„Izé”, „micsoda”, „hogyishívják” – avagy mivel és miért töltjük meg a beszédünket?
Önt izélgették már az „izé” használata miatt? Netán Ön bosszankodott mások „izé”-it hallgatván? Ne izéljen többet az „izé” miatt, inkább ízlelgesse velünk a tölteléknek tartott szavakat, s tudja meg, hogy az „izé”, a „micsoda”, a „hogyishívják” és társai milyen szerepet töltenek be a beszédben.
Az izé használatának az elítélésével már a 19. században megjelent Czuczor–Fogarasi szótárban (1865) is találkozunk. A szótárszerkesztők az izé-t pótoló szónak tartják, s példát hoznak a szó főnévi használatára (Hát az izét elhoztad-e?), valamint melléknévi (Ezen ember egy időtől fogva olyan izés) és igei származékára (Mit izélsz?). Emellett azonban erősen meg is bélyegzik, el is ítélik a szót. A Czuczor–Fogarasi (1865: 161) szerint ugyanis „ily beszédmód a tunya gondolkodás jele, s mind írásban, mind mivelt beszédben kerülendő. Helye legfölebb tréfás népjellemzésben lehet.” Ez a gondolat napjainkig is folyamatosan visszaköszön a nyelvművelő és a stilisztikai szakirodalomban, s nem csupán az izé-t érinti, hanem többek között a hát-ot, a tulajdonképpen-t, az ugyebár-t és az egyébként-et. Ezeket általában töltelékszavaknak, vagy beszédtöltelékeknek nevezik, s erőteljesen tiltják a használatukat.
A nagymértékű tiltás ellenére azonban az izé címekben is szerepel, s nem véletlenül. Például Szacsvay Sándor 1786-ban Az izé purgatóriumba való utazása címmel jelentetett meg szatirikus röplapot, később pedig az 1940-es évek közepén a Pesti Izé című vicclap élte virágkorát. De idegen nyelven íródott könyvek magyar fordításában is találunk izé-ket. Edith Nesbith Five children and It című ifjúsági regényét Öt gyerek és az izé címmel magyarították, míg Alphonse Daudet Le petite chose című önéletrajzi jellegű művét magyarra A kis izé címen fordították. Ez a néhány irodalmi példa is mutatja, hogy az izé a nyelvi humortól az eufemizmuson át a jellemábrázolásig sok mindenre használható. Ám ennek ellenére mégsem viszonyul mindenki az izé-hez és a társaihoz pozitívan, s az interneten is számos, a szó használata elleni tanács található.
(Forrás: Mozaik/Mozaweb)
Izélgetések az „izé” miatt
A Wikihírek például azt tanácsolja az olvasóknak, hogy kerüljék a töltelékszavakat, magyarázatot azonban már nem fűz a portál a bölcs tanácshoz. Az Eduline az Öt dolog, ami szigorúan tilos az első munkahelyen: tippek nőknek című cikkében a következőket írja: „Tisztán és tömören beszélj. Ne hümmögj, ne vidd föl a hangod a mondat végén, tilos az olyan irtózatos töltelékszavak, mint az izé és a hogyishívják használata.” Itt tehát már irtózatos töltelékszavakról esik szó, de hogy miért is kell tőlük irtóznunk, az továbbra sem derül ki. A Life.hu-n megismerhetjük a 20 randigyilkos szokást, amivel azonnal leleplezhetjük magunkat, s itt a szipogás, szuszogás, szörcsögés, fej- és fülvakargatás mellett a cikk a töltelékszavak túlzott használatától is óva inti a randevúzókat. De nemcsak ismerkedéskor tilos használnunk az internet szerint a kérdéses elemeket, hanem állásinterjún sem ajánlott, ahogy az a London Specialista tanácsaiból is kiderül. A portál ugyanis a következőket írja: „Kerüljük a töltelékszavak használatát, igyekezzünk a mondanivalónkat röviden, tömören és érthetően megfogalmazni.”
Vagyis láthatjuk, hogy az idézett írások elítélik, kerülendőnek, pongyolának, illetve feleslegesnek tartják a töltelékszavakat. A nyelvhasználók pedig reflektálván mások beszédmódjára, olykor egyenesen irritálónak érzik az izé-t. Ezt mutatja például, hogy a Facebook-on is van egy csoport, amely „Az izé a legidegesítőbb szó a világon” nevet viseli. Ám ennek ellentétére is láthatunk példát, hiszen egy másik Facebook-csoport meg egy ismert édesség szlogenjével kapcsolja össze az izé-t, mondván „Hogy az izé olyan, mint a Raffaello, többet mond minden szónál”. De vajon melyik csoportnak van igaza?
Az „izé”-k mint a beszédprodukció természetes elemei
Hazai és nemzetközi kutatási eredmények azt igazolják, hogy nem funkciótlan és fölösleges az izé-nek és társainak a használata. A Journal of Memory and Language folyóirat 2011-es számában Fraundorf és Duane The disfluent discourse: Effects of filled pauses on recall című cikkükben például arról számolnak be, hogy a töltelékszavakkal kitöltött szüneteket tartalmazó történetekre jobban emlékeznek a kísérleti alanyok, mint a folyamatosan elmondott vagy a köhögésekkel megszakított szövegre. A magyar kutatások közül pedig többek közt Fabulya Márta (2007) vizsgálata mutatott rá a tölteléknek tulajdonított elemek funkcióira. Az izé, a hogyhívják és a hogymondjam lexikális kitöltőelemek, amelyek a beszédprodukciós mechanizmus hibáinak a javítására használatosak.
(Forrás: antikva.hu)
A spontán beszédben szinte egyszerre zajlik a mondanivaló megtervezése és kivitelezése, s e folyamatban gyakran zavarok lépnek fel. A beszélők az idézett szavakat egyrészt akkor használják, ha még csak tervezik a mondandójukat, másrészt pedig akkor, ha már tudják, mit szeretnének mondani, de még nem találták meg a közlendőjükhöz a megfelelő formát. A beszédprodukció szintjeit alapul véve Fabulya Márta (2007) az izéknek két nagy csoportját különböztette meg: a töltelékszó izé-ket és a szóhelyettesítő izé-ket.
A töltelékszó izé azt jelzi, hogy a beszélő a közlendője megtervezésénél tart, s még nem tudja pontosan, mit és hogyan is szeretne mondani, csak egyszerűen magánál akarja tartani a szót. Az izé ilyenkor a beszéd tervezéséhez szükséges idő kitöltésére való. Például: Izé. Tudod kinek az adatlapját fogom megnézni a Facebook-on? A gondolkodási idő kitöltésére használt szavaknál megfigyelhetjük, hogy ezek toldalékolatlanok, esetrag nélküliek, és nem illeszkednek bele a megnyilatkozás szintaktikai szerkezetébe.
A szóhelyettesítő izé a töltelékszó izé-vel ellentétben akkor használatos, amikor a beszélő már felépítette az üzenete szerkezetét, tehát tudja, mit szeretne mondani, ám a megnyilatkozás egyik elemét nem képes előhívni a mentális lexikonból, mert az vagy ideiglenesen vagy egyáltalán nem érhető el. Például: Még sohasem készítettem töltött káposztát izében cserépedényben. A szóhelyettesítő izé felveszi az általa pótolt kifejezés esetragját (cserépedényBEN - izéBEN), ami azt mutatja, hogy a szó egy már kialakított szintaktikai szerkezetbe illeszkedik. A szóhelyettesítő izé olyan szavak helyett áll, amelyeket nehézkes előhívnunk. Ilyenek például a ritkán használt kifejezések, illetve a tulajdonnevek.
A különféle izé-k nemcsak funkcióikat tekintve térnek el egymástól, hanem fonetikailag is mérhető különbségek vannak köztük, ahogy arra Gyarmathy Dorottya (2015) a BEA Spontánbeszéd adatbázis több mint 75 órányi hanganyagát megvizsgálva rámutatott. Szóhelyettesítő szerepben a beszélők rövidebben ejtik az izé-t, mint töltelékszóként. Ennek az az oka, hogy szókereséskor a keresett szó gyakran már az izé kimondása közben eszébe jut a beszélőnek, vagy ha mégsem, akkor is feltételezi, hogy a partnere tudja, mire gondol. A töltelékszói izé-nél viszont a beszélő szándékosan húzza az időt, igyekszik magánál tartani a szót, ezért is hosszabb ez a típus. A hangmagasságot vizsgálva pedig az derült ki, hogy a szóhelyettesítő szerepben használt izé-k hangmagassága alacsonyabb, míg töltelékszóként magasabb volt, mint a beszélők átlagos hangmagassága. Ez is abból ered, hogy a töltelékszói izé-t a beszédjog megtartására használják a beszélők, s mivel nem szándékoznak átadni a szót, ezért a dallamot sem viszik le.
Olyan izé vagy! Mizé?
A szóhelyettesítő izé-t eufemisztikus célból is alkalmazzák a beszélők, olyankor, amikor nem akarnak durvát vagy sértőt mondani. A Kistehén zenekar épp az izé szópótló jellegét használja ki kreatív módon az Olyan izé vagy című dalban.
Olyan izé vagy, nagyon izé vagy
Olyan izé vagy, vagy nagyon izé, nagyon izé vagy.
Olyan olyan izé vagy, na, mondd már ki, olyan olyan izé vagy na!
Tudod, olyan hogyishívják, na mondd már ki, olyan olyan hogyishívják na!
Itt van a nyelvemen,
Honnan is tudhatnám?
Szopjad ki az ujjadból!
Itt nagymértékben függ a dal befogadójától, hogy mit is helyettesít be az izé, illetve a hogyishívják szavak helyébe, s ennek függvényében a dalszöveg jelentése is megváltozik.
Az izé-nek tehát számos funkciója van, szinte bármit ki tudunk fejezni a segítségével, igazi nyelvi jolly joker. A töltelékszói szerephez elég negatív jelentéstartalom társult, s a nyelvművelésnek köszönhetően általában jelentés és funkció nélküli, kerülendő elemekként tekintenek a naiv nyelvhasználók a beszédtöltelékekre. Érdemes azonban változtatni ezen a negatív beállítódáson, hiszen – ahogy láttuk is – az élőbeszéd természetes alkotórészeiről van szó, amelyek egyáltalán nem funkció nélküli elemek. Hiszen azért töltjük meg a beszédünket velük, hogy feloldjuk a szókeresés zavarát, szavakat pótoljunk, durva kifejezéseket eufemisztikus formákra cseréljünk, időt nyerjünk, vagy épp fenntartsuk a beszélővel a kapcsolatot.
Felhasznált irodalom:
Czuczor Gergely – Fogarasi János 1865: A magyar nyelv szótára III, Emich Gusztáv, Pest
Fabulya Márta 2007: Izé, hogyhívják, hogymondjam, Javítást kezdeményező lexikális kitöltőelemek, Magyar Nyelvőr 131/3, 324–342.
Fraundorf, Scott H. – Watson Duane G. 2011: The disfluent discourse: Effects of filled pauses on recall, Journal of Memory and Language 65(2), 161–175.
Gyarmathy Dorottya 2015: Izé, A szó, amivel minden magyarázható, Élet és Tudomány 2015.03.16.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (18):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
A szó magunknál tartására elég sok időt tudunk nyerni ezeknek a használatával.
„Izé… Na, tudod! Na, mondjad már!…
@Pierre Capretz: "... ez a tök jó gondolat hogy nem került be eddig a kánonba. Számomra millió kérdést vet fel, és elég gáz, hogy vagy túrni kell miatta vagy újra a nulláról kell kitalálni." - írod.
Ezen magam is eltöprenkedtem, és a következőket írtam róla a kijövő könyvembe:
... az egyikük megkérdezte:
MIÉRT IS NEM ÍGY TANÍTANAK AZ ISKOLÁKBAN, A NYELVISKOLÁKBAN, MINDENÜTT?
Sokan és sokszor kérdezték már ugyanezt az évtizedek során. Sokáig magam sem értettem meg, hogy miért terjed ilyen nehezen. Ha megérteni sem tudtam, még kevésbé tudtam elfogadni, és ebbe a helyzetbe belenyugodni. Pedig bonyolult, sokszereplős érdek-, érték-, hagyomány- és szokásrendszert érintene a változtatás, amit sokáig nem láttam együttesében.
Persze, nem a beszéd, nem az emberi tanulás természetében, hanem az emberi lelkekben kell keresni a be nem fogadás okát. A kőkemény valóságban. Ésszerű magyarázatát az érdekek rendszerében, a változásokkal szembeni ellenállásban és tehetetlenségben találtam.
Az élőlények és csoportjaik természetes védőstratégiákat alkalmaznak. Aktívan védelmezik értékeiket. Bizonyos ingerküszöb alatt csak ellenszenvvel viseltetnek a riválisaikkal szemben. Ha a megélhetésről van szó, másként reagálnak. Kézenfekvő a gépromboló lyoni takácsokra utalni. Miért lenne másmilyen a világ nyelvoktatási ipara?
A világról szóló tudásunk szerves egészet alkot. Benne vannak a nyelvészet és nyelvpedagógia kitörölhetetlen nyomai is. Ezek ugyan ellentmondásban állnak a mindennapi tapasztalatainkkal, miként sok más hiedelmünk is. A lelki önvédelmünk megbirkózik vele, ha az ellentmondás felszínre kerülése és feloldása nem kavarja fel a mélységeket! De teljesen átrendeződne a nyelvoktató ipar, ha nyelvtant, szótanulást, követelmény- és vizsgarendszert, iszonyatos tesztjeit, gyakorlatoztatásait, szintfelméréseit, a fokozatosság építményét – ezeket a bálványozott tartópilléreit – kivonnánk a rendszerből. Pedig éppen erre lenne szükség.
Aztán: a tudományos élet szereplői sem mentesek az önbizalom hiányától. Kom-penzálnak, kerülik a kockázatot. Rutinosan hivatkoznak másokra, amikor „szorul a hurok”. Aki a többséghez tartozik, biztonságban érzi magát. Jó dolog a nyáj melege. Könnyebb a tudományos ranglétrán előre haladni, karriert építeni azoknak, akik csatlakoznak a vélemény-vezérekhez.
A szuverén személyiségek küzdenek a bizonytalanságukkal. Stephen Hawking szerint a tudás illúziójával könnyű megszerezni a magabiztosságot. Egy szakma alapjait megváltoztatni, elterjeszteni pedig nehéz. Vagy egyenesen reménytelen, lehetetlen dolog. Csak öntörvényei szerint változhat meg.
Igyekeztem ilyesmikről beszélgető partnereimet, vagy éppen az ismertetőn jelenlé-vőket meggyőzni. Már-már magamat is sikerült. Aztán egy újságíró barátommal beszélgettem erről, de ő így reagált: Értem, értem, hogy miért van ez így. Mégse maradjon így, jóvátehetetlenül! Meddig hagyjuk gyerekeinket, unokáinkat szóma-golással, nyelvtannal, az iskolás nyelvtanítással gyötörni?”
– Szerinted a mi türelmünkön, rajtunk múlik ez? – kérdeztem vissza. Ő rövid „Rajtunk is”-sel válaszolt .
A közösségi kitörést szerencsére nem kell az egyéneknek megvárniuk. Maguk választhatják meg lehetőségeik szerint a saját nyelvtanulási forrásaikat, eszközeiket, metodikájukat. A reformerek pedig az egyéni nyelvtanulókat próbálják megnyerni, vagy a főáramlatoktól elkülönült, háztáji nyelviskoláikban alkalmazzák módszereiket. Nagy a verseny – a módszerek alkalmasságában, és még nagyobb a marketingben. Időigényes volta miatt reménytelen dolog itt bárkinek eligazodni.
______________
Ciceróról csak hallomásaim vannak, de Krashen nézetei és az enyém közötti különbségek egy részét - remélem, helyesen - így összegeztem: Többen rokonították felfogásunkat Stephen Krashen ugyancsak eretnek, de szakmabeli nézeteivel, (v.ö. a „Comprehensible Input” elmélet). Általa terjedt el nyelvészeti körökben egyébként a nyelvelsajátítás kifejezés. Sok felismerésében osztozom, de a nyelvelsajátítás és a nyelvtanítás merev elkülönítésével és megokolásával nem értek egyet. Azért nem, mert
1. Krashen szerint a nyelvelsajátításnál a tanulás motivációja játékos, felfedező és hasznos, míg a tanulásnál verejtékes munka. Módszeremből a „verejtékes munka” teljesen hiányzik.
2. Krashen szerint a nyelvelsajátító gyerek saját hibáiból tanul, a nyelvtanuló pedig kerülni akarja a hibát, és kontrolláltan tanul. Ezek sem érvényesek a mi nyelvtanítási technológiánkban.
3. A Krashen szerint a nyelvelsajátítás egyszerre több szinten folyik, míg a nyelvtanulás egyszerre csak egy szinten folytatandó, folytatható.
A mi nyelvtanításunk a kezdettől fogva kiterjed a grammatika szinte minden természetes szintjére.
4. Krashen szerint a nyelvelsajátítás során a gyerek arra figyel, amire kell, míg a tanítás során a tanuló irányított figyelme a tanulás akadályává válik. Módszerünk ennek élő cáfolata.
5. Szerinte a nyelvelsajátítás során a kapcsolat és a cselekvés áll a kommunikációs helyzet hangsúlyainak középpontjában, míg a nyelvtanításban a hangsúly a rendszeren van, a leíráson, a logikán, az igazságon.
Ennek is az ellenkezője jellemzi módszerünket.
6. Krashen szerint a nyelvtanulásban a célnyelv grammatikájának megismerése fontos.
Szerintem nem. Elég, ha nyelvtanítás során rámutatunk arra, hogy a célnyelv használata mely területen és miben tér el anyanyelvi beidegződéseinktől.
@El Vaquero: Nagyon meglepődnék, ha nem jelenne meg ez a gondolat legkésőbb valamelyik római szónoknál. Az ilyen oldalak általában Cicerótól vagy Krashentől nyúlnak egyébként. Az én értetetlenkedésem tárgya az, hogy ez a tök jó gondolat hogy nem került be eddig a kánonba. Számomra millió kérdést vet fel, és elég gáz, hogy vagy túrni kell miatta vagy újra a nulláról kell kitalálni.
@gymakara: a fluentzy.com nem egy nagy szám oldal, nem is tudományos. Teljesen gyakorlati nyelvtanítós oldal, egy indiai próbálja rajta eladni az amúgy nem túl jó angol nyelvkönyveit, de kritizálja a jelenlegi nyelvtanítási és nyelvtanulási módszereket, és ezekben említ érdekes vonatkozásokat, amik segíthetnek a folyékony beszédkészség elsajátításában.
Igazából ahogy nézem, nem csak hogy több domain alatt fut az oldal, hanem már átkeresztelték a fődomaint fluencybookz.com-ra, de a régi teljes tartalom már csak a fluentenglish.com-on elérhető. Persze ez itt nem a reklám helye, mert beszereztem egy-két ilyen könyvet torrenten, és nagyon szarok, száraz, szótárszerű kifejezésgyűjtemények betűrendben, senkinek nem ajánlom, hogy megvegye, ráadásul drágák is. Csak úgy említettem, hogy amúgy egy ócska oldalon is lehetnek jó, gondolatébresztő ötletek, alternatív módszerek. Ezek szerint nem is új gondolatok ezek, csak a szerző feltalálta újra a kereket (idea units néven), de inkább találják fel többször, mint egyszer se.
@Pierre Capretz: Persze, költői kérdés, de a pardigma-váltáshoz mindent a szemétkosárba kell - szerintem - dobni. A szótanítást, mert nem csak felesleges, de félrevezetően fogalmi egyenlőséget sugall ott, ahol annak híre-hamva sincs, a nyelvtan "szabályainak" oktatását, mert felesleges tudatosítani, és káros is. A ismeretlenekben hemzsegő nyúlfarknyi tanszövegeket, és helyébe hatékony dolgokat kellett tenni. Nekem ez 7 heurisztikus felismerés árán sikeredett, és 200 emberévnyi fejlesztői munka bevetésével. Ezt csak elhivatottsággal lehetett megcsinálni, hobbiként, szenvedélyként. (:
Amúgy ennek átvétele diplomás nyelvtanároknak egy-két napos elméleti képzés, aztán gyakorlat, aztán egy hét hospitálás, majd vizsgatanítás.
Ezt követően csak kezdő csoportot lehet rábízni, mert amíg T betűvel a hátán csetlik-botlik a feladatai között, addig egy sztártanárokhoz szokott csoport fellázad.
@gymakara: A kérdés költői volt, és nem a te munkád értelmét akarta megkérdőjelezni. Azt nem értem, hogy az idegen nyelv oktatásban miért nem következett még be paradigmaváltás, ha erre már többen rájöttek. Egyébként ismerem a Relaxa anyagokat, és a mögöttük álló módszerelméletet egészen kiválónak tartom. De most, hogy elgondolkodtam rajta, egy ötletem mégis van. Az ilyen típusú anyagok összeállítása iszonyatos munka, minden mást meg 1 hét alatt össze lehet rakni.
@El Vaquero: A fragmentum - Bańczerowski Janusz elméleteként és elnevezéseként vált számomra ismertté. Vonzó elképzelés, de hiányzik belőle az emberi tevékenység, kivált az ember figyelme.
A figyelem egy kutya-sötét pszichológiai entitás. Mindenki ismeri, de senki sem tudja, hogy mi fán terem. A beszéd-kvantum elméletem integrálódik a nyelvismeretszerzés - léánykori nevén: nyelvtanítás - egészébe, és azon belül csak a beszéd-rutin megszerzésének technikájában játszik szerepet. Közös platformon vagyunk azzal, hogy "minimális (egymagában is értelmes, mondatértékű, vagy hiányos mondatértékű) gondolategységeknek" nevezhetjük az általam beszédkvantumnak elnevezett egységet, ha kiegészítjük ennek a beszéd-figyelmet lekötő természetével. Nevezetesen hogy a saját beszéd testi vonatkozásai és a mások beszédének megértésében szerepet igénylő testi vonatkozások egymás antagonistái. A "beszédmegértő szervünk" a beszéd keltette testi élményfolyamatok alakzatait ismeri fel, de amikor beszélünk, akkor alig tudjuk mások beszédét értelmezni, és ezért nem illő többeknek egy időben beszélniük. Még a rágás, és bizonyos mértékben a rágózás is akadálya a beszédmegértésnek. (lásd: Embodiment beszédmegértés-felfogást.)
A fluenty.com oldalt nem ismerem, és köszönöm a jelzésed. Meg fogom nézni.
Az én megközelítésem hamarosan könyv formában jelenik meg - és jelenleg teljesen leköti a kapacitásom ennek egyengetése, előrendeléses internetes, majd bolti értékesítése, de köszönöm a felkínált lehetőséget, és élni szeretnék vele.
Remélem azonban, hogy akkora követ dobok a könyvvel a nyelvoktatás tavába, hogy hullámai közfigyelmet keltenek önmagukban is. (:
Nekem sincs bajom a töltelékszavakkal, hacsak nem az, hogy az idegen nyelvekben használatosakat nekem kell(ett) összegyűjtetnem, hogy pl. elsőként az angol oktatásunknak részévé tegyem.
Következik a német töltelékek gyűjtögetése, rendszerezése, tananyaggá tétele.
@Pierre Capretz: Köszönöm a Yale és a French in Action jelzéseket. Hogy miért kell a kereket újra felfedezni? Azt hiszem, hogy a 30 évnyi kutató-fejlesztő-kísérletező és gyakorlatban megvalósító munkámban önálló utamat jártam, és sok mindennel rokonítható, de komplex, és komplexitásában egyedi, és igen hatékony megoldásra jutottam - www.relaxa.hu/html/gondolatok.htm -.
Szentágothay János ajánlotta egy tévé-interjúban a kutatóknak, hogy előbb gondolkodjanak, és aztán kutakodjanak a könyvtárakban. Most már jut időm - remélem - többet foglalkozni azzal, hogy mások hogyan csinálták, és néhány mesterfogást, remélem, hogy elleshetem tőlük.
@gymakara: A nyelvoktatásban nem új ez a szemlélet, csak azt nem értem, miért szorítják állandóan háttérbe. Például a 80-as években a Yale-en nagyon komolyan foglalkoztak ezzel. Sajnos elméleti munkát nem találtam a neten, de a French in Action remekül példázza, hogy kell erre a gondolatra építeni. Off: Nagyon szomorú, hogy újra és újra "fel kell találni a kereket", és bizonygatni kell, hogy ennek a módszernek csak előnyei vannak.
@gymakara: ezen a fragmentumos vonalon már én is csapatom, A Mehikóival már vagy 2 éve maileztünk a témáról. Csak én nem fragmentumoknak nevezem őket, hanem minimális (egymagában is értelmes, mondatértékű, vagy hiányos mondatértékű) gondolategységeknek. Magam az ötlet magját egy indiai weboldalon, a fluentzy.com-on olvastam anno. Érdekelne a te megközelítésedről egy részletesebb cikk vagy ide a nyestre, vagy egy blogra.
Egyébként nekem a töltelékszavakkal általában nincs bajom, inkább csak egy-kettővel, amit rosszul használnak, illetve a többivel csak akkor, ha túlzottan sokat használja valaki.
@szigetva: a gyakorlatilagozás helyett van, aki meg az elméletileg szót használja frankón, rendszeresen tölteléknek, érted. Havas Henrik pedig az effektíve kifejezést használja effektíve mindenhol, persze ez őt effektíve nem érdekli. Vágod?
Bocs, hogy nem tudom utólag szerkeszteni, javítani: az imént közölt részben "no és az ojtatásában" helyesen: no és oktatásában... (:
Nagyon igaz, és nagyon nem.
Ami igaz, hogy nincs semmi baj a "töltelékszavak" használatával. Baj legfeljebb azoknak az élő beszédről alkotott elképzeléseivel van, akik a cikkben kifejtettek szerint ezt kifogásolják.
Ami viszont nagyon nincs rendben szerintem, az a manapság tudós-tudományos körökben elterjedt elképzelés, miszerint - ahogy a cikkben is szerepelt - "A spontán beszédben szinte egyszerre zajlik a mondanivaló megtervezése és kivitelezése, s e folyamatban gyakran zavarok lépnek fel." Szerintem ez egyszerű tévedés, aminek a forrása valószínűleg Willem Levelt modelljére - (Speaking: from intention to articulation. MIT Press, Cambridge Mass. 1989.) vezethető vissza. Szerintem ugyanis szó sincs róla, hogy ez a két dolog szinte egyszerre folyna, sőt, hogy az élő beszédben "megtervezésről" lenne/lehetne szó.
Úgy találtam, hogy az élő beszédben kisebb megfogalmazási egységek, beszédrészek azok, amelyek egy repertoár-készletből kiválasztásra kerülnek, és a kimondás végrehajtása során pedig ezt kell monitoroznunk, és ez képtelenné tesz arra, hogy a következő beszédegységgel, beszéd-kvantummal (Lásd a hozzászóló Szimu c. könyvét 2003-ból) foglalkozni tudjunk. A természetes szünet a két beszédkvantum között a beszélőnek ahhoz kell, hogy kiválassza beszéde fonalára fűzendő, a mondanivalójának megfelelő, következő beszédkvantumot. A hallgatónak pedig azért, hogy az elhangzott, kimondott kvantum tartalmát képzeleti tartalommá alakítsa.
A beszédszünetek és ezeknek szokásos időtartama tehát nem zavar, nem elakadás, hanem normális elmetevékenységünk természetes velejárója. Ám amikor hezitálunk, amikor figyelmünk elterelődik mondanivalónkról, akkor a rutinos beszélő - lásd igen gyakran teszi ezt pl. TGM - megismétli az éppen kifejtett beszédkvantumát, vagy a hezitálás anyanyelvi konvencióinak megfelelő megnyilatkozást választ az erre szolgáló repertoárjából.
Azt hiszem, ebben a kérdésben a hétköznapi, anyanyelvi beszéd szempontjából teljesen mindegy, hogy van-e valamelyikünknek - a divatos, tudományos közfelfogásnak vagy éppen nekem - is igaza, vagy más, netán valami harmadik felfogásnak felelne meg a valóság. (Gondoljunk csak pl. Bańczerowski Janusz elméletére, mely szerint a beszéd kommunikációs töredékeknek összeillesztéseiből áll,lásd: A kommunikációs fragmentumok, mint a nyelvhasználat alapvető egységei - Magyar Nyelvőr – 132. évf. 4. sz.) Csakhogy az idegen nyelvek megismerésében és használatában, no és az ojtatásában egészen más paradigmát jelent, ha kvantálisnak tekintjük a beszélt nyelvet, és ebben a tanulandó idegen nyelvet is, vagy pedig mondatszinten megtervezettnek, netán fragmentumokból megépítettnek.
Magam a heteken belül megjelenő könyvemmel - A kvantum nyelvtanulás felfedezése" avagy QLL Quantum Language Learning - ebben a témában a kvantumok mellé teszem a voksom, és kontrázom a beidézett nézetet.
@Szaladó: Ennyi, sőt ennyike. Az „és az megvan” is egy friss hajtás, használjuk bátran!
Volt egy kollégám, az mnden mondat végén azt mondta: "Ez ilyen egyszerű." Nála ez volt a pont. És az megvan, hogy sokan "úgyhogy"-gyal fejezik be a mondatot? Az pedig a három pont.
Még senkitől nem hallottam taglalni, de nekem feltűnt a minden főnév előtti "ilyen" és a minden ige előtti "így".
Engem idegesítenek a töltelékszavak. Szívesebben kivárom, amíg valaki gondolkodik, mielőtt beszél.
@El Vaquero: A gyakorlatilag, elméletileg még nem, de gyakorlatilag egy töltelékszó. ; -D