„Az eszperantóval a szocializmusért!”
A hazai eszperantó tankönyvek történetével foglalkozó sorozatunk legújabb állomásaként egy 1971-ből származó tankönyvre hívjuk fel a figyelmet. A Beszélgessünk eszperantóul! című kötetről minden túlzás nélkül állítható, hogy nem csupán egyszerű eszperantó tankönyv, hanem egyben a szocialista Magyarország egyik gyönyörű kordokumentuma is.
A magyarországi eszperantó tankönyvek történetét bemutató sorozatunkban már többször is találkozhattunk Kökény Lajos nevével: folyóirat- és lexikonszerkesztő is volt, de tankönyvíróként is sokat tett az eszperantó mozgalomért. Az alábbiakban az ő egyik, 1971-ben megjelent kötetével foglalkozunk, melynek címe: Beszélgessünk eszperantóul!
Az összesen 120 oldalas, A/5 terjedelmű kötet – előszava után – röviden bevezet az eszperantó írás és hangtan világába, majd 12 leckében taglalja az eszperantó nyelvtant. A kötet végén eszperantó-magyar szójegyzék és minimális nyelvtani összefoglaló kapott helyet az utószó előtt.
Már a kötet belső borítóján az alábbi mondat hívja magára a figyelmet: „Az eszperantóval a szocializmusért!”
Ilyen nyitány után a folytatás magáért beszél.
Kádár, Bárczi és az eszperantó
Sorozatunk előző részében olvashattuk Kádár János elismerő szavait is, melyeket az eszperantóval kapcsolatban mondott, s melyek Dr. Szabó Tibor 1967-es tankönyvében bukkannak fel. Kökény Lajos 1971-es tankönyvének előszavában szintén olvashatjuk – ráadásul hosszabb terjedelemben – Kádár elvtárs méltató szavait; itt most csupán a kiegészítést idézzük:
„Az eszperantó nyelv megteremtője alkotásával a népek jobb megértését akarta szolgálni. Követőinek és tanítványainak – ha valóban a nemes ügyet akarják szolgálni – az a feladatuk, hogy még határozottabban hirdessék és tetteikkel segítsék elő a békés egymás mellett élés eszméinek győzelemre jutasát. – Kísérje siker törekvéseiket!”
(Forrás: Ismeretlen román fotográfus / en.wikipedia to Commons / TheDJ.)
Kádár fenti szavai – ahogy ez az előszóból kiderül – a Hungara Vivo című, 1961-ben elindult eszperantó folyóirat üdvözléseként írt levelében olvashatóak, mely folyóirat indulásától egészen 1968-ig Kökény Lajos főszerkesztősége mellett működött.
Tankönyvének előszavában az eszperantó előnyei kapcsán a szerző ugyanakkor hosszasan idézi Bárczi Gézát – akit előzékenyen a „legkiválóbb nyelvészünk” kitüntető címmel tisztel meg. Ebből csupán az alábbi rövid részletet emeljük itt ki:
„Ha tehát számos okból kívánatosnak tartjuk, hogy az anyanyelven kívül minden ember birtokában legyen egy olyan második nyelvnek, amely lehetővé teszi a külfölddel való érintkezést, ez a nyelv mindenki számára csak az eszperantó lehet.”
Ilyen felütés után a szerző az alábbi szavakkal zárja saját előszavát:
„Úgy érezzük, útravalóként jól választottuk meg Kádár János elvtárs és Bárczi Géza professzor nyilatkozatait.”
A folytatásban Kökény Lajos tankönyvéből a kor nem kevésbé érdekes vonásait ismerhetjük meg.
Hungara Popolrespubliko – Magyar Népköztársaság
A hazai eszperantó tankönyvek történetét feldolgozó sorozatunkban arra korábban már szintén láthattunk példát, hogy Magyarország – a második világháború utáni, a világtérképen elfoglalt helyzetének meghatározása során – rögtön ott található a nagy Szovjetunió mellett. Nincs ez másként Kökény Lajos jelen tankönyvében sem. Az első lecke a kontinensek, országok és városok világába vezeti be a nyelvtanulót, s miközben Ausztráliától Kanadán át Japánig, Csehszlovákiától Románián át Vietnámig számos ország neve előfordul az olvasmányban, egy sem kap olyan kitüntetett figyelmet és jelzőket, mint a Szovjetunió:
„A Szovjetunió, a nagy szocialista ország, Európában és Ázsiában található.”
Ilyen gondolati felvezetés mellett nem meglepő, ahogy a második lecke Budapest, a Magyar Népköztársaság fővárosának rövid bemutatásával folytatódik. Egyebek közt ezt olvashatjuk:
„Budapest nagyon sokat szenvedett a legutóbbi világháború alatt. A Duna gyönyörű hídjai romba dőltek. Az utcákat romok borították. De a nép újjáépítette Budapestet. Lakónegyedek létesültek, sok új ház és rengeteg lakás.”
A háború utáni újjáépítés – ahogy azt a hazai eszperantó tankönyvek történetében már láthattuk – szintén visszatérő téma a tankönyvek oldalain. Természetesen nem csupán Budapest épül újjá a romokból: a második világháború után megjelent eszperantó tankönyvekben szinte hagyomány, hogy a vidéki élet változásait is kiemelik a szerzők. Nincs ez másként ebben a kötetben sem, ahol a harmadik lecke képzeletbeli hőse így ír:
„A nagybátyám a mezőgazdasági termelőszövetkezet elnöke. Évekkel ezelőtt a falusiaknak rossz volt a sora, de most jól élnek. Tévékészülékük is van. Néhány falusinak autója is van.”
(Forrás: By SZENT-TAMÁSI MIHÁLY / Fortepan / CC BY-SA 3.0)
A negyedik leckében az idővel és időjárással kapcsolatos kifejezések között az alábbiakat olvashatjuk:
„A vasárnap pihenőnap. A szocialista kor elhozta, hogy sok munkahelyen a szombat is pihenőnap. A többi nap munkanap.”
Valóban, 1967 és 1975 között fokozatosan csökkent a heti munkaidő 48 óráról 44 órára, ám a szabad szombat általánossá válásáig még 1981-1982-ig várni kellett; a 40 órás munkahétre pedig 1984-ig.
Ugyancsak a negyedik leckében arról is olvashatunk, hogy melyek az ünnepnapok hazánkban. Az újév után rögtön április 4. következik a sorban, amiről azt olvashatjuk, hogy a felszabadulás ünnepeként „legnagyobb nemzeti ünnepünk”. Május 1-je után augusztus 20-a ekkor még az alkotmány ünnepe, ahogy november 7-e a Nagy Októberi Szocialista Forradalomé. A húsvét és a karácsony mellett persze a szerző is megemlékezik március 15-ről, ahogy október 6-a mellett a március 21-én kikiáltott Tanácsköztársaságról is.
Az ötödik lecke a betegségekkel kapcsolatos, ám ebbe is sikerült belecsempészni egy történetet 1920-ból, amikor is Gorkij szovjet-orosz tudósokkal beszélget, s a népek egymás közti megértésének bajaira az eszperantót javasolja. A hatodik lecke ismét Budapest helytörténetébe enged bepillantást: itt az Európa Étteremről olvashatunk, ahova a lecke fiktív szereplői először csak úgy betérnek. Ebédelni nem is akarnak eleinte, ám az étlap felhívja magára figyelmüket. Miután egy komplett ebéd elfogy, a pincér zárásként sasadi kertészek által termelt barackot is hoz desszertnek. Ennek fogyasztása kapcsán a lecke ebédet elköltő társasága szabályos filozófiai eszmecserét folytat a napi többszöri étkezés fontosságáról. A pincér a maga oldaláról mindehhez azzal járul hozzá, hogy az otthoni főzőcskézés ellenében kiáll az éttermi étkezés előnyei mellett.
A dolog további érdekessége, hogy az Európa Étterem a budai oldalon, a Keleti Károly utca és a Margit körút sarkán üzemelt mintegy három évtizeden át. Ahogy a leckében is olvasható, „modern épület” Budapest központjában. S valóban: a most is látható épületet, ahol egykoron az étterem volt és jelenleg egy bank található, 1959 végén épült fel – a háború előtt itt állt az ún. Regent-ház. mely azonban 1945 januárjában felrobbant és megsemmisült.
(Forrás: Vadaro / Wikimedia Commons / Public Domain)
Sorozatunk korábbi részében, a Rákosi-korszak eszperantóra gyakorolt káros hatásainak felemlegetése kapcsán már szóba került a Rákosi Mátyás által használt „aki nincs velünk, az ellenünk van”. Kökény Lajos jelen tankönyvében ennek a Kádár Jánosnak tulajdonított, némileg más előjelű megfogalmazása szerepel: „aki nincs ellenünk, az velünk van”. A dolgok véletlen és groteszk összjátékának eredményeként az evangelistáknál mindkét verziót megtalálhatjuk: Máténál az „aki nincs velem, ellenem van” (Máté 12,30), Márknál pedig az „aki nincs ellenünk, az velünk van” (Márk 9,40) megfogalmazást.
Genderőrület és építőipar a szocialista Magyarországon
A tankönyv hetedik leckéje részletes bepillantást kínál a nők szocializmusban elfoglalt helyzetére. A leckében egy nő és egy férfi beszélgetnek a nő társadalomban elfoglalt helyzetéről, a férfi nővel szembeni elvárásairól. Ennek taglalása kapcsán az is felmerül, milyen jogokat biztosít a szocialista állam a szocialista nőnek. A női szereplő véleménye szerint küzdenünk kell a hamis vélemények ellen, amelyek ma is – úgy tűnik, a kötet megjelenésének idejében mindenképp – sokak fejében előkelő helyet foglalnak el. Nem mulasztja el azonban megemlíteni azt, hogy
„a ’Hungara Vivo’ 1970/1. számában 18 közmondást hoztak le az ’Eszperantó közmondások’ című kötetből, s mindegyik közmondás a nők ellen szól. Ezekből a silány közmondásokból csak egyet idézek: ’A nő haja hosszú, de az esze rövid.’”.
A kilencedik leckében a képzelt szereplők a bevásárlás örömeinek szentelik magukat; egyebek közt felkeresik a Vásárcsarnokot. A lecke igazi zamatát azonban egy Henri Barbusse (1873-1935) francia írótól származó idézet adja, aki – bár maga nem volt eszperantista – pacifistaként szimpatizált a nemzetközi nyelv gondolatával:
„Nekünk szocialistáknak mindkét kezünkkel meg kell ragadnunk azt a kulcsot, mely kinyitja a világot mindenki előtt, és melynek neve: eszperantó. Minden érték megvan benne, és minden jóság is.”
Sorozatunk korábbi részeiben is láthattuk Budapest háború utáni újjáépítésének tankönyvekben megjelenő dokumentálását. A Beszélgessünk eszperantóul! kilencedik leckéjének egyik szövege a Műcsarnok 1970. július 18. és augusztus 16. között megrendezett, Az építés 25 éve Magyarországon című kiállításáról szól. Ezt olvashatjuk:
„Népünk a romokból 25 év alatt építette újjá országunkat. Az arisztokratikus-kapitalista országból ipari-agrárországot építettünk, új szocialista gazdaságot. Építőiparunk megteremtette a feltételeket szocialista államunk felépítése és fejlődése számára. 1969-ben ennek az iparágnak a termelése hétszer nagyobb volt, mint 1938-ban, és négyszer több, mint 1950-ben. Az építőipar 1969-ben kilenc százalékával vett részt a társadalmi termelésben. A dolgozók hét százaléka az építőiparban dolgozik.”
A kötet szerzője az utolsó leckékben pedig ezt követően némi ízelítőt ad az épülő és újjáépülő Budapestről.
„Itt van a város, vagyunk lakói...”
Sorozatunk egyik korábbi fejezetében már olvashattunk arról, ahogy a Budapestre látogató külföldi eszperantisták megcsodálják az úttörővasutat – Kökény Lajos jelen tankönyvében szintén hosszasan olvashatunk az úttörők által felügyelt vasútvonalról. Megtudjuk többek közt azt is, hogy az úttörővasútnál azon 10-14 éves úttörők teljesíthetnek szolgálatot, akik szorgalmasan tanulnak, majd részt vesznek egy három hónapos, heti két alkalommal, délutáni időpontban zajló felkészítő tanfolyamon. A vasútnál egyszerre 35-40 úttörő teljesít szolgálatot, a reggeli eligazítás előtt pedig vezetőjük így köszönti őket: „A dolgozó népért, a hazáért előre!” Rendületlenül – tehetnénk hozzá ehhez, kiegészítve az Úttörőszövetség mottóját.
A leckében azonban hőseink, akik Hűvösvölgyig a Moszkva térről az 56-os villamossal jutnak el, már a jövőt is meglátják. A kötet megjelenésekor javában zajlik a kelet-nyugati metróvonal Deák tér és Déli pályaudvar közti szakaszának építése. Ezt olvashatjuk:
„A Moszkva téren sok villamos- és buszvonal találkozik, és 1972-től itt fog működni az egyik metróállomás.”
Való igaz, a Deák tér és a Déli pályaudvar közti szakaszt a magyar dolgozók karácsonyi ajándékként vehették használatba 1972 decemberében.
A lecke végén búcsúzóul még egy idézetet is olvashatunk Lenintől:
„Semmiféle kiváltságot egy nyelvnek sem! ... A proletariátus minden segítséget megad a nemzetek közötti különbségek, barikádok lerombolóinak.”
Ez az idézet pedig már előkészíti a 11. leckéhez az átvezetést, mely a szakszervezetekkel foglalkozik – nem figyelmen kívül hagyva Marx és Lenin véleményét a kérdéssel kapcsolatban.
Marx, Lenin és a szakszervezetek
A 11. leckében hosszasan olvashatunk a szakszervezetek történetéről, valamint az eszperantó és a szakszervezetek kapcsolatáról, majd hamarosan eljutunk addig a pontig, amikor felmerül annak rendkívül izgalmas kérdése, hogy vajon a munkások és parasztok szocialista államában milyen szerep is jut a szakszervezeteknek. Ezt olvashatjuk:
„ – Tudod, mit mondott Marx a szakszervezetekről?
– Marx szerint „a szakszervezetek az osztályharc iskolái”.
– Pontosan! De mi történt, amikor a mukásosztály átvette a hatalmat?
– Attól az időtől kezdve az új körülmények szerinti érdekvédelmi és oktatási feladatokat látnak el. Tevékenységük központjában most a szocializmus építése áll.
– Mi volt Lenin véleménye a szakszervezetekről?
– Lenin azt mondta: „A szakszervezetek a kommunizmus iskolái.”
– El tudnád magyarázni a szakszervezetek felszabadulás utáni tevékenységét?
– Igen. A szakszervezetek politikai és gazdasági területen erősítik a munkások államát.”
Akik további részletek iránt érdeklődnek a szakszervezeteknek a szocialista társadalomban betöltött szerepe iránt, bátran forduljanak Kökény Lajos Beszélgessünk eszperantóul! című kötetéhez.
A kötetben egyébként számos alkalommal találhatunk utalásokat – a sorozatunk korábbi részeiben már tárgyalt – korábbi hazai eszperantó tankönyvekre is.
Végül a 12. leckével kapcsolatban meg kell említenünk, hogy az eszperantó hazai történetével kapcsolatban Baghy Gyula, Kalocsay Kálmán, Baranyai Imre és Szathmári Sándor neve mellett felbukkan Tárkony Lajosé is (1902-1978, a második világháborút megelőzően Totsche Lajos néven), aki széleskörű munkássága részeként egyebek közt eszperantóra fordította Karinthy Frigyes Utazás Faremidóba című regényét is.
Kökény Lajos Beszélgessünk eszperantóul! című kötete nem csupán az eszperantó, hanem Magyarország történetének is izgalmas kordokumentuma.
Forrás:
Kökény Lajos: Beszélgessünk eszperantóul! Magyar Eszperantó Szövetség, Budapest, 1971