Egy magyar utazó... 3.

Egy magyar utazó Felső-Kanadában, 1831-ben

Az erdélyi reformkor képviselője, az író és közéleti szereplő Bölöni Farkas Sándor 1830-1832-ben Nyugat-Európában és Észak-Amerikában tett utazásáról „Utazás Észak-Amerikában” címen könyvet jelentet meg 1834-ben, mely azonnal elnyeri a kortársak tetszését és a cenzúra ellenszenvét. Az alábbiakban a szerző felső-kanadai élményeiről olvashatunk.

Horváth Krisztián | 2014. március 7.

Előző két cikkünkben láthattuk, hogy az erdélyi reformkor kiemelkedő alakja, Bölöni Farkas Sándor milyen körülmények között jut el az Egyesült Államokba és Kanadába, hogyan születik meg, és a kortársak hogyan fogadják Utazás Észak-Amerikában című írását. Láttuk azt is, milyennek ábrázolja az erdélyi utazó a brit uralom alatti, de francia nyelvű Alsó-Kanadát (és benne Montrealt és Quebecet).

Felső-Kanada és őslakosai

Bölöni Farkas Sándor az Egyesült Államokból érkezik Alsó-Kanadába; meglátogatja Montrealt, majd Quebecet, ahonnan ismét Montrealt érintve útját Felső-Kanada felé veszi. Az angol nyelvű Felső-Kanadában egyik első állomasa Kingston városa.

Időnk maradt a várost megnézni, mely nem régi telepedés. Azt mondják, hogy azon helyet, hol most Kingston fekszik, az első idetelepedő egy palack pálinkával vásárolta meg egy industól, s most 6000 lakosa van a helynek, s az Ontarión nagy kereskedése. […]

A víz partján várva hajónkat, egy csoport csónakot vettünk észre a város felé közelgetni s a parthoz érkezni. Ezek Mississagua [sic!] tribusbeli indusok voltak, vadászni mentek a szigetekre, s Kingstonban kiszálltak eleséget vásárolni. Csónakjaik (canot) vékony deszkából, egészen bevonva fakéreggel igen különbözik a fejérekéitől. Mindenikben egy família ült, gyermekeikkel, vadászkutyáikkal, fegyver, sátor, vadbőrök s eleséggel megterhelve. Az indus bőre veresréz szín, hosszú fekete hajuk különösen sima, termetök csontos. A férfiak csinos vadbőr- s posztóköntösben, mocassin-papucsban kiléptek a partra, s vásároltak. Az asszonyok a csónakban maradtak; színök ezeknek is rézszín, sima fekete hajok vállokra bocsátva, cifra apró csiga- s gyöngyfűzetekkel egybefonva; némelyiknek soknemű apró csigából s gyöngyből hosszan lenyúló fülbevalója; melleken s derekokon különféle cifraságok, sokszínű gyönggyel kirakott mocassin-papucsban. Mindőn mind visszaültek a csónakba, vezetőjük után egy csoportban ellibegtek a víz mentében. Szegény indusok! Hazátokban már idegenek vagytok, s eleiteket legyilkolt ellenségeitek már idegen vándoroknak tekint!

(409–410. oldal)

Kingston Point Frederick nevű része 1815 körül
(Forrás: Wikimedia Commons / Emeric Essex Vidal (1791–1861))

Az Ontario-tó partján fekvő Kingston ma egy 120 ezer fős település. Nem sokkal Bölöni látogatása után azonban Kanada történetében fontos szerepet játszott: 1841 és 1844 közt az Alsó- és Felső-Kanadából 1841-ben létrehozott és egyesített Kanada tartomány első székhelye lett. A választást az is indokolhatta, hogy Toronto és Montreal közt Kingston majdnem félúton fekszik. Ám az Egyesült Államokhoz való közelsége miatt a közigazgatásban betöltött fontos szerepét hamarosan elveszti: egyéb átmeneti megoldások után 1857-től Ottawa lesz Kanada fővárosa.

A mississauga indiánok, akikkel Bölöni Farkas még találkozott Kingston környékén, az algonkin indián nyelvek csoportjába tartozó ozsibva/odzsibve indiánok egyik alcsoportját alkotják; napjainkban alig néhány ezren lehetnek. Mississauga jelentése egyébként: ’[Azok, akik] a nagy folyó torkolatánál laknak’. Nevüket ma Mississauga városa őrzi, Nagy-Toronto szomszédságában; lakosainak száma több mint 700 ezer fő.

Mississauga. Sokat változott a táj 1831 óta
(Forrás: Wikimedia Commons / CC BY-SA 3.0)

Bölöni Farkas azonban nem csupán a kanadai őslakosok helyzetét veszi észre utazása során, hanem figyel az országrész jövőjét jelentő bevándorlókra is.

Felső-Kanada és a bevándorlók

Kingston vidékén, az Ontario-tó partján egyszer csak megsokasodnak a bevándorlók. Előző cikkünkben már láthattuk, hogy a hétéves háború után brit uralom alá került Quebec tartomány felosztására 1791-ben kerül sor – éppen az angol nyelvű, az Egyesült Államokból érkező bevándorlók letelepítése érdekében. Utóbbiakat a brit kormányzat a helyi franciáktól külön közigazgatás alá kívánta helyezni. Az 1791 óta folyamatosan érkező bevándorlók Felső-Kanada arculatát egészen átformálják – az őslakosok világához és a francia nyelvű Alsó-Kanadához képest is.

A parton végig néhány száz kivándorolt várakozott a hajóra tovább haladhatni. Ott ültek portékáik közt a szabad ég alatt, idegen földön, ismeretség nélkül, elhagyva régi hazájokat, s még nem tudva azon helyet, hol új honjok léend. […]

Az óceánon által s azután is többször kellett ily kivándorlókkal utaznunk, s mindig elfogódott szívem, midőn reájok tekintettem, s magamat sorsokba gondoltam. Rettentő érzés örökre, éspedig kéntelenségből hagyni el a hazát! Jaj annak, ki meleg szívvel, ki képzelődésének egész erejével csak hazáját hordozta kebelében! Ki éjjeleinek álmát, vágyásainak mindenikét s gondolatinak legboldogítóbb fellángolásait csak neki szentelte, s sírján túli dicsőségét is hazája emlékében osztotta meg! Nem képzelek kínzóbb helyzetet, mint aki szívének ily érzelmeivel szakad el hazájától, idegen éghajlat, idegen nyelvek s érzetűek közé száműzve önmagát, hogy a visszaemlékezetnek gyötrő, örök harcában éljen.

(410–411. oldal)

Akik miatt a brit kormányzat 1791-ben létrehozta Felső-Kanadát: a független Egyesült Államokból az észak-amerikai brit gyarmatokra menekülő loyalisták emlékműve az Ontarióban található Hamilton városában
(Forrás: Wikimedia Commons / Saforrest / GNU-FDL 1.2)

A Kanadába (és az Egyesült Államokba) bevándorló, eredeti hazájukat elhagyó kivándorlók problémáival kapcsolatban így mereng a szerző:

De ezen kivándorlókat talán az örökösen nyomott szegénység kénszerítette kifejteni hazafi-érzelmeiket, vagy talán nem is csatolta semmi érzelem azon földhöz, hol jussaik már születésekkor meg voltak tagadva; hol meglehet, csak a levegőt s étel-italjokat tarthatták tulajdonoknak. Vagy talán hatalmasok üldözése, a privilégiáltak nyomása, lelkiesméreteik szabadságának megtagadása kénszerítik egy szabadabb hont keresni természeti jussaik gyakorlására. Meglehet az is, hogy lelki erejöknek félreértése vagy észre nem vett vigyázatlanság eltántorították a jobb útról, s sietnek ki onnan, hol bélyegezve van nevök, hogy félrevonultságokban újra a virtus útjára megtérjenek. Vagy pedig, igen hihetőleg, némlyiknek elméje, talentumi, lelki tehetségei s társai közti felsőbbségének támadtak irigyei s rágalmazói, s nem elég erős lelke, vagy unja már a megutáltakkal harcolni, s siet szabadabb mezőn lélegzelni. Vagy végre azok számából lehetnek, kiknek pártja a politikai pályán elvesztette ügyét, s most a győző fél által tolatva s üldöztetve sietnek ezen új hazába, a minden politikai pártokat egyesítő s az egész emberiség menedék-hazájába.

(411. oldal)

Közép-európai bevándorlókkal is találkozik az erdélyi utazó; ezek olykor nem győzik kellően pozitívan ecsetelni a kanadai bevándorlás előnyeit:

A hányó-vető sors játékai által Ausztriából származott ide egy mészáros is, ki itt kolbászkák (wirschli) csinálásával s más hús körüli manipulációkkal folytatja életét. A szegény, jó szomszéd egész nap kínzott minket kompatriótasága érzelmeivel; ajánlotta nekünk is a megtelepedést, mert itt, úgymond: sem császárnak, sem királynak nem kell adót fizetni.

(411–412. oldal)

Kingstonból a mai Toronto felé veszi az irányt a szerző; ezt a várost ekkor azonban még Yorknak hívták...

York városának térképe 1818-ból
(Forrás: Wikimedia Commons)

Egy erdélyi Yorkban

Toronto ma Kanada legnagyobb városa a maga több mint 2,7 millió lakosával; Nagy-Toronto pedig hat millió lakosnál is többel rendelkezik. A város legközvetlenebb előzményei 1793-ra nyúlnak vissza, ekkor jön létre York városa. Nem sokkal Bölöni Farkas látogatása után, 1834-ben következik be a történelmi pillanat, amikor Yorkból Toronto lesz – a város ekkor alig 9000 fővel bírt.

Yorkból Toronto lesz – az erről szóló 1834-es törvény első oldala
(Forrás: Wikimedia Commons / Legislative Assembly of Upper Canada)

York kikötője igen kedvező; a város egészen új épületekből áll. A gubernátori lak, a colonia törvényhozó gyűlése háza, Kings’s College [sic!] nevű főiskola, a katonai szállások s néhány templom teszik a középületeket. Utcáin ott állnak még a vastag törzsök, s alig fél mérföldre még a százados erdők, s várnak új telepedőkre. A fel-kanadai telepedést s odai kivándorlást nagyon serkenti s pártfogolja az angol igazgatás. A földek s városok helyei előre kinézetnek s felméretnek, mint az Egyesült Státusokban.

(413. oldal)

Terv Toronto bővítésére nyugat felé – 1837
(Forrás: Wikimedia Commons / Henry Castle)

Yorkból Bölöni Farkas az Ontario-tó vizén hajóval távozik a Niagara-vízesés felé: útközben pedig nem kisebb személyiséggel találkozik, mint William Lyon Mackenzie-vel.

Yorkból estve indultunk meg; kedvetlen szél fújt, s hajónk tengeri rezgéssel hánykolódott; de két nevezetes útitársaink – egy szabad státusokbeli republikánus és Mackenzie úr, a kanadai törvényhozó ház egyik tagja és újságíró – tudományos vetélkedéseik a két szomszéd haza politikai állásáról felejtették az ingadozás kedvetlenségeit.

(414. oldal)

William Lyon Mackenzie (1795–1861)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Mackenzie 1834-ben Toronto első polgármestere, illetve az 1837-38 fordulóján kikiáltott és egy hónapig létező Kanadai Köztársaság első és egyben utolsó elnöke. A brit uralom elleni felkelés és a köztársasági epizód miatt az Egyesült Államokba menekül – élete végén amnesztiában részesül, és hazatér Kanadába.

Bölöni Farkas Sándor nyomdokain pedig a következő részben eljutunk a Niagara-vízesésig.