0:05
Főoldal | Rénhírek

Gondok a hittan oktatásával Nagy-Britanniában

A hittan igen fontos tantárgy egy multikulturális, vallásilag sokszínű világban. Brit politikusok arra figyelmeztetnek, hogy a hittanoktatás színvonala az utóbbi időben csökkent.

nyest.hu | 2014. március 20.

Nagy-Britanniában kötelező a hittan oktatása általános és középiskolában. Politikusok hangsúlyozzák, milyen komoly szerepe lehet a vallások megismerésének abban, hogy a diákok toleránsak legyenek az eltérő világnézetekkel kapcsolatosan, és fel tudják ismerni a vallási alapú sztereotípiákat. Ugyanakkor politikusok egy csoportja arra figyelmeztet, hogy kevés a szakképzet hittantanár, így a vallási nevelés céljai is veszélybe kerülhetnek – számol be a BBC.

Olyan interkulturális helyzetben, amely a modern Nyugat-Európát jellemzi, a közösségek békés egymás mellett élését biztosíthatja és a vallási fanatizmust csökkentheti a hittan iskolai oktatása. A különböző hittel rendelkező emberekkel kapcsolatos sztereotípiák és előítéletek csökkenthetők, ha már gyerekkorban elkezdünk megismerkedni a különböző vallásokkal. A hittan tanításának célja az, hogy olyan toleráns, sok nézőpontot megérteni képes állampolgárokat neveljen, akik aktívan és autonóm módon képesek részt venni közösségük életében. Ezért jelenthet komoly gondot az, hogy Nagy-Britanniában a hittan tantárgyi presztízse csökkenni látszik bizonyos kormányzati intézkedések következtében – figyelmeztetnek a problémára politikusok.

„A hittan tanítása ma fontosabb, mint valaha” – mondja Stephen Lloyd képviselő. „A vallásokkal kapcsolatos félreértések igen gyakoriak, ami könnyen előítéletességhez vezethet. Ezeket a sztereotípiákat a média is megerősíti, ami összességében igen negatív hatással van a közösség életére. Az iskola éppen a megfelelő terep arra, hogy ott ezek a kérdések előkerüljenek. Rengeteg kiváló hittantanár dolgozik ma azért, hogy a diákok felnőve értőn álljanak multikulturális környezetükben.”

Gondok a hittan oktatásával Nagy-Britanniában
Forrás: Wikimedia Commons / Capture Queen / CC BY 2.0

Ugyanakkor problémát jelent az, hogy az általános iskolák alsó tagozatában nagyon sokszor a pedagógiai asszisztensekre és tanárjelöltekre bízzák a hittan oktatását, akiknek a körülbelül a fele nyilatkozik úgy, hogy nem elég magabiztos ebben a témában. A felső tagozaton tanítóknak pedig körülbelül a fele nem rendelkezik a hittan tanításához szükséges szakképesítéssel. Mindez pedig a tantárgy fontosságának, presztízsének a csökkenéséhez vezethet – mutatnak rá parlamenti képviselők.

A brit oktatási tárca illetékese úgy nyilatkozott az ügyben, hogy a hittan tanítása kötelező marad általános iskolában. Létre fognak továbbá hozni egy szakértőkből, hittantanárokból álló csoportot, amelynek az lesz a feladat, hogy a hittan tantárgy helyzetét fölmérje, és szakmai támogatást biztosítson a hittant oktató tanároknak.

Forrás

Religious education ’helps communities get along’

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
10 éve 2014. március 21. 12:41
4 Krizsa

Nemcsak egy (a keresztény) vallás van a világon. S az emberiség legnagyobb része soha nem is volt keresztény. Ma már az ú.n. "európai, vagy nyugati" kultúra (populciójának) nagy része is "darwinos" felfogású. Vagyis az Univerzumből való természetes kifejlődést - tartja vaóságosnak Ne tessék ránk kényszeríteni...ez már nem fog menni.

10 éve 2014. március 21. 10:58
3 licidepot

A hit oktatás nem móka.Azt nem lehet kikényszeríteni.Aztán,ha vége az oktatásnak,megyünk verekedni,erkölcstelenkedni,,káromkodni,embereket megalázni.Sajnos az oktatók és a papok nem mutatnak példát,hogy amit "tanítanak"azt hogyan kell alkalmazni.Mit tanított Jézus?"Amit mondanak nektek azt megtartsátok,de a cselekedeteiket ne utánozzátok."

Az erőltetésnek az lesz a vége,hogy soha nem fogják alkalmazni a Szent Írás tanítását.Nem fogják tudni értékelni a leírtakat és elfogadni Jézus tanításait,az emlékeztetőket és Jézus váltság áldozatának értékét.

10 éve 2014. március 20. 14:43
2 Krizsa

@lhi: NA, HÁT ERRŐL VAN SZÓ!

A vallásokról való oktatásnak nincs köze a vallás-oktatáshoz.

Először kiírod, mint oktatási vezérelvet: áttekintés a világ vallásairól. Aztán arról tárgyalsz, hogy milyen társadalmi szükség (elsősorban az emberi csúcsragadozó megfékezése valamilyen módon - Krizsa) vezetett a vallások kialakulásához.

S hol vesztette el ez a jóakarat a CÉLJÁT? (Minjárt az elején - Krizsa)

Tehát nincs olyan, hogy oktatunk egy bizonyos (keresztény?)vallásirányzatotés akkor majd toleráns lesz a kövekező nemzedék. Mert vagy nagyon mérges lesz, hogy kinek kell ez? - vagy manipulált (birka) lesz.

10 éve 2014. március 20. 14:02
1 lhi

Már bocsánat, de nem kéne összekeverni a hittan és a vallásismeretek oktatását!

A vallásismeretek oktatása (teaching about/on religion) a vallások összehasonlító elemzését takarja, míg a hittan célja, hogy a gyerek az adott vallási közösség tagjává váljon.

Nagyon nem mindegy, hogy az oktatás mondjuk az ószövetségi történetek tanulmányozását az ókori kultúrák kontextusában jelenti-e, vagy azt, hogy a gyereket felkészítjük az első gyónásra vagy arra tanítjuk, hogy az adott vallást nem követők elkárhoznak.