>> piros & vörös Valami konszenzus azért van <<
Ekkora részkonszenzus azért a birka és a juh kérdéskörében is van. A zoológia pl. kizárólag a juh szót használja. De ezek csak nyelvi, sőt szaknyelvi rétegekre jellemző, nem „országos”, nyelvközösség konszenzus.
@LvT:
juh & birka
www.youtube.com/watch?v=O2QkqOc9OHE
22:30-nál beszél a lényegről
Ortutay-féle Néprajzi Lexikon:
"A racka-merinó váltás időszakában a juh szót elsősorban a régi magyar juhra használták, míg a birka szó a merinófélék, ill. -származékok jelölésére szolgált népünk nyelvében."
mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1712.html
disznó & sertés
Erre hirtelen nem tudok forrást. Nagyapámtól, illetve máshonnan is hallottam. A szőrzetre ránézve ésszerűnek tűnt. Mintha Bálint Sándor valamelyik írásában is említette volna, feltúrom a könyveimet, ha meglesz, behivatkozom. Valószínűleg népies tájegységfüggő magyarázat lehet.
sün & sündisznó
Ha már itt tartunk, ez is tájegységfüggő. Nekem úgy tanították, hogy a hím a sünkutya, a nőstény a sündisznó.
domonyi-sunfeszek.gportal.hu/gindex.php?pg=32416165
piros & vörös
Valami konszenzus azért van: a jogban (pld. KRESZ), a heraldikában és a vexillológiában kizárólag a "vörös" szó használható. Lásd még: bíbor & lila.
@aryanem vaejo: Lehet, hogy szobatudós vagyok, de a cigája azon új juhfajták közé tartozik, amelyekkel megjelenésével együtt került a magyar nyelvbe a <birka> ~ <birge> ~ <berke> szó. Ha így vesszük, ez a merinóval tartozik egy csoportba. Sehol sem adatolható, hogy a tartási körülmények adnák a <juh> : <birka> distinkciót. Sőt nem is hinném, hogy lenne ebben országos konszenzus bárhol is amely objektívebb, mint a <vörös> : <piros> megkülönböztetés.
A <mangalica> fiatal fajta és indokolatlan bármivel kapcsolatban is a vaddisznókkal jobban együtt emlegetni, mint bármelyik tenyésztett fajtát. Az 1577-es <sertes disno> ’sertés disznó’ a <sündisznó>-val áll szemben. Ha lett volna is valaha a tenyésztett fajtákon belül a szőrrel kapcsolatos megkülönböztetés (amelyre persze az azt állítótól jó lenne valami adalék), a mangalica kialakulásának idejére már a múlté. A mangalica a jelen hype-olásától eltekintve sertés.
@Fejes László (nyest.hu): Értem én, hogy gúnynak szánta, de ebben is van igazság. A mangalica vadabb fajta, erdei táplálékhoz szokott ("makkoltatás"). Erősebb az immunrendszere, a betegségekkel szemben ellenállóbb.
A városiaknak és a szobatudósoknak a juh és a birka is ugyanaz. Pedig más fajtákat jelöl. Pld. a cigája és a racka juh, a merino és a suffolk birka. Más a legeltetés módja.
Hasonló volt a különbség sertés és a disznó között. Mindkettő a Sus scrofa fajhoz tartozik, de más a szőrzetük. A fentiekben hivatkozott, 1577-ben kelt forrás nem viccből használta ezt a jelzőt. A XIX. századi forrásokban (Brehm, Pallas) már keverik a két fogalmat; de aki disznótartással foglalkozik, az ma is tudja, miről van szó.