0:05
Főoldal | Rénhírek
Falulap

Kell-e egy falunak honlap?

„A magyar állam miért nem kötelezi az önálló önkormányzattal rendelkező településeket arra, hogy honlapot hozzanak létre a településükről?” – teszi fel kérdését olvasónk.

nyest.hu | 2014. november 4.

A nyesten gyakran szóba kerülnek kisebb települések. Ilyenkor jó lenne a cikkeket ezek egy-egy nevezetességével, vagy a falu jellegzetes látképével illusztrálni. Azt hihetnénk, a 21. század elején ez már nem lehet probléma: csak meg kell nyitnunk a település honlapját, és kiválasztani egy-egy szép képet a galériából.

Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Ha van egyáltalán a településnek honlapja, azon nem mindig vannak képek; ha vannak, azokon sokszor csak a falunap résztvevőit, nem a település nevezetességeit látjuk; ha pedig van is egy-két kép a templomról vagy az önkormányzat épületéről, azok gyakran minőségi okokból használhatatlanok.

A Békés megyei Okány honlapja a jobb példák közé tartozik, de a képek itt is kis méretűek
A Békés megyei Okány honlapja a jobb példák közé tartozik, de a képek itt is kis méretűek
(Forrás: okany.hu)

Mindez olvasónk, Emese leveléről jutott eszünkbe. Ő hasonló tapasztalatairól ír:

Olyan problematikám lenne, hogy vannak települések Magyarországon, amelyeknek nincs weboldala. Ha létezik weboldala a településnek, akkor jellemzően kevés információval van feltöltve, mint például helytörténelmi, kulturális és földrajzi információkkal, pedig lenne mit írni az adott településről. Én akarnék olvasni és művelődni az adott településről, azonban megfelelő tartalmakkal feltöltött önkormányzati weboldal hiányában ez nem lehetséges. (Jellemzően ezekről a településekről 1-2-3 mondatos Wikipédia-szócikkek vannak, így a Wikipédiát hanyagoljuk.) Azt pedig nem tudnám megoldani, hogy levéltárakba menjek információkért és helytörténeti adatokért. Vajon az információs kultúra miért nem jutott el az önkormányzatokba? Vajon az önkormányzatban ülő emberek tudják-e mi az az internet és a számítógép?

Nos, a bevezetőről ennyit. A fő kérdésem az lenne, hogy a magyarországi önkormányzatok jelentős hányada napjaink digitális világában miért nem fektet minimális energiát sem egy kiegyensúlyozott, viszonylag minőséginek és tartalmasnak mondható önkormányzati weboldalba? Jellemzően egy olcsóbb és minőségi weboldalt 30 ezer forint alatt simán kialakíthatna az önkormányzat, nem kell full extrásnak és csúcs-modernnek lennie. Főleg egy kisebb település számára lenne alkalmas egy ilyen honlap, ahol nem valószínű, hogy elterjedt az e-ügyintézés – mondjuk az vicces lenne, hogy a néhány száz méterre levő önkormányzatba valaki lusta lenne lekullogni – és azonban sokan olvasnának az adott falu helytörténetéről és helyi értéktáráról. Vajon az önkormányzatban ülő emberek ennyire elfoglaltak, hogy nem tudnak időt szakítani ilyen „fontos” dolgok ügyintézésével? Vagy csak simán lusták pénz kiadni ilyesmikre? Vagy – mint fentebb lett említve – azt sem tudják mi az az internet és a számítógép?

Jobban belegondolva a magyar állam miért nem kötelezi az önálló önkormányzattal rendelkező településeket arra, hogy honlapot hozzanak létre a településükről? Meghatározhatnák jogszabályban, hogy a helytörténetről, a helyi értéktárról és a közintézményekről milyen részletességgel kell írni. Gazdasági vonzata annyi lenne ennek, hogy legalább alkalmi munkalehetőség teremtődne a programozó és a történész végzettségűek számára. Legalább a történészek nem a McDonald’s-ban fogják alkalmazni az államilag finanszírozott képzésen megszerzett tudásukat és diplomájukat. Ugyanis bizonyos térségek helytörténetének kikutatására és megírására történészeket alkalmazzanak, ugyanis nekik kellene ehhez legjobban érteniük.

Bár olvasónk talán tőlünk vár választ a kérdésre, nem érezzük úgy, hogy felvetéseit mi tudnánk megválaszolni. Ahhoz viszont elég érdekesnek érezzük, hogy vitára bocsássuk – kommentben várjuk olvasóink véleményét, tapasztalatait.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (7):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
9 éve 2014. november 7. 11:27
7 Avatar

@hun: Azt hiszem kissé késő manapság a rádióhullámok miatt sírni, amikor földfelszíni TV és rádió sugárzás, CB rádió, egész országot lefedő mobiltelefon szolgáltatás, meg ki tudja még hány egyéb hasonló szolgáltatás van, ami elektromágneses hullámokon alapszik...

Miért pont a wifitől parázol?

9 éve 2014. november 6. 17:35
6 hun

@Studiolum: hja, mert azok pont azért épültek, az idegenek szórakoztatása céljából, ahogy azt egy német elképzeli.

@Untermensch4: "hordhat alufóliából hajtogatott csákót"

ha meg le akarnak lőni, hordhatsz golyóálló mellényt. sok sikert a liberálfasizmushoz!

9 éve 2014. november 5. 23:18
5 Untermensch4

@hun: "amúgy meg amelyik önkormányzat az idegenforgalomból él, az jobb ha veszi a sátorfát és a vásárfiát és az idegenben találja meg a boldogulását, ha már egyik lábával ott van"

azt tudtad hogy a turizmus (ha külföldiek az elkövetők) "belső export"? az export meg jó a gazdaságnak...

"annak a jogai hol vannak, aki nem akarja h többezer rádióhullám sugározza? he?"

hordhat alufóliából hajtogatott csákót

9 éve 2014. november 5. 20:59
4 Studiolum

ad 2: elképzelem, ahogy Hollókő, a kilenclyukú híd, az egri Szépasszony-sor meg a budai vár veszi a sátorfát és egy közös skanzenben találja meg boldogulását valahol München vagy Torinó vagy egyéb fizetőképes kereslet mellett.

9 éve 2014. november 5. 11:20
3 okeyo

Körülbelül tíz éve működtetem és tartom karban szülőfalum nem hivatalos honlapját, rajta sok érdekes és hasznos információval, képpel.

Mikor bele fogtam a projektbe, szóltam a községi önkormányzatnak, hogy vegye át tőlem a honlapot, és alakítsa azt át saját ízlése és igényei szerint, ha kell segítek neki ebben. A válasz akkor az volt: nem kell nekünk honlap, minél kevesebb információ szivárog ki rólunk, annál jobb nekünk.

Azóta sok víz lefolyt a Sajón, és elkészült a község hivatalos weboldala is, talán mondanom sem kell: a fenti válasz szellemében. És hogy ne legyen túl drága, egy ingyenes webtárhelyen van elhelyezve, utoljára talán 2010-ben volt frissítve.

Szóval olyan a község hivatalos honlapja, amilyen az önkormányzata: alkalmatlan funkciója ellátására.

---

Szerintem igaza van Emesének: az államnak törvényben kellene kötelezni az önálló önkormányzattal rendelkező településeket arra, hogy honlapot hozzanak létre a településükről, s bizonyos mértékben megszabni annak kinézetét, tartalmát is.

De törvény ide, törvény oda: buta az a polgármester, aki nem látja be, hogy neki is és az általa irányított településnek is szüksége van egy ízléses és tartalmas, folyamatosan frissülő honlapra.

9 éve 2014. november 4. 21:11
2 hun

nem csak az a munkalehetőség annak aki megcsinálja, de ha jól van megcsinálva és a faluvezetés törődik azzal ami a dolga, akkor tájékoztató, hirdető, eseménybeharangozó is lehet a honlap a mozi, a tömegközlekedés, stb közérdekű hír forrásaként.

.

de az már egyenesen gusztustalan, ha arról megy a szájalás, h mindenhova wifit.

és mi van azzal aki nem akar wifit?

annak a jogai hol vannak, aki nem akarja h többezer rádióhullám sugározza? he?

.

miért hiszi minden majom, ha az van amit ő akar, akkor az a legjobb és a többi totál hülye ha nem azt akarja amit ő akar?

miért kell majmolni valakit, miért kell azt utánozni amit más csinál?

.

amúgy meg amelyik önkormányzat az idegenforgalomból él, az jobb ha veszi a sátorfát és a vásárfiát és az idegenben találja meg a boldogulását, ha már egyik lábával ott van.

9 éve 2014. november 4. 19:16
1 Pierre de La Croix

Jó a kérdés, tényleg miért nincs???

(Mondjuk én két és félszer írtam egy szakdolgozatot egy település történetéből. El is küldtem mindkettőt e-mailen az önkormányzathoz miután megvédtem őket. Már lassan öt éve várok valamiféle visszajelzést, ami azért is szomorú, mert a község lényegében az idegenforgalomból él... Na kb. ennyire érdekli az önkormányzatokat a honlapok karbantartása. Szerintem elmúlt az az idő, amikor már annik is "örölhetünk" hogy egyáltalán van honlapja egy önkormányzatnak)