Az utánzás sötét oldala
Utánozni mindenki szokott. Barátok egymás közt gyakran veszik át egymás gesztusait, a főnök stílusát is előfordul, hogy követik a kollégák. Általánosságban elfogadott tétel volt eddig, hogy az utánzás szociális előnyökkel jár. Úgy tűnik ez még sincs így. Van, amikor az utánzás kimondottan előnytelen az utánzó számára.
Az utánzás az emberi kapcsolatok „szociális kapcsolatok ragasztója” – vélik a tudósok, abból kiindulva, hogy bizonyos helyzetekben előnyt jelenthet, ha az egyén kis mértékben másolja a másik testbeszédét. Ezt a típusú másolást számos helyzetben megfigyelhettük mindennapjaink során. Két olyan ember, akik kedvelik egymást, gyakran nem tudatosan másolják egymás gesztusait, ami akár kapcsolatukat is erősítheti.
A Kaliforniai Egyetem pszichológus és filozófus kutatói azonban úgy találták, az utánzás bizonyos helyzetekben kimondottan hátrányos is lehet – számolt be róla a Science Daily.
(Forrás: Andres Rodriguez/iStockphoto)
„Az utánzás a szociális intelligencia fontos része” – nyilatkozta Piotr Winkielman pszichológus. – „Nem elegendő csupán tudni, hogyan kell utánozni. Azt is fontos tudnunk, mikor tegyük és mikor nem. Az utánzás sikere attól függ, hogy a megfelelő embereket, a megfelelő időben és a megfelelő okokból utánozzuk-e. Időnként a szociálisan intelligens döntés az, ha egyáltalán nem utánzunk.”
A kutatók kisérleteik során arra jutottak, hogy az utánzás sokkal összetettebb, mint eddig gondoltuk és nem állítható általánosságban, hogy mindig hasznos az utánzó számára.
A kísérlet során a résztvevőknek interjúk sorozatát kellett végignézniük. Az különböző interjúkban a kérdező időnként barátságos, időnként ellenséges volt. A válaszadók vagy követték a kérdező egyszerű gesztusait – például az áll megérintését, a láb keresztbe rakását –, vagy egyáltalán nem. A videók megtekintése után a résztvevőknek meg kellett ítélniük, mennyire volt alkalmas, rátermett a válaszadó.
Annak ellenére, hogy a résztvevőket nem utasították külön arra, hogy figyeljék a gesztusokat és azok esetleges utánzását, sőt a résztvevők egyáltalán nem is jelezték, hogy erre felfigyeltek volna, az utánzás mégis meghatározóan befolyásolta a válaszadóról kialakított véleményüket. Az ellenséges kérdezőt utánzó válaszadót kevésbé rátermettnek ítélték meg, mint azt, amelyik nem utánzott. Ez azt jelentette, hogy a megfigyelők számára a nem szimpatikus modell imitálása jellemvonásbeli deficitet jelzett: az – egyébként nem is tudatosan megfigyelt – utánzás valamiféle hibának tűnt fel nekik.
Az ellenőrző kísérletek során a résztvevők úgy nézték végig ugyanezeket a kísérleteket, hogy a kérdezőt teljesen eltakarták – azaz a megfigyelők nem láthatták, hogy a válaszadó másol-e vagy sem. Az eredmények megerősítették az előfeltevést: nem csak annak van szociálisan ára, ha a olyan emberekkel tartunk fenn kapcsolatot, akiknek a többiek negatív tulajdonságokat tulajdonítanak, hanem az is, ha utánozzuk testbeszédüket.
Érdekes módon egy harmadik kísérlet arra is rávilágított, hogy a negatív tulajdonságokkal rendelkező személy utánzásának negatív megítélése teljesen eltűnt, amikor az interjúk megtekintése előtt a résztvevők pozitív információkat kaptak a barátságtalan kérdezőről (például, hogy humanitárius munkában vesz részt).
„Szociális életünk elképesztően összetett” – mondta Winkielman, – „ezért a kapcsolatépítéshez, kapcsolataink ápolásához számos körülményt kell folyamatosan mérlegelnünk.” Éppen ezért a szociális érvényesüléshez elengedhetetlen az a tudás, hogy mikor hasznos és mikor nem célravezető az utánzás.
A kutatók eredményeiket a Psychological Science következő számában jelentetik meg.