Időtlen idők

Szánjon egy kis időt autizmusról szóló cikksorozatunk negyedik részére! Ha elolvassa, egy darabig garantáltan nem fog időhiányra panaszkodni.

Sorozatunk előző részében arról írtunk, miért lehet célravezető az, ha az autizmust mint egyfajta, a neurotipikus többségétől eltérő kultúrát vizsgáljuk. Jóllehet az autizmus nem tanult viselkedés- és gondolkodásmód, hanem egy organikus eredetű fejlődési zavar, mégis ugyanolyan teljes körűen rányomja bélyegét az egyén életére, mint az antropológiai értelemben vett kultúrák.

Úgy gondoljuk, a békés egymás mellett élés záloga a kölcsönös megismerés és a tisztelet. Számtalan szakember dolgozik azon, hogy az autista embertársaink minél inkább megértsék a neurotipikus többségi kultúra jellemzőit, játékszabályait, a szemléletformálás célja pedig az autizmus kultúrájának jellemzőit bemutatni a többség számára. Jelen cikksorozatunkban is erre teszünk kísérletet. Miután igyekeztünk meghatározni és elkülöníteni az autizmust más fejlődési rendellenességektől, illetve felvázoltuk, miben tér el egy autista kognitív fejlődése egy nem autistáétól, a továbbiakban folytatjuk az autizmus kultúrájának bemutatását.

Az idő fogságában

Immanuel Kant szerint az idő (a térhez hasonlóan) úgynevezett tiszta szemléleti forma, vagyis valamiféle üres, nem önálló és nem ható dolog, ami nélkül azonban semmit nem tudunk elképzelni. Einstein úgy vélte, az idő pusztán a természet módszere annak megakadályozására, hogy minden egyszerre történjen. A huszadik századi művészet számára pedig különösen termékenyítő ihletforrás volt Bergson időszemlélete. A francia filozófus megkülönböztette a fizikai, órával mért objektív időt a szubjektív időtől, ami nem más, mint az, ahogyan az egyén az időt érzékeli. Mindannyian tudjuk, mennyire különbözik az a fél óra, amit egy orvosi rendelőben kell várakoznunk attól a harminc perctől, amiben egy szeretett személytől veszünk hosszú időre búcsút.

A mi kultúránkban az idő egyértelműen központi jelentőséggel bír, és az ezzel kapcsolatos elvárások a spektrumon lévők számára komoly problémaforrások. Egy olyan ember, akinek alapvetően komoly nehézséget jelent meglátni az egyes benyomások mögötti jelentést, csak nagy nehézségek árán képes bármiféle absztrakcióra. Márpedig kevés elvontabb fogalom létezik az időnél.

A többség felnőtté érése során különböző hatékonysággal ugyan, de elsajátítja, hogyan rendelje alá mindennapi életét a fizikai időnek a saját időérzéke helyett. Van, akinél ez már újszülött korában elkezdődik a háromóránkénti szoptatással, de még a szerencsésebbek órához idomítása is elindul legkésőbb akkor, amikor bölcsődébe vagy óvodába kerülnek.

Annak megvitatása, hogy ez mennyire van jól így, megint csak szétfeszítené ezen cikk kereteit, de az tény, hogy az autizmussal élők számára folyamatosan nehézséget okoz kilépni a szubjektív idejükből.

Az időtlenség fogságában

Mindebből adódóan az olyan fogalmak, mint valaminek a kezdete, a közepe vagy a vége egyáltalán nem világosak az autizmusban érintettek számára. Sokszor tűnik úgy számunkra, hogy az autisták az egyes tevékenységeket túl gyorsan vagy túl lassan végzik. Az átlagember számára felfoghatatlan mértékben képesek beleragadni egy tevékenységbe, és sokszor komoly nehézséget jelent számukra egyik cselekvésről átváltani egy másikra. Ebből eredően az autizmus-specifikus gyógypedagógia egyik kulcsmomentuma az, hogy láthatóvá tegye az időt. Természetesen erre a neurotipikus többségben is van igény, ezért használunk például határidőnaplót vagy órát, de mindemellett a szocializációnk során kialakul bennünk egyfajta időérzék, amivel jól boldogulunk a mindennapi életben. Van, akinek elég heti szinten megterveznie a teendőit, mások szeretik minden napjukat előre átlátni, de ahhoz nincs szükségünk segítségre, hogy eldöntsük, meddig tartson egy fogmosás, megkenni egy kenyeret, vagy válaszolni egy feltett kérdésre. A spektrumon lévők életét azonban jóval mélyebben áthatja az időérzékelés problémája, már a megfelelő beszédtempó eltalálása is gondot okozhat még a magas intellektusú, jó verbális képességekkel rendelkező személyek számára is.

Számtalan esetben az válik egy szélsőséges viselkedési forma kiváltó okává, hogy az autizmussal élő személy nem látja egy számára kellemetlen tevékenység vagy állapot végét. Képzelje el, hogy egy szenzorosan túlérzékeny autista mit élhet át egy váratlanul megszólaló riasztó hallatán, vagy ha mondjuk a villamoson ülve a pirosnál megáll a látóterében egy számára bántó színű jármű. És itt nem arról van szó, hogy valaki nem szeret egy hangot, színt vagy szagot, hanem arról, hogy ezek fizikai fájdalmat okoznak neki.

Az autizmussal élők számára tehát a legnagyobb nehézségek közé tartozik az, amikor bizonytalan ideig kell várni valamire, arra, hogy valami megtörténjen, vagy hogy véget érjen. Ilyen helyzetek megkönnyítésére szolgál a képen látható kártya, melyről legtöbbször a szülő vagy segítő balról jobbra haladva, szabadon megválasztható időközönként vesz le egy csíkot, ezáltal az autista személy számára is átélhetőbbé válik az idő múlása:

Összességében tehát elmondható, hogy az autisták nagyon nehezen sajátítják el az idő Einstein által emlegetett „trükkjét”, vagyis számukra „minden egyszerre történik”. Természetesen ezen a téren is nagy egyéni különbségek lehetnek, és idővel (főleg szakszerű segítség mellett) sok minden megtanulható, de az autizmus kultúrájában teljesen normális az, hogy valakinek hosszabb idő kell például ahhoz, hogy fejben is megérkezzen valahová. Ekkor környezete számára tompának, közömbösnek vagy makacsnak tűnhet, pedig valójában arról van szó, hogy számára igen komoly feladat olyasminek a feldolgozása, ami számunkra teljesen természetes: ebben a pillanatban már más történik, mint az előzőben.

A fentiek fényében talán könnyen elképzelhető, mekkora nehézséget jelenthet egy autista számára a gondolatok és a cselekvések szervezése, bármilyen funkcionális sorrendiség önálló felállítása és gyakorlati alkalmazása.

Ha mindezt nemcsak elképzelni szeretné, akkor olvassa el sorozatunk következő részét is.

A szerző autista gyermeket nevelő szülő, tanár.

A sorozat korábbi részei:

Mi az autizmus, és mi nem?

Egy kicsit mindenki autista?

Az autizmus kultúrája

Forrás:

Mesibov – Shea – Schopler: Az autizmus spektrum zavarok TEACCH szemléletű megközelítése. Kapocs Kiadó

Hasonló tartalmak:

• A jéghegy csúcsai
• Az autizmus kultúrája
• Dührohamok és agresszió
• Egy kicsit mindenki autista?
• Kottából játszani az életet

Hozzászólások (3):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)