Elvisz a drótostót!
„Ha rossz leszel, elvisz a drótostót!” Nagyanyáink idejében ezzel ijesztgették a szülők engedetlen csemetéiket az Alföldtől egészen Zemplénig. De ki is volt az a drótostót? Tényleg az volt a fő szórakozása, hogy magyar gyerekeket rabolt?
A 18. században Trencsén vármegye északi területének férfilakossága egyre inkább szembesült azzal, hogy a mezőgazdaságból nem tudja fönntartani a családját. Terméketlen, köves földek, mostoha időjárás, kezdetleges földművelési módszerek – ez mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a férfiak valami új megélhetési módon kezdjék törni a fejüket. Már korábban is eljártak Sziléziába dolgozni, innen hozták magukkal a drót megmunkálásának ismeretét. Ebből fejlődött ki a drótos szakma, mely hatalmas karriert futott be. A „Drótosföldnek” (szlovákul Drotária) nevezett Felső-Vágmente mellett később drótostelepülések alakultak ki a Szepességben is. A szlovák vándordrótosok nemcsak a történelmi Magyarország területét járták be, hanem eljutottak sokkal távolabbi vidékekre – Oroszországba, Kínába és Amerikába is. Több korabeli utazó följegyezte, hogy a trencséni falvak tele vannak asszonyokkal és gyerekekkel, de férfit alig látni bennük. A férfiak ugyanis csak a téli időszakra jártak haza a családjukhoz. Képzeljük csak el, mekkora terhet rótt ez az asszonyokra, akiknek egyedül kellett vállukon vinni a háztartás, gazdálkodás, gyermeknevelés minden gondját. Bizony az is előfordult, hogy a családfő, akinek éves keresete a család egyetlen pénzbevételét jelentette, hazafelé menet útközben elitta a pénzt. Sokszor az sem segített, hogy a férfiak indulás előtt ünnepélyes esküt tettek: nem fognak engedni az ital csábításának.
(Forrás: Považské múzeum v Žiline / Pavol Socháň)
A drótosoknak csak egyik rétegét képezték a szegény házaló mesteremberek, akik hátukon cipelték egész műhelyüket. Kezdetben egymagukban, majd inasukkal járták a világot. Nem érdektelen megjegyeznünk, hogy a drótosinas szlovák neve džarek [dzsarek], mely a magyar gyerek szóból származik. A drótosok később társaságokba tömörültek, műhelyeket, sőt egész manufaktúrákat alapítottak. A történelmi Magyarország déli területein azonban elsősorban az egyesével, kettesével járó vándordrótos alakja volt a jellemző, bár akadtak kisebbfajta műhelyek is.
Sodronyarszlánok a magyar irodalomban
Szeretetteljes iróniával festett képet kaphattak a „sodronyarszlánoknak” titulált drótosokról Pajor István tollából a Honderü című reformkori szépirodalmi és divatlap olvasói:
Mint hajdan kalandor lovagok – kár hogy nem gyalogok a hasonlat’ találóbbsága végett – ugy indul ki a sodronyos sziklás hazájából, bejárni a földkerekségét, s reformálni a már szétbomlott nemzeti fazekakat; fegyvere mindössze egy kusztorából áll, melly azonban nem annyira ellenség, mint ártatlan rozskenyér ellen tesz szolgálatot; végczélja mindenkor: falubajutás és törött edény, mit ő – bár czammogó léptekkel – többnyire el szokott érni, s habár véletlenül reá éjjelednék is, evvel sem sokat gondol, hanem megfordítván a voltszürke leppentyűt, „ott a hol” jót hortyog, s nagy tervei’ kivitelét más napra halasztja.
Mi sem eredetibb, mint midőn a nap’ fölkelő sugarainál két drótos – mert párosan járnak – komoly szótlanságban kullog rongyos magyar falu felé, számolva magyar bőkezüségre s törött edények’ halmazára. Bejutva a faluba, mindenik külön utat vesz, s lassu, kimért léptekkel, jól betanult variatiók szerint kiáltozza: dajtye hrncze drótuvaty; gyökeres magyar helyeken: „drótultassík”. A magyar gazdasszonynak ennél örvendetesb hang nem ütheti fülét; azonnal eszébe jut a sok lábatlan lábas, fületlen fazék, repedt tál és tányér; s tán még szíve is kész volna megrepedni, csakhogy legyen mit drótolni, ha történetesen csupor nem találkoznék.
(Forrás: pluska.sk / Slovenské národné múzeum v Martine)
Ugyanez a folyóirat tudósít arról is, hogy a drótosoknak Soroksáron egész telepük van, ahol „valódi respublikai életet élnek”. S hogy hol tanulják meg a mesterségükkel járó kiáltozást?
Van ordítóintézetük is, hol a még tudatlan fiatal müvészek korosb keresettársaiktól bizonyos díjért ordítni tanulnak. A thema mindig fazékdrótolás; a szöveg érdekes föladatul szolgálhatna nyelvbuvároknak, mit még sehol fejtegetve nem találtam.
A drótostótok alakját sok magyar irodalmi alkotás megőrizte, ezek közül néhány az interneten is olvasható, például Gárdonyi Géza Egy szál drót című novellája. Az ezekből kibontakozó kép szerint a drótostót jámbor, aranykezű, becsületes mesterember. Szívós, igénytelen, kevéssel is beéri. Általában a konyha küszöbén dolgozik. Szívesen veszi, ha megkínálják egy kis kenyérrel, szalonnával, pálinkával. Ládája mindenféle rejtélyes, a falusi fiúk képzeletét izgató tárgyakat rejt. Tört magyarsággal kommunikál a gazdasszonyokkal. Öltözéke vászoning, széles karimájú kalap, lábbelije bocskor.
Bocskornyelv
A bocskorról (szlovákul krpce) kapta nevét a drótosok jellegzetes tolvajnyelve, a krpoština [krpostyina] is. Olyankor használták, amikor a környezet elől eltitkolandó információt osztottak meg egymással. Szókincsében a kitalált kifejezések mellett sok magyar eredetű szó is szerepelt. Íme, egy kis ízelítő:
mondokovať [mondokovaty] ’beszélni ’
fazik ’fazék ’
ingel ’ing ’
čikoš [csikos] ’ló’
teheň [teheny] ’tehén’
kičinský [kicsinszkí] ’kicsi’
huš [hus] ’hús’
vároš [város] ’város’
šokať [sokaty] ’sok’
kuťo [kutyo] ’kutya’
fizniť [fiznyity] ’fizetni’
leveška [leveska] ’leves’
disno [diszno] ’disznó’
latniť [latnyity] ’látni’
katonák ’katona’
hidek ’hideg’
melek ’meleg’
kiner [kinyer] ’kenyér’
valaga ’fenék’
A drótosok tevékenysége szerteágazó volt. A drótozáson (megrepedt cserépedény, teknő körbedrótozása) és foltozáson (lyukas edény megfoltozása) kívül készítettek konyhai eszközöket, egércsapdákat, gyerekjátékokat, később dísztárgyakat is. Az első világháború után a geopolitikai változások, valamint az ipari termelés ugrásszerű fejlődése miatt a drótosmesterség hanyatlásnak indult. Az idősebb generáció visszaemlékezéseiben azonban még a múlt század ötvenes, hatvanas éveiben is találkozhatunk Magyarország területén házaló drótosokkal. Ők már nem az egykori Trencsén vármegyéből érkeztek hazánkba, hanem a Hegyköz szlovák falvaiból.
A szlovákok máig nagy becsben tartják a drótoshagyományokat. Szlovákiai kézművestalálkozókon, kirakodóvásárokon gyakran találkozhatunk hagyományőrző mesterek drótostermékeivel. Nagyrónán (Veľké Rovné), a „Drótosföld” szívében drótosmúzeum is üzemel. Úgy tűnik, nem annyira turistáknak szánták, mert csak hétköznap délelőtt van nyitva. Tekintélyes terjedelmű, a drótosmesterséget bemutató kiállítás található a Vágvölgyi Múzeum zsolnai részlegében, a budatini várban is, de mivel a várat már évek óta restaurálják, a kiállítás nem tekinthető meg. Legfrissebb információink szerint 2016. április 10-én végre újra megnyitják a nagyközönség előtt. A budatini vár ad otthont az évente megrendezett nemzetközi drótosfesztiválnak is.
(Forrás: drotaria.sk)
Tényleg elvisz?
És akkor most itt az ideje, hogy megpróbáljuk megválaszolni a cikkünk elején feltett kérdést: tényleg gyerekeket rabolt a drótostót? Igaz, ami igaz: a drótosok viselkedése nem volt mindig kifogástalan. A drótosság intézményéről szóló, a romantikus sztereotípián túlmutató szlovák szakkönyvekben olyan közlésekkel is találkozunk, miszerint előfordult, hogy a drótosmesterek kínozták inasaikat, rabszolgamunkára vagy koldulásra kényszerítvén őket. Ezek az adatok főleg korabeli németországi rendőrségi jegyzőkönyvekből származnak. A magyar visszaemlékezések szerint azonban a vándorló drótosok szelíd, a légynek sem ártó emberek voltak. Ápolatlan, marcona külsejük, titokzatos ládájuk, a vállukon lógó drótköteg, jellegzetes kiabálásuk, rendszeres fel-felbukkanásuk és nem utolsósorban idegen beszédük mégis alkalmassá tette őket arra, hogy a magyar anyák rájuk testálják a rémisztő mumus szerepét.
Források és ajánlott olvasmányok
Drotárstvo ako remeslo, umenie a podnikateľská aktivita. 1992
Pajor István: A drótos
Földi László: A drótos tót
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (79):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Irgun Baklav: Bár tényleg off, a bécsi döntéseknél (akkor még kormányzati szinten meglévő külpolitikai érzék és hozzáértés birtokában) előre tudták hogy nem saját erőből elérvén nem vszínű hogy tartós lesz. A korlátozott autonómiával szembeni állami ellenállás viszont annak a jele hogy ez mégiscsak egy első lépés amit követhet több, ha alkalom adódik. Az hogy viszonylag hosszú ideje a határok "kőbe vésettsége" egy status quo-t erősítendő axióma, nem biztos hogy örökké így is marad (eritrea, krím... utóbbinak a hátszele mégiscsak ensz bt-tag), akkor pedig megint előkerülhetnek a piros ceruzák és a térképek.
on: Azért érdekes hogy "nagyvonalú" kisebbségpolitikánk ellenére a szomszédos nyelvek jelenléte a közoktatásban kb nulla. Még a német sem azért népszerű/elterjedt mert német kisebbségünk lenne/volt. Arról nem is beszélve hogyha zsigeri+külpolitikai okai vannak az "idegenkedésnek" az sem magyarázza hogy a horvát is nullán áll (országosan egy db kéttannyelvű gimnáziumot inkább "adott is ajándékot meg nem is"-szintnek mondanék, pont olyan eset kapcsán amikor a horvátországban felnőtt magyar állampolgár gyerekkel visszatelepülő család került abba a helyzetbe hogy a(z erősség sorrendjében) horvát-angol-magyar anyanyelvű gyerek vagy megy a kéttannyelvűbe vagy szívni fog bárhol máshol mert horvátul jobban beszél mint magyarul. És nem is kisebbségi csak nyelvi "hátránya" van.)
@Untermensch4: Tudom, hogy te elsődlegesen Trianonra gondoltál, én azért említettem a bécsi döntéseket, mert akkor adódott (mint kiderült, csak időlegesen) történelmi lehetőség, a trianoni határok némely torzításának "igazságosabb" korrekciójára. De, azóta a körülmények és a nemzetközi környezet annyira megváltozott, hogy ma már veszélyes és kontraproduktív a kisebbségi nyelvhasználati jogokon, korlátozott autonómián túl bármi másról ábrándozni. (Persze a 2. bécsi döntéssel kapcsolatban azért szintén meg kell jegyezni, hogy még a magyar népszámlálás adatai szerint is igen vékony többségben voltak a magyarok Észak-Erdélyben, ehhez képest Bihar és Szatmár visszaadása mellett egy korridor Kolozsvárra és Székelyföldre jobban tükrözte volna az etnikai arányokat, csak kevéssé lett volna praktikus.)
@Roland2: " Pl. Erdélyben régebb óta több magyar él, mint ahány román Magyarországon ? És pont ezért a román állam durvábban is bánik velük ?"
Bár nem tőlem kérdezted, de szerintem a válasz mindkét kérdésre egyértelműen "igen". Mint nadivereb egy korábbi hozzászólásában célzott is erre, Magyarország is azóta bánik "viszonylag" jól a kisebbségeivel, amióta "gyakorlatilag nincsenek", értsd kevesen maradtak, és ők kevesen is csaknem teljesen asszimilálódtak.
Nyilván ezeknek a kisebbségeknek (legalábbis papíron) széleskörű kulturális és nyelvhasználati jogokat adni elsősorban azt a stratégiai célt szolgálja, hogy a nyugat felé tudjuk mutatni: Lám, mi "nyugati" módon bánunk a nemzetiségeinkkel, bezzeg a csúnya románok, szlovákok kevésbé liberális kisebbségpolitikát folytatnak az ottani magyarokkal szemben. Tessék velük szépen példát statuálni. De nemcsak a Monarchia alatt, még Horthy alatt sem voltunk mi ennyire liberálisak, a nagyszüleim is tudtak erről mesélni. Közülük kettejüknek is nevet kellett változtatni, mert a régi "nem volt elég magyaros", a részben német származású nagyanyám több rokonát kitelepítették, a zsidókat a numerus claususszal már jóval a német megszállás előtt diszkriminálták. (Lehetne még a példákat sorolni, de ez itt már erősen off lenne...)
@nadivereb: Lehet hogy a 65.-t túlreagáltam, elnézést. Úgy tűnt hogy keverednek az idősíkok.
@Irgun Baklav: Nem annyira a bécsi döntésekre gondoltam hanem trianonra csak fordítottan. Nem véletlenül raktam idézőjelbe azt hogy: "igazságos". A nagy tanulság hogy a lényeg az érdekérvényesítés. Ha nem sikerül akkor kiderülhet hogy 500km-nyi vasútvonal fontosabb mint párszázezer ember.
@Untermensch4: "Úgy egyébként a székelyek csak próbálják lemásolni a sikeresnek bizonyult román stratégiát, ha megvan a kellő (akár minimális is elég lehet, nem is kell többségi) etnikai jelenlét akkor kedvező külpolitikai konstellációk esetén eljövend az új »igazságos« határrajzolás."
Olyan kedvező konstelláció, mint ami a bécsi döntésekhez vezetett, egyszer jön össze, de hosszú távon ez a siker is kérészéletűnek bizonyult. Pedig akkoriban még ennek megvoltak a belső és külső feltételei (társadalmi támogatás és politikai szándék az egyik oldalon; jelentős magyar többségű határsávok és befolyásos külpolitikai támogatók a másikon). Ma már ezek minden szinten hiányoznak (arról nem is beszélve, hogy szomszédainkkal együtt tagozódtunk be a nyugati szövetségi rendszerekbe), hozzátehetném, hogy szerencsére, mert az amúgy esélytelen revíziós törekvéseknek is a határon túli magyarok innák meg a levét. (Szerintem egyébként a kevéssé liberális, asszimilációt célzó szlovák, román nemzetiségi politikákban is részben a bécsi döntések [vagy éppen Románia esetében Dél-Dobrudzsa és Besszarábia elvesztése] által okozott trauma, és az ennek megismétlődésétől való, ma már indokolatlan félelem érhető tetten.)
@Roland2: A méhkeréki románság is nyilván az etnikai arányok megváltozásától tartva próbálta útját állni az asszimilációnak (Erdélyben is a tömbben élő magyarság ezzel szemben jóval ellenállóbb, mint a szórvány). Ebből a szempontból amúgy még az is nagyjából másodlagos, hogy az állam "telepít-e", vagy önként települnek. De az is kicsit fura, hogy szerinted a magyarországi nemzetiségek asszimilációja "önkéntes" volt (a fenét volt az), de aki ennek ellenáll, az ezek szerint rasszista? Hát ha ez már elég a rasszizmushoz, akkor az erdélyi ismerőseim többsége annak számítana. :P
@Roland2: nem a kiemelt státuszról beszélek, hanem a jogokról. És nem, egyáltalán nem használok kettős mércét, legalábbis én semmi ilyet nem találok. Kérlek, mutass rá, hogy hol használtam ilyet. (Személyeskedés nélkül, ha lehet.)
@nadivereb: "Tehát ha többen vannak, több jog is illeti meg őket?" Persze, nyilván a Magyarországon élő törökök, olaszok,vietnámiak,stb. kevesen vannak - még - ahhoz, hogy olyan kiemelt státuszúak legyenek , mint a jogilag elismert nemzetiségek .Persze lehetünk olyan pc-k, hogy minden etnikai csoport kapjon elismert státuszt, de akkor ugyanígy mondjuk a 4-8 főből álló pápua-új-guineai, tadzsik vagy mikronéz közösség is , mert hát miért kivételezünk velük létszám alapján ?
Te ugyanúgy kettős mércét alkalmazol, csak a magyarokkal szemben, hiszen te és román, szerb, szlovák nacionalista kollégáid a monarchia korabeli viszonyokra sérelmezik, hogy miért nem lett az ő nyelvük is hivatalos,miért nem kaptak autonómiát vagy miért nem lett háromközpontú a Monarchia ( ezt csehek, horvátok sérelmezik ), hiszen majdnem annyi volt a nemzetiségek létszáma a Magyar Királyságon belül, mint a magyaroknak. ( + felhozzák a magyarosító törekvéseket, de ahhoz képest ők most még durvábban diszkriminálnak ). Tehát a létszám igenis számít.
Péterfi Boldog nem csinált mást, mint kiforgatta a szavaimat , pl. a magyarlakta vidékeken a román állam azért emel ortodox templomokat, hogy a hatalmát szimbolizálja vele, ahogy románokat is azért telepített oda, hogy az etnikai arányokat megváltoztassa, a magyar állam viszont ilyeneket soha nem csinált. Arra sem hozott példát, hogy voltak-e olyan "faji törvények" székely falvakban, mint a méhkerékieknél.
@Untermensch4: Nem. Nem volt az.
@Untermensch4: nem teljesen értem; hogy ezt most miért nekem írtad. Én csak a deakt által alkalmazott kettős mércére akartam rámutatni, semmi más megállapítást nem tettem.
@Untermensch4: itt meg te lőttél mellé szerintem: Radu Petrescu gyakorlatilag pontosan Roland2 kommentjét írta át, csak "román" helyett magyarokkal. Én itt iróniát érzek leginkább.
@fakir: Nem is tudtam hogy benes lengyel volt... :) Úgy tűnik a "kivétel/hülyék" jóslatom bejött :)
@nadivereb: Ha a mindenkori hatalom korábbi generációk és azok hatalmi rétege által tettekért áll bosszút akkor a hatalom a hibás. Ha viszont a dolog rendben van és ennyire beemeltük a kultúránkba a kereszténységből az "öröklődő bűn" koncepcióját akkor szép balkáni vérbosszús időknek nézünk elébe.
@Radu Petrescu: A magyar politikusokat azonosítani a magyarok többségével durva öngól, csak szólok. Bár ha van némi rálátásod magyarok és politikusaik viszonyára akkor ezt magad is sejthetnéd.
Úgy egyébként a székelyek csak próbálják lemásolni a sikeresnek bizonyult román stratégiát, ha megvan a kellő (akár minimális is elég lehet, nem is kell többségi) etnikai jelenlét akkor kedvező külpolitikai konstellációk esetén eljövend az új "igazságos" határrajzolás. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.
@Roland2: Tehát ha többen vannak, több jog is illeti meg őket? Vagy minél többen vannak, annál inkább igazuk van? Ez nem primitív érv, ez semennyire nem érv, ez szimplán hülyeség.
@Radu Petrescu: Ha már olyan primitív módszert alkalmazol, hogy kiforgatod a szavaimat, akkor én is fogalmazzak meg olyan primitív érveket, hogy pl. Erdélyben régebb óta több magyar él, mint ahány román Magyarországon ? És pont ezért a román állam durvábban is bánik velük ?
@Roland2: Azt igazság kedvéért viszont hozzátenném azt is, hogy a magyarság nagy része tett/tesz arról , hogy negatív kép alakult ki a többségi társadalomban róluk.
A romániai magyar politikusokat például nem csak "gyanúba keverik", hanem ténylegesen is enyves a kezük, aztán azzal próbálják menteni magukat, hogy a magyarságuk miatt támadják őket.
Mellesleg egy olyan rasszista közösséget, mint pl. a székelyföldi magyarság, ne sajnáltassunk már, panaszkodnak, ha ortodox templomok épülnek mellettük vagy románok települnek közéjük, és mindezt nem Magyarországon, hanem itt, Romániában csinálják!
@deakt: ja, tehát a magyarországi kisebbségek esetében a kisebbség volt a hibás, a határon túli magyarok esetében viszont a mindenkori hatalom.
10 pontos kettős mérce.