Kik azok az oroszok,
és honnan jöttek?
Állítólag nincsenek oroszok, nincs is orosz nyelv. Legalábbis a semmiből lettek, és nyelvükben alig vannak orosz szavak. Vajon mit mutatnak ezek az állítások?
1989-ben forgatták a Князь Удача Андреевич (Udacsa Andrejevics herceg – az удача [udacsa] egyábként ’szerencsé’-t jelent) című orosz filmet Valerij Prijomihov Двое с лицами малолетних преступников (kb. Fiatalkorú elkövetőknek kinéző két egyén) című elbeszélése alapján. A film tele van nyelvi vonatkozásokkal.
(Forrás: Wikipedia (orosz változat))
A szituáció nem igazán felel meg a valóságnak. A Szovjetunióban ugyan sok régi földrajzi nevet megváltoztattak, de jóval korábban. A peresztrojka idején, illetve a Szovjetunió felbomlása után inkább a régi neveket adták vissza, bár azokat sem annyira tömegesen, mint Magyarországon. Oroszországban még mai is szinte minden településen van Leninről, a Komszomolról, az októberi forradalomról és hasonlókról elnevezett közterület.
A peresztrojka éveiben járunk a vezetőség elhatározza, hogy átnevezi az utcákat, falvakat. A régi földrajzi terminusokat modernekre akarják cserélni. Versenyt is hirdetnek: a legjobb neveket javasló személyek ajándékot kapnak. Az iskolában az orosztanárnő is azt a feladatot adja, hogy írjanak fogalmazást arról, milyen új neveket látnának szívesen. Ám két tanuló inkább arról ír, hogy mennyivel jobbak a régi nevek, ezért be is hívják a szülőket az iskolába...
A városba nemrég érkezett tanárnő arra panaszkodik, hogy a helyiek milyen csúnyán beszélnek oroszul, majd figyelmezteti a szülőket, hogy az ő felelősségük megváltoztatni gyermekeik hozzáállását. A tanárnő által felhergelt egyik apa otthon meg is szidja anyósát, a gyerek nagymamáját, amiért az nem tiszta irodalmi nyelven beszél. A gyerekek elhatározzák, hogy bebizonyítják, hogy igazuk van, és elkezdik kutatni az orosz nyelvet...
(Forrás: Wikimedia Commons / Сергей Михайлович Прокудин-Горский)
A gyerekek kiderítik például, hogy a közeli Кресты [kreszti] ’keresztek’ falut valójában nem keresztekről nevezték el, hanem ez az ’útkereszteződés’ régies alakja.
Az etimológiai kutatások persze nagyon izgalmasak, de azért egy ifjúsági filmet nem vinnének el a hátukon, így hát a történet más jellegű izgalmas fordulatokat vesz, van itt kincskeresés (a címben szereplő herceg kincse után) és nyomozás, s végül a gyerekek segítségével bukkannak egy ikonkereskedő nyomára. A gyerekeket persze kitüntetik a végén.
A Youtube-on a fim egyik legnépszerűbb jelenete több példányban is fent van. A monológ egy Kasztorijev nevű szereplő szájából hangzik el – ő meg van róla győződve, hogy családneve Kasztórtól származik, illetve Nagy Péter is csak annak köszönhetően hozott bölcs döntéseket, hogy az ő felmenője adott neki tanácsokat. Ebben a jelenetben nagyon rossz véleménnyel van az oroszokról, egy későbbi jelentben viszont már arról beszél, hogy minden jelentős találmány az oroszoknak köszönhető. (Az idézet az elbeszélésből származik, a filmben egy kissé különböző változat hangzik el.)
В русском языке, собственно, русских слов очень немного. «Солдат», «радио», «революция», «телевизор» — это все нерусское. Вот матерщина, хамство всякое… Прошу обратить внимание: «хамство» — тоже нерусское слово, хотя хамство — это типично русское. «Каво», «чаво» — это по-русски. Далее: кто такие русские? Откуда взялись? Не понятно. Были варяги, потом татары, мордва, черемисы, получился компот, коктейль. «Коктейль» — нерусское слово, кстати. Что вы хотите, если русский народ героем своих сказок придумал Ивана-дурака?! Представляете, целый народ придумывает в герои — ду-ра-ка!
Az orosz nyelvben tulajdonképpen nagyon kevés az orosz szó. Katona, rádió, forradalom, televízió – egyik sem orosz. A káromkodások, mindenféle durvaság... Vegyük észre: a durvaság sem orosz szó, habár a durvaság tipikus orosz vonás. Ki, mi? – ez orosz. Továbbá: kik azok az oroszok? Honnan kerültek elő? Érthetetlen, Voltak varégok, aztán tatárok, mordvinok, cseremiszek, ebből lett aztán a kompót, a koktél. Mellesleg a koktél sem orosz szó. Mit akartok, ha az orosz nép mesehősének Bolond Ivánt találta ki? Képzeljétek, egy egész nép kitalál egy hőst – egy bolondot!
(Forrás: Wikimedia Commons / Michael Sevier)
Először is nézzük meg, hogy milyen eredetűek az oroszban az említett szavak:
солдат [szoldat]’katona’ < német Soldat, francia soldat < olasz ’zsoldos’ < ’fizetett’
радио [ragyio] ’rádió’ < nemzetközi radio < latin radiate ’küllő, (fény)sugár’
революция [revolucija] ’forradalom’ < kései latin revolutio ’fordulat’
телевизор [tyelevizor] ’tv’ < újlatin televisorium < görög τῆλε [tele] ’távol, messze’ latin video ’lát’
компот [kompot] ’kompót, édes gyümölcslé, kompótlé’ < francia compote ’keverék’ < vulgáris latin composita
коктейль [koktejl] ’koktél’ < angol cocktail ’koktél’ < ’kakasfarok’
Az igazi orosz szavakként említett каво [kavo] ’kit’, чаво [csavo] ’mi, mit, miért’ az irodalmi кого, illetve чего kiejtés szerint írt alakjai – legalábbis az előbbi esetben az utóbbi esetben maga hangzó alak is eltér a normatív ejtéstől, ami inkább [csivo] (írásban чего) lenne. (Az ilyen alakok írásmódja eleve sajátos, hiszen a [v] hangot általában a в jelöli, a г a [g] jele, ám a hím- és semlegesnemű melléknevek, illetve egyes névmások birokos esetű végződésében történeti okokból ez jelöli a [v] hangot.) Az érvelés tehát kb. arra utal, hogy a kifinomult kultúrához kötődő szavak nem oroszok, míg a műveletlen beszéd jellemző formái igen. Természetesen ez erős túlzás, ráadásul a durva stílus illusztrálására hozott szavak azért orosz (szláv) eredetek, mert névmások, márpedig névmásokat ritkán kölcsönöznek a nyelvek. A felsorolt főnevek között pedig van olyan, amelynek van tisztán orosz megfelelője, pl. ’katona’ jelentésben használatos a воин [vojin] vagy a военный [vojennij] szó is. (A forradalom kivételével pedig a magyarban sincs egyiknek sem elterjedt belső keletkezésű megfelelője.)
(Forrás: Wikimedia Commons / John Wells Rahill)
Természetesen az sem igaz, hogy az oroszoknak ne lettek volna őseik, hogy ne lettek volna (ó)oroszul beszélők. Az viszont igaz, hogy a szlávok a mai orosz területektől nyugatra éltek, és az írásos emlékekkel dokumentált orosz történelem kezdetén is csak éppen felbukkannak a mai orosz területek nyugati szélén, hogy aztán különböző népeket magukba olvasztva másfélszáz milliós néppé duzzadjanak.
Az idézett fejtegetés persze nem azért érdekes, mert bármi is kiderül belőle az oroszokról vagy az orosz nyelvről, hanem azért, mert jól illusztrálja a népekről és nyelvekről való torz gondolkodást. Eszerint egy nyelvre nézve szégyen és az életképtelenség jele, ha sok benne az idegen szó (azt persze, hogy mi a sok, érvelésünk céljai szerint módosíthatjuk), egy népnek pedig jól dokumentált, dicsőséges és hosszú múlttal kell rendelkeznie. Azaz a nép vagy a nyelv eredete, múltja egyben meghatározza értékét is. Az ilyesfajta értékítéletek persze a nyelvről és a népről könnyen átvihetőek a nyelv beszélőire és a nép tagjaira, hogy aztán alsóbb- vagy felsőbbrendűnek mondhassuk ki őket.
A monológ további pikantériája, hogy a színész, aki elmondja, Armen Dzsigarhajan maga sem orosz orosz színész. Felmenői tbiliszi örmények, ő maga már Jerevánban született, de apja elhagyta családját. Őt mostohaapja nevelte fel, orosz környezetben élt és orosz iskolába járt, de 32 éves koráig, Jerevánban élt, csak 1967-ben került Moszkvába. 1999-ben érdemei elismeréseként zöld kártyát kapott az Egyesült Államokba, egy rajongója pedig egy hétszobás házat ajándékozott neki Dallas közelében. Azóta a nyarakat és az ősz elejét Texasban tölti, az év maradék részét Moszkvában.
Az oroszul tudóknak ajánljuk a teljes film megtekintését. A filmbe az oroszul nem tudóknak is érdemes belenézniük, hogy megismerkedjenek az igazi szovjet szín- és formavilággal.
Források
@Fejes László (nyest.hu): >> Ezek szerint ez a [g] > [h]? > [v] változás régebbi lenen, mint a hosszú melléknevek kialakulása? <<
Párhuzamos folyamat volt. A pronominális melléknevek a litvánban pl. máig elemezhetők a nominális alapra és névmási toldalékra: annak ellenére, hogy ennek kialakulása is a balt-szláv együttélésre megy vissza, pl. hímnemű Nsg: <gerasis> (← geras-jis), Gsg. <gerojo> (←gero-jo), Dsg. <gerajam> (←geram-jam) stb.
A magánhangzó-torlódások kontrakciója a szlávban viszonylag fiatal jelenség. Már a nyelvemlékes korra esik, van írásos adat pl. a Gsg. <добрааго> (dobraago) alakokra, ahol még elemezhető a nominális Gsg. <добра> (dobra) és a névmási Gsg. <аго> (ago ← *jago) toldalék. Ez a folyamat még ma is tart, és éppen a keleti szlávban kevésbé kiterjedt: itt a nőnemű Nsg. pronominális végződés még két szótagos <–ая> (-aja), miközben a nyugati és a déli szláv nyelvekben már kontrahált <-á> ~ <-a>.
.
>> Nekem összességében (és a szituációból) úgy tűnik, hogy inkább megbélyegzett, mint nyelvjárási alakról van szó. <<
Nem érzem megbélyegzőbbnek, mint ha a suksükölést, meg a /szallag/ stb. ejtést jelenne meg hasonló magyar helyzetben. Ezek is nyelvjárási jelenségek, mégis a provincialitás és az alulkulturáltság érzetét keltik a köznyelvi beszélőben.
>> Pl. hogy kerülne mellé a [kavo]? Ez betűnépiesség <<
Hasonló helyzetbe én is szoktam kerülni, amikor pl. népdalszövegeket írok le. Itt gyakran szerepel egy olyan alak, amelyet, ha az irodalmi nyelv helyesírásával írnék le, akkor éppen az autenticitás veszne el. Ezért ilyenkor a nyelvjárások lejegyzésére használt írásmódot használom (mint ez általában szokás). De ekkor már a többi részt is így kell leírni. Úgyhogy szerintem ez csak annak a visszahatása, hogy a <чаво>-t fonetikusan írta le.
@LvT: „Az irodalmi nyelvben ez a névmási ragozásra korlátozódik, de mivel a hosszú melléknevek voltaképpen a régi szláv <jь> névmással bővült rövid melléknevek, ezért azokban is megjelent” Ezek szerint ez a [g] > [h]? > [v] változás régebbi lenen, mint a hosszú melléknevek kialakulása? Nekem ez valószínűtlennek tűnik, mert a hosszú melléknevek elég régiek, már az ószlávban is megvoltak. Éppen ezért úgy gondolnám, a névmások és a hosszú melléknevek már teljesen elkülönültek, mire a hangváltozás folyamata végbement.
„az is lehet, hogy voltaképpen csak kerestek couluer locale-ként egy nyelvjárásinak ható szót, és valaki a belorusz <чаго> [tʃa'ɣo] /csȧho/-t találta elő, és a nagyoroszhoz szokott színész hanghelyettesítéssel élt, amikor /csȧvo/-nak ejtette” Nekem összességében (és a szituációból) úgy tűnik, hogy inkább megbélyegzett, mint nyelvjárási alakról van szó. Pl. hogy kerülne mellé a [kavo]? Ez betűnépiesség, nem véletlen, hogy a filmből kimaradt. :) Ráadásul a hamsztvo-t emlegeti...
@Krizsa: Jól értem, hogy – a gyökszavak alapján – az orosz "szétrobbant", és lett belőle pl. magyar, finn, héber (ahova részben a görögön keresztül futott át) stb.?
Isten őrizze meg a magyar nyelvet attól a sorstól, hogy a gyöngyszem gyökei szétszóródjanak a világban!...
Északon baltofinnek délen Szittyahunok.
@Fejes László (nyest.hu): >> És mi van a melléknevek végződésével, ami bekerült az irodalmi nyelvbe is? (Van egyáltalán nyelvjárás, ahol megőrződött ott a [g]? <<
Az irodalmi nyelvben ez a névmási ragozásra korlátozódik, de mivel a hosszú melléknevek voltaképpen a régi szláv <jь> névmással bővült rövid melléknevek, ezért azokban is megjelent, mindenhol, ahol a névmásoknál is megjelent. Nem hiába hívják a hosszú mellékneveket pronominális, azaz névmási ragozásúnak.
Az ezzel kapcsolatos izoglosszáról nem találtam adatot, de abból, amit olvastam, nekem úgy tűnik, hogy a jelenség az északi nyelvjárásoktól indult. Itt ugyanis szélesebb körű, pl. itt /повост/ (povoszt) van /погост/ (pogoszt) ’szállás’ helyett. Többféle elmélet van a /g/ → /v/ váltásra, amelyre a XV. sz.-tól van elírásos bizonyíték. Az egyikhez illik az az elképzelés, hogy a /g/ → /h/ változás továbbterjedt az északi dialektusokra, de ott „kifulladt”, nem lett teljes körű. Emiatt a /h/ nem is lett teljes értékű, a nyelvhasználók hiátustöltőnek érezték, és idővel kicserélték egy szokásosabb hiátustöltő hangra, a /v/-re. A leggyakoribb előfordulásként a pronominális Gsg. rag tudott állandósulni nagyobb területen.
Mindenesetre a /v/-zés nem hatolt be a beloruszba és az ukránba, ezért talán a velük szomszédos déli nagyorosz nyelvjárásokból esetleg hiányozhat.
>> Egyébként szerintem a filmben a szereplők nem beszélnek déliesen. <<
Szerintem a filmeknél gyakori az, hogy nem beszélnek nyelvjárásisan, vagy csak nagyon enyhe fokban, szinte csak sejtetve. Nyilván ezek az egész nyelvközösségnek készülnek, és nem akarják, hogy feliratozni kelljen, hogy mindenki megértse. És még a színészeket is meg kellett volna tanítani az adott dialektusra, hiszen azok az egész SzU-ból verbuválódtak. Viszont éppen akkor, amikor az orosz szinte pejoratív értelmű, jó példa lehet egy underclass nyelvjárási alak izolált beidézése. Ez a nézőkben már felidézheti a nyelvjárási környezetet, anélkül, hogy ténylegesen azon beszélnének a szereplők.
>> Mi több, a linkelt Wikipédia-szócikk szerint a film valahol Nyecsernozemjében játszódik, ami ugye éppen hogy nem déli nyelvjárásterület. <<
A déli és az északi nyelvjárásterület között van a középső, átmeneti nyelvjárásterület sávja, ahol keverednek a jelenségek {1}. Pszkov pl. már ja-zó terület {2}, és a Nyecsernozemje északnyugati gazdasági körzetébe tartozik {3}. Ugyanígy a volga-vjatkai területre is igaz lehet (a déli nyelvjárást beszélő kozákok jelentős szerepet vittek a keleti kolonizálásban).
Persze az is lehet, hogy voltaképpen csak kerestek couluer locale-ként egy nyelvjárásinak ható szót, és valaki a belorusz <чаго> [tʃa'ɣo] /csȧho/-t találta elő, és a nagyoroszhoz szokott színész hanghelyettesítéssel élt, amikor /csȧvo/-nak ejtette.
{1} commons.wikimedia.org/wiki/File:Russian_dialects.png
{2} ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9F%D1%81%D0%BA...BE%D1%80%D0%BE%D0%B2
{3} ru.wikipedia.org/wiki/%D0%A1%D0%B5%D0%B2...B0%D0%B9%D0%BE%D0%BD
Na csak írogassatok tovább, mert én pont az oroszt dolgozom fel mostanában mint (mintha) gyöknyelv volna, pedig hát akkora gubanc... Kár, hogy nem tudok szlovákul, mert a szovák-magyar partnerem, Varga István (ott is fent vagy a könyvem) már egy kicsit kitanított, hogy mennyivel szlávabb a szlovák. Mindegy, én csak oroszul tudok - még valamennyire. Szóval az orosz egy zagy. A rengeteg előragja miatt már az is művészet, hogy megtaláljam a szavaiban valahol belül a gyökszót. Ami felerészben se nem orosz, se nem... hanem indoizé. De azért sokszor MAGYAR szó a belseje. Vagy a közös magyar-szláv KM szavak. Meg persze finn is - habár a finn gyökszavakat is csak most bogarászom össze egy saját kisszótárba - ebben még nem vagyok egy valami.
Meg persze nagyon sok héber-azonos is van, de nemcsak tő(gyök)szó, hanem kétszótagúak is csőstül. Ezek átváltása az oroszba részben a görögön keresztül futott át, haha.
Na, hadlám, ti mire juttok vele.
Az Isten őrizze meg a gyöngyszem magyar nyelvet ettől a sorstól.
@Aurevol: Bakos Idegen szavak szótára szerint:
kompót 1. cukros lében főzött gyümölcs 2. befőtt
Magyar értelmező kéziszótár:
kompót 1. Cukros lében főtt gyümölcsből való, húsételhez vagy önmagában fogyasztott étel. 2. biz befőtt
befőtt fn sűrű cukoroldattal felöltött, befőzéssel tartósított gyümölcs.
Ezek szerint elvben van különbség: a befőtt kizárólag tartósítás céljára készül, a kompót azonban nem feltétlenül. Nem tudom, ezt a köznyelv mennyire követi – azt meg végképp nem, miért bizalmas a kompót ’befőtt’ jelentésben.
@LvT: Ez már csak így van: a megbélyegzett formák gyakran egyszerűen nyelvjárási jelenségek.
„Ehhez képest a filmbeli orosz dialektusban a nagyorosz irodalmi ejtés mintájára már a mintegy hiátustöltőnek érzett /h/-t felcserélte a /v/.”
És mi van a melléknevek végződésével, ami bekerült az irodalmi nyelvbe is? (Van egyáltalán nyelvjárás, ahol megőrződött ott a [g]?
Egyébként szerintem a filmben a szereplők nem beszélnek déliesen. Az egyetlen különbség, amit határozottan meg tudtam állapítani a tanárnő és a lakosok nyelvhasználata között, az a mondatdallamban, beszédritmusban van.
Mi több, a linkelt Wikipédia-szócikk szerint a film valahol Nyecsernozemjében játszódik, ami ugye éppen hogy nem déli nyelvjárásterület. ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9D%D0%B5%D1%87...B5%D0%BC%D1%8C%D0%B5
>> чаво [csavo] ’mi, mit, miért’ az irodalmi […] чего kiejtés szerint írt alakjai – legalábbis […] maga hangzó alak is eltér a normatív ejtéstől, ami inkább [csivo] (írásban чего) lenne <<
Ez a ja-zás (яканье) {1}, olyan délorosz nyelvjárási jelenség, amely nem került be az irodalmi nyelv sztenderd kiejtésébe: a hangsúly előtti lágy <е> nem /ʲi/, hanem /ʲȧ/ ejtésű {2}. A film egyik problémája, ha jól olvasom, hogy ott helyben az emberek „nem tiszta irodalmi nyelven beszél[nek]”: ez egy példa erre.
Bekerült viszont ez az alak a belorusz irodalmi nyelvbe: <чаго> [tʃa'ɣo] /csȧho/. Ehhez képest a filmbeli orosz dialektusban a nagyorosz irodalmi ejtés mintájára már a mintegy hiátustöltőnek érzett /h/-t felcserélte a /v/.
{1} en.wikipedia.org/wiki/Vowel_reduction_in_Russian#Yakanye
{2} Őszintén szólva, nem tudom megállapítani, hogy a filmből kivágott jelenetben 0:33–0:34-nél <чаво> /csȧvo/ vagy <чяво> /csʲȧvo/ ejtés hangzik el: ha az előbbi, akkor a belorusszal (és az ukránnal) tart ez az orosz nyelvjárás abban is, hogy <ч> /cs/ hang később depalatizálódott.
A kompót és a befőtt, főleg a vegyes befőtt, tulajdonképp ugyanaz.