0:05
Főoldal | Rénhírek

Citromízű banán helyett: tea kávéból

A kávéból készült tea fából vaskarikának tűnik, pedig állítólag mindkét népszerű italnál finomabb és egészségesebb.

MTI | 2013. január 19.

Az emberi egészségre jótékony hatással bíró összetevőket tartalmaz a kávécserje leveléből főzött tea – állítják a szakemberek.  A kutatók szerint a kávécserje (Coffea) levele ez idáig a kávébabot övező kiemelt figyelem miatt szorult a háttérbe, annak ellenére, hogy utóbbi jóval kevesebb jótékony összetevőt tartalmaz. A londoni Kew-i Királyi Botanikus Kertek szakemberei és francia kutatók szerint a kávélevélből főzött különleges ital méltó ellenfele lehet a jövőben a kávénak és a hagyományos zöld, illetve fekete teának – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

Az alacsony koffeintartalommal bíró főzet nem olyan keserű, mint a tea, és nem is olyan erős, mint a kávé. A kutatás vezetésében segédkező Aaron Davies – aki a Kew-i Királyi Botanikus Kertek munkatársa és egyben kávészakértő is – elmondta, hogy a kávécserje leveléből készült tea nagy népszerűségnek örvend az etióp és a dél-szudáni lakosság körében. Mint hozzátette, az 1800-as években még Nagy-Britanniában is megpróbálták meghonosítani a különleges nedűt.

Az intézmény gyűjteményeiben kutatva Davies olyan kávécserjelevélből készült tea mintáira bukkant, amelyek nagyjából száz évvel ezelőttről származnak. Korabeli beszámolók alapján a főzet azonnal enyhíti az éhségérzetet, a kimerültséget, és képes „felfrissíteni az agyat”. A különleges teának emellett frissítő hatást is tulajdonítottak, habár egyesek kifejezetten ihatatlannak nevezték. A kutatók huszonhárom kávécserjefajt vizsgáltak meg, és ebből hétnek a levelében mutattak ki magas mangiferintartalmat. A mangiferin elsőként a mangóból vonták ki, ám az arab kávé levelei rejtik a legtöbbet a vegyületből, amely gyulladáscsökkentő hatással bír, képes csökkenteni a cukorbetegség kockázatát és a vérkoleszterinszintet, illetve védi az idegsejteket.

Kávécserje. Akár otthon vagy az irodában is tarthatjuk
Kávécserje. Akár otthon vagy az irodában is tarthatjuk
(Forrás: Wikimedia Commons / .janneok / GNU-FDL 1.2)

Az Annals of Botany című tudományos folyóiratban közölt eredmények szerint az arab kávé leveleiben található a legtöbb – szintén megannyi jótékony hatással bíró – antioxidáns is.  A szakemberek ugyanakkor elismerik, hogy további vizsgálatokra van szükség a kávélevélben lévő vegyületek emberi szervezetre gyakorolt hatásainak pontos meghatározásához. A nyersolaj után a kávébab jelenti a világ második legértékesebb nyersanyagát, amelyből évente nagyjából nyolcmillió tonnát takarítanak be.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
11 éve 2013. január 19. 22:16
1 El Vaquero

Angoloshoz híven mindig is inkább teapárti voltam, bár a királynő még sosem hívott meg teapartira, bezzeg Phídört biztosan. Mondjuk a magyarok többsége inkább kávéivó, nem egy embertől hallottam, aki szerint a tea az csak komolytalan "babapisiltető". Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet ez a kávélevéltea, birizgálja a fantáziám.