0:05
Főoldal | Rénhírek

Az MKP magyar helységnévtáblákat helyezett ki

Magyar nyelvű helységnévtáblákat helyezett el a Magyar Koalíció Pártja Szlovákia több településén pénteken. A magyar párt arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy bár a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítása ezt lehetővé teszi, a magyar táblák eddig nem kerültek a helyükre.

MTI | 2012. február 13.

Szlovákiában tavaly nyár óta van érvényben a módosított kisebbségi nyelvhasználati törvény, illetve az ahhoz kapcsolódó kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a helységnevek magyar megfelelőit használják azokon településeken is, amelyeket szlováknemzetébresztőkről” – a szlovák nemzettudatot formáló 19-20. századi értelmiségiekről neveztek el. A táblákat azonban mindeddig nem helyezték ki, annak ellenére sem, hogy a közútfenntartó vállalat már többször ígéretet tett erre.

A szabvány szerinti táblák kihelyezésére közel egy időben került sor Ógyallán, Pereden és Párkányban péntek délután. Azért volt szükség a táblák kihelyezésére, mert a Szlovák Köztársaság kormányhivatalának felelősei a mai napig nem jártak el ebben az ügyben, és az állami szervek nem teljesítették ezen feladatukat” –nyilatkozta az MTI-nek Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, aki részt vett a peredi táblaállításon. Hozzátette: a táblák ilyen módon való elhelyezésére azért volt szükség, hogy dokumentálják azok meglétét, majd erről tájékoztassák az illetékes nemzetközi szervezeteket. Rámutatott: ha olyan kormány jönne létre Szlovákiában, amelynek szándékában állna újra betiltani az érintett települések magyar megfelelőjének használatát, azt ezek után már a nemzetközi intézmények véleménye miatt sem fogja tudni megtenni.

Az MKP magyar helységnévtáblákat helyezett ki
Forrás: MTI / Krizsán Csaba

„Nagy örömmel tölt el, hogy a több mint 770 éves múlttal rendelkező községünket végre magyar nyelvű helységnévtábla is jelzi” – mondta el a táblaállítás során Pered polgármestere, Borsányi Gyula. Emlékeztetett, a március 10-i parlamenti választásokkal egy időben a településen népszavazást tartanak arról, hogy a község visszakapja-e eredeti nevét. Pered községet a második világháború után Tessedik Sámuel evangélikus pap tiszteletére Tešedíkovónak neveztek el.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!