0:05
Főoldal | Rénhírek
Gyász

Elhunyt Hajdú Mihály

Életének 81. évében orosházi otthonában elhunyt Hajdú Mihály nyelvész, a magyar névtani kutatások kiemelkedő alakja.

nyest.hu | 2014. január 9.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete közölte, hogy 2014. január 7-én orosházi otthonában, életének 81. évében elhunyt Hajdú Mihály, az intézet professor emeritusa, a névtan kutatója.

Hajdú Mihály ifjú korában Vásárhelyi-pusztán dolgozott képesítés nélküli tanyai tanítóként; emellett levelező tagozaton végezte el az egyetemet. 1956 után elmozdították pedagógusi állásából. Szenvedélyesen érdeklődött szülőföldje nyelvjárása és kultúrája iránt. Első publikációi 1963-ban jelentek meg az orosházi múzeum évkönyvében, illetve a Magyar Nyelvjárásokban. 1964-ben védte meg doktori disszertációját, amelynek témavezetője Benkő Loránd volt. Mestere javaslatára kezdett el a személynevekkel foglalkozni. Élete végéig a névtan maradt fő kutatási területe. 1970-ben védte meg kandidátusi értekezését, amelyben az 1770 és 1970 közötti magyar keresztnevekkel és becézőnevekkel foglalkozott. Az ebből készült monográfia tette szélesebb körben is ismertté a nevét.

Hajdú Mihály
Hajdú Mihály
(Forrás: oroshaza.hu)

Az 1970-es évektől kezdődően a magyar névtani kutatások egyik vezető alakja volt. Oktatott névtant, dialektológiát, nyelvtörténetet és fonetikát az ELTE mellett a pécsi, a miskolci, a szegedi egyetemen, illetve a Károli Gáspár Református Egyetemen is.

Forrás

Kiss Jenő írása a Magyar Nyelvben a 70 éves Hajdú Mihály tiszteletére

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (5):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
10 éve 2014. január 10. 13:34
5 Krizsa

@Molnár Cecília: Köszi. Egy kicsit már én is kerestem, de így már más.

10 éve 2014. január 10. 12:29
4 Molnár Cecília
10 éve 2014. január 10. 07:17
3 Krizsa

Esetleg megemlíthetnénk a munkásságának legértékesebb eredményeit, vagy linkeket kaphatnánk hozzá.

10 éve 2014. január 10. 00:08
2 barnaz

Egy nagy nyelvtudós ment el... Nagyon jó ember volt... Nyugodjék békében! Részvétem a családnak!

10 éve 2014. január 9. 16:28
1 lleho

Isten nyugosztalja! Kedveltem.