0:05
Főoldal | Rénhírek
Három a magyar nyertes

Fiatal fordítók versenye 2012

A 27 tagállam győztesei közül hárman – Magyarország, Románia és Németország – magyarra, illetve magyarról fordítottak.

nyest.hu | 2012. február 3.

Ma hozták nyilvánosságra az Európai Bizottság által minden évben megrendezésre kerülő „Juvenes Translatores”, vagyis a fiatal fordítók versenye 27 nyertesének nevét (a teljes listát lásd lejjebb). Az egyes tagállamok győzteseit összesen több mint 3000 középiskolás diákból választották ki, akik 2011 novemberében írták meg dolgozataikat.

Tavalyhoz képest a pályázók 400-zal többen voltak, és 2007, azaz az első verseny óta idén voltak a legtöbben. A győztesek március 27-ére meghívást kapnak Brüsszelbe, hogy átvegyék díjaikat, és találkozhassanak a Bizottságban dolgozó fordítókkal. „Ez a verseny arra bátorítja a diákokat, hogy közelebbről is megismerkedjenek az idegen nyelvekkel, és későbbi pályájuk során mérlegeljék a nyelvek  használatának lehetőségét akár fordítóként, akár más szakmai területen, ahol a többnyelvűség érték.” – mondta Andrula Vasziliu, az oktatásügyért, a kultúráért, a többnyelvűségért és az ifjúságpolitikáért felelős biztos. „A verseny arra is ösztönöz, hogy az iskolák tanuljanak egymástól, és kipróbálják a nyelvtanítás különböző módjait.”

A magyarról vagy magyarra fordító győztesek

Magyarország: Simon Virág (EN-HU) Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger

Németország: Sara Kredel (HU-DE) Goethe-Gymnasium Bensheim, Bensheim

Románia: Kiss Anna (RO-HU) Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely

A győztesek teljesítménye azt mutatja, hogy a nyelvismerettel sokra lehet vinni, és segítségével új lehetőségek nyílnak. Simon Virág, a magyar győztes fiatal kora ellenére három nyelvet tanul: az angol mellett a franciával és a némettel is ismerkedik. Eddig ugyan fordítással csak iskolai feladatok formájában foglalkozott, ám tanáraitól sok dicséretet kapott, amit a versenyen elért eredménye is alátámaszt. A – bevallottan kevés – szabadidejében hip-hop tánccal is foglalkozó Virág most azt mérlegeli, hogy a két év múlva esedékes érettségi után a fordítói pályára lép. A német győztes például egy magyar zeneiskolába akart járni, így fuvola- és a zongoratudása tökéletesítése mellett magyarul is megtanult. A románról magyarra fordító romániai győztes biofizikai tanulmányt írt, amely részben az angol nyelvű technikai forrásanyagokon alapult, amelyet ő maga fordított. A franciául, németül, hollandul, angolul és spanyolul beszélő luxemburgi győztes hű maradt hazája többnyelvű hagyományához. A versenyzők egy egyoldalas szöveget fordítottak le az EU 23 hivatalos nyelvének összesen 506 nyelvkombinációjából általuk kiválasztott kombinációban. Noha sokan az angolt választják  forrásnyelvként, a nyelvkombinációk száma idén 148 volt, amely a verseny kezdete óta a legtöbb.

Az idei szövegek témája az önkéntesség volt (ugyanis 2011 az önkéntesség európai éve volt), de mindegyik szöveg a téma más vonatkozásáról írt: a holland szöveg például egy toszkán templom felújításáról, a francia a tengerpart megtisztításáról, a lengyel pedig egy hátrányos helyzetű gyermekeket oktató chilei iskolában végzett munkáról szólt. A különböző országokban a versenyen részt vevő tinédzserek egy részét egyértelműen inspirálta az önkéntesség témája, néhányuk úgy is döntött, hogy később önkéntes munkát végez a Vöröskeresztnél vagy más civil szervezetnél.

Előzmények

A „Juvenes Translatores” (latinul „fiatal fordítók”) versenyt az Európai Bizottság Fordítási Főigazgatósága minden évben megrendezi. 17 éves középiskolások vehetnek rajta részt (idén 1994-ben született fiatalok), és a verseny egész Európában ugyanakkor kerül megrendezésre minden kiválasztott iskolában. A megmérettetés 2007-ben indult kísérleti jelleggel abból a célból, hogy a fiatalok belekóstolhassanak a fordítói létbe, továbbá az iskolai nyelvtanulás népszerűsítése érdekében. A verseny hatására néhány résztvevő nyelvi tanulmányokat folytatott,
és hivatásos fordító lett. A szövegeket a Bizottság fordítói állítják össze úgy, hogy ugyanolyan nehézségűek legyenek, és ők is javítják ki a dolgozatokat. Mindegyik fordítást a célnyelvet anyanyelven beszélők értékelték.

További információk

A verseny weboldala, Facebook-oldala, Twitter-oldala

DG Translation

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!