Kavarás a keverék körül
Bizonyos értelemben csak keveréknyelvek vannak a világ nyelvei között. A pidzsin és a kreol nyelveknek sem a keverék volta a lényeges, bár tény, hogy ezek mindig kevert szókincsűek.
Zoltán nevű olvasónk néhány nyelvészeti (?) kifejezés helyes használatában bizonytalankodik. Előre kell bocsátanom, hogy a nyelvészek a nyelvi jelenségekre vonatkozó mindenféle kifejezéseket egymástól eltérően, sőt sokszor magukhoz képest is következetlenül használnak. Ezzel nincs is különösebb baj, amikor nem szakkifejezésként használnak egy-egy szót, hanem a köznyelvi – és ezért óhatatlanul homályos – használati szokásoknak megfelelően. Gyakran előfordul ez például a szó, mondat, jelentés, eset, képző stb. szavakkal. Nagyobb a probléma akkor, amikor valamilyen eszmefuttatásban fontos szerepet játszik, hogy a jelenségeknek pontosan melyik körére gondol a szerző, amikor egy kifejezést használ. De sajnos sokszor még ilyen esetekben sem mellékelnek precíz meghatározásokat a nyelvészek a szakkifejezéseikhez.
Megfigyelésem szerint a köznyelvben mindenfélére használják a „keveréknyelv” kifejezést, amikor igazából nem minden az, amire mondják.
A köznyelvi használattól nyilván nem is várhatjuk el, hogy teljesen következetes és egységes legyen. Például érdemes-e azzal foglalkozni, hogy az emberek ki mindenkire mondják, hogy dühös, amikor „igazából” (az illető saját bevallása alapján, esetleg mások megítélése szerint) nem is dühös az illető? Világos, hogy homályosak, elmosódóak a hétköznapi nyelv szavainak a használati körülményei.
(Forrás: Wikimedia Commons / Victor Bezrukov / CC BY 2.0)
Zoltán így folytatja:
Ha jól értem, a nyelvészetben keveréknyelveknek leginkább a pidzsin és a kreol nyelveket nevezik, amelyek bizonyos elemei (pl. a nyelvtan egyes részei) és a szókincs/szótövek más-más, nem rokon nyelvekből származnak, ugyanakkor van egy meghatározott felépítése a nyelvnek. Ezzel szemben pl. a spanglish (magyarosan „spangol”) nem lenne keveréknyelv, hanem inkább „nyelvkeverék” vagy „kevert nyelv”, hiszen csak arról van szó, hogy ugyanabban a szövegben spanyol és angol nyelvű részek váltogatják egymást sűrűn, vagyis kódváltások sorozata, amelyben semmilyen rögzült rendszer, szabályszerűség nincs (pl. nincs olyan, hogy a létige mindig angolul van, a névelő mindig spanyol stb.). Tehát a spanglisht tulajdonképpen még nyelvnek (mint egység) sem lehetne nevezni.
Először is azt kell tisztáznunk, hogy a világ nyelveinek elsöprő többségében (vagy talán mindegyikben) a a szókincs és a többi nyelvi eszköz többféle eredetű, nem homogén. Ha csak a magyar nyelvet vesszük szemügyre, köztudomású, hogy a leggyakoribb szavak között is igen nagy arányban vannak különböző korszakokból származó jövevényszavak (a leggyakoribbak a török, szláv és német jövevényszavak). És vannak olyan nyelvek is, amelyek egyetlen másik nyelvből kölcsönöztek óriási mennyiségű szót (például az angol a normann-franciából, a török és a perzsa az arabból, a japán a kínaiból). Ilyen értelemben szinte csak keveréknyelvek vannak a világ nyelvei között.
Ebből következően a nyelvészeti szóhasználatban a pidzsin és a kreol nyelveknek sem a keverék volta a lényeges, bár tény, hogy ezek mindig kevert szókincsűek. A pidzsineknek két fő jellegzetességük van. Az egyik az, hogy csak közvetítő eszközként szolgálnak, vagyis senkinek sem az anyanyelvük, akik használják. A másik pedig az, hogy nincsen megállapodott nyelvtani szokásrendszerük, és emiatt a tulajdonságuk miatt nem is indokolt őket valódi emberi nyelvnek tekinteni őket. Például előfordulhat, hogy az egyik beszélő a névszói alaptag elé szokta tenni a jelzőt, a másik meg utána, vagy össze-vissza – mivel a szókincs azért rögzített a pidzsinben is, a megértést ez nem akadályozza túlságosan.
A kreol nyelvek azonban már igazi emberi nyelvek, mert vannak anyanyelvi beszélőik. Ezek csak egy tulajdonságukban különlegesek: abban, hogy pidzsinekből alakultak ki, olyan módon, hogy sok gyerek, akiknek a szüleik és a környezetük pidzsint használt, úgy tanulta meg a pidzsint, mint az anyanyelvét, és kortársaival is ennek segítségével kommunikált. És a nyelvészek nagy örömére ezekben a kreol nyelvekben megfigyelhetjük, hogy amint egy kommunikációs rendszer gyerekek anyanyelvévé válik, ők spontán módon megrendszabályozzák, rendszert visznek bele, és valódi nyelvvé alakítják. A kreol nyelvek ugyanis nyelvtani rendszerük állandóságát tekintve már nem különböznek a másképpen kialakult emberi nyelvektől.
Azokat a nyelvváltozatokat, amelyekre Zoltán a „spangol” („Spanglish”) példáját hozza fel, olyanok használják, akik idegen környezetben élve az anyanyelvük használatában elbizonytalanodtak (egyet-mást már el is felejthettek belőle), és segítségképpen az új környezetük nyelvéből vesznek át kifejezéseket, szerkesztésmódokat. A „spangolt” leggyakrabban nyilván angol környezetben élő spanyol anyanyelvűek produkálják (és hasonlóan ismerünk az „amerikás magyarok” által használt „Hunglish”-t is). Kevert nyelvváltozatok kialakulhatnak kétnyelvű közösségekben is, erre példák Ukrajnában a szurzsik és a Szentpétervári területen a vót-izsór. Addig nevezzük őket kevert változatnak, ameddig nem állandósul (lexikalizálódik, illetve grammatikalizálódik) az, hogy melyik forrásnyelvből melyik nyelvi eszközt veszik át.
Amit erről Zoltán ír, az nagyjából megállja a helyét. A „Spanglish” vagy a „Hunglish” jellegzetessége az állandó kódváltás, és nagyjából megjósolhatatlan, hogy egy-egy beszélő éppen melyik kifejezésnél vált át az egyik nyelvről a másikra. Ezért természetesen ezeket sem lehet önálló nyelvnek tekinteni. Ugyanakkor vigyázni kell az ilyen leegyszerűsítésekkel is. Például az „amerikás magyarok” körében vannak teljesen standard, általánosan elterjedt angol eredetű kifejezések, és ezeknek a használata már túlmegy az egyszerű kódváltáson. Például tékolok vagy kecsölök vagy kecsolok egy buszt és a hasonló kifejezések már nem tekinthetők kódváltásnak, inkább azt kell mondani, hogy az illető beszélő nyelvváltozatában már jövevényszóként szerepelnek, lexikalitzálódtak a tékol, kecsöl, kecsol igék. Ezért néha nehéz megmondani, hogy valaki „Hunglish”-t használ (vagyis keveri a magyart és az angolt), vagy egy erős angol hatást mutató magyar nyelvváltozatot. Még szerencse, hogy nagyjából semmi sem múlik azon, hogy milyen címkét, besorolást használunk arra, ahogy az illető beszél.
arena > area ? azannya.
hekt-ár? meg az űr mérték.
.
ispangolo iszpanjo
keccsölök csotto matte
de el kell kapnom
.
ték teke tök
köt kit-katt kocc
kapcs kapocs köccs
kar könyök kujak
.
teh-er : tarha tax tahati :
drag trag
teg-ila theg : tégla hely hegy
taekwondo 태권도 thegvondo ' kézzel és lábbal' küzdés
.
tekint
tikir teker tükör
tok tege-z toboz doboz
told-oz túl oz zás
tol tolong tülek tolak-zik tele
tom tomba tompa
töm töhötöm tömpe tömör
tömegnyomor tömkeleg
@Fejes László (nyest.hu): Persze, de hiszen ezt az eredeti hozzászólásomban is leírtam: "kiesett a magánhangzók közötti [l] és [n], ami azért is nagyon furcsa, mert ezek (az r-rel együtt) ún. szonoránsok, amelyek a legstabilabb mássalhangzók a nyelvekben".
A művelt vagy félművelt eredetű szavak kivételével igen. Vannak esetek, amikor [ny] formájában folytatódik(?), főleg az [inV] csoportban, talán hiátuskitöltés végett (camminu > caminho [kɐ'miɲu], Br. [kɐmĩju]), de gyanítom, hogy ez utólagos fejlemény, mert ilyen hiátuspótló [ɲ~ĩj] megjelenhet ott is, ahol a latinban nem is volt: mĕa > *['mia] > *['mĩa] > minha (gal. miña); vagy ennek egy köztes fázisa pl. az arēna > *[a'rẽa] > areia.
sōlum > sóo (gal.) > só (pt.)
lūna > lũa > lua / lúa (gal.)
Vagy régi nevekben, pl. a Vasco (da Gama) nem a 'baszk', hanem a Velasco gallego-portugál változata (Velasco > Veasco > Vasco) tudtommal, ugyanígy a Velásquez/Velázquez gallego-portugál hatásra létrejött változata a Vásquez/Vázquez vezetéknevek.
A nazalizáció viszont bizonyos helyzetekben megmaradt, pl. szótag végén: cantant > cantan (gal.) / cantam (port.) [kantã(ŋ)].
A venītu > vindo típusú változás még egyfajta kivétel, itt valószínűleg valami olyasmi történhetett, hogy venītu > *[vẽ'idu] > vindo [vĩdo] (> [vĩdu]), vagyis a nazalitás "átment" a szomszédos magánhangzóra, ezt őrzi írásban az "n".
@Sultanus Constantinus: Na, így már pontosabb: helyzet nélkül nem beszélhetünk stabilitásról
De a lengyel (és pl. az izsvai komi) is mutatja, hogy azért nem olyan stabilak. A vokalizálódás pedig az első lépés a felszívódás felé. (A stabilitás azt jelenti, hogy nem változik, nem azt, hogy nem nyomtalanul tűnik el.)
Minden intervokális n és l kiesett? Ez egészen biztos?
@GBR: Egyébként mindkettőben vannak újítások és archaikus jelenségek is. A sztenderd portugál pl. megőrizte a zöngés réshangokat (z, zs), de elvesztette a középkori [c/dz]--[sz/z] kontrasztot; az utóbbi megőrződött a galiciaiban és a kasztíliaiban, de ezek meg elvesztették a zöngés réshangokat. Persze abból a szempontból így is a galiciai/kasztíliai a konzervatívabb, hogy a zöngés/zöngétlen megkülönböztetésnek túl nagy jelentősége sosem volt (valószínűleg ezért is tűnt el).
@Fejes László (nyest.hu): MAGÁNHANGZÓK KÖZÖTTI!!! Az pedig nem szokott csak úgy kiesni. A lengyelben sem esett ki, csak vokalizálódott. A portugál-galiciaiban viszont kiesett, semmi nyoma nincs a mai nyelvben (volare > voar, luna > lua stb.) és erre semmilyen más példát nem tudok nemcsak újlatin, de indoeurópai nyelvből sem (persze nem biztos, hogy nincs).
@GBR: Igazából a galiciai csak azért külön nyelv, mert sztenderdizálással "eltávolították" a portugáltól. Ezért is szoktam mondani, hogy lényegében, a valódi gallego változatok nem mások, mint spanyollal kevert észak-portugál nyelvváltozatok, igazából senki sem beszél úgy, ahogy a "sztenderd" szerint "kellene". Van pl. olyan változata is, hogy spanyol névelőt használ, de a szavak meg a portugálra hasonlítanak; aztán olyan is, ahol ugyanúgy sorvasztják a hangsúlytalan magánhangzókat, mint a portugálban; a "népi" gallegót egy avatatlan meg sem tudná különböztetni a portugáltól, én "tiszta" gallegót (= kasztíliai kiejtéssel beszélt portugált) eddig csak a tv-ben hallottam. :)
@Sultanus Constantinus: "Ilyen portugál nyelvjárás viszont létezik -- pl. a galiciai :) --, ugyanis a portugál hangtani újításai (redukció, hangsúlytalan mgh.-k záródása stb.) viszonylag késői, a helyesírásukból lehet éppen arra következtetni, hogy a 15. században még nagyjából úgy hangzott, mint az akkori spanyol (az akkori spanyol meg kb. úgy hangzott, mint most az argentin spanyol)."
Persze, a galiciai :) De az en esetemben ez tudatos valasztas, es csak veletlen, hogy olyan mint a galiciai, mert magat a galiciait nem beszelem (vagy megis, de nem szandekosan :) ), es meg a portugal es a spanyol eseteben is, szinte senki sem az europai valtozatot beszeli azok kozul akikkel en beszelek, igy nem a gallegok hatasara teszem.
"Ilyen portugál nyelvjárás viszont létezik..."
Egyebkent Brazilia deli reszen is egeszen "spanyolosan" ejtik a portugalt. (nem beszelve a spanyolajku orszagokkal valo hatara menten talalhato nyelvjarasokrol, bar ez esetben mar nem csak a kiejtes spanyolos, igazi kevereknyelvrol beszelhetunk) Kozuluk mar sokkal beszeltem is. De ennek ellenere termeszetesen az en portunholom nem ezert van, ok csak toredeket teszik ki a portugal beszeloknek, igy nem az o nyelvjarasuk hatott ram.:) En egyebkent leginkabb a paulista valtozatot beszelokkel vagyok kapcsolatban.
Ok viszont, ahogy mar beszeltunk is rola, tenyleg vokalizaljak az l-t, megcsak nem is "sotet" l-kent ejtik, mint a portugalok.
"...ugyanis a portugál hangtani újításai (redukció, hangsúlytalan mgh.-k záródása stb.) viszonylag késői, a helyesírásukból lehet éppen arra következtetni, hogy a 15. században még nagyjából úgy hangzott, mint az akkori spanyol ..."
Ez viszont nagyon erdekes, mert ha valaki nem ismeri a spanyol ill. portugal nyelv tortenetet, es fejlodeset a latinbol, csak szinkron szempontbol viszgalva, az, hogy a gallego hangtanilag inkabb a spanyolhoz hasonlit (mig egyebkent meg portugal), betudhato lenne tisztan szogiolingvisztikai okoknak is (egyreszt a hatar spanyol felere kerultek, igy termeszetes folyamatkent is kozelitett a spanyolhoz, masreszt meg eroszakos asszimilacionak is ki volt teve hosszu ideig, es spanyol nyelvjaraskent tartottak csak szamon, sot tiltottak is, igy mestersegesen is erositettek a termeszetes folyamatot).
Viszont az altalad emlitetteket is figyelembe veve itt ket eletero jelensegrol van szo, melyek viszont egy iranyba mutatnak. Egyreszt a portugal galaikoportugalhoz kepesti hangtani ujitasaiban a galiciai nem vett reszt, igy nem tavolodott el annyira hangtanilag az ospanyoltol, masreszt ez az eleve kisebb kulonbseg politikai okokbol (reszben termeszetes, reszben mesterseges) meg tovabb csokkent.
@Sultanus Constantinus: „ szonoránsok, amelyek a legstabilabb mássalhangzók a nyelvekben”
Komolyan? A nazális mássalhangzók nem szoktak eltűnni, úgy, hogy elgfeljebb a magánhangzók őrzik meg a nazalitásukat? És mi van az l-lel? Ha már mondjuk a lengyel hangtörténetet nem ismered, az megcsenget valamit, hogy bót, vót, fót stb.?
@GBR: "Vagy pl sok gyakran hasznalt spanyol szo portugal megfeleloje egy szotaggal rovidebb, pl solo-so, color-cor, general-geral,..."
Ennek általában az az oka, hogy a portugál-galiciaiban (a nyelvészek számára is érthetetlen módon) kiesett a magánhangzók közötti [l] és [n], ami azért is nagyon furcsa, mert ezek (az r-rel együtt) ún. szonoránsok, amelyek a legstabilabb mássalhangzók a nyelvekben. Fonetikailag megmagyarázható ugyan, hogy az [n] hogy esik ki (először nazalizálja az előtte lévő magánhangzót, utána már csak a mgh. nazális ejtése marad, majd az is eltűnik), de az [l] kiesését megmagyarázni már nehezebb. Ezzel párhuzamban érdekes, hogy az [l] kiejtése amúgy is gondot okoz a portugáloknak, ha tehetik, vokalizálják [w], de ha nem, akkor is "sötét" ("kemény") [ł], és elképzelhető, hogy a kiesése is ezzel a jelenséggel van összefüggésben. Egyébként van más újlatin nyelvváltozat is, amelyben vagy az -n- (pl. egyes szárd változatok: pane > pai) vagy az -l- (pl. román -- de csak bizonyos környezetben: illa > *ella > ea --, velencei) kiesik, de mindkettő egyszerre egyikben sem, csak a portugálban.
"Vagy "tiszta" portugalt beszelsz ugyan, de spanyol kiejetessel."
Ilyen portugál nyelvjárás viszont létezik -- pl. a galiciai :) --, ugyanis a portugál hangtani újításai (redukció, hangsúlytalan mgh.-k záródása stb.) viszonylag késői, a helyesírásukból lehet éppen arra következtetni, hogy a 15. században még nagyjából úgy hangzott, mint az akkori spanyol (az akkori spanyol meg kb. úgy hangzott, mint most az argentin spanyol).
@cikk: Tenyleg erdekes a cikk!
@Sultanus Constantinus: Mondjuk ez koszonheto a kerdesednek is :) A Spanglish/Hunglish, stb tipus es a pidzsin/kreol nyelvek megkulonboztetesenek magyarazatat nem, csak magat a Spanglish/Hunglish-t leiro reszt egeszitenem ki egy kicsit. (es lesz benne spanyol is ;) )
E tipus eseteben harom eltero jelenseget is erthetunk Spanglish, stb alatt, melyek persze keveredhetnek is, ami valoszinu is, de nem szuksegszeru:
1. A cikkben is emlitett tipus, a) mikor egyes mondatokat, szerkezeteket (vagy kb szintagma) az egyik, masokat a masik nyelven mondunk, vagy b) amikor ezt szavakkal (vagy kb morfema) tesszuk. (Tapasztalataim alapjan a ket jelenseg elvalhat, ezert kulonboztettem meg a ket alcsoportot)
2. Mikor az egesz beszed ugyan csakis az egyik nyelv lexikalis elemeibol all, de az egyen a masik nyelv nyelvtani szerkezeteit is hasznalja.
3. Mikor valaki az egyik nyelven beszel "tisztan", de a masik nyelv hangtani szabalyai szerint.
( Sot, letezik egy 4. tipus is, de ezt en nem vennem ide, nincs koze a kerdeshez: Mikor valaki az egyik nyelven beszel "tisztan", de nagyon jellegzetes akcentusa van. (pl. El Vaquero sokszor hasznalja erre a tipusra is a Hunglish kifejezest :) ) En a 3. pontban nem erre gondoltam, mindjart visszaterek ra.
Ezert szerintem nincs is olyan, hogy "A" Spanglish vagy "A" Hunglish, azt is meg kell adni melyik tipusra gondolunk.
Ezenkivul ket tipust kulonboztethetunk meg aszerint is, hogy mi az oka a letrejottenek:
a) Lehet, hogy a hasznaloi mind azonos anyanyelvuek, azonos masodik nyelvet beszelnek, hasonlo kulturkorbol szarmaznak. Ilyen peldaul az USA-ban a nagyszamu latin Spanglish-e egymas kozott. Ekkor kifejez egyfajta osszetartozast is.
b) Az is elofordulhat, az elobbivel ellentetben, hogy ket azonos nyelvet beszelo ket ember nyelvtudasa asszimetrikus es egymas ellentettje, ilyenkor epp a megertest segiti egy mas kulturaju/nyelvu emberrel. Pl ha egy angol anyanyelvu amarikai, aki tud valamennyit spanyolul es egy angolul meg kevesse tudo latin-amarikai beszelget.
En meglehetosen multikulti kornyezetben dolgozom, ezert az osszes altipusbol van tapasztalatom. Az 1. tipus sokszor megfigyelheto, mikor nem ertik meg egymast jol egy nyelven a kulonbozo anyanyelvu emberek, atvaltanak ra. Igy szinte minden nap talalkozom Spanglish-sel, Japlish-sel, de meg Japañol-lal is :)
Ezenkivul a portuñol/portunhol-t, mikor nap vegen mar faradt vagyok, es mikor tehetem (mert nem udvariatlansag, mert tudom, hogy a beszelgeto-partnerem erti), en is sokszor hasznalom, mert rajottem, hogy rengeteg energiat takarit meg, mind a 3 fent emlitett esetben:
1. Spanyolul beszelsz, de egyes portugal szavakat is hasznalsz. Milyen kenyelmes pl. az estar/quedar/volverse/ponerse helyett egyazon ficar-t hasznalni. Vagy pl sok gyakran hasznalt spanyol szo portugal megfeleloje egy szotaggal rovidebb, pl solo-so, color-cor, general-geral,...
2. Spanyolul beszelsz, de egyes nyelvtani szerkezeteket, vagy pl osszevonasokat a portugalbol kolcsonzol. Sokkal rovidebb, konnyeb pl "en la caja" helyett csak "na caja"-t, mondani, vagy a "voy a ..." szerkezetbol az "a" elhagyhato, vagy sokszor a visszahato nevmas elhagyhato igy, meg meg ezer pelda....
3. Vagy "tiszta" portugalt beszelsz ugyan, de spanyol kiejetessel. Mondani sem kell mennyivel jobban kimeli a hangkepzo szerveket mondjuk faradtsag eseten (mondjuk a forditottjanak mar nem sok ertelme lenne:) ) En ezt ertettem a 3. tipus alatt. Tehat nem arrol van szo, hogy valaki nem tudja eleg jol a portugal kiejtest, es ezert spanyolosan (vagy magyarosan) ejti, hanem arrol, hogy valaki tudna ejteni, de 1. szandekosan egy masik nyelv hangtani sajatossagai alapjan ejti, es 2. nem csak amolyan akcentuskent, hanem teljesen ugy.
@cikk: Tenyleg erdekes a cikk!
@Sultanus Constantinus: Mondjuk ez koszonheto a kerdesednek is :) A Spanglish/Hunglish, stb tipus es a pidzsin/kreol nyelvek megkulonboztetesenek magyarazatat nem, csak magat a Spanglish/Hunglish-t leiro reszt egeszitenem ki egy kicsit. (es lesz benne spanyol is ;) )
E tipus eseteben harom eltero jelenseget is erthetunk Spanglish, stb alatt, melyek persze keveredhetnek is, ami valoszinu is, de nem szuksegszeru:
1. A cikkben is emlitett tipus, a) mikor egyes mondatokat, szerkezeteket (vagy kb szintagma) az egyik, masokat a masik nyelven mondunk, vagy b) amikor ezt szavakkal (vagy kb morfema) tesszuk. (Tapasztalataim alapjan a ket jelenseg elvalhat, ezert kulonboztettem meg a ket alcsoportot)
2. Mikor az egesz beszed ugyan csakis az egyik nyelv lexikalis elemeibol all, de az egyen a masik nyelv nyelvtani szerkezeteit is hasznalja.
3. Mikor valaki az egyik nyelven beszel "tisztan", de a masik nyelv hangtani szabalyai szerint.
( Sot, letezik egy 4. tipus is, de ezt en nem vennem ide, nincs koze a kerdeshez: Mikor valaki az egyik nyelven beszel "tisztan", de nagyon jellegzetes akcentusa van. (pl. El Vaquero sokszor hasznalja erre a tipusra is a Hunglish kifejezest :) ) En a 3. pontban nem erre gondoltam, mindjart visszaterek ra.
Ezert szerintem nincs is olyan, hogy "A" Spanglish vagy "A" Hunglish, azt is meg kell adni melyik tipusra gondolunk.
Ezenkivul ket tipust kulonboztethetunk meg aszerint is, hogy mi az oka a letrejottenek:
a) Lehet, hogy a hasznaloi mind azonos anyanyelvuek, azonos masodik nyelvet beszelnek, hasonlo kulturkorbol szarmaznak. Ilyen peldaul az USA-ban a nagyszamu latin Spanglish-e egymas kozott. Ekkor kifejez egyfajta osszetartozast is.
b) Az is elofordulhat, az elobbivel ellentetben, hogy ket azonos nyelvet beszelo ket ember nyelvtudasa asszimetrikus es egymas ellentettje, ilyenkor epp a megertest segiti egy mas kulturaju/nyelvu emberrel. Pl ha egy angol anyanyelvu amarikai, aki tud valamennyit spanyolul es egy angolul meg kevesse tudo latin-amarikai beszelget.
En meglehetosen multikulti kornyezetben dolgozom, ezert az osszes altipusbol van tapasztalatom. Az 1. tipus sokszor megfigyelheto, mikor nem ertik meg egymast jol egy nyelven a kulonbozo anyanyelvu emberek, atvaltanak ra. Igy szinte minden nap talalkozom Spanglish-sel, Japlish-sel, de meg Japañol-lal is :)
Ezenkivul a portuñol/portunhol-t, mikor nap vegen mar faradt vagyok, es mikor tehetem (mert nem udvariatlansag, mert tudom, hogy a beszelgeto-partnerem erti), en is sokszor hasznalom, mert rajottem, hogy rengeteg energiat takarit meg, mind a 3 fent emlitett esetben:
1. Spanyolul beszelsz, de egyes portugal szavakat is hasznalsz. Milyen kenyelmes pl. az estar/quedar/volverse/ponerse helyett egyazon ficar-t hasznalni. Vagy pl sok gyakran hasznalt spanyol szo portugal megfeleloje egy szotaggal rovidebb, pl solo-so, color-cor, general-geral,...
2. Spanyolul beszelsz, de egyes nyelvtani szerkezeteket, vagy pl osszevonasokat a portugalbol kolcsonzol. Sokkal rovidebb, konnyeb pl "en la caja" helyett csak "na caja"-t, mondani, vagy a "voy a ..." szerkezetbol az "a" elhagyhato, vagy sokszor a visszahato nevmas elhagyhato igy, meg meg ezer pelda....
3. Vagy "tiszta" portugalt beszelsz ugyan, de spanyol kiejetessel. Mondani sem kell mennyivel jobban kimeli a hangkepzo szerveket mondjuk faradtsag eseten (mondjuk a forditottjanak mar nem sok ertelme lenne:) ) En ezt ertettem a 3. tipus alatt. Tehat nem arrol van szo, hogy valaki nem tudja eleg jol a portugal kiejtest, es ezert spanyolosan (vagy magyarosan) ejti, hanem arrol, hogy valaki tudna ejteni, de 1. szandekosan egy masik nyelv hangtani sajatossagai alapjan ejti, es 2. nem csak amolyan akcentuskent, hanem teljesen ugy.
Köszönöm a választ, ismét nagyon tanulságos cikk!