0:05
Főoldal | Rénhírek
Ne mondjam, mutassam?

Egy jeles étteremről

Egy torontói étteremben olyan nyelven írták az étlapot, melyet sehol máshol nem hallhatunk. Sőt ott sem.

nyest.hu | 2014. augusztus 6.

A kanadai Torontó belvárosában nyílt egy új étterem. A Signs (Jelek) nevet viselő étterem külsőre olyan, mint bármelyik másik. Az első meglepetés akkor érhet bennünket, ha rendelni is szeretnénk. A pincérek ugyanis mind siketek, és ha le szeretnénk adni a rendelést azt bizony jelnyelven kell megtenniük. Ehhez persze segítséget is kapnak, hiszen az étlapon kis rajzok igazítják el őket.

A vendégek láthatóan játéknak fogják fel, és élvezik a rendelést. A siketek pedig nem csupán munkát találtak, hanem annak is örülhetnek, hogy az ételek mellett közösségük kultúrájából is ízelítőt adhatnak. Az álláshelyekre több mint 200 jelentkező volt, a felvettek többsége korábbi vendéglátóipari tapasztalatokkal nem rendelkezett. Vannak, akiknek ez az első nyolc órás munkájuk.

Az étterem rendkívül népszerűvé vált, állandó a telt ház. Ez persze nyilván nem csupán a különleges élménynek, hanem a konyhának is köszönhető.

Így kérünk sört (amerikai) jelnyelven
Így kérünk sört (amerikai) jelnyelven
(Forrás: lifeprint.com)
Kíváncsian várjuk, mikor mutathatjuk meg Magyarországon a siket pincéreknek, hogy mi is képesek vagyunk megtanulni néhány jelet.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!