0:05
Főoldal | Rénhírek
All you need is liebe

Az iskolai angol harca a Beatles-dalokkal

Örömhír a német nyelv és a Beatles kedvelőinek! A zenekar egész életműve elérhető németül. Paul McCartney hangját azért majd ne várjuk, ha betesszük a lemezt.

nyest.hu | 2011. szeptember 3.

Klaus Beyer nem próbálkozik saját műveket írni, ő biztosra megy. 13 év alatt lefordította németre a The Beatles összes stúdióalbumát. Persze Klaus Beyer nem hivatásos zenész, foglalkozását tekintve gyertyakészítő. De nem maradt sokáig a kaptafánál, ugyanis azt tűzte ki célul, hogy lefordítja az összes megjelent Beatles-dalt németre, majd felénekli őket. Most, hogy az eredetileg 1968-as The White Album (németül Das Weisse Album ’A Fehér Album’) című lemez is kész, Beyer munkája végéhez érkezett.

Négy az egyben
Négy az egyben
(Forrás: Klaus Beyer hivatalos honlapja)

A több mint 200 dalszöveget egyedül fordította le, és otthon, saját stúdiójában vette fel a dalokat. Az albumokat saját kiadója, az Amsel (angolul Blackbird ’Feketerigó’, ami szintén egy Beatles-dal címe ) adja ki, és a honlapján árulja. A borítók is házilag készülnek, néhányukon Beyer saját arcát szerkesztette a Beatles-tagok portréi helyére.

Beyer elmondása szerint iskolai angoljával és egy szótárral küzdött meg a fordításokkal. Így nem mindig volt könnyű dolga, sőt. Leghamarabb fél óra alatt fordított le egy dalszöveget, de volt, hogy akár hetekig is dolgozott egy dalon. Az 1967-es I am the Walrus című dal szövege komoly fejtörést okozott neki egyik sorával:

Semolina pilchard, climbing up the Eiffel Tower

Szó szerinti magyar fordításban:

Búzadara szardínia mászik fel az Eiffel-toronyra.

Beyer azt mondja, ha ilyen sorokkal találkozott, egyszerűen csak szabadjára engedte a fantáziáját. Volt olyan is, hogy „kreatív változtatásokat” hajtott végre a szövegen. Például a When I’m Sixty-Four (Mikor hatvannégy éves leszek) dal címe Beyer változatában: mikor hetven éves leszek. A németben a hatvannégy (vierundsechzig) túl sok szótagból áll, nyilván nem fért bele a ritmusba, így a rövidebb hetvenet (siebzig) választotta.

Beyer akkor lett elhivatott Beatles-rajongó, amikor először látta a The Fab Four nevű, Beatles-feldolgozásokat játszó zenekar műsorát a televízióban. Ez az 1960-as évek végén volt, fordítani viszont csak húsz évvel később kezdett el az édesanyjának, aki ugyan szerette a Beatlest, de nem tudott angolul, így nem értette a dalszövegeket. Ekkor adta első koncertjét is a németre átültetett Beatles-repertoárból. Szerepelt már több filmben, saját készítésű videóit a tévében is bemutatták, koncertjei pedig rendszeresen vannak Berlinen kívül is. És most hallgassuk meg a Beatles 1968-ban kiadott Hey Jude című dalát németül, Klaus Beyer előadásában!

És hogy mi jön most, mikor lefordította az utolsó Beatles-dalt is? Nem aggódik. John Lennonnak van például szólókarrierje.

Forrás

Spiegel Online International: One Berlin Man's Quest to Translate the Beatles

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2011. szeptember 4. 08:17
1 Babilen Tatarszkij

"1968-as The White Album (németül Das Weisse Album ’A Fehér Album’)"

Nincs ilyen album. Annak a címe The Beatles, a fehér albumként csak az egyszerűség kedvéért emlegetik.

Lennon meg két n.