Az ékírás megfejtése: az első lépések
A mezopotámiai kultúrával és ékírásos szövegekkel foglalkozó tudomány, az assziriológia immár majdnem két évszázados múltra tekint vissza. Cikksorozatunkban felidézzük a kezdeteket, a XIX. század első felének felfedezéseit, az ékírás megfejtésének korai történtét és a tudomány megszületésének pillanatát.
A XIX. század fordulópont volt az ókori kultúrák megismerésében. A gyarmatosítás, a Közel-Keleten folytatott katonai műveletek, a napóleoni háborúk során számtalan olyan emlék került napvilágra, amely korábban évezredekig pihent a homok alatt (vagy akár fölött), annak a civilizációnak az emlékét őrizve, amelyről a modern ember semmit, vagy éppen csak valamicskét tudott, elsősorban görög auktoroktól és a Bibliából, az Ószövetségből, amely bár izgalmas, de történetileg nem minden esetben megbízható, és gyakran igen hiányos forrás. A század első nagy írástörténeti szenzációja Egyiptomhoz kötődik: 1822-ben Jean-François Champollion a Napóleon egyiptomi hadjárata során előkerült Rosette-i kő segítségével megfejtette az egyiptomi hieroglif írást, ezzel megteremtve az egyiptológia alapjait. Champollion feladatát valamelyest könnyítette, hogy a kő háromszor volt megszövegezve: görögül, démotikus írással és hieroglif írással egyiptomi nyelven, az ógörög nyelv ismerete pedig alapvető elvárás volt a kor tudósaival szemben.
(Forrás: Wikimedia commons / Hans Hillewaert)
Egyiptom mellett azonban egy másik nagy ókori civilizáció emlékei is napvilágra (és a tudományos érdeklődés homlokterébe) kerültek: a mai Irak területén fekvő, a Tigris és Eufrátesz folyók térségében elterülő Mezopotámiáé. A jellegzetes mezopotámiai írással, ékírással készült szövegek ekkor már hosszabb ideje – legalább a XVII. század óta – ismertek voltak, azonban a megfejtésük még váratott magára, sőt, egyesek arra gyanakodtak, hogy pusztán sormintákkal, díszítőelemekkel van dolguk, nem írásrendszerrel. Az írást ékírásnak (cuneiform, a latin cuneus 'ék' szóból) elnevező oxfordi professzor, Thomas Hyde úgy vélte az akkor már ismert ékírásos feliratokról, hogy az építész azzal kísérletezett, hány formát tud létrehozni egy elem variálásával.
A jellegzetes mezopotámiai írás, az ékírás az i.e. IV. évezredben alakult ki. A jellegzetes, ék alakú jeleket faragott végű íróvesszővel nyomkodták a puha agyagtáblákba, amelyeket később napon vagy tűzben szárítottak ki. A jelek nagy része eredetileg tárgyakat ábrázolt, és számuk ezer fölött volt, később egyre absztraktabbak lettek, és az i.e. I. évezredre körülbelül hatszáz volt használatban. Az ékírást a Közel-Kelet több nyelvéhez is alkalmazták, a sumer és akkád mellett többek között hettita, ugariti, urartui és óperzsa nyelven is írtak különböző változataival.
A perszepoliszi feliratok
A Perszepoliszban, az ősi perzsa királyi városban található ékírásos feliratokat Don Garcia de Silva Figueroa, Spanyolország perzsiai nagykövete fedezte fel 1618-ban. A szövegek jelei semmilyen akkor ismert írásrendszerre nem hasonlítottak: háromszögű fejben végződő vonások bonyolult kombinációiból álltak.
(Forrás: Wikimedia commons)
Az első kutató a dán Carsten Niebuhr volt, aki 1778-ban részletes másolatokat készített a perszepoliszi feliratokról. Niebuhr több fontos megfigyelést is tett: az azonos szöveget tartalmazó feliratok sorvégei nem mindig estek egybe, ebből rájött, hogy a sorokat balról jobbra kell olvasni. A különböző szövegek jeleinek összevetésével három írásmódot különített el.
A perzsa ékírás Champollionja azonban egy másik férfiú, egy német középiskolai tanár, Georg Friedrich Grotefend lett. Őt ugyan nemcsak tudományos érdeklődés hajtotta, hanem fogadást kötött egy barátjával, aki azt állította, hogy egy ismeretlen nyelven lehetetlen elolvasni bármit; Grotefend tehát vállalta, hogy egy adott határidőre megfejti az ékírást. Már most elárulhatjuk, hogy a fogadást megnyerte, nem mellékesen pedig megszületett az assziriológia.
Grotefend felfigyelt a gyakran ismétlődő, egy darab dőlt ékből álló jelre, és úgy vélte, ez a szóközt jelölheti; mivel pedig két szóköz között akár tíz jel is állhatott egymás mellett, úgy vélte, az általa vizsgált szöveg betűírással készült. Feltételezte, hogy a szöveg az Akhaimenida uralkodóház hivatalos nyelvén, perzsául íródott, és élt még egy, igen bátor feltevéssel: a későbbi perzsa szövegekben gyakran felbukkanó királyi formulát kereste, amely az „X, a (nagy) király, a királyok királya, Y fia” mintát követi. Grotefend ekkor ismétlődő jelcsoportokat kezdett keresni, és talált is ilyeneket; egy hét jelből álló sorozat kétszer szerepelt egymás után, vagy négy további jel szerepelt mellette. A fenti formulából kiindulva ez lehetett a 'királyok királya' és a 'nagy király' jelentésű csoport. Grotefend a királyok neveit is megpróbálta azonosítani az ekkor már ismert királyi genalógiákból kiindulva. Hüsztaszpész, Darieosz és Xerxész voltak a legjobb jelöltek, az ő nevükhöz illeszkedtek a jelsorozatok. A felismert szövegrészekhez most hangértéket kellett rendelni, ehhez az Aveszta, a zoroasztrianizmus szent könyvének olvasatait használta fel, így téve teljessé megfejtését. Mivel az avesztai nem egyezik meg az óperzsával, Grotefend valójában mindössze 12 jel pontos hangértékét találta meg, munkáját később többen kiegészítették és javították, míg a teljes perzsa ábécé és hangrendszert sikerült leírni.
A perzsa ékírást tehát megfejtették, ott volt azonban még kettő változat, amelyeknek jelei talányosak maradtak: a szótagírásos elámi (akkor médnek nevezték), amelyet Edwin Norris fejtett meg és a még rejtélyesebb harmadik, a babilóni, azaz akkád szöveg. Ez utóbbi megfejtéséhez egy újabb lökésre volt szükség, a behisztúni szikladomborművek feliratának felfedezésére. Sorozatunk következő részében ennek megfejtését is figyelemmel kísérhetik.
A perszepoliszi felirat másolata megtalálható Kaempfer könyvében is:
elib.doshisha.ac.jp/denshika/amoenitatum/210/images/210_369.jpg
Amœnitatum exoticarum..., 333. oldal
@Roland2: Az ilyeneket nemzetközi vándorszavaknak tekintik, és nem is sorolják be sehova, mert nem is lehet tudni, melyik nyelvből került a magyarba. Sőt, az is előfordulhat, hogy egyszerre több nyelvből is bekerül. De pl. az olyanokat, mint a tamagochi, sem lehet japán jövevényszónak tekinteni, mert nagyon kevéssé valószínű, hogy a Japánból vált ismertté – sokkal valószínűbb, hogy Amerikán vagy Nyugat-Európán át vált ismertté, és az ott bezsélt nyelvekből került a magyarba.
@Fejes László (nyest.hu): És mi a helyzet azokkal a szavakkal,amelyek bizonyos tvműsorokból vagy kereskedelmi,vagy globális kapcsolatok révén kerültek a magyarba,mint pl. a pokemon,tamagochi,bosozuku,drift,stb ? Ezek közvetett vagy közvetlen átvételnek tekinthetők ?
@Roland2: "Egyszer egy antifinnugrista azt mondta nekem,hogy a magyarban vannak sumér és akkád jövevényszavak,én ezt akkor hitetlenkedve fogadtam.Úgy látszik szegről-végről mégis volt benne igazság." Nincs benne igazság. Ugyanis az, hogy egy szó a magyarban X jövevényszó, az azt jelenti, hogy a magyar az X nyelvből vette át. A szilva pl. szláv jövevényszó a magyarban. Más kérdés, hogy a szó esetleg a sumérig vezethető vissza.
gipsz - gaşşu
szilva - šallūru
cseresznye - giriṣ(t)u
Akkád szótár (kereshető):
www.premiumwanadoo.com/cuneiform.languages/dictionary/index_en.php
@elhe taifin: Köszi
@Roland2:
Pl a kömény :
cumin
gamun [CUMIN] wr. gamun; u2gamunsar; ga-mun; gamun2 "cumin" Akk. kamûnu
psd.museum.upenn.edu/epsd/nepsd-frame.html
Itt (nyelvisztan.blog.hu/2011/03/23/sumer_magyar_ket_jo_barat ) érdekes dolgot olvastam:
"A sumer nagy hatású nyelv volt, és szavait sok más nyelv, többek között az akkád is átvette. Ezek a szóátvételek azonban nem bizonyítanak nyelvrokonsági összefüggéseket. Az európai nyelvekben sok szó eredetét vissza lehet vezetni az akkádig. A magyarban ilyen pl. a cseresznye, agipsz vagy a kömény. Ezek azonban többszörös közvetítéssel jutottak el hozzánk, és egyértelműen jövevényszavak. "
Egyszer egy antifinnugrista azt mondta nekem,hogy a magyarban vannak sumér és akkád jövevényszavak,én ezt akkor hitetlenkedve fogadtam.Úgy látszik szegről-végről mégis volt benne igazság.Tudna valaki vmilyen linket ajánlani,ahol leírják,hogyan kerültek akkád szavak az európai nyelvekbe vagy mi volt az eredeti alakjuk ?
@suburru: Köszönjük! A nevet javítjuk!
Az ékírásos (kései) elámit tudják olvasni a szakemberek, bár a helyzet némileg úgy áll vele, mint a sumerrel: "akkád szemüvegen keresztül látjuk", ennek megfelelően vannak lyukak a rekonstrukcióban. A proto-eláminál és a lineáris eláminál mondhatni, hogy a megfejtés erősen hiányos, utóbbiból olyan kevés maradt fent, hogy feltehetően nem is lehetséges megfejteni (e pillanatban).
Valóban szerepelhettek volna még többen, de a teljes stáblistát nem akartam felsorolni ;)
@seta92: A nyelvhasználókat nagyon nem érdekli mi mi volt korábban, annál inkább az, hogy most micsoda. Szép is lenne nyelvtörténet kézikönyvet mellékelni mindenkihez :) A nyelvi változásnak már csak az a sajátsága van, hogy csupa olyan dolgot tesz nyelvileg "helyessé", ami korábban nem volt az, s olyanokból csinál "helytelent", ami meg valaha "helyes" volt. Kár ez ellen kapálózni. "Helytelennek" minősíteni valamit nem is lehet történeti, csak szinkrón alapon (vicces is lenne másként), s úgy is csak legfeljebb a nyelvváltozat konkrét megjelölésével.
@seta92: Jelzőként a 'kettő' nyomatékosít és a beszélt köznyelvben felcserélhetőek, egyrészt lehet semleges és nyomatékosító is, de van, hogy az utána következő szó kezdőhangja is hat aszerint, hogy az mássalhangzó (pl.: kettő változat) vagy magánhangzó (pl.: két autó). A 'kettő' lehet jelző és mondatszintű összetevő is (alany, névszói-állítmány, tárgy), míg a 'két' csak jelző lehet.
(személyes vélemény: itt nekem nyomatékosításnak tűnik, és egyáltalán nem zavaró a 'kettő' használata, kiemeli, hogy arról a két változatról még szólni szeretne)
@seta92: A "márpedig" viszont egybeírandó. :P
@Babilen Tatarszkij: Én ezeket nem is értem (majd SZTP megmagyarázza, mitől a nyíltszíni agresszióm miatta:-)), hogy magyar anyanyelvű hogy produkálhat ilyet, hogy "kettő változat" a "két változat" helyett. Majd valaki írhatna erről is, hogy a nyest saját szerzői is megtanulják (vagy legalább a szerkesztők kijavítsák), hogy miért van így. (Röviden azért, mert a két-hez képest a kettő toldalékolt alak (eredendően-történetileg a kettesszám jelét hordozza, mint ezt a vogulból: kit/kitiγ tudhatjuk), és ezt a használat mindmáig megőrizte. Már pedig a magyarban a jelző, így jelzőként a számnév ragozatlan: ahogy nem hármat házat, hanem három ház, ugyanúgy nem kettő változat, hanem két változat. Ugyanez magyarázza, hogy a két-nek nincsenek ragos alakjai, csak a kettő-nek.)
A "kettő változat" szerintem utólag is javítandó lenne, mert ez nem "nyelvhelyességi", hanem grammatikai hiba.
"ott volt azonban még kettő változat"
Inkább: két változat.
Jó a cikk, várom a folytatást!
Grt, nagyon jó lett!
Két megjegyzés: 1. Carsten Niebuhr nevét javítsátok ki. 2. Sztem az elámi a mai napig nincs teljese megfejtve; biztos, h Edward Norris megfejtette az elámi ékírást?
(Esetleg Pietro della Valle is szerepelhetett volna, de ez már csak kötekedés.:) )