Boldogok, akik posztolnak
Nem kér a melankóliából az a közösségi oldal, ami kizárólag pozitív posztokat vár el felhasználóitól. Szakításunk hírét hagyjuk csak meg a Facebooknak!
A Facebook és a Twitter napjaink legnépszerűbb szociális média oldalai, ahol a matek hármastól kezdve a bokatörésünkön keresztül az eljegyzésünk híréig életünk minden fontos vagy kevésbé fontos részletét megoszthatjuk, és meg is osztjuk, mert nem akarunk lemaradni a versenyben. Világgá kürtöljük, ha jókedvünk van, és azt is, ha szakítottunk
Egy bostoni startup megunta a dolog depressziós oldalát, és létrehozta a Happier nevű közösségi oldalt, amely arra hivatott, hogy boldogságot és jókedvet sugározzon felhasználóinak. Az oldal ötlete egy kutatásra támaszkodik, melyből az derül ki, hogy azok az emberek, akik rendszeresen leírnak néhány pozitív eseményt a napjukból, boldogabbak, optimistábbak és kevésbé nyugtalanak.
Mindegy, milyen aprónak vagy jelentéktelennek tűnik a dolog, ha pozitív, jöhet, ha negatív, mehet a Facebookra!
Nataly Kogan, a Happier társalapítója és vezérigazgatója azt mondja, hogy hiába tehetik meg az emberek ugyanazt a Facebookon, Twitteren, vagy akár az Instagramon, ezek az oldalak olyan terjedelmesek, hogy az ember úgy érzi, az összes posztjával le kell nyűgöznie az egész internetet. Ezekre a helyekre nem szívesen posztoljuk ki, hogy eltöltöttünk öt kellemes percet a reggeli kávéval, inkább azt, hogy megittuk életünk legjobb lattéját.
(Forrás: b2socialmedia.com)
A Happier február óta elérhető, azóta több mint egymillió boldog pillanatot osztott meg a 100 ezer felhasználó.
Az ötlet azért furcsa, mert korábbi kutatások azt állapították meg, hogy éppen mások pozitív üzenetei frusztrálják leginkább a Facebook-felhasználókat. A közösségi oldalakon ugyanis mindenki a lehető legjobb képet próbálja sugározni magáról, a sikereiről számol be, helyzetét a valóságosnál jobbnak mutatja. A felhasználóknak tehát az az érzésük, hogy mindenki más sikeres, boldog, csak az ő életük olyan nyomorult...
Ajánlott
@Antiszociális Nyelvészkedő:
Nem is az az oldal célja szerintem, hogy posztoljál nyakra-főre, ha történik valami jó, ha nem. De ha van egy olyan hely, ahol meg lehet osztani a jó élményeket, akkor az emberek elkezdenek ezekre jobban figyelni. Szerintem ez nem az amerikai módi "mosolyogj akkor is megnyerően, ha kés van a hátadban" honlap.
Ott van pl. a Metropol, az olvasói levelek között rendszeresen felbukkan egy ember (ha jól emlékszem, egy győri férfi), aki a növényekről ír, melyiket miért szereti. Szelíd, kedves és feldobja az ember napját.
Az emberek hozzáállásán igenis sok múlik. Van a miénknél sokkal szegényebb ország is, ahol több igazságtalanság történik az emberekkel, mégsem annyira búval béleltek és nem találják meg az összes lehetséges alkalmat, hogy panaszkodjanak.
Rengeteg olyan ember van, aki azt hiszi, aki nem szomorkodik vele együtt, az érzéketlen-gonosz stb. 1. Ha valaki szomorú, azt támogatni kell és melléje állni, és ezt "depisen" eléggé nehéz megtenni. 2. Ha valaki elvárja tőlem, hogy én folyamatosan szomorú legyek, az az ember nem a barátom, mert rosszat akar nekem.
@Crystalheart: puszika:-)
@Krizsa: 25 éves vagyok, sosem volt még párkapcsolatom vagy egyáltalán társas szexuális élményem, még csak nem is csókolóztam, miközben nem vagyok aszexuális, és - és teljesen jól vagyok, köszönöm. Az anyagi körülményeink is siralmasak, négyen élünk fél minimálbérnyi pénzből, és mintha minimum 60 évvel ezelőtt élnénk, de én békében vagyok ezzel is. Közben nagy célokat tűztem ki magam elé, az indulás azonban az előbbi okból kifolyólag meglehetőst rögös, de ez sem bánt. Amiért ezeket leírtam, az, hogy a boldogság és boldogtalanság valóban teljesen szubjektív: az előbbi helyzetek a legkevésbé sem boldogítanak, de nem kell szükségszerűen frusztrálniuk sem.
A másik, amit kifejtenék, hogy érdemes megfigyelni, amint a magyar irodalom - és más népek klasszikusai nem kevésbé, gondoljunk csak Zolára - tetemes része a bánatra, a problémákra, a tragédiákra koncentrál. A legjobb filmeknek sem csak a jó vígjátékokat tartjuk, hanem - elsősorban - a filmdrámákat. A nevettetésnél sokkal nagyobb teljesítmény, ha egy film/rajzfilm/irodalmi mű meg tud siratni, sőt még napok múltával is fekete fellegek kúsznak homlokunk fölé, ha csak rágondolunk. Az embernek nem csak a boldogságra van igénye, hanem egyszerre a bánat élményére is. (Persze kellemesebb élmény az, ha nem velünk történik meg, csak egy elképzelt szereplővel, akárcsak a csaták. :) )
Asszem, ahhoz, hogy fennmaradjunk, muszáj is "boldognak" születnünk. Hajrá, szopizás, de ha többen vagyunk, a másikat lehetőleg eltologatjuk... hajrá mászás, minél előbb, stb.
FITTSÉG kell. Kimeríthetetlen környeztfelismerés (memória). Később szexvágy, az meg igen nagy élvezeti jutalmakat rejt:-). Szüntelen kíváncsiság, aminek a kielégítése is min. orgazmus-féle.
S akinek ez nincs? Az asszem, kihullik... szellemileg is.
Újszülöttek: mind a négy gyerekem nevetett az első két napon. Az unokák is. Volt amelyik szembenézve, tehát reakcióként, volt amelyik csak úgy magában mosolyodott el időnként.
Aztán az egyik lányomnak nagyon rosszul sikerült (de sikerült) egy gyerek kihordása. Mindegy... többféle panasza volt és alaposan beijedt. A gyerek (időre, rendben) született, de legörbült szájú, szinte csúnya és nagyon ingerlékeny lett. Mindentől félt, rögtön ordított.
Ez másfél-két évig tartott (a lányom már régesrég rendbejött, mert nem is volt semmi komoly baja). A gyerek most 3 éves korában már gyönyörű, sokat nevet, bizalma van a világhoz... vagyis nem üvölt minden új dologtól, amit meglát, hanem megfogja és ránevet.
Szóval szerintem - legalábbis ahhoz, hogy szaporodjunk és okosodjunk is - valahogy a génjeinkbe beírt MUSZÁJ, hogy boldogok legyünk.
@Krizsa: Szerintem viszont alapvetően semmilyennek sem születünk, mert ezek, hogy boldog vs. boldogtalan, szép vs. csúnya, rossz vs. jó stb. csak az ember által tapasztalati úton megalkotott szubjektív fogalmak. Az újszülött nem tud semmit sem a világról, amikor megszületik, tehát valójában az ő esetében nem értelmezhetőek az ilyen szembenállások.
Enyhén ellentmondok. Állandóan senki nem boldog, de alapban, általában boldognak születünk és ezt szerintem csak elrontani lehet. Akit nem vernek, aláznak meg KITARTÓAN, rendszeresen, főleg gyermekkorában, az valszeg boldog is marad, amíg él (gondolom, amíg nem szenved túlságosan).
Persze ilyesmi nekem még sose volt:-). Szóval a nem huzamosan fennálló nagy bajok, bánatok, az én tapasztalatom szerint, nem rontják el a "boldog" alapállapotot.
A Facebook meg hasonlók ... asszem eléggé lejáratták magukat. Résztvevői talán nem is annyira őszintétlenek, csak nincs kivel dumálniuk.
"azok az emberek, akik rendszeresen leírnak néhány pozitív eseményt a napjukból, boldogabbak, optimistábbak és kevésbé nyugtalanak."
És egyúttal hamisak és nem őszinték. Olyan ember ugyanis nincs, akinek mindig jó kedve van, mindig mosolyog, soha nincs semmi baja, mindent rózsaszínben lát és illatosat fingik.