0:05
Főoldal | Rénhírek

3 millió fölött a magyar facebookozók száma

Egyetlen év alatt csaknem félmillióval nőtt a magyarországi Facebook-tagok száma, az idén átlépte a hárommilliót – derül ki Mediameter médiakutató cég első negyedéves közvélemény-kutatásából. A reprezentatív felmérés keretében kétezer magyar felnőttet kérdeztek meg személyesen egyebek mellett az internetezési szokásairól.

MTI | 2013. június 17.

Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint az elmúlt év első negyedévében a felnőtt népesség 38 százaléka volt tagja valamelyik közösségi oldalnak, míg az idén már 41 százalékuk. Ez egy év alatt mintegy 250 ezer fős növekedést jelent, így a közösségioldal-tagsággal rendelkező felnőttek száma ez év elején már megközelítette a 3,5 milliót.

A közösségi oldalakat továbbra is a fiatalabbak, a 40 év alattiak használják, többségüknek van valamilyen közösségi oldalhoz köthető tagsága. Aktívnak mondható ebből a szempontból a 40-49 évesek 43 százaléka, illetve az 50-59 évesek 28 százaléka, valamint a 60 év felettiek egytizede is.

A közösségioldal-használat Magyarországon 2013 elején is mindenekelőtt a Facebookot jelentette. Egy évvel korábban a felnőttek 32 százaléka volt tagja ennek a közösségnek, az idén már 38 százalék. Az iWiW tagságának csökkenése tavaly is folytatódott, ott az idei év elején már csak a felnőttek 11 százaléka volt jelen, szemben az egy évvel korábbi 23 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy a magukat iWiW-tagnak vallók száma majdnem egymillióval csökkent egyetlen év alatt.

A felmérés szerint 2013 elején a felnőttek csaknem egyharmada hetente többször belépett a Facebook-fiókjába, míg az iWiW esetében ez az arány már csak 3 százalék volt. Egy átlagos Facebook-felhasználónak 2013 elején 271 ismerőse volt, egy évvel korábban 261. A többi közösségi oldal elterjedtsége továbbra is alacsony Magyarországon.

A Mediameter kutatásából az is kiderül, hogy a közösségi oldalak felhasználói a leginkább leveleznek/csetelnek ismerőseikkel (87 százalék), mások által közzétett információkat lájkolnak és osztanak meg (79 százalék), míg a cégek márkaoldalait 54 százalékuk keresi fel. Az első negyedévben a közösségi oldalakon a legkevésbé népszerű tevékenység a játék volt: a felhasználók csupán 49 százaléka szokott játszani ezen oldalakon.

A kutatás az internettel való ellátottságra, valamint a szokásokra is rákérdezett. 2013 első negyedévében a felnőtt népességnek valamivel kevesebb mint kétharmada internetezett (61 százalék), vagyis jelenleg Magyarországon alig ötmillióan szoktak a világhálóhoz csatlakozni. Az elmúlt egy évben mintegy félmillióval nőtt a hazai internethasználók száma.

Az idei év első negyedében a felnőttek 57 százaléka írt és olvasott e-maileket, 53 százalékuk használt internetes keresőket, magyar nyelvű híroldalakat pedig 52 százalékuk olvasott. A felmérés szerint ezeket a tevékenységeket mintegy 2-2,5 millió felnőtt szokta rendszeresen végezni, és majdnem még egyszer ennyien vannak azok a felnőttek, akikről ritkábban, de azért alkalmanként ugyanez elmondható.

Körülbelül 800 ezren használták 2013 elején a munkájukhoz rendszeresen az internet lehetőségeit, további egymillió magyar pedig alkalmanként tette ezt meg. Az online vásárlással, illetve az internetes banki ügyintézéssel kapcsolatban azonban továbbra is óvatosak a felnőttek, hiszen csak egy-két százezer lakos intézi az ilyen ügyeit rendszeresen az interneten. Online szerencsejátékokkal csak a megkérdezettek 5 százaléka szokott játszani, az online fogható rádiók és televíziók adásait is kevesen (9 százalék, illetve 8 százalék) kísérik figyelemmel – derült ki a kutatásból.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!