Hat ütős infografika a világ nyelveiről
A világon több ezer nyelvet beszélnek – van, melyet csak néhányan, és van, melyet százmilliók. De hogyan oszlanak meg a beszélők?
A The Washington Post néhány infografikát közöl arról, hogy miként oszlik meg a világon a különböző nyelvek beszélőinek száma. A Föld lakosainak kétharmada a 12 legtöbb beszélővel rendelkező nyelv egyikét beszéli.
(Forrás: The Washington Post)
A legtöbben kínaiul beszélnek – ebbe beletartozik a kínai minden változata, tehát valójában megkérdőjelezhető, hogy egy nyelvről van-e szó. Mindenesetre a kínai legelterjedtebb változatát, a mandarint is közel egymilliárd ember vallja anyanyelvének. Félmilliárd-félmilliárd körüli személy anyanyelve a hindi vagy az urdu (a két változat kölcsönösen érthető, de más írásrendszert használnak, illetve részben a szókincsük is eltér), az angol, az arab és a spanyol; negyedmilliárd ember anyanyelve az orosz, illetve a bengáli. Kétszázmillió körül van a portugál anyanyelvi beszélőinek száma, nagyjából százmillió ember anyanyelve a német, a japán, illetve a francia, de olaszul is több mint ötvenmillióan beszélnek.
Bár az angol anyanyelvi beszélőinek száma a mandarinénak alig több, mint fele (illetve kínaiénak harmada), más mutatók szerint sokkal jelentősebb nyelv. Míg a kínait „csak” 33 országban beszélik anyanyelvként, addig az angolt 101-ben.
(Forrás: The Washinton Post)
Ezzel a mutatóval az arab és a francia is felülmúlja a kínait, de a spanyol és a másik listán nem is szereplő perzsa is megközelíti. Szintén új elem a maláj, mely a portugált is felülmúlja. A statisztikák pontossága azonban megkérdőjelezhető, hiszen más források szerint a malájnak 77 millió beszélője van – tehát több, mint az olasznak.
Egészen más arányokat mutat az az ábra, mely azt mutatja be, hogy a világban hányan tanulják a különböző nyelveket.
(Forrás: The Washington Post)
Angolul többen tanulnak, mint ahány anyanyelvi beszélője a kínainak van – ezzel szemben a kínaiul tanulók száma még az első ábra szerint 12. helyen álló olasz anyanyelvi beszélőinek számát sem éri el. A világ nyelvei lényegében három csoportra oszthatók. Angolul jóval többen tanulnak, mint ahány anyanyelvi beszélője van a nyelvnek. A franciát legalább nagyságrendileg annyian tanulják, ahányan anyanyelvként beszélik: igaz, a nyelvtanulók száma itt is alig haladja meg az anyanyelvi beszélők számának kétharmadát. Az összes többi nyelvet jóval kevesebben tanulják, mint ahány anyanyelvi beszélője van.
Persze ez csak a nagyobb nyelvekre igaz, a lista másik végén ismét találhatunk fordított helyzeteket: egyes veszélyeztetett, kihalófélben levő nyelveket többen tanulnak, mint ahányan anyanyelvként beszélik őket. Az alábbi térkép azt mutatja, hogy hol beszélik azokat a nyelveket, melyek századunk végére minden bizonnyal el fognak tűnni: a piros a leginkább veszélyeztetett, a sárga a minden valószínűség szerint legtovább megmaradó (vagy leginkább megmenthető) nyelveket mutatja.
(Forrás: The Washington Post)
Ezzel a térképpel kapcsolatban fenntartásokat is megfogalmazhatunk, például feltűnően kevés kihalásra ítélt nyelvet találunk Oroszország területén. A legtöbb kihalásra ítélt nyelvet Ausztráliában és Délkelet-Ázsiában beszélik, de gócpontot találunk Észak-Amerika nyugati partvidékén, Közép-Amerikában és Dél-Amerika északi felében is.
A fenti térkép értelmezéséhez persze hozzátartozik az is, hogy miért van kevés veszélyeztetett nyelv ott, ahol nem látunk pontokat. Ennek részben az az oka, hogy bizonyos területek nem vagy alig lakottak (pl. Szahara, Grönland), más területeken az utóbbi században rengeteg nyelv halt ki (pl. Észak-Amerika keleti partjainál), és egyszerűen nem maradt nyelv, ami veszélyeztetett lehetne. Persze az sem mindegy, hogy hol hány nyelvet beszélnek ma. Az alábbi ábrán mindezt kontinensekre lebontva látjuk.
(Forrás: The Washington Post)
Látható, hogy a nyelvek közel harmadát beszélik Ázsiában, illetve Afrikában, és a nyelvek valamivel több mint kétharmada jut a Föld fennmaradó területeire. Persze e fennmaradó részek között is óriási különbségek vannak, hiszen a Csendes-óceán térségében nagyjából annyi nyelvet beszélnek, mint a teljes amerikai kontinensen, ugyanakkor az utóbbi területe jóval nagyobb.
Valamivel pontosabb képet mutat az alábbi térkép, mely országokra lebontva mutatja a nyelvi diverzitás mértékét. A nyelvi sokszínűség mérése nem egyszerű feladat, térkép felhasználásához használt mutató azon alapul, hogy ha az adott államnak két polgárát találomra kiválasztjuk, mi az esélye annak, hogy különböző lesz az anyanyelvük. Pápua Guineán ennek 99% az esélye, az Egyesült Államokban 33%, Magyarországon alig 3%. A térképen a sötétebb árnyalatok a nagyobb, a világosabbak a kisebb sokszínűségre utalnak – az eredeti cikkben szereplő ábrán az arányok is megnézhetők.
(Forrás: The Washington Post)
Sajnos az eredményeket erősen befolyásolja, hogy mely változatokat tekintünk nyelvnek, melyeket nyelvjárásnak. A veszélyeztetett nyelvek térképén jól látható, hogy az egyes számi (lapp) változatokat önálló nyelvnek tekintik, míg a hanti változatait csupán nyelvjárásoknak – ennek köszönhetően tűnik úgy, hogy Skandináviában több a veszélyeztetett nyelv, mint Szibériában. Feltűnő az is, hogy Bosznia-Hercegovinában 62%-os a nyelvi sokszínűség: ez azzal magyarázható, hogy a bosnyákot, a horvátot és a szerbet külön nyelvnek tekintik, holott egymás között jól érthetőek.
@Fejes László (nyest.hu): De úgy tényleg semmi értelme nincs statisztikát csinálni, hogy az adatoknak nem ugyanaz az összehasonlítási alapja. Ez ugyanaz, mint amikor valamelyik észkombájn leírta, hogy az angolban több a rendhagyó ige, mint a spanyolban. Csak éppen az összehasonlítás alapjául az angolnál létező összes igét figyelembe vette, a spanyolnál pedig csak egy-egy rendhagyó típust képviselő példaigét.
Ha valaki megbízható(bb) statisztikát akar csinálni az ilyen kérdésekről, mint hogy hány anyanyelvi beszélője van egy nyelvnek, akkor nem követhet el olyan bakikat, hogy pl. az egyik nyelvnél 1980-as évekbeli adatokat vesz figyelembe, egy másiknál meg mondjuk 2010-es becslést.
Egyébként a cikkbe is beemelt ábra, miszerint a spanyol anyanyelvi beszélők száma 389 millió, az valószínűleg elírás, mert az Ethnologue szerint 399 millió. Az már sokkal közelebb áll a valósághoz. Egy ilyen nagyságrendnél azért a 10 milliók elég sokat számítanak (mondjuk 1-2 milliós eltérés nem lenne még gond).
Sajátos, hogy a kínainál megjegyzik, hogy az összes dialektust beleveszik, míg pl. az arabnál nem, ahol a dialektusok többsége kölcsönösen nem érthető, ráadásul sok ízben földrajzilag is jelentősen elkülönülnek egymástól. Hiába, politika... mindenesetre az a gyanúm, hogy pár évtized múlva a legtöbb helyen előtérbe kerülnek a helyi dialektusok, a sztenderd pedig másodlagos szerepre fog visszaesni nemzeti szinten.
@fudrajzgep: Mivel az ábrák alatt az Ethnologue-ra hivatkozik, bizonyára az a forrása. Niylván az Ethnologue számításai kritizálhatóak, de minden számítással szemben meg lehet fogalmazni fenntartásokat. Ilyen alapon viszont semmiből nem lehetne statisztikát csinálni. Az egyedüli megoldás az, hogy csináljuk a pontatlan statisztikákat, aztán annak tudatában nézzük őket, hogy nem pontos tükrei a valóságnak.
és honnan van a 7102-es szám a világ összes nyelvére? Mi a forrása? Következtetés?
"A Föld lakosainak kétharmadának anyanyelve a 12 legtöbb beszélővel rendelkező nyelvének egyikét beszéli."
Ennek a mondatnak valahogy nagyon nem stimmel az eleje a végével. Javaslat:
A) A Föld lakosainak kétharmadának anyanyelve a 12 legtöbb beszélővel rendelkező nyelv egyike.
B) A Föld lakosainak kétharmada anyanyelvként a 12 legtöbb beszélővel rendelkező nyelv egyikét beszéli.
Érdemben annyit hozzátennék, hogy ismét abba a hibába esik az eredeti cikk szezője, hogy eltérő időpontokból származó adatok vesz figyelembe az összehasonlításkor. A spanyolt a legfrissebb adatok szerint ma már több mint 470 millióan beszélik (és ők kizárólag az egynyelvű anyanyelvi beszélők, a kétnyelvűekkel együtt ez akár több mint 550 millió is lehet) és több mint 20 millióan tanulják: es.wikipedia.org/wiki/Idioma_español