0:05
Főoldal | Rénhírek

Testbeszéd-szakértő robotrepülőgép

A Boeing szabadalmi eljárást indított egy új robotrepülőgép-technológiára, amely érti és követi az emberi testbeszédet. Izgi.

nyest.hu | 2009. szeptember 21.

Már tavaly is rebesgették, hogy a Boeing fokozottan együttműködik a DARPA-val, és új technológia kifejlesztésén dolgozik.

A jóslat valóra vált, és a szeptember elején az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához benyújtott leírás komoly és sikeres munkáról tanúskodik: azaz a Boeingnek sikerült kifejlesztenie a testbeszéddel működő drónt.

A technológiát robotgép-rajok irányításához kívánják használni; a leírás szerint „komoly az érdeklődés a távirányítású, pilóta nélküli gépek megfigyelő és felderítő tevékenységei”, valamint a harctéri felhasználás iránt is.

A drónrajok az operátor mozdulatai alapján hajtják végre küldetésüket, és bár az emberi mozgás igencsak összetett, az egyes mozdulatok mégis egy bizonyos parancsnak felelnek majd meg. Az operátor például egy fejbiccentéssel ki tud választani egyetlen drónt a rajból. Egy gép „körberajzolása”, azaz egy körkörös kézmozdulat egy addig tétlen robotgépet ösztökél mozgásra. Sőt, egy kúp alakú mozdulattal egy kisebb csoportnyi drón is kiemelhető a rajból.

A testbeszéd megértéséhez és parancsokká alakításához műszaki eszközökre: többek közt fényvisszaverő csíkokra, mozgásrögzítő rendszerre és vezeték nélküli adattovábbító rendszerre is szükség van.

A Boeing a szabadalmi kérelem mellé több képet is mellékelt, amelyek közül kettőt itt lehet megtekinteni.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...