0:05
Főoldal | Rénhírek

Kormányzati portálon fejthetjük ki véleményünket

Fórumot indít hétfőtől a kabinet a kormányzati honlapon az állam működésével kapcsolatos állampolgári javaslatok felmérésére – hangzott el egy pénteki kormányzati háttérbeszélgetésen.

MTI | 2012. január 29.

A Jó állam fórumot brit példa alapján hozza létre a kabinet. A szigetország pénzügyminisztériuma – mint ismertették – legutóbb 2010 júliusa és októbere között igyekezett begyűjteni először a hivatalnokok, majd az állampolgárok véleményét, ötleteit arról, hol racionalizálnák a kormányzati működést a költségcsökkentés érdekében.

A magyar kormány online konzultációja – amelyet a www.joallam.kormany.hu címen lehet majd elérni – egy moderált fórum lesz, ahová név nélkül is lehet bejegyzéseket tenni, egymás ötleteihez hozzászólni – tájékoztattak az újságíróknak tartott pénteki háttérbeszélgetésen, hangsúlyozva: a fórum „nem egy feljelentő formanyomtatvány” lesz, ugyanis elsősorban javaslatokat várnak az állam működésének javítása érdekében.

A beérkező észrevételeket a tárcák apparátusa és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem dolgozza majd fel. A véleményt nyilvánító állampolgárok visszajelzésre is számíthatnak vagy e-mailben, vagy a közigazgatás-fejlesztésről szóló Magyary-program nyári kiadásában.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!