0:05
Főoldal | Rénhírek

Időt kérnek a tankönyvkiadók

A rendelkezésre álló idő alatt lehetetlen felelős szakmai munkával átdolgozni a tankönyveket az új kerettanterveknek megfelelően.

MTI | 2012. december 3.

A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete levélben arra kérte az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), hogy az egy évvel halassza el az új kerettantervek bevezetését. A tankönyves szakma köztestülete az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében kifejtette: egyetértenek a közoktatás megújítását célzó törekvésekkel, ugyanakkor attól tartanak, hogy az új kerettanterv kidolgozását megalapozó „alapvetően jó és támogatandó célok” elérhetetlenné válnak a 2013-as megvalósítás erőltetése esetén.

A testület szerint a törvényben foglaltak megvalósításának alapvető elemei hiányoznak. Példaként kiemelték, hogy nincsenek kihirdetve a kerettantervek, és még nem készült el a tankönyvvé nyilvánítás részletes szabályait meghatározó végrehajtási rendelet sem, amely szabályozza a tankönyvek kerettantervi átdolgozását.

Kiemelték továbbá, hogy nem ismertek a feladatokhoz rendelt határidők (pontosan a feladatok sem), „de az idő kritikus rövidsége miatt sajnos a legjobb szándék mellett is leginkább elsietett, felszínes megoldások születhetnek az elvárt új tananyagtartalmak terén és a szükségszerűen gyorsított tankönyvminősítés során, a kerettantervek 2013-as iskolai bevezetésében”.

Úgy vélik, a rendelkezésre álló idő alatt lehetetlen felelős szakmai munkával átdolgozni a tankönyveket az új kerettanterveknek megfelelően. Az egy évvel későbbi bevezetés alaposabb felkészülést tenne lehetővé mind a tankönyvesek, mind az iskolák számára – írták a közleményben.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!