Az állatorvosi kerecsen
A most megjelent Madárnévkalauzból az derül ki, hogy a magyarban nincs egyetlen finnugor eredetű madárnév sem. Azt is megtudhatjuk, hogyan nem szabad hivatkozásokat készíteni, és mit nem szabad kihagyni a bibliográfiából. A könyvet olvasva elgondolkodhatunk azon is, melyik madárnak van haja.
Nemrégiben jelent meg a Tinta Könyvkiadó gondozásában Jakabb Oszkár Madárnévkalauz című műve. A Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához sorozat 132. darabjaként kiadott könyv A Kárpát-medence madarainak névkalauza alcímet viseli. A kemény kötésű, 209 oldalas szótárt, melynek címlapjáról egy kerecsensólyom néz az olvasóra, 3500 forintért árusítják. Egy, a madarak és a szavak iránt érdeklődő olvasó nagy várakozással veszi kezébe a kötetet, hisz az ezen a szakterületen alapműnek számító, Kiss Jenő 1984-ben megjelent munkája (Magyar madárnevek) az utóbbi évtizedekben antikváriumban sem nagyon lelhető fel.
Első benyomások
A tartalomjegyzék azt sugallja, hogy egy gondosan felépített, tudományos igényű mű került a kezünkbe, mely a nagyközönség érdeklődésére is számot tart. Külön fejezet foglalkozik a tudományos nevezéktannal, néhány oldalas összefoglalóra is számíthatunk a madárnevek csoportosításáról. A kötet legnagyobb része pedig maga a névkalauz, mely minden Kárpát-medencében előforduló madárfaj latin, magyar és angol nevét megadja, ezek jelentését és eredetét ismerteti, néhány érdekességgel kiegészítve. A főszöveget a használt idegen szavak listája, az irodalomjegyzék, és a három nyelvű mutató követi. A névkalauz fejlécében az aktuális oldalon tárgyalt faj latin neve látható. Ez a megoldás csak a tudományos neveket jól ismerő, szakmai közönségnek nyújt segítséget.
Az előszó elolvasásakor már kezdjük gyanítani, hogy első benyomásaink ellenére a mű mégsem az eddigiek sugallta tudományos alapossággal készült. A szöveg néhol kicsit nyögvenyelős, néhol hiányzik az alany a mondatból. És már itt kiderül, hogy „a bibliofilek kedvéért” (sic!) többféle hivatkozási rendszert (szövegben való említés, zárójeles hivatkozás, lábjegyzet) használ a szerző, mely mindenképpen kerülendő módszer.
A kételyeket ébresztő előszót néhány ábra követi, melyen a madarak egyes testrészeinek elnevezéseit láthatjuk, magyar, görög, latin és angol nyelven. A szárny részeit tárgyaló részből a görög megfelelők hiányoznak, és a fej ábrájánál nincs forrásmegjelölés. Arra nézvést az olvasó nem kap útmutatást, hogy ezeknek – az egyébként igen érdekes, és a könyv témájához valóban kapcsolódó – ábráknak és táblázatoknak mi a céljuk, hogyan kell őket használni. Az is kérdéses, hogy a haj(szál) szó miért szerepel a madárfej részeként a táblázatban.
(Forrás: Wikimedia Commons / Keta / CC BY-SA 2.5)
A táblázatokat az állatok és növények tudományos elnevezésére Linné óta használt kettős nevezéktan részletes leírása követi, némi latin nyelvtani ismertetővel. Ezután tér rá Jakabb Oszkár a latin nevek csoportosítására, jelentésük alapján. Az ismertetőből kiderül például, hogy egyes tudományos neveket, mint a Delichon (molnárfecske) szót anagrammaként alkották. Azt sajnos nem említi meg a szerző, hogy az ebben a részben közölt statisztikai adatok önálló számítások alapján készültek-e.
Kerecsen
Az első madárfaj, melynek szócikkét fellapoztuk, a kerecsensólyom volt, hiszen ennek képe díszíti a kötetet. A latin (Falco cherrug), magyar és angol (Saker Falcon) név megadása után először a latin név magyarázata következik. Az etimológiai fejtegetés forrása nincs megadva, és az sem derül ki, hogy a Falco szó lehetséges etimológiái közül miért éppen ezt választotta a szerző.
Ezután rövid kitérő következik apró betűvel arról, hogy régebben létezett egy Hierofalco tudományos latin név is, melynek „rontott alakjából” származik az északi sólyom angol neve, a Gyrfalcon [dzsörfólkön]. Kutatásaink szerint azonban ennek a fejtegetésnek más források ellentmondanak, és az angol szót az ófrancia gerfaucon-ból származtatják.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ken Billington / CC BY-SA 3.0)
Ezután a magyar név elemeinek a magyarázata következik. A kerecsen szóhoz nincs forrás megadva – bár a leírás megegyezik A magyar nyelv történeti etimológiai szótára (TESz) által adott etimológiai fejtegetéssel. A sólyom szót Madarász Gyula és Sára Péter művei alapján pedig a perzsa sah ’uralkodó’ szóból származtatja.
Az etimológiai fejtegetések után még megtudjuk, hogy a kerecsen a nemes sólymok közé tartozik. A következő oldal tetején megjelenő, ehhez a szakkifejezéshez adott lábjegyzetből az is kiderül, hogy a hím nemes sólymokat angolul azért hívják tiercel-nek [tősöl], mert egyharmad résszel kisebbek, mint a nőstények. Ennek ellentmond például a Collins szótár tiercel [tiöszöl] ’hím sólyom’ szócikke, mely ugyancsak a latin tertius [terciusz] ’harmad’ szóból származtatja a szót, de más magyarázattal. Eszerint csupán a tojások egyharmadából kel ki hím egyed, innen a név.
Ezután megtudhatjuk, hogy a rárósólyom nevet Lakatos Károly adta a kerecsennek. Ezzel ellentétben Kiss Jenő művében (p. 125) Madarász Gyula írását idézi, aki a ráró szóról azt írja, hogy ezt valamelyik gyorsan repülő sólyomra, esetleg a vándorsólyomra használták. Az alább ismertetett Schenk Jakab mű pedig részletekbe menően ismerteti, hányan hányféleképpen használták a ráró nevet – ezek közül csak az egyik volt Lakatos Károly. Ekkorra hitünk már alaposan megingott Jakabb művének megbízhatóságában.
A kerecsensólyom szócikk utolsó előtti mondata ez: „A kerecsen eredetileg a sarki sólyom uráli alfaja (Schenk Jakab)”. Az irodalomjegyzékben hiába keressük Schenk Jakab nevét, és még a bibliofilek kedvéért sem adta meg itt a szerző a könyvben számos alkalommal hivatkozott művet lábjegyzetben sem. Az interneten megtaláltuk Vönöczky Schenk Jakab sólymokról szóló írásának II. részét, melyben a rengeteg nyelvi adatot, hivatkozást és fejtegetést követő érvelés, majd a további kutatások szükségességét jelző kijelentések (összesen 42 oldalnyi fejtegetés) után ez a – csupán javaslatot megfogalmazó – mondat szerepel:
„...a Falco cherrug cherrug Gray faj magyar neve kétségtelenül Rárósólyom [...], míg a régi Kerecsensólyom nevet, amely jogosan a Falco rusticulus uralensis-t illetné meg, legalább is egyelőre teljesen mellőzzük a magyar madártani elnevezések közül, nehogy zavarok keletkezzenek...”
A Madárnévkalauz kerecsen szócikkére a koronát az első lábjegyzet teszi fel, mely a turul címszóhoz utalja az olvasót. Itt kész tényként közli a szerző az olvasóval, hogy a turul valójában az „északi sólyom sötétebb havasi változata”. Majd szó szerint idéz Schenk Jakabtól – és itt végre egy lábjegyzetben megtaláljuk az idézett forrásmű adatait is. Igaz ugyan, hogy a szerző két, azonos tartalmú művet ad meg és az nem közli, melyik kiadásnak a 281. oldaláról idézi az alábbiakat:
„A turul szó a hun–magyar azonosság gondolatának egyetlen, de egyben kétségbevonhatatlan bizonyítéka... A hun–magyar azonosság tárgyi bizonyítékát a ’turul’ szó adja meg” (p. 185)
(Forrás: Wikimedia Commons / Ninane / GNU-FDL 1.2)
Sajnos, Schenk Jakab művének itt idézett első részét nem sikerült fellelnünk, így nem tudtuk ellenőrizni, pontos-e az idézet és mi maradt ki belőle. Viszont Schenk szövegének interneten fellelhető második részében is találtunk a turulra vonatkozó állítást, mely a Madárnévkalauzban szereplő idézettel ellentétben nem tesz kategorikus kijelentéseket – és az is kiderül belőle, hogy az „hun–magyar azonosságot”, itt legalábbis, Schenk ’időszakos együttélés’ értelemben használja.
„Végeredményben talán ez a Bese szó is a hun-magyar azonosságnak egy morzsányi emléke, mert ezt a szót aligha tudták más uton magukkal hozni a honfoglaló magyarok, mint egyik emlékét annak a korszaknak, amikor még együtt éltek a hunokkal olyan területen, amelyen a solymászat igen nagy becsben állott, mint pl. az oghuzok földjén, ahonnan elhozták magukkal a Turul nevet is.” (Vönöczky Schenk 1939–42: 68)
Jakabb azt nem említi, hogy arról viták folynak, hogy a mondai turul azonosítható-e egyetlen madárfajjal, és ha igen, akkor melyikkel.
A fenti szócikkben szereplő „hun–magyar azonosság” hangsúlyozása arra indította a cikkírót, hogy tüzetesebb vizsgálatnak vesse alá a finnugor eredetű madárnevek szócikkeit. A TESz-re támaszkodva az 1984-es művében Kiss Jenő 11 szót sorolt fel, melyek valószínűleg alapnyelvi eredetűek. Uráli örökség a daru, a fogoly, a fú, a holló és a varjú, a finnugor korból származtatható a fajd, a lúd, a vöcsök és talán a fecske, míg az ugor korig vezethető vissza a harkály és a hattyú szó. Ezeket a szavakat lapoztuk fel a Madárnévkalauzban. Egyik szócikkében sem találunk említést a finnugor eredetről. Vagy nincs magyarázat a magyar szó forrására, vagy egy alternatív, nem finnugor származtatást közöl a szerző, például Czuczor–Fogarasi XIX. századi, mára teljesen elavult szótárára hivatkozva.
További érdekességek
A szótár tipográfiája számos hagyománnyal szakít, és sok esetben következetlen. A nyelvi adatokat többnyire csak akkor szedi dőlt betűvel, ha latin, görög vagy angol adatról van szó, a magyar neveket álló betűvel közli. A madárhangokat utánzó szavakat sem idézőjelben adja meg a szerző – kivéve azokat, melyeknek valamilyen értelem tulajdonítható.
Bár egy kiadványon belül a többféle kiemeléstől a tipográfusok tartózkodnak, a Madárnévkalauzban találkozunk dőlt, dőlt félkövér, félkövér és ritkított szedéssel is. Egyes szövegrészek és a lábjegyzetek – amelyek nem az oldal alján, a láblécben, hanem az egyes szócikkek végén jelennek meg – kisebb betűvel vannak szedve. Ennek a formai gazdagságnak köszönhetően elég kaotikusnak látszanak az oldalak.
A szócikkek felépítése – bár felfedezhető sorrend a tárgyalásban – szintén nem egészen következetes. Sok esetben kimarad egyes nevek magyarázata. Az egyes bekezdések néha nem alkotnak szöveget, csak egymás után írt mondatok összességei.
A hivatkozások sokszor hiányoznak, szó szerinti idézésnél sem szerepel általában az idézett szerző nevén kívül semmilyen adat. A „Felhasznált és ajánlott irodalom” címet viselő irodalomjegyzék hiányos, a műben szereplő hivatkozások nem mindig kereshetők vissza. Mivel a szótár elsődleges célja a madárnevek jelentésének és eredetének magyarázata, több mint meglepő, hogy a listából hiányzik A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, mely etimológiai kutatások során megkerülhetetlen forrás. Bár az is igaz, hogy a könyvben egyetlen egyszer sem említi Jakabb Oszkár ezt az alapszótárat. Erre a hiányosságra remélhetőleg felhívta a szerző figyelmét Bencédy József, a kötet nyelvi szaktanácsadója.
A könyv nyelvezete ingadozik a tudományos, a köznyelvi és a pongyola stílus között. A holló szócikkben például ezt olvashatjuk:
A slágvort a német Schlagwort ’címszó, vezérszó, kulcsszó, jelszó’ szó átvétele. A slágvortokban kifejezést bizalmas nyelvhasználatban a ’tömören, vázlatosan, lényegre törően’ helyett szokták használni.
„A holló mindig jelentős madara volt a magyarságnak: népköltészetünk, -dalaink és -meséink gyakori szereplője. Egyes közmondások és szólásmondások, valamint népi nevei színére és életmódjára vonatkoznak. Íme néhány slágvortosan: zsidópap, a rabbi fekete öltözete alapján (vö. zsidómadár; ld. batla). Ritkaságra, különlegességre mondjuk, hogy ’fehér holló’ (l. rara avis ’ritka madár’).”
(Forrás: Wikimedia Commons / Marcin Klapczynski, Géza Stremeny / GNU-FDL )
Kinek ajánljuk?
Könyvekről olvasna?
A kötetben, mely rendszertani sorrendben felsorolja a Kárpát-medencében megfigyelt madarakat, kétségtelenül találunk számos érdekes és hasznos információt, és a szerző természetszeretete is kihallatszik a műből. A könyv azonban szerencsétlen keveréke a tudományos, az áltudományos, a népszerűsítő és a szórakoztató irodalomnak. A szerző az előszóban kifejti, hogy bár az itt közölt szófejtések legtöbbje jól megalapozott, egyetlen etimológiai fejtegetés sem vehető biztosra. A névkalauz részben azonban határozott állításokat közöl. Kicsit olyan érzés olvasni ezt a könyvet, mintha egy orvos – minden további magyarázat nélkül – ezt mondaná a betegnek: „Uram, a kezeléseink általában szakszerűek, de nem mindig. Holnap levágjuk az ön lábát.” A hivatkozások a pontos forrásmegjelölés hiánya miatt sokszor nem ellenőrizhetők, és a tényként közölt állítások több esetben csak feltételezésként állják meg a helyüket, máskor pedig tévesek. Jó szívvel csak sasszemű olvasóinknak ajánljuk a kötetet, akik galamb vagy gerle módjára ki tudják válogatni a szemet az ocsú közül.
Felhasznált irodalom
A magyar nyelv történeti etimológiai szótára
Kiss Jenő: Magyar madárnevek
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (20):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Ez nemzeti érzelmű könyv, így teljesen természetes, hogy nem közül dákoromán-pánszláv-bolsevik-habsburgista-cionista-pánszláv magyarellenes neveket.
@zizu:
Tisztelt Jakabb Oszkár!
Köszönöm, hogy könyvkritikámra válaszolt. Sajnos, levele sem segített megingott hitem helyrebillentésében. Az alábbiakban összefoglalnám, hogy miért.
1. A Madárnévkalauz előszavában azt írja, hogy a mű célja annak kiderítése, hogy honnan kapták az egyes madárfajok a nevüket. A könyv címe is erre utal. Ez a cél szükségszerűen elvezet az etimológia területére. Így azzal az állításával továbbra sem tudok egyetérteni, hogy a TESz., mint a legátfogóbb, tudományos alapossággal megírt magyar etimológiai szótár nélkülözhető lenne egy ilyen mű megírásakor.
2. Levele azon a tényen nem változtat, hogy a könyv hivatkozási rendszere nem egységes és nem kielégítő. Arról, hogy ez miért probléma, egész cikksorozatot olvashat a nyest.hu-n. Most csak annyit, hogy vegyesen szerepelnek a tudomány mai állása szerint helyes és helytelen magyarázatok, sokszor forrásmegjelölés nélkül vagy hiányos forrásmegadással, így az olvasó nem kap korrekt képet. Vagy a sok-sok érdekes és helytálló magyarázat mellett számos esetben lényeges információk hiányoznak – mint pl. a finnugor eredetű madárnevek esetében. Ez az olvasó félrevezetése.
3. Abban természetesen egyetértek Önnel, hogy nem szerepel explicite az a mondat a Madárnévkalauzban, hogy nincs egyetlen finnugor eredetű madárnév sem a magyarban. Viszont a magyar madárfaunát gyakorlatilag felölelő, teljes listából egyetlen madárfajnál sem említi meg, hogy a madár magyar neve finnugor eredetű lenne, míg általában a szavak eredetéről ír. Így a következtetést bárki levonhatja: mivel a teljes listában nincs egyetlen finnugor eredetű név sem, a magyar madárnevek egyike sem finnugor eredetű.
4. Tisztában vagyok vele, hogy a fajneveket dőlt betűvel szokás szedni, ezt nem is kifogásoltam. Azzal is tisztában vagyok, hogy a nyelvi adatokat kurzívval szokás szedni. Cikkemben arra hívtam fel a figyelmet, hogy a magyar nyelvi adatokat nem kurziválja (ellentétben a más nyelvből származó adatokkal), illetve, hogy túl sokféle kiemelést használ. Tipográfiai kérdésekben magam helyett ajánlom Gyurgyák János Szerkesztők és szerzők kézikönyve c. munkáját, illetve Virágyvölgyi Péter A tipográfia mestersége számítógéppel c. könyvét. Mellesleg tipográfiai kritikám (kiemelések, lábjegyzetek stb.) elsősorban a kiadó szerkesztőségének szól, hisz egyetlen szerzőtől sem várható el, hogy a tipográfia mesterségét elsajátítsa.
5. Ha a 8. oldalon szereplő táblázatnak nem az volna a címe, hogy „A madárfej részei” nem gondolkodtam volna el a haj szó kérdésén. Ha egy mondattal jelezte volna, hogy azokat a szavakat sorolja fel a táblázatokban, amelyek szerepelnek egyes madárfajok nevében a latinban vagy más nyelven, akkor mindenkinek nyilvánvaló lett volna a helyzet.
Sajnálom, ha kritikámat sértőnek, bántónak vagy gúnyosnak érezte. Célom nem ez volt. Abban a reményben írtam cikkemet, hogy valóban hiánypótló és érdekes könyvének következő, átdolgozott kiadásában a mű nyelvészeti oldala sokkal megbízhatóbb és egységesebb lesz, a ma vitatott eredetű nevekről kiegyensúlyozottabb, több véleményt felsorakoztató tájékoztatást nyújt (mint ahogy ezt egyes szócikkeknél most is megteszi) és így a tudományos forrásmunkák mércéjét is kiálló kiadvány fog születni.
Ehhez kívánok jó munkát a továbbiakban:
Wenszky Nóra
Válasz Wenszky Nóra: Az állatorvosi kerecsen c. kritikájára
A Madárnévkalauzt ért kritika alapjában célt tévesztett, ezért a szerző nem sok értelmét látta, hogy érdemben reagáljon rá. Célt tévesztett, mert a Madárnévkalauz egyszerűen nem szótár, így a szótárírás ismérveit/szabályait tévedés rajta számonkérni. Mégis, a hiánypótló munka rossz színben való feltüntetése készteti válaszadásra a szerzőt.
A névkalauz témája nem merül ki a kerecsen-turul kapcsolat taglalásában. Pusztán megemlít egy idevonatkozó tudományos kutatási eredményt, amely közérdeklődésre tarthat számot.
A Madárnévkalauz a forrásmunkák tekintetében nem szelektál oly’ formában, ahogyan azt a kritika róla föltételezi, vagy ahogyan azt tőle elvárja. A Madárnévkalauznak semmi köze a finn-ugor elmélethez és nem is óhajt pálcát törni fölötte. Az Irodalomjegyzékből világosan kitűnik, hogy abban elsősorban magyar és angol nyelvű madártani munkák szerepelnek, közöttük Jobling úttörő jelentőségű madárnévszótárával. A bírálat két alapvető munkát állít mércének (A magyar nyelv történeti etimológiai szótára /TESz/; Kiss Jenő: Magyar madárnevek). A Madárnévkalauz összevethető ugyan Kiss Jenő munkájával, de azzal mégsem azonos műfajú, amit az utóbbi címe is jelez. A kettő között a kapcsolat marginális. Az egyik a magyar madárnevek történeti etimológiáját dolgozza fel, a másik a tudományos nevek ismertetésére helyezi a hangsúlyt, s mint ilyen, elsősorban nem nyelvészeti, mint inkább madártani munka. Itt jegyzem meg, hogy a tudományos névírásnak a tipográfiát is érintő szabályai vannak (pl. a fajneveket hagyományosan dőlt betűvel szedik a zoológiai és botanikai szakmunkákban). Az idevágó kritika téves.
A Madárnévkalauz olyasmit nem állít, „hogy a magyarban nincs egyetlen finnugor eredetű madárnév sem”. Ilyet jószándékkal föltételezni képtelenség.
Az elmondottakból következik, hogy a névkalauz elkészítéséhez a TESz használható forrásként nem jöhetett szóba, pláne nem, mint olyan, amelyet kötelező jelleggel fel kellett volna venni az Irodalomjegyzékbe. Egy olyan szótár, ha még oly’ „alapvető” is, amely például a gyurgyalag madárnevet nem tudja hová tenni, azzal nem lehet mit kezdeni. Ismétlem, a Madárnévkalauz elsősorban madarászati, és csak másodsorban nyelvészeti munka.
A Madárnévalauz a (biztosítékot kiverő) hun-magyar azonosság kérdéskörében sem kíván állást foglalni. Itt a kritikus nyilvánvalóan az ornitológus Schenkkel ütközne, de úgy, hogy a megjelölt forrást sem találja. (Remélem, időközben megtalálta. Schenk végkövetkeztetése a finn-ugor elméletre nézve valóban nem hízelgő.)
A szerző a Czuczor Gergely-Fogarasi János (CzF.): A magyar nyelv szótára c. munkával szemben sem részrehajló. Néhány szófejtése mintegy színező elemként kapott csupán helyet. Elavult pedig az, amit annak ítélünk. (Vajon a Petőfi-dalok is elavultak, hogy a nevét viselő rádió sem sugározza azokat sem?) Ennyit a bibliográfiáról.
A kritikában hat ízben történik utalás forrásmegjelöléshiányra (ld. alább), ugyanakkor meglevő hivatkozásokat helytelenít. A néhol gúnyos hangvétel sem éppen építő szándékú kritikára vall. Arra a kérdésre, hogy „melyik madárnak van haja?”- nos, az egykori szerzőktől kaphat választ, azoktól, akik a (ma is érvényes tudományos) madárneveket alkották. Ahogyan az ’orr’ szót a csőrre, úgy a ’haj’ szót a fejbúbra is alkalmazták (coma-, tricho-, pilaris, ignicapillus). A gúny hozzánemértést takar.
Egyéb
A helyenként „nyögvenyelős” szövegben alanyt hiányol, jóllehet, minden névcikk az alannyal kezdődik, mégpedig három (3) nyelven is!
Az oldalakat kaotikusnak ítéli, ugyanakkor helyteleníti, hogy a lábjegyzet közvetlenül az adott névcikk alá kerül. Láblécet hiányol, meglevő fejlécet kritizál.
A Morfológia (pp.8-13) a topográfiához kapcsolódik (p.19).
A ’falco’ szó etimológiája elég egyértelmű: nemi név: falco – a görbe, hegyes karmok alapján (l. falx, falcis ’sarló’).
A „rontott alak/változat” kitétel nem ismeretlen a nyelvészetben.
A „kerecsen szóhoz nincs forrás megadva - bár...” -írja. Bizony, még a CzF. szótára is hozza! Megjegyzem: ahol a magyarázat bizonytalan, kétséges, alig hihető, forrásmegjelölés mindíg van. Amikor viszont a források /többsége/ egybehangzó nagyarázattal szolgál(nak) –szószaporítást jelentene.
A ’tiercel’ szó magyarázatát a Collins szótár helyett célszerűbb (solymász) szakkönyvekben keresni! (A nőstény madarat egyébként tojónak nevezik.)
Sajnos a keselyűt ábrázoló turulszobrok elhibázottak (amiben része lehet Herman Ottónak is) (Schenk).
Azt, hogy a ráró madárnevet ki és melyik fajra alkalmazta, kiderül az egyes névcikkekből (ld. pl. a halászsasnál is).
Egy idézet: „Jakabb azt nem említi, hogy arról viták folynak, hogy a mondai turul azonosítható-e egyetlen madárfajjal, és ha igen, akkor melyikkel.” - De, bizony, Schenk beazonosította, íme: Falco rusticolus altaicus. Lehet benne kételkedni. Jelen munka szerzője pusztán felhívja rá a figyelmet. Megjegyzem, az azonosítási művelethez nem elég a nyelv/észet/i képzettség, ismerni kell a madár természetrajzát is (amely alapján következtetni lehet, hogy egy adott faj pl. hol fordulhat elő és hol nem). Erre a feladatra az ornitológus Schenk Jakab méltán sikerrel vállalkozhatott.
Summázata: „A könyv... szerencsétlen keveréke a tudományos, az áltudományos, a népszerűsítő és a szórakoztató irodalomnak.” – Nem „szerencsétlen keverék”, hanem alapos munka, amely nem kettő (+internet), de 102 forrásból táplálkozik, ami pedig „áltudományos” benne – nos, az eleve csupán lehetőségként van feltüntetve.
Mindezek után remélhetőleg helyrebillen megingott hite a Madárnévkalauzban. Amennyiben nem, úgy kérem, hogy ne ajánlja a könyvet senkinek farizeus módon, hanem helyette mélyedjen el a madarak világának tanulmányozásában, mielőtt ismételten madaras könyv bírálatára szánná el magát.
A Szerző
@Fejes László (nyest.hu): Azt még várjuk meg, hogy megváltozott-e "a vélemény". Ezt majd az idő dönti el. (Roland cikkében Róna-Tas számol be... Róna-Tas eredményeiről. Úgy általában fogalmazva). :-)
Emellett minden tiszteletem a professzor úré.
@Roland2: Gratulálok a sasszemhez! A cikk valójában azt állítja, hogy ezeket a neveket sorolja fel Kiss Jenő a TESz. alapján. Más kérdés, hogy azóta erről változott a vélemény, éppen Róna-Tas érvei alapján.
Kicsit visszatérve : Róna-Tas András írja : " Az újabb kutatások elsősorban a közös ugor nyelvben előforduló török szavakat vették vizsgálat alá.Megállapították,hogy ezek két csoportra oszthatók.Az első csoportba tartozó szavak téves etimológiák voltak.A szavak török eredete nem állta ki a szigorúbb vizsgálatot.Ilyenek a magyar hattyú,hód."
( História 2011/ 8. szám 2 old. )
A "nyestes " cikk is írja,hogy a hattyú szót az ugor korig lehet visszavezetni ( manysi χotəη ),azonban ( ezidáig ) az ugor szót türk átvételnek tartották,vö. csagatáj qotan, ujgur qodan . A hód szóval ugyanez a helyzet,vö: anatóliai török kunduz. Mi most a nyelvészek véleménye ezeknek a szavaknak az eredetéről ( Róna-Tas ezt nem írja ) ?
Krizsa véleményét inkább figyelmen kívül hagyom :)
A kedvencem meg kimaradt:
...lédá = születés, livá = kísérte, lev, libá = szív, a szíve – LÚD és a nagy szeretettel vezetett kislibák.
A cikkben említett madárnevek lehetséges gyöknyelvi eredete:
A héber dor = nemzedék, dur = kör – DARU (nagy kort ér meg, körbe forogva udvarol, mélyen lehajolnak a farktollai – s a hangja? lehet, hogy az a döntő.)
...pocéa = kitát (fióka a csőrét), megment (szúnyogtól), picah = rázendít – FECSKE. Jó volna tudnia "fecskét látok, szeplőt hányok" mondás eredetét...
...pag = megdermed, elillan, pogéa = rátalál – FOGOLY (de a "fog" annyira eredeti magyar szó, hogy igazán felesleges...)
...pujah = bekormozott, pijech = kifestette – FAJD
...gelem = nyersanyag, geál = beszennyez – GALAMB
...giruj = ingerlés – GERLE (turbékol)
...hilul = dícsőít, halál = üreg – HOLLÓ (hullát eltakarít, szemet kiváj)
...hérik = kiürít, harák = rovar – HARKÁLY
...hatán = vőlegény, hután = házasított – HATTYÚ (hűséges párkapcsolatban él)
...sosze = kifoszt, felhasít, ses = 6 – SAS (hat karma van)
...rar = folyik, rir = nyálka – RÁRÓ (halászsas, a hallal felszállva víztől csurog)
...salach = rag. madár, slijá = kihúzás – SÓLYOM (az ehető "sulyom" termését is kihúzzák)
...korec = levág – KERECSEN (sólyom)
...birjon = erőszakos (a hangja), orev = holló, szarka, lesben áll – VARJÚ
...bocek = duzzad – VÖCSÖK (a nyaka).
@Olman: ...mármint a szanszkrit jāliva- v. śāliva-, tamil csijénam (ciyEn2am), kannada sāḷuva v. sāḷva (vadászatra használt sólyomféle madár), telugu sāḷuvamu, sāḷvamu (sólyom) alakokból
@Fejes László (nyest.hu): a cilli, cilla esetén hangutánzó eredet a legvalószínűbb véleményem szerint (v.ö. tamil cil - vmi hang, zaj; cilai - rikoltás, kiáltás; cilli - tücsök), és talán valamilyen módosult formában (egy köztes, jelenleg nem talált kifejezés által) adódik a magyar sólyom szóalak is. A CzF a sólyom suhanó repülésének hangjához köti, de ezt szerintem érdemes lenne tovább kutatni.
@Olman: Feltételezem, hogy az indo-iráni nyelvekben illetve a környezetükben található nyelvekben nem véletlen egybeesésről van szó. De hogy függ ez össze a sólyommal? És melyik, a szanszkrit cilli vagy a jāliva- ~ śāliva- ? Ezt azért el kéne dönteni...
@Roland2: Jaj, nehogy már a Zaicz.-féle szörnyűséget használjuk támpontként!
Egyébként az UEW is ezt rekonstruálja, és a komi alakot mondja igazán bizonytalannak, mert a č nem szokott ś-ként folytatódni. (Az alapnyelvi spiránsok és affrikáták különbségeit éppen a permi nyelvek őrzik a legjobban.) Ha viszont a komi kiesik, akkor marad két távoli megfelelő... eleve bizonytalan a rekonstrukció, ha kevés nyelvből mutatható ki az etimon... Szóval persze, ki nem zárható, de nem meggyőzően bizonyított.
@Fejes László (nyest.hu): amiatt lenne említésre méltó, hogy számos indo-árja nyelvben hasonlóképpen nevezik a sólyomféle ragadozó madarakat.
szanszkrit cilli, cillā, szindhi cīla, prakrit cillā, nyugati pahári ċilu (ragadozó madár), pandzsábi cīlh, cīl, kumauni cīl, nepáli cil, asszámi silā (kánya); asszámi silnī, bengáli cil, orija cila, awádhi cīl, hindi cīlh, cīl, gudzsaráti cīl (kánya); śyená v. zyena (a Szómát az embereknek az égből lehozó sólyom- v. sasféle mondabeli madár), páli sēna (sólyom), prakrit sēṇa, nyugati pahári śeṇ (kánya); asszámi xen (sólyom), orija seṇā, hindi sen, sẽ, maráthi śen, śenī, szinhaléz sen (sólyom, sas, kánya); szanszkrit jāliva- v. śāliva-, tamil csijénam (ciyEn2am), kannada sāḷuva v. sāḷva (vadászatra használt sólyomféle madár), telugu sāḷuvamu, sāḷvamu (sólyom)
Vagy ez csupán véletlen egybeesés lenne? Közvetlen átadó nyelvnek feltételezni ezeket nyilván valószínűtlen, de talán további kutatásra ösztönözhetné a madárnevek kutatóit és nem rekednének meg a bizonytalan vagy ismeretlen eredetnél.
@Fejes László (nyest.hu): A Zaicz-féle szótár egy *čaćkɜ lehetséges rekonstruált alakot ad meg.A szóbelseji ćk-ra a 'fos' szót példázza ,:alapnyelvi * pućka / paćka ( finn paska ). Egyébként vannak olyan bagolyfajok,amelyek nappal is vadásznak,pl. a hóbaglyot és az uhut is megfigyelték már.A Zaicz szótár csak lapp és zürjén példát hoz fel,nem tudom,hogy más rokonnyelv(ek)ben szóba jött-e a rokoníthatóság,az mindenesetre biztosabb támpontot adhatna.
@Olman: Szerinted a y/j-ből hogyan lett ly? Ugyanis a magyarban egyetlenegy biztos (korai, ill. nem "hiperkorrekt, orthografikus") j > ly fejleményre sincs példa.
(Tudtommal az egyetlen példa a hodály, aminek eredetije j-s, de ez a szó az írott nyelvben csak a 19. században terjedt el, amikor már sok beszélőnél nem volt érdemi megkülönböztetés a két hang között, úgyhogy ez olyan mint a *csevely, csak szentesült).
@Olman: Milyen értelemben lennének méltók az említésre?