0:05
Főoldal | Rénhírek

Bereményi és Cseh – németül

Bereményi Géza megzenésített dalszövegeiből mutat be válogatást a Collegium Hungaricum Berlin (CHB); a műsort Cseh Tamás zenéjére, német fordításban adják elő pénteken a német fővárosban.

MTI | 2011. december 17.

Berlin Európa szíve, az egységesülő kontinens kulturális fővárosa, amely valamennyi európai életét így vagy úgy meghatározta és meghatározza. Ebben a közegben a magyar irodalom jelenléte igen erőteljes, de annak az egészen speciális hangsúlynak, amelyet Bereményi Géza képvisel, eddig nem volt alkalma a megjelenésre, pedig nagyon hiányzik a Magyarországról való beszédben” – mondta Can Togay János, a CHB igazgatója csütörtökön az MTI-nek.

Mint kifejtette, azzal, hogy Bereményi német nyelven előadott megzenésített szövegei Berlinben szólalnak meg, egyben az európai színpadra kerülnek fel. Az intézetigazgató szerint Bereményi Géza munkássága olyan közvetlen módon szembesít a magyar hétköznapok történelmével, hogy azon keresztül Magyarországot valóban meg lehet ismerni. Hozzátette: ugyanez érvényes azokra a dalokra is, amelyeknek ő írta a szövegét, hiszen ezeka kádári és a posztkommunista korszak tükrei, megismételhetetlen egyediséggel reflektálnak az utóbbi harminc-negyven év magyar történelmére és a mai magyar valóságra.

A berlini magyar kulturális intézet pénteki előadásán résztvevő Bereményi Gézát Dalos György író mutatja be.Dalos itteni ismertsége segítség, hogy bevezesse Bereményit a berlini közegbe” – fogalmazott Can Togay János. Megjegyezte, hogy az előadással Berlin is szembesülhet végre azzala legendával, amelyet Magyarországon Cseh Tamás név alatt ismernek.
Bereményi Géza dalszövegeit Ducsay Attila fordította németre. A dalokat Nagy Péter színész és Sóti Thea énekesnő adja elő.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
13 éve 2011. december 17. 22:37
1 bibi

Szvsz, erős túlértékelés. Nem mondom, hogy senkik, de azt sem, hogy valakik. Viszont 100%, hogy jelentős szimpátiát aratnak bizonyos berlini közegben (Zoo U-Bahn station??) Érdekes, hogy bizonyos német snob(liz)ok mi mindenre gerjednek.