Kétnyelvűségi gyorstalpaló
A különböző anyanyelvű szülők sokszor szeretnék, ha gyermekük mindkét nyelvet megtanulná. Ez azonban nem olyan egyszerű: az esetek többségében az egyik nyelv kisebbségi, és ennek elsajátítása nehézségekkel járhat. Bizonyos szabályok betartásával azonban a nehézségek áthidalhatók.
Laura Arola Finnországban, a Tornio (Torne) völgyében él, egynyelvű finn családban nőtt fel. Férje számi-finn kétnyelvű számi (lapp),vele az anyja finnül, az apja számiul beszélt. Később az iskolában norvégul is tanult, majd a finnországi, tisztán finn nyelvű Ouluban élt, de ott számi nyelvű környezetben élt és tanult. Amikor a pár összeköltözött, Arola döntött úgy, hogy a családon belül a számit fogják használni. Korábban kezdő szinten ugyan, de már tanult számiul: ettől kezdve intenzíven fejlesztette nyelvtudását. Férjét arra „kényszertítette”, hogy számiul beszéljen hozzá – már akkor, amikor még csak finnül tudott válaszolni. Amikor a gyermekük megszületett, még nem beszélt igazéán jól számiul, ezért úgy döntöttek, hogy a gyerekhez ő finnül, férje számiul fog beszélni. A gyereket számi nyelvű bölcsődébe íratták.
(Forrás: Wikimedia Commons / Mestos / CC BY-SA 3.0)
Legutóbbi posztjában azok segítségére kíván sietni, akik kétnyelvű gyerekeket kívánnak nevelni (olyan családban, ahol legalább az egyik szülő kisebbségi anyanyelvű), de nincs idejük arra, hogy tanulmányozzák az ezzel foglalkozó szakirodalmat. A kedvükért hat pontban összefoglalja, mire kell ügyelnünk, ha azt szeretnénk, hogy a gyerek kétnyelvű legyen. Tanácsait hat pontban foglalta össze.
- A nyelvvel kapcsolatos kérdéseket már a gyerek születése előtt tisztázni kell. Világossá kell tenni, hogyan fogja a gyerek elsajátítani anyanyelveit: ki milyen nyelven beszél, milyen céllal, mi lesz a család közös nyelve.
- A kisebbségi anyanyelvű szülő – ha mindketten azok, mindketten – minden körülmények között csak és kizárólag a kisebbségi nyelven szól a gyerekhez. Még akkor is, ha olyanok is jelen vannak, akik egyáltalán nem beszélik az adott nyelvet, és akkor is, amikor a család szűk környezetén kívül, többségi nyelvű környezetben vannak. A szülő akkor is a kisebbségi nyelvet használja, ha a gyerek nem ugyanazon a nyelven válaszol – még akkor is, ha a gyerek enm akar a kisebbségi nyelven beszélni, még akkor is, ha valaki azt próbálja vele elhitetni, hogy a gyerek összezavarodik, és a végén egyik nyelven sem fog rendesen megtanulni.
- A gyereket az első pillanattól kezdve arra ösztönzik, hogy a kisebbségi nyelven is beszéljen.
- A gyengébb helyzetben levő nyelvet minden módon igyekezni kell erősíteni. Lehetőség szerint kisebbségi nyelvű bölcsődét, óvodát, iskolát vagy bébiszittert kell választani. Érdemes olyan rokonokkal, barátokkal összejárni, akik a kisebbségi nyelvet beszélni, olyan szabadidős tevékenységet választani, melynek során a kisebbségi nyelvet is) használják. Különösen fontos, hogy a gyerek találkozzon olyan hasonló korú gyerekekkel, akik szintén beszélik a nyelvet.
- Fontos, hogy a gyerekhez közelállók – akár kisebbségi nyelvűek, akár nem – erősítsék a gyerek kétnyelvűségét. A gyerek előtt pozitív hangnemben kell beszélni a család nyelvválasztásáról és a többnyelvűség jelentőségéről.
- Ha a szülő nem beszéli jól a kisebbségi nyelvet, akkor a 2. pontot úgy kell igazítani, hogy a családon belül működhessen. Ha a szülő nem ismeri a kisebbségi nyelvet, akkor elsősorban a a 4. és 5. pontra (azaz a családon kívüli tanulási lehetőségekre) kell helyezni a hangsúlyt – természetesen már az 1. pont, azaz a tervezés során. A szabályokat mindig a célokhoz és lehetőségekhez kell igazítani – a 2. pontot például nagyobb gyerekekkel is el lehet kezdeni. Sosem késő!