0:05
Főoldal | Rénhírek
Meghatározza a nyelv a gondolkodásunkat?

Egy örök áldilemma?

Amikor egy-egy újságcikk szenzációként bejelenti, hogy éppen megcáfolták akár az univerzalizmust, akár a relativizmust, azt mindig nagyon elővigyázatosan kell kezelni, mert a népszerűsítő irodalom leegyszerűsíti a tényeket. Akiknek korrekt, tudományos a megközelítésük, azok nem állnak ki harcosan egyik oldal mellett sem.

Kálmán László | 2010. november 14.

László nevű olvasónk felfigyelt arra a jelenségre, hogy a média időről időre beszámol az ún. univerzalizmus és az ún. relativizmus ősi vitájára. Leegyszerűsített megfogalmazásban az univerzalisták azt állítják, hogy minden ember egyformán gondolkodik, és a különböző emberi nyelvek mind ennek a gondolkodásmódnak viselik magukon a nyomát, ezért csak felszínes, lényegtelen dolgokban különböznek egymástól. A relativisták ezzel szemben azt mondják, hogy a gondolkodásmódnak kulturális tényezői vannak, és emiatt a nyelvek is más-más „szellemiségűek”, tükrözik az illető kultúra világlátását. Még szélsőségesebb formája, a determinizmus szerint az ember gondolkodásmódjában nem is tud szabadulni azoktól a korlátoktól, amelyeket az anyanyelve rákényszerít.

Hopik: Whorf szerint nem értik az idő fogalmát
Hopik: Whorf szerint nem értik az idő fogalmát

Előrebocsátom, szerintem ha ennyire leegyszerűsítjük a dolgokat, akkor mindkét „elmélet” sok igazságot tartalmaz, de egyiknek sincs igaza, méghozzá két okból.

  1. Elsősorban azért, mert maga a gondolkodásmód kifejezés olyan sokrétű jelenségkörre utal, amiről így általában nem mondhatunk el semmit. Tartalmaz mindenféle lelki folyamatot a logikus okoskodástól (amiben minden ember azonosan jár el) egészen a képzettársításokig (amiben nagy kulturális eltérések vannak, sőt még egyéni különbségek is lehetnek).
  2. Másodsorban pedig azért, mert mindkét elmélet feltételezi, hogy a „gondolkodásmód” tükröződik a nyelvben, márpedig ez a kifejezés rosszul meghatározható, és valószínűleg nagyjából használhatatlan fogalomra utal. Általában úgy szokták érteni, hogy az emberi nyelvek eltérnek egymástól abban, hogy mit kötelező kifejezni bennük. Például a magyarban nem tudunk úgy kimondani egy főnévi szerkezetet, hogy azt ne egyes vagy többes számba tennénk, tehát kénytelenek vagyunk ezt a döntést mindig meghozni, míg például a japánban, mivel nincs számjelölés, minden főnévi szerkezetnek csak egyetlen alakja van, ami akár egyes, akár többes számúnak érthető. Arra azonban semmi bizonyíték nincs, hogy ez a különbség bármit is „tükrözne”, közelebbről arra, hogy a japán beszélők másképpen viszonyulnának az egyének és a sokaságok különbségéhez, mint a magyar beszélők. (Egyébként meg a magyar beszélők nem sokat kukoricáznak az egyes szám – többes szám döntéssel: amikor nincs nagy jelentősége, akkor hol így mondják, hol úgy, pl. Van vaddisznó ebben az erdőben? vagy Vannak vaddisznók ebben az erdőben?)

Márpedig amikor egy-egy újságcikk szenzációként bejelenti, hogy éppen megcáfolták akár az univerzalizmust, akár a relativizmust, azt mindig nagyon elővigyázatosan kell kezelni, mert a népszerűsítő irodalom általában éppen úgy egyszerűsíti le a dolgokat, ahogy fent bemutattam. Tény, hogy az ókortól egészen addig, amikor a nemzeti nyelvek sajátosságaira felfigyeltek, az univerzalizmus uralkodott, aztán pedig egészen a 19–20. századig a relativizmus, majd az 1950-es évektől újra az univerzalizmus, és ma is vannak képviselői is, kihívói is mindkét álláspontnak. De sajnos az a helyzet, hogy úgy látszik: akiknek korrekt, tudományos a megközelítésük, azok nem állnak ki harcosan egyik oldal mellett sem, és fordítva, azok, akik kiállnak, olyan leegyszerűsítésekkel élnek, mint amilyenekre utaltam.

Csak néhány a híressé vált „harcosokból”. A relativizmus 20. századi prófétája, Benjamin Lee Whorf 1940-ben azt állította, hogy egyes észak-amerikai indiánok – nyelvük sajátosságaiból ítélve – egészen másképpen gondolkodnak a világról, mint mások. Ez az elmélet annyira népszerű lett, hogy volt, aki megkockáztatja: ezek a törzsek sokkal jobban képesek megérteni a relativitás-elméletet, mint mások. Az univerzalista Noam Chomsky szerint minden nyelv minden mondatának lényegében ugyanolyan a mondattani szerkezete, és egész elmélete arról szól, hogyan van az, hogy ez a felszínen egyáltalán nem így néz ki. A relativista Daniel Everett, a brazíliai pirahã törzs kutatója szerint a pirahãk az anyanyelvük tulajdonságai miatt egyáltalán nem tudnak képzeletbeli vagy jövőbeli eseményekről beszélni. (Egyébként a saját írásaiban is lehet ellenpéldákat találni erre az állításra.)

Szóval mindenféle furcsaság előfordul, és ezekről a sajtó szépen be is számol. Az egész történetről lehet most olvasni a New York Times magazinjában. Ez a cikk többek között beszámol azokról a kutatásokról, amelyek bizonyítják, hogy azoknak a nyelveknek a beszélői, amelyekben léteznek hímnemű és nőnemű főnevek, az ezek által jelölt dolgokról eltérően „gondolkoznak”. Például olyan semleges tárgyakról, mint a híd, a németeknek „nőiesebb” tulajdonságok jutnak eszükbe, mint a spanyoloknak, mert németül a híd neve nőnemű (die Brücke), míg a spanyolban hímnemű (el puente). Annak a magyarázata, hogy a képzettársításokat hogyan befolyásolja a nyelvtani nem, igen egyszerű. Például a nőnemű főnevek sokszor valóban nőnemű élőlényeket jelentenek, és a nyelvtani nőnem gyakori együttjárása a „nőies” tulajdonságokkal létrehozza a képzettársításokat magával a nyelvtani nőnemmel, így azokkal a főnevekkel is, amelyek nem élőlényeket jelentenek, és csak véletlenül (alaktani-történeti okokból) nőneműek.

Ez a példa jól mutatja, hogy mind az univerzalizmus, mind a relativizmus csak a gondolkodás és a nyelv egy-egy szeletére lehet egyáltalán igaz. Például a nyelvtani nemhez kapcsolódó képzettársítások a „gondolkodásnak” csak egy szeletét képviselik, a logikus okoskodáshoz vajmi kevés közük van.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (9):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
6 éve 2018. március 10. 13:01
2 mederi

@Ungriel:

Akkor mi mind az "enki" családból származunk, mert nálunk mind_enki.. :)

5 hónapja 2023. november 30. 11:20
3 Sándorné Szatmári

A cikkben szereplő "Van vaddisznó ebben az erdőben? vagy Vannak vaddisznók ebben az erdőben?" mondatok között a magyarban ha tömörített mondatokban is gondolkozunk (ami jellemző a magyar nyelvre), a válaszokban lényeges az eltérés...

Bővítve a kérdés:

1/ -Valljon van (=létezik) vaddisznó (még) ebben az erdőben?

Ekkor egy féleségnek (állat fajtának) egy egyedére általánosan kérdeztünk rá kizárólag egy helyre vonatkozóan (ebben az erdőben).

Válasz:

-Lehet, hogy korábban volt, de feltehetően már MIND kipusztult vagy kiirtották EGYTŐL-EGYIG azokat, esetleg újra előfordulhat EGY betévedt állat..

2/ -Valljon, vannak vaddisznók ebben az erdőben?

Ekkor egy fajta (vaddisznó) jelenlétére és mennyiségére (nem pontosan, hanem általános darabszámra vonatkozóan) kérdeztünk rá egy határozott térségben (ebben az erdőben), ami több lehet mint egy darab.

Válasz:

-Nem tapasztaljuk hogy lennének itt vaddisznók, bár előfordulhat hogy mégis van NÉHÁNY, de NEM SOK.

5 hónapja 2023. november 30. 12:21
4 Sándorné Szatmári

Ez a cikk mindenkit gondolkozásra késztet..

Úgy gondolom, hogy általánosan a merev nyelvtan, korlátozza azt, hogy követni lehessen a valóság megismerésének folyamatos változását.

Ahogyan a magyar nyelvet, úgy más nyelveket is érdemes volna rugalmasan kezelni, és a logikus gondolkozást ezáltal elősegíteni..

-A végtelenül bonyolult gondolkozás "változását" annál inkább szükségesnek vélem dinamikusan, a változó valóság követéséhez igazítani (hasonló: tangens görbe követése), hogy a mesterséges intelligencia "globális jellege" elérhető legyen, ami nagy segítség a világnak, ha a bevitt információk nem egyoldalúak, sokszor tévesek..

-Az ilyen típusú megközelítés az "ún. univerzalizmus és az ún. relativizmus" értelmezését az idő függvényében (az ős időktől máig és a jövőben) egyre közelebb hozza egymáshoz. (Lásd: a lemaradt kultúrák felzárkóztatása).

-Szerintem is nagyon igaz a cikk "De sajnos az a helyzet, hogy ..." megjegyzése..

-A relatívizmust a természet folyamatos változása kényszeríti ki, míg a társadalmak próbálnak univerzálódni, ami számukra nem csak előnyökkel, de identitás veszteséggel és a természet változásaiba való beavatkozással is jár...

Ezeken az ellentmondásokon kéne javítani amennyire lehetséges..