„A válaszokat nem biztos, hogy tudni kell, de a kérdéseket igen”
Szépe György a magyarországi nyelvtudomány egyik legjelentősebb alakja volt: nyelvészként és tanárként is fontosat és maradandót alkotott. Az alábbi összeállítással rá emlékezünk.
Mindazok a nyelvészek, kollégák és tanítványok, akik ismerték, szerették, megrendüléssel fogadták a hírt, hogy szeptember 12-én elhunyt Szépe György. Alakja, tanári személyisége, gondolkodása több, különböző generációba tartozó nyelvész számára volt meghatározó. Ám azok számára is megkerülhetetlen volt, akik személyesen nem ismerhették, csak az általa írott, szerkesztett könyveket olvasták.
Nehéz összefoglalni, mi mindennel foglalkozott, mi mindenben volt úttörő a munkássága. Összegzés helyett az alábbiakban olyan nyelvészek vallomásaiból válogattunk, akiknek az életét, tudományos hozzáállását meghatározta Szépe György alakja. A 2007-ben megjelent A nyelvészetről – egyes szám, első személyben című összeállítás második kötetében többen vallanak a Szépéhez fűződő személyes viszonyukról. A kötet nyelvészek személyes hangvételű vallomásait foglalja magába: minden felkért nyelvésznek hat kérdésre kellett válaszolnia saját pályájával, illetve a nyelvészethez való viszonyulásával kapcsolatban. A kötetben maga Szépe György is vall saját nyelvésszé válásának történetéről, de mások írásaiban is gyakran felbukkan a neve. Hogyan látták tehát őt tanítványai, későbbi kollégái?
(Forrás: pte.hu)
Az alak
Pontosság, szigorúság ugyanakkor humor és önirónia jellemezte. Bánréti Zoltán így emlékezik Szépe György „vagány” alakjára:
Mivel az írásainak a stílusa nagyon pontos, szigorúan szerkesztett benyomást keltett, úgy képzeltem, hogy Szépe sovány, hajlott hátú, könyvmoly kinézetű, szemüveges ember lehet. Bementem a Művelődési Minisztériumba, akkoriban ott volt a Nyelvtudományi Intézet. A földszinten jobbra fordultam és bekopogtam a harmadik ajtón, melyre ez volt írva: Szépe György tudományos munkatárs. (Sokáig fütyült rá, hogy kandidálnia kellene, megvetette az egész procedúrát). Nagy meglepetés ért, a sovány, szemüveges könyvmoly helyett harsány, filozófikusan szellemes, vagány fickót találtam. 38 éves lehetett akkor Szépe, akiről 2–3 perc után megállapítottam, hogy ez az ember egyszerűen zseniális.
(Bánréti Zoltán: Szerintem)
És hogy miben állt ez a zsenialitás? – Bánréti így fogalmazza meg, milyen volt a Szépe-jelenség:
... annyi mindent lehetett tanulni tőle, gondolkodásmódot a világról, a tudományos eredetiség értékét, nemességet, becsületet, erkölcsöt, kritikát és önkritikát, öniróniát, szerénységet és becsvágyat, a tevékeny, aktív emberszeretetet, a gyengék pártfogását, a hátrányos helyzetűek segítését és a hülyék és zsarnokok megvetését. Jó és könnyű volt tőle tanulni. Önmagát ugyanolyan élesen kritikus szemmel nézte mint a világot, soha nem rejtegette saját hibáit, gyengeségeit, sőt, kifejezetten hangsúlyozta őket, mindez része volt zseniális eredetiségének.
(Bánréti Zoltán: Szerintem)
A gondolkodó
Kíméletlen kritikai szemlélet, ugyanakkor elfogadás és emberszeretet jellemezte. Hogyan gondolkodott a világról, milyen életszemléletet képviselt, és ez hogyan függött össze munkájával, tevékenységével?
Mindig van benne vicc is és filozófia is. Ennek forrása az éles, kíméletlen kritikai szemlélet, amely olyan abszurdnak, paradoxnak láttatja a dolgokat, hogy csak viccek formájában lehet kíméletesen elmondani. A harmincvalahány évvel ezelőtti magyarázatok egészen a tegnapi magyarázatokig nekem tulajdonképpen ugyanazt jelentik. Valami olyasmit, amit az ismert cirkuszi mutatványban mondanak: „Van másik!” Azaz, a tudományos leíráshoz vagy módszertanhoz, vagy élethelyzethez képest, amit az ember éppen olvas vagy tapasztal, ahhoz képest mindig lehet találni egy másikat is, valami mást is. Szépe üzenete számomra az első perctől kezdve az volt, hogy próbáld a dolgokat máshogy is nézni, mint ahogy szokás, a bejáratott témák, az elfogadott leírások mögött vannak más alternatívák, vannak más lehetséges kérdések és más lehetséges válaszok. Ezeket ki kell próbálni. Szépe magyarázatai és kommentárjai számomra a mai napig az ember gondolkodásának és cselekvéseinek autonómiájáról és szabadságáról szólnak.
(Bánréti Zoltán: Szerintem)
A nyelvész
A tudományos életben annyi mindent tett, írt, szerkesztett, hogy azt hosszú lenne felsorolni. Abszolút értelemben véve nyilvánvalóan túlzás, hogy mindent tudott, de mégis betöltötte a mindentudó szerepét, ő hozta be Magyarországra a „nyugati nyelvészetet” abban az időben, amikor ez egyáltalán nem volt egyszerű.
Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok köteteiben találkoztam azzal, ami addig hiányzó láncszem volt számomra, hogy melyek alegnagyobb, legalapvetőbb kérdések, melyeket érdemes feltenni. A szerzők közül az egyik különösen érdekesen írt, Szépe Györgynek hívták. A lexikon a generatív nyelvleírásban cikke szerintem a mai napig aktuális mű.
[...]
Azon a régi nyáron azt konstatáltam, hogy ez az ember mindent tud. Egyébként tényleg mindent tudott, nemcsak azt, amit klasszikus műveltségnek neveznek, hanem arról is mindent tudott, hogy mi zajlik a nemzetközi tudományos világban, ki mivel foglalkozik, milyen eredményeket ért el a híres egyetemek fontos tanszékein. Napi kapcsolatban állt a világ vezető nyelvészeivel. Nemrég jött vissza második amerikai ösztöndíjáról. Abban, amit mondott, benne volt a világ, a nemzetközi tudományos szellem, az egyetemes nyelvészet maga.
(Bánréti Zoltán: Szerintem)
A tudományszervező
Szépe persze „intézménnyé” vált; a tudományos élet kellős közepében ülve meg is kellett szerveznie annak működését. Bánréti Zoltán így emlékszik vissza egy fiatalkori élményére, amikor meglátogatta a fiatal Szépe Györgyöt:
Üldögéltem ott vagy másfél órát, amiből körülbelül 10 percet foglalkozott velem Szépe, mert egy félórára kiszaladt valahová, aztán visszajött, két telefonon kommunikált, a szobájába betérő emberekkel beszélt, intézkedett. Ekkor még nem tudtam, hogy éppen életem egyik legfontosabb emberével találkozom össze. Ha ma meg kellene neveznem az öt, számomra legfontosabb embert, akivel eddig összehozott a sors, akkor ő az egyik.
(Bánréti Zoltán: Szerintem)
És hogy később mennyire átfogóan működtette az egész hazai nyelvtudományos életet, így látja Bánréti:
Személyében egy elementáris tehetségű ember menedzselte a modern nyelvészetet Magyarországon. Tudni kell, hogy Szépe ezt nem egy-egy téma kapcsán tette, hanem a szinkron nyelvészet egész horizontján. Szintaktákat, fonológusokat, szemantákat, pragmatikakutatókat támogatott, összehozta őket a legjobb, legfontosabb nemzetközi kutatásokkal és a legismertebb szakemberekkel, témákkal, könyveket küldött, konferenciákat szervezett. Megpróbálta a magyarországi felsőoktatásba bevinni a modern nyelvészetet, részben a saussure-iánus, részben a generatív nyelvészetet, majd a nyelvpolitikai, az anyanyelvi nevelési és szociolingvisztikai témákat is.
(Bánréti Zoltán: Szerintem)
A tanár
Hogy milyen oktató, milyen nevelő volt Szépe György, az részben sejthető már abból, ahogyan gondolkodott, illetve ahogyan a tudományos kérdéseket megközelítette. Tanári alakjára így emlékeznek azok, akik ott ülhettek (vagy állhattak) a formálisan vagy informálisan megtartott az óráin:
Kristálytisztán emlékszem Szépe tanítási, oktatási módszerére, amely alapvetően a beszélgetés formáját öltötte, és nemcsak azt mondta el, hogy ő vagy mások adott témában mire jutottak, hanem részletesen és hangsúlyosan azt is, hogy mit nem tudunk, milyen meg nem válaszolt kérdések vannak az adott témával kapcsolatban. Vitát provokált, véleményeket, javaslatokat követelt. Ezt a módszert vagy inkább attitűdöt a mai napig jómagam is alkalmazom, úgy tanítok, ahogy azt Szépétől annak idején ellestem. A válaszokat nem biztos, hogy tudni kell, de a kérdéseket igen. A legösztönzőbb az a pedagógia, amely megmutatja egy-egy tudományterülethatárait és korlátait is.
(Bánréti Zoltán: Szerintem)
Klaudy Kinga pedig így emlékszik rá:
A TIT továbbképzéseken hallottam először előadásait, talán őt hallgatva éreztem meg először, hogy a nyelvészet izgalmas dolog. Azután pedig valahogy mindig ott volt, ahol velem bármi történt. Sohasem dolgoztunk együtt, sohasem volt a főnököm, vagy témavezetőm, de mindig természetes módon hozzá fordultam először tanácsért, szakmai és emberi segítségért.
(Klaudy Kinga: A fordításkutatásról egyes számelső személyben)
(Forrás: Wikimedia Commons / Jorge Díaz / CC BY-SA 2.0)
Bánréti visszaemlékezéséből pedig azt is megtudhatjuk, hogy nem feltétlenül kellett beülni az iskolapadba ahhoz, hogy hallgathassuk:
...azt a szokást vezette be, hogy kísérnem kellett őt a legkülönbözőbb helyekre, mivel út közben, a villamoson vagy a buszon volt ideje beszélgetni. Tudományelméleti ismereteim jelentős részét a 2-es és a 49-es villamoson valamint a 15-ös buszon szereztem, melyekkel Szépe az Akadémiára, a TIT-be, az ELTÉ-re vagy valamilyen ülésre ment. Miközben rázkódott velünk a busz vagy a villamos, Szépe magyarázott. Mindenről mindent. Ezt a szokását szerencsére mind a mai napig megtartotta, ha találkozom vele, röviden elintézzük az éppen aktuális valamit, majd választ egy tanulságos témát, és magyarázatot fűz hozzá.
(Bánréti Zoltán: Szerintem)
Neki köszönhetem...
Sokan sok mindent köszönhettek neki; ennek néhány apró példáját emeltük ki az alábbi történetekben. Bánréti Zoltán, a későbbi nagy tanítvány például így találkozott Szépe Györggyel először:
Pécsett, Temesi Mihálynak tetszettek a dolgozataim, és postán egy csomagban elküldte őket Szépe Györgynek a Nyelvtudományi Intézetbe. Szépét személyesen nem ismertem. Két-három hét múlva Szépe úgy válaszolt Temesinek, hogy 10 lapos, szabályos lektori véleményt írt az én két dolgozatomról. Ennek részleteit szerénységem nem engedi ismertetni, de azt elárulhatom, hogy talán Szépe recenziójának is szerepe lehetett abban, hogy abban az évben az OTDK-n elnyertem a Magyar Tudományos Akadémia különdíját. 23 éves voltam.
(Bánréti Zoltán: Szerintem)
Kassai Ilona – vallomása szerint – részben neki köszönheti az angol nyelvvel való komolyabb megismerkedését:
A legemlékezetesebb „húzása” az volt a Tanár Úrnak, amikor a kezembeadott egy angol nyelvű, angliai francia nyelvoktatási kísérletről beszámoló könyvet, a French from eight címűt azzal, hogy írjak róla ismertetést, én, aki orosz és francia szakos voltam, angolul jóformán semmit nem tudtam. De miután a feladataimat igyekeztem mindig, minden területen komolyan venni, egy rendszeres angol nyelvtannal a hónom alatt nekiálltam a könyv szótárazásának, s hála a franciának az angol nyelvre gyakorolt, több évszázadon át tartó hatásának, átrágtam magam az angol könyvön, s megírtam róla az ismertetést. Jórészt ennek köszönhetem, hogy pár évvel később, az akadémiai dolgozók számára akkor és még jóideig rendelkezésre álló ún. akadémiai intenzív nyelvtanfolyamon a felvételi vizsgám alapján a második legjobb angol csoportba soroltak be, ami olyan húzóerőt jelentett számomra, hogy a tanév végén, kis híján felsőfokúra sikerült a nyelvvizsgám.
(Kassai Ilona: Pályakép madártávlatból)
Arról már volt szó, mennyire sokoldalúan menedzselte a nyelvvel kapcsolatos tudományokat, altudományokat; Klaudy Kinga így emlékszik rá:
Akkor még nem volt azországban önálló fordítástudományi doktori program, de Szépe Györgynek köszönhetően Pécsen lehetett fordítástudományi témából doktorálni. Ennek a meghívásnak köszönhetem, hogy nekiláttam harmadik előadássorozatom a „Bevezetés a fordítás kutatásába” kidolgozásához.
(Klaudy Kinga: A fordításkutatásról egyes számelső személyben)
Ki a nyelvész?
Végezetül álljon itt Szépe György frappáns és elgondolkodtató válasza arra a kérdésre, hogy mitől nyelvész a nyelvész.
Attól nyelvész a nyelvész, hogy egybeesik saját tevékenységének megítélése másokéval: ez utóbbit hierarchikus és autoriter kulturális környezetben különféle tudományos szervezetek határozzák meg. Magának a magyar nyelvbeli nyelvész szónak (mint szakkifejezésnek és terminusnak) a története tudomásom szerint még nincs feldolgozva. Annyi biztos, hogy én 1947 körül olvastam az első linguistről egy brit ismeretterjesztő periodikában; ez abban a folyóiratban nagyjában ’nyelvismerő’-t jelentett. Az amerikai linguist – ahogy később megtapasztaltam – azt jelenti,hogy (a) oktatás céljából, (b) egyetemi grádus megszerzésének céljából linguistics-szel, vagyis nyelvtudománnyal foglalkozik. Ez ugyan cirkulárisnak tűnik; de ennek révén sikerül kirekeszteni azokat, akik passzióból vagy kényszerből foglalkoznak a nyelvvel.
(Szépe György: Önéletrajzi jegyzetek egy extenzív életről)
A fenti értelmek közül akárhogy is definiáljuk a nyelvészt, egy biztos, Szépe György nyelvész volt, a legjobb magyar nyelvészek egyike.
Forrás
A nyelvészetről – egyes szám, első személyben II. Szerkesztette: Kontra Miklós és Bakró-Nagy Marianne. Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Szeged, 2009.