Az ékírásos szerelmeslevél
Az ékírásos szerelmeslevél olyan regény, mely kritika a szocialista Csehszlovákiáról és a demokratikus Csehországról is (és természetesen magukról a csehekről). Félig kongói, félig cseh szerzője cseh és európai díjat is kapott könyvéért. Olyan regény, melynek legfontosabb levelét, a címadó szerelmeslevelet szemérmességből hettitául írják ékírással. Olyan regény, melyben felbukkan egy Jézus Szókratész Amenhotep Hitler nevű cukrász...
A Typotex Kiadó 2013-ban jelentette meg Tomáš Zmeškal Az ékírásos szerelmeslevél című kötetét. A kongói apától és cseh anyától született szerző Csehországban és az Európai Unióban is díjat nyert könyvéért. Az 1966-ban született Tomáš Zmeškal regénye 1915. november 24. és a 20. század kilencvenes évei között játszódik, jobbára Csehszlovákiában (Csehországban).
(Forrás: typotex.hu)
A regény szövése azonban időben nem egyszerűen lineáris. Az igen összetett és fordulatos regényben a szerző két párhuzamos szerelmi történeten keresztül ismerteti meg az olvasót a 20. század csehszlovák valóságával. A tér és a valóság általunk ismert univerzuma nem szent a szerző számára: az olykor igen szürreális, mégis hétköznapi történet rekonstruálásához elmélyült olvasásra van szükség.
A főszereplő Josef Černý és felesége, Květa életén keresztül-kasul haladva mutatja be a szerző a háttérben meghúzódó másik fontos szereplőt, Csehszlovákiát. A történet tulajdonképpeni kezdőnapja 1915. november 24., Josef Černý születésnapja. Ekkor azonban más is történt Csehországban...
Miért pont ékírás?
Josef Černýről annyit tudunk meg a kötet folyamán, hogy statikus létére szenvedélyesen vonzódik a kihalt nyelvekhez, így a hettitához is. E szenvedélye hozza össze leendő feleségével, Květával. Josef egy előadáson hall arról, hogy saját születésnapja, 1915. november 24. a cseh és egyetemes kultúrtörténet szempontjából is fontos nap: Bedřich Hrozný orientalista és régész az első világháború idején e napon jelenti be, hogy megfejtette a hettita nyelvet.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Mivel sorsszerűnek érzi, hogy saját születésnapján ilyen horderejű dolog történik a kultúra életében, Josef könnyen megtalálja a közös hangot leendő feleségével, a hasonló érdeklődésű Květával. 1945-ben meg is kéri a kezét. A második világháború után úgy tűnik, a fiatalok boldogsága felhőtlennek ígérkezik.
– Boldog élet vár rátok, gyerekek – folytatta Jozef jövendő apósa. – Az, hogy országunkban véget ért a háború, és hogy itt találkozott össze az amerikai és a szovjet hadsereg, és együtt döntötték meg a fasizmust, azt jelenti, hogy nagyon rövid időn belül minden probléma megoldódik. És hogy az életetek csodaszép lesz. Az emberiség végül mindig tanul abból, amit átél. Ez most már világos. Húsz év alatt két ilyen háború! Ez soha többé nem ismétlődhet meg! Ez biztos. Gyerekek, szép élet vár rátok!
(344. oldal)
A történelem azonban alaposan közbeszól. Koholt vádak alapján Josef börtönbe kerül, éppen akkoriban, amikor kislányuk, Alice megszületik, valamikor 1950-ben. Letartóztatása és börtönbe kerülése kapcsán ezt olvashatjuk:
A kelet-európai lélek hatalmas fejlődésének eredményeképpen könnyedén, fölényesen és mohón állt rá a tömegperek sorozatgyártására. A kivizsgálás nem jelentett semmit, a gyanúsítás volt a lényeg.
(156. oldal)
Josefet végül 13 évre ítélik, de 10 év után kiszabadul: ekkor látja viszont lányát. A lányával való találkozás drámaisága az alábbi párbeszédben is érződik:
– Én az apukád vagyok, Alice – mondta az idegen.
– Tudom, bácsi, kérem – mondta Alice.
– Bemehetek? – kérdezte az apja.
– Igen, apuka bácsi – mondta Alice […].
(59. oldal)
Josef és lánya kapcsolatából elvész 10 értékes év, de nem ez az egyetlen dolog, ami elveszett. Egy ország ártatlansága is oda, minden illúzióval egyetemben.
Miért pont szerelmeslevél?
Josef történetesen úgy kerül börtönbe, hogy sorsa régebbi barátja, Hynek Jánský kezébe kerül. A barátságra hivatkozva Josef felesége, Květa megkísérel közbenjárni férje érdekében. Hynek azonban, aki korábban maga is tett házassági ajánlatot Květának, végre revansot vehet: kihasználja hatalmát és visszaél a helyzettel.
Hynek Jánský nem valamiféle különleges tehetségnek vagy szorgalomnak köszönhette sikeres karrierjét, hanem csakis a hétköznapi és közönséges alázatnak, valamint annak a felismerésnek, hogy minden dolog közül a legfontosabb az unalmas, fárasztó, fád és vérszegény türelem.
(157. oldal)
S ha még a házasélet szentségének feldúlása önmagában nem is lenne elég, Hynek gondoskodik arról is, hogy mindaz, amit a feleség tesz férje érdekében, Josef tudomására is jusson. Josef számára a börtön után ez újabb csalódás: elköltözik feleségétől élete hátralevő 25 évére.
A szülők szerelmi történetével párhuzamosan azonban egy másik szerelmi szál is kibontakozik: Alice és férje, a nemesi ivadék Maximilián kapcsolata. Alice és Maximilián valamikor a szocialista Csehszlovákia fénykorában kelnek egybe. Az ifjú férj esküvője napján igen érdekes kritikával illeti a csehszlovák államot:
(Forrás: Wikimedia Commons / PavelD / GNU-FDL 1.2)
– Nekem semmi bajom ezzel az állammal […]. Csak az a bajom, hogy a címere ellentmond a heraldika legalapvetőbb szabályainak.
– A minek? – kérdezte a hivatalnok.
– A heraldikának […]. Így hívják külföldiül a címertant, az állami és családi címerekkel foglalkozó tudományágat.
– És miben mond ellent a heraldikának, vagy a hogy is hívjáknak a mi állami címerünk?
– Ahogy az ismeretes, a cseh oroszlán nem foghatná a mellén a szlovák címert. Mert a címer közepén csakis az uralkodó dinasztia címere foglalhat helyet.
[…]
– De nálunk manapság nincs uralkodó dinasztia, vőlegény elvtárs! Nálunk népi demokrácia van, ha nem vette volna észre!
– Hát éppen ez az! Erről van szó!
– Miről?
– Hát arról, hogy ha nincs uralkodói dinasztia, akkor az állami címernek felezettnek vagy negyedeltnek kell lennie, vagyishogy a cseh és a szlovák résznek egyenrangúnak kellene lennie.
(26–27. oldal)
Ha már egyenjogúság: Alice kapcsolatában a férj, a feleség és a gyerek egymáshoz való viszonyának meghatározása válik a fő kérdéssé. Alice a gyerek megszületése után férjét egyre inkább háttérbe szorítja házaséletükön belül, aminek persze súlyos következményei lesznek magára a házasságra nézve is.
A történelem által romba döntött házasság és magánéleti viszonyok rendezésére csupán a történet végén kerül sor Josef és Květa között, ám ez sem hétköznapi körülmények között zajlik. Nem szándékozunk elárulni minden részletet, de nem is árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk: a rendezésben nagy szerepe van egy ékírásos, hettita nyelven írt szerelmeslevélnek, melyet Josef ír Květának. A történet igazi szürrealitását azonban nem ez adja...
Kis cseh szürreália
A főszereplők és történetük önmagában is érdekes világa mellett, a kötet sajátos szerkesztésén túl az igazán szürreális mellékízt az olyan figurák adják a sztorinak, mint Svoboda cukrász, aki amellett, hogy a kötet csendben megbúvó filozófusa, egy elmegyógyintézet megbecsült lakója is. Svoboda úr szakmája szerelmese is egyben. Történik egyszer, hogy egy besurranó tolvaj – vesztére – behatol lakásába. A Svoboda úr lakásáról fejvesztve menekülő tolvaj a rendőrök karjába fut, akiknek egy hihetetlen történettel áll elő azzal kapcsolatban, milyen borzalmat talált Svoboda úr lakásán. A helyszínre érkező rendőrök kénytelenek igazat adni a tolvajnak:
A tolvajnak igaza volt, a nagy konyhaasztalon egy nő feje feküdt. A hűtőszekrényen a mellét találták, a tűzhely feletti kis szekrénykén pedig talpának egy darabja hevert. Akkor hökkentek meg csak igazán a rendőrök, amikor felkapcsolták a villanyt. Egymásra néztek, majd az egyik ki is mondta, amire a többi csak gondolt: – Fiúk, hát ez nem lehet igaz! Hiszen itt minden marcipánból van!
(46. oldal)
Svoboda úr ezek után kerül az elmegyógyintézet jótékony védelme alá, ahol kezelőorvosának Jézus Szókratész Amenhotep Hitler néven mutatkozik be, s hallucinációiban, vízióiban olyan világokat tár fel az olvasó előtt, amelyek tovább árnyalják a Josef és Květa drámájáról kialakult képünket.
További fricska (talán némileg saját személyére való kikacsintással) a félig kongói, félig cseh szerző részéről – ezúttal a csehek felé –, hogy az elmegyógyintézet lakói között felbukkan egy mulatt, akit Václavnak hívnak, s aki folyton olvas vagy ír valamit. Személye kapcsán azon gondolkodhat el a cseh átlagolvasó, vajon ki is lehet cseh egyáltalán.
– És hogy van az, kérlek, hogy ennek a mulattnak cseh neve van, ráadásul Václav?
– Nem sokat beszél másokkal, folyton olvas, vagy ír valamit. Ahogy észrevettem, sokféle dolgot olvas. És a papírokban, amikkel behozták, az állt, hogy néger létére különösen jól megtanult csehül.
– Én azt hittem, azt mondtad, hogy itt született.
– Ez igaz, de néhányan úgy gondolják, hogy egy mulatt, akárkivel is állt össze a cseh szülője, nem tud megtanulni csehül.
– Akkor sem, ha itt született?
– Akkor sem, ha itt született.
(115–116. oldal)
Különösen furcsa ilyen párbeszédet olvasni egy olyan kongói-cseh szerző könyvében, aki nívós cseh (és európai) díjat is nyert regényéért…
Végezetül nem árt felidézni a rendszerváltás után Londonból hazatérő unokaöcs, George (Jiří) személyét, aki sajátosan külföldies gondolkodásával és világlátásával mintegy kívülről szemléli a cseheket. Az általa képviselt új szempontok alapján levont következtetéseiről húgának Londonba írt leveleiben ad számot. (Egyébként nem utolsó sorban éppen Jiří az, aki felfedi az ékírásos szerelmeslevél titkát.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Stefan Bauer / CC BY-SA 2.5)
Az eladók és pincérek viselkedése is magáért beszél. Képzeld el, pofátlanok, durvák, néha még vulgárisak is a vendéggel! […] A másik, még ennél is jobb dolog, hogy bár az emberek így viselkednek egymással, az a véleményük magukról, hogy az egyik legjólneveltebb és legkulturáltabb nemzet a világon. Figyelemre méltó! Először is, a tanárokat nem fizetik meg, illetve megfizetik, ahogy kiderült, de körülbelül annyira, mint Albániában, másodszor az egy főre jutó kultúrtámogatás kevesebb, mint Oroszországban. Ennek aztán az az eredménye, hogy például Budapestre évente négyszer annyi turista utazik, mint Prágába, habár Prága sokkal szebb város. Ők meg vannak győződve arról, hogy ezt senkinek sem kell propagálniuk, mert ezt mindenki tudja. Kicsit a világ közepének képzelik magukat.
(312–313. oldal)
Könyvekről olvasna?
Amellett, hogy Budapest nevesítve is szóba kerül fenti idézetben, a fenti nemzeti jellegzetességek jó részéről elmondható, hogy nem csupán a csehekre jellemző e régióban… Ami pedig a regényt illeti, szívesen ajánljuk mindazok számára, akik veszik a fáradságot egy olyan regényhez, mely egy nemzet utóbbi 50 évének minden negatív tapasztalatát és örömét magába sűríti és egészen sajátos kongói-cseh kritikát ad e nemzetről.
Felhasznált irodalom
Tomáš Zmeškal: Az ékírásos szerelmeslevél. Typotex, Budapest, 2013.