Tényleg csökken a világ nyelvi sokszínűsége?
Nap mint nap hallunk arról, hogy nyelvek halnak ki. A nyelvi sokszínűség azonban nem csak ezáltal csökken, állítják kutatók.
Régóta tapasztaljuk, hogy a világ nyelvi sokszínűsége csökken: nyelvek halnak ki, más nyelvek beszélőinek száma drasztikusan csökken, a szülők nem adják át kisebbségi anyanyelvüket gyermekeiknek. Arról azonban kevés konkrét, számszerű adatunk van, hogy a nyelvi sokszínűség milyen mértékben csökken.
David Harmon és Jonathan Loh új módszert fejleszett ki a nyelvi sokszínűség mérésére, munkájukat a Language Documentation & Conservation (Nyelvi Dokumentáció és Nyelvmegőrzés) című folyóiratban publikálták.
A nyelvi sokszínűség mérésekor nem csupán azt vették figyelembe, hogy egy területen hány nyelvet beszélnek, hanem azt is, hogy a nyelvek mennyire egyenletesen oszlanak meg. Ha például két vizsgált területen tíz-tíz nyelvet beszélnek, de az egyiken mindegyiket a lakosság 10-10%-a, a másikon viszont az egyiket a lakosság 91%-a, a többit pedig 1-1%, akkor az előbbi területen jóval nagyobb a nyelvi diverzitás. Az utóbbi néhány évtizedben viszonylag kevés nyelv halt ki, de a kisebbségi nyelvek beszélői a lakosság egyre kisebb arányát képviselik: a világ egyre inkább távolodik az egyensúlyi helyzettől.
Mindez azt jelenti, hogy nem sokat mond egy adat arról, hogy a világ nyelveinek várhatóan mekkora része fog kihalni egy bizonyos évszámig. A nyelvi sokszínűség ugyanis már alig csökken azáltal, ha egy amúgy is kevesek által beszélt nyelv kihal – ám jelentősen csökkenhet annak következményeképpen, hogy egy viszonylag jelentős számú beszélővel rendelkező nyelv radikálisan visszaszorul.
A számításban csak azt vették figyelembe, hogy hány embernek anyanyelv az adott nyelv. Egy nyelv ugyanis kihalhat úgy is, hogy közben tovább él: anyanyelvi beszélői nincsenek, de akár egy jelentősnek számító csoport is használhatja második nyelveként. (Igaz, ez legalább jó lehetőséget biztosít a nyelv újraélesztésére, mint azt a héber esetében láttuk.)
A két kutató egy új mérőszámot, az ILD-t (Index of Linguistic Diversity, azaz a nyelvi sokszínűség mérőszáma). Ez egyszerre méri, hogy egy területen hány nyelvet, ill.mennyire egyenletes megoszlásban beszélnek. A mérés kiinduló mértéke mindig az 1-es érték: ez változatlan marad, ha a nyelvek száma, ill. beszélőik aránya az adott területen nem változik. Mind a nyelvek számának csökkenése, mind az egyensúly csökkenése a szám csökkenéséhez vezet. A szám elvben nőhet is, ha a szituáció az egyensúlyi helyzet felé tolódik (azaz ha a kisebbségek növelik arányukat).
A méréshez az Ethnologue katalógusának adatait vették figyelembe, az ott szereplő 7299 nyelvből választottak egy reprezentatív véletlenszerő 1500 nyelves mintát. Eszerint a Föld nyelvi sokszínűsége 1970 és 2005 között 20%-kal csökkent: a csökkenés 1988-tól kezdve fokozatosan gyorsult. Ha azonban csak a őshonos nyelveket vették figyelembe, a romlás 21%-os. (Őshonosnak minősültek azok a nyelvek, melyeknek beszélői törzsi körülmények között éltek, és szociális, kulturális és gazdasági körülményeik jelentősen különböztek az adott ország más állampolgáraiétól, vagy akiket az adott állam őshonosnak ismer el azért, mert a azok leszármazottai, akik a gyarmatosítás idején a föld eredeti lakói voltak, és akik a mai napig megőrizték bizonyos szociális, gazdasági, kulturális vagy poltikai intézményeiket.)
Megmérték a nyelvi sokszínűség változását a különböző földrészeken is, de csak az őshonos nyelvekre vonatkozóan. A legmeglepőbb eredményt Afrika nyújtotta: itt a nyelvi sokszínűség mérőszáma az 1970-es 1-ről 1985-re 1,07-re nőtt, ám 1985-től kezdve meredeken esni kezdett, 2005-ben már csak 0,83%-on állt. Eszerint a helyzet Afrikában 1985-ig az egyensúlyi helyzet felé fejlődött, ám ezután hirtelen felborult. Eurázsiában a nyelvi sokszínűség értéke 1981-ig növekedett, és csak 1991 után kezdett enyhén csökkenni: a teljes időszakra azonban még mindig 7%-os emelkedést mutat. Amerikában és a Csendes-óceán térségében viszont folyamatosan drasztikusan esett, 1970 és 2005 között 60, illetve 30%-kal csökkent! (Óceániában 1999 után rendkívüli gyorsulás indult meg.) Ausztráliában az Ethnologue adatai alapján 62%-os volt a csökkenés (különösen 1991 és 2000 között volt drasztikus a csökkenés). Ebben az esetben elkészítették a statisztikát az Ausztrál Statisztikai Hivatal adatai alapján is, így „csak” 46%-os csökkenést kaptak.
A szerzők maguk is elismerik, hogy a mérés hitelességével kapcsolatban van egy probléma: az Ethnologue katalógusa kétségkívül pontatlan. Az adatokat egészen különböző forrásokból, gyakran nem tudományos igénnyel megírt művekből veszik. Eleve nincs meghatározott módszer, mi alapján lehet valakit anyanyelvi beszélőnek minősíteni. A cikk szerzői azonban úgy érvelnek, hogy az adatokban megjelenő pontatlanságok is véletlenszerűek, így egy-egy nyelv beszélői számának alá- vagy felülbecslése ilyen nagy mennyiségű adat esetében kiegyenlítődik, a nyert összkép tehát reális lehet.
Ahol elindul fejlődés, ott akkor utóbb a tömegmédia is kialakul, s azt a nyelvet teszi egyeduralkodóvá, amely ezt a tömegmédiát használja. Máshol meg túlzottan többségben van egy nyelv egy kisebbel szemben, s sorolni lehetne még az okokat. De figyelembe kell venni, hogy a nyelv pusztulása már évezredes folyamat, hisz eltűnt számos nyelv egyiptomi, akkád, hun, s egy sor szláv nyelv szlovinc, steding, odobrita