0:05
Főoldal | Rénhírek

Állami gyerekcsatorna indul

Medvecz Balázs a Magyar Televízió vezérigazgatója az m1 vezetőjévé Rákay Philipet, az m2 intendánsává pedig Süveges Gergőt nevezte ki - közölte az MTV szombat este az MTI-vel.

MTI | 2011. január 2.

A vezetők a közszolgálati televízió két csatornájának programjáért felelnek, az ő feladatuk lesz az átalakuló csatornák új profiljának megteremtése - olvasható a közleményben.

Kifejtették: szeptembertől az m1 általános információs és szórakoztató csatornaként működik. Így ezen a csatornán hír- és hírháttér-műsorokat, politikai és közéleti elemző-, szolgáltató és vitaműsorokat, ugyanakkor minőségi filmeket és szórakoztató produkciókat láthatnak a nézők.

Az m1 intendánsi feladataival, a megújuló műsorkínálat kialakításával a vezérigazgató Rákay Philipet bízta meg. Medveczky Balázs tőle azt várja, hogy "irányításával a nemzeti főadó újra Magyarország mértékadó és kiegyensúlyozott információs csatornájává váljon, nézettsége pedig minden célcsoportban stabilizálódjon" - fogalmaztak.

Rákay Philip 1972-ben született Rákay Kálmán néven. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, esztétika szakon szerzett diplomát. 1992-ben megnyerte a Magyar Televízió „Műsorvezető kerestetik” című vetélkedőjét. 1997-ben egyik alapítója a Z+ magyar zenecsatornának. 2002 nyarán részt vesz a HírTv létrehozásában és elindításában. 2001-ben „a fiatalok jogaiért, élethelyzetük jobbításáért” végzett munkájáért Miniszteri elismerésben részesült. A televíziózás mellett éveken keresztül különböző tévécsatornák, nagyvállalatok, cégvezetők és politikusok stratégiai, kommunikációs főtanácsadója, valamint médiatrénere volt. Közszolgálati szerepvállalásával egy időben, cégeiben betöltött tisztségeiről lemondott, tulajdonrészeitől megvált.

Az m2 ez év őszétől a 3-17 éves korosztály csatornája lesz, azzal a küldetéssel, hogy felélessze a hazai gyermek- és ifjúsági műsorgyártást. A csatorna a hagyományos tévéműsorok mellett internetes tartalmat is gyárt majd.

„A magyar gyerektévé” profiljának kialakítására Medveczky Balázs Süveges Gergőt kérte fel. „Az MTV vezérigazgatója azzal a feladattal bízta meg Süveges Gergőt, hogy magas színvonalú műsorokkal töltse meg az új csatornát, hogy az a kereskedelmi gyermekcsatornák minőségi riválisa legyen, és rövid időn belül a gyermekek és fiatalok első számú médiaplatformjává válhasson” – írták.

Süveges Gergő 1976-ban született, első, magyar szakos diplomáját az ELTÉ-n szerezte. 1998-ban a Duna Televíziónál kezdte pályáját, ahol a vallási műsoroknál dolgozott. 2001-ben lett a Magyar Televízió munkatársa, ahol először a Híradót vezette, majd 2008-tól a Nap-kelte, 2009-től a Ma reggel műsorvezetője lett. 2010-ben az országgyűlési választások műsorvezetői teljesítményéért MTV Nívódíjban részesült.
A közlemény szerint Süveges Gergő intendánsi feladatai mellett marad a köztelevízió műsorvezetője és a következő hónapokban átmenetileg még folytatja munkáját a Ma reggel című műsorban is.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
13 éve 2011. január 2. 13:35
1 zildi

Gratulálok Süveges Gergőnek, de remélem, hogy az m2-nél lesz egy tapasztaltabb pedagógus műsorszerkesztő is!

A modernség , szerkesztői gyakorlat, a kulturáltság ide kevés!

Életkori sajátosságokat, rétegérdeklődést, pszichológiai lehetőségeket is figyelembe kellene venni!

Nagyon-nagyon izgalmas és gazdag lehetőség! Végre nem csak állatokról szólnak műsorok! /Ami persze magában jó dolog./

De kár, hogy: "Kizökkent az idő..." nyugdíjas pedagaógusként...

Legyen egy "betelefonálós" műsoruk a gyerekeknek, és egy kedves, - valamelyik csatornán mostanság is szereplő - fiatal gyermek-pszichológusnő beszélgessen velük!.

/Szégyen, hogy a neve nem jut eszembe, pedig lenyűgöző előadást is tartott, amelyet közvetített a televízió is.Remélem, Önök tudják, kire gndolok././

NAGY A GYERMEKEK IGÉNYE A BESZÉLGETÉSRE, és SAJNOS ,senkinek nincs ideje rájuk.

A többi gyerek tv-néző is odafigyelne. Tanulságos lenne számukra.

Legyenek ők maguk a műsor szerkesztői, természetesen kontrollálva az igényeket minőség szerint.

Legyen DALTANULÁS - ZENEI ANYANYELVÜNK ÁPOLÁSÁRA!

Végül legyenek valódi gyermekmesék! Durva agresszió nélkül.

És legyen még sok minden, hadd legyenek boldogok a jövő emberkéi.