Az egyszemű pásztor és Margit libái
Évente legfeljebb egyszer jár templomba? Zavarban van, mert nem tudja, a mise melyik részénél szabad leülni? Ráadásul a népénekek szövegéből is érdekes dolgokat vél kihallani? Cikkünk ellátja a szövegértelmezéshez szükséges lelki útravalóval az ünnepek idejére.
A hangfalakból finoman zümmögő All I want for Christmas, Last Christmas I gave you my heart, esetleg Mary’s boy child Jesus Christ, díszletnek márkajelzéses Mikulás, ünnepi árleszállítás, csillogó ablakdíszek, üveggömbök, és már kész is a konzumkarácsony. A karácsonyi ünneplésnek természetesen nem csak a bevásárlóközpontokban, de a múzeumokban, művelődési házakban, sőt, a templomokban is megvannak az állandó kellékei. A római katolikusok számára adventben hajnali rorate-mise, hagyományőrzőbb közösségben a Szállást keres a Szent Család-liturgia tesz teljessé a készülődést. December 24-én reggel megérkezik a templomba a betlehemi láng, kora délután a gyerekek pásztorjátékot adnak elő, este pedig a családok közösen vesznek részt az éjféli misén. A probléma pedig itt kezdődik.
Amint arról a prédikációk is meg szoktak emlékezni, a magát vallásosnak mondó katolikusok többsége évente egy alkalommal, jellemzően a karácsonyi éjféli mise alkalmából jár templomba. Ez a tény, valamint a karácsonyi templomi énekek átlagosnál is fennköltebb szófűzése azt eredményezi, hogy nemcsak a pásztorjátékok cselekményének, hanem a közös karácsonyi éneklésnek is fontos elemévé válik a szöveg meg nem értése, félreértése. Míg az Az Ige megtestesült Názáretben kezdetű karácsonyi népének
Itt vagyon elrejtve kenyérszínben
Imádjuk mindnyájan egyetemben
sorainak éneklése után érzett zavar általában gyerekeknél figyelhető meg, addig az Istengyermek
Betlehemi csillagodat ragyogtasd nekem,
Ki e sötét lelki éjben jászlad keresem!
Add hitemnek fényedet, akkor biztosan megyek
S meg nem állok, míg a trónod el nem érem én.
versszak képi világának és mondaszerkesztésének kiértékelése már a felnőtteket is zavarba hozhatja. Ha pedig az éjféli misén közreműködő kántor, kitörni akarván a szokásos Mennyből az angyal – Ó, gyönyörű szép – Pásztorok, pásztorok háromszögből, Gárdonyi Géza Fel nagy örömre kezdetű dalát kezdi intonálni, a gyülekezet közösen énekelheti a refrént, miszerint „Egyszemű pásztor, jöjj közelebb.”
Nem adnák egy vak lóért
A népnyelven történő misézés egészen késői fejlemény a római katolikus egyház életében, csak a II. Vatikáni Zsinat rendelkezései vezették be, a népnyelven énekelt vallásos énekek viszont kezdettől fogva jelen voltak a szertartásokban a latin nyelvű liturgikus énekek mellett. A ma használatos népénekek legismertebb forrása többnyire az 1931-ben megjelent Szent vagy, Uram! népénektár. Az e kötet alapján a hívek számára összeállított Hozsanna imakönyv előszava szerint a Szent vagy, Uram! tartalmazza a „legszebb és legszükségesebb énekeket”, miután a korábban nyomtatásban megjelent „tudománytalan” és – főleg a XIX. században – „dekadens”, „idegen zenei szellemet és ízlést” tükröző gyűjtemények anyagából a szerkesztőpáros elhagyta a „silány idegen vagy világias, cigányos, szentimentális dallamokat, a szövegeket tartalmi és magyar prozódiai szempontból részben kijavította s a dallamoknak komoly, művészeti kíséretet adott”. A prozódiai javítások szükségessége vitathatatlan, a zenei ritmus és szöveghangsúly – többek között a Szózatban is megfigyelhető – egyenetlensége ugyanis a templomi énekeket sem kerülte el. A javítások sikeressége vagy elégségessége ellenben vitatható, bizonyára nem a véletlen műve, hogy a legtöbb félreértett dalszöveg nem a népdalok vagy a latin nyelvű gregoriánok, hanem a verstanilag kipurgált énekek közül kerül ki.
Minél emelkedettebb vagy hazafiasabb az ének témája, annál valószínűbb, hogy probléma adódhat a mély értelmű titkot leírni kívánó kifejezések, illetve a dallam által meghatározott szótagszám összeegyeztetésre körül. A mise során felajánláskor énekelt Szent vagy, szent vagy, szent vagy himnusznak „Hozsanna a magasságban” része – az áldozást közvetlenül megelőző helye miatt egyébként teljesen logikusan – „Uzsonna a magasságban” értelmezésben is ismeretes, az Üdvözlégy, üdvösséges Ostya kezdetű oltáriszentségi ének pedig az „Isten tiszta Anyjának Fia” sorral adja fel a híveknek a logikai rejtélyt.
A magyar szenteket dicsőítő Isten, hazánkért kezdetű himnusz fohászai is a szövegracionalizálás áldozatául estek, a falusi templomokban „Margit imái” helyett gyakran Margit libái szálltak vezekelve, „László királynak vitéz lovassága” helyett pedig a ló különböző fogyatékosságairól emlékeztek meg, „László királynak vitéz lova sánta” szöveggel, csúfolódó legendák szerint egyes falvakban a „hát még hogyha látna” kiegészítéssel.
A mindennapi kenyér
A felsorolás természetesen közel sem teljes. A latin nyelvű liturgia háttérbe szorulásával eltűntek ugyan a latint nem beszélő hívek hangzást utánozni próbáló szövegvariánsai, de a patetikus hangvétel vagy az archaikus szóhasználat nem csak a népénekek, hanem akár a legismertebb imádságok szövegében is problémát jelenthetnek, a Miatyánk imádkozásakor például a Dunántúlon teljes tájegységek fohászkodnak azért, hogy „és ne végy minket a kísértésben”. Ugyanakkor fontos megjegyezni, bár a félrehallások, félreértelmezések kétségtelenül hálás anekdotaforrásnak bizonyulnak, ám a hibás szövegek éneklése sem a közös istentisztelet hangulatából, sem az áhítat értékéből nem von le. Amint azt Luther Márton ágoston-rendi szerzetes találóan kijelentette: „Aki énekel, kétszeresen imádkozik”.
A Sanctus nem az "uzsonna" előtt közvetlenül van.
Az nem László királynak vitéz lovagsága?