Ál- és Tudomány
Elképesztő zagyvaságok jelentek meg egy jobb sorsra érdemes ismeretterjesztő folyóirat hasábjain. Valakinek nagyon elgurult a szere...
Mi itt a nyestnél eleve nagyon szimpatizálunk mindennel, aminek X és Y szerkezetű a címe, a Háború és békétől a Fanny és Alexanderon át a Frédi és Béniig. Pláne, ha egy ismeretterjesztő sajtóorgánumról van szó! Ráadásul az Élet és Tudomány címének egyik eleme összecseng a mi címünk egyik felével, az Nyelv és Élet című rovatuk pedig a másikkal. Az már persze óvatosságra int minket, hogy a rovat szerkesztője Grétsy László, akinek munkásságával, nézeteivel kapcsolatban akadnak fenntartásaink – ugyanakkor úgy gondolnánk, azért nem a legrosszabb kezekben van a rovat. Illetve így gondoltuk egészen mostanáig, egészen addig a pillanatig, míg egy olvasónk fel nem hívta figyelmünket arra, mi jelent meg az augusztus 12-ei számban:
A szer szóval kapcsolatban kétségtelenül sok érdekességet el lehet mondani. Az azonban, hogy minek a kapcsán kerül szóba a Nyelv és Életben, a cikk felütéséből nem derül ki:
A fenti néhány mondat azonban annyi meglepetéssel szolgál, hogy el is felejtjük megkérdezni, mi a cikk apropója. Először is: a nyelvtudomány nem ismeri az ősszó fogalmát. A magyar nyelvészetben ugyan előfordul az ősi szó abban az értelemben, hogy ’valamelyik (uráli, finnugor, ugor) alapnyelvből származó szó’ (azaz olyan szó, melynek megfelelője legalább egy rokon nyelvben kimutatható), azonban ez sem igazán szakszerű, inkább az ismeretterjesztő irodalomban használatos. Az ősszó használata viszont a tudománytalan nyelvészkedésre jellemző.
A szakszerűtlen nyelvezete ellenére persze még lehetnének helytállóak a cikk megállapításai, ám sokkoló kijelentésekkel szembesülünk. Először is a magyar nyelv „mindkét ági nyelvrokonairól” olvasunk. Már a kifejezés is csúnya félreértésre utal, hiszen nem egy nyelvnek lehetnek különböző ági nyelvrokonai, hanem egy családfának lehetnek ágai. (A mai nyelvek az ágak végei.) Így például az uráli családfa finnugor és szamojéd nyelvekre ágazik, a finnugor finn-permire és ugorra, az ugor pedig magyarra és obi-ugorra, az obi ugor-pedig hantira és manysira. A saját ágon levő nyelveket közelebbi, a más ágon levő nyelveket távolabbi nyelvrokonoknak nevezzük. Ennek értelmében az obi-ugor nyelvek a magyar nyelv legközelebbi rokonai, a finn-permiek távolibbak, a szamojéd nyelvek pedig a legtávolibbak. Számunkra meglepő, hogy Grétsy László nevét adja az efféle „alternatív rokonításokhoz”, ilyesfajta tudományellenes vonzalomról eddig – szemben önjelölt utódjával – még nem tett tanúbizonyságot. Ha a szerző – szemben a mai szaktudománnyal – valamiért hisz a török-uráli rokonságban, akkor a török nyelveket nevezhette volna a legtávolabbi rokon nyelveknek, de semmiképpen sem valamilyen „másik ági” rokon nyelveknek.
Az már ismét szaknyelvi kérdés, hogy törökös nyelvekről a tudomány nem tud. A szóban forgó nyelveket nevezik török nyelveknek, esetleg törökségi nyelveknek, de nem törökös nyelveknek. A törökös legfeljebb olyan fordulatokban bukkan elő, mint a törökös szerkezet vagy a törökös kifejezés – azaz olyan jelenségeket neveznek törökösnek, melyek általában jellemzőek a török(ségi) nyelvekre.
A finnugor adatok nagyjából helytállóak – bár például a ’nemzetség’ jelentés csak egyetlen hanti (osztják) nyelvjárásból adatolhatolható, viszont ez igaz a manysira (vogulra) is – , de mivel a következő török szavak alakjaiban sz szerepel, az olvasó arra gondolhat, hogy ezek [s]-ként olvasandóak. Az persze örök probléma, hogy az ismeretterjesztésben milyen átírást alkalmazzunk, de ha belefér az ï használata, akkor nem világos, a komi śer szóban miért marad el az ékezet. Egyébként hajlanánk arra, hogy a török szót legjobb lenne a ma használt alakban írni (sıra). E szónak Csáki Éva Török–magyar szótára három jelentését adja meg: 1. ’sor, rend’, 2. ’eset, alkalom’, 3. ’osztály, iskolapad’. A ser- igető jelentése e szótár szerint ’felvázol (gondolatot), kiterít, előad, kirak vmit’ (a -mek a főnévi igenév végződése). A török ige eredeti jelentése ’kitart, türelmes’, ami, valljuk be, nem könnyen egyeztethető össze a ’rend, sor’ jelentésekkel. Arra utaló adatot, hogy a török sıra és sermek összetartozna, nem találtunk, sőt, a hangrendi különbség miatt ez első pillantásra inkább valószínűtlennek tűnik, de ebben nem foglalnánk állást. Az adatok sora azonban nem ér véget.
A Czuczor–Fogarasi szótárral már többször foglalkoztunk, etimologizálási elveiket tudománytörténeti kontextusban is elhelyeztük, a mongol–magyar kapcsolatokat érintő vizsgálataikról külön sorozatban szóltunk. Itt most legyen annyi elég, hogy a szótár ma már legfeljebb tudománytörténeti érdekességnek tekinthető. Sajnos a cikk még azt sem közli, hogy az idézett szavak mit jelentenek.
(Forrás: Fejes László (Osztrák Szabadtéri Múzeum))
Elégedjünk meg csak a latinnal: a series jelentése ’sor, sorozat, lánc’, de a ser- igetőből származik, melynek eredeti jelentése ’vet, ültet’. Könnyen kitalálható, hogy a ’sor stb.’ jelentés a sorba ültetett növények kapcsán alakult ki, a magyar jelentéshez semmi köze nem lehet.
A következő idézet azért is zavarba ejtő, mert nem világos, miféle rokon népekről van szó. Vajon ide értendő a latin és a perzsa is, az uráli-török nyelvcsalád kibővül egy indoeurópai ággal is? Ami az uráli nyelveket illeti, ott valóban ’sor, rend’ a kikövetkeztetett alapnyelvi jelentés, de mint láthattuk, ezzel sem a török, sem a latin nem hozható összefüggésbe – akkor sem lehetne összefüggésbe hozni, ha a rokonság egyébként fennállna.
Az tény, hogy a szer szócsaládja a magyarban igencsak szerteágazó. Az az állítás, hogy „egy nyelvben sincs olyan kiterjedt szóbokra, mint nálunk”, inkább bombasztikus kijelentés, mint kutatáson alapuló megállapítás. Bizonyára ezért kerül oda a „talán”: ha valaki cáfolná az állítást, így könnyű visszakozni.
Eddig a pontig gondolhattuk, hogy Grétsy László talán nem is tud a cikkről, csupán a nevét adta a rovathoz, és ezzel valakik csúnyán visszaélnek. Itt azonban az ő nevével kerül bele megjegyzés. Persze azt sem értjük, miért éppen az ë magyarázatát érezte szükségesnek (és pl. a török alakban szereplő ï-ét miért nem). És nem értjük azt sem, miért kérdéses, hogy az ’eszköz’ jelentésű szer ide tartozik-e: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) meg sem kérdőjelezi az összefüggést.
Igaz, az Új magyar etimológiai szótár (ÚESz.) ezeket már külön tárgyalja. Eszerint viszont a ’határrész, falurész, utca házsor’ jelentésű szer egy ’föld’ jelentésű török jövevényszó származéka, míg a finnugor eredetű ’sor, rend, mód, eljárás stb.’ jelentésű szer egyik jelentése az ’eszköz’ is. Olyan forrást azonban, mely a ’sor, rend stb.’ és az ’eszköz’ jelentésű szert különböző eredetűnek tartaná, de a ’falurész stb.’ jelentésű szert a ’sor, rend stb.’ jelentésű szerrel azonos eredetűnek tartaná, nem találtunk.
A szerét ejti aligha hozható összefüggésbe a ’határrész, falurész’ jelentéssel: sokkal inkább a ’sor, rend’ vagy a ’mód, eljárás’ jelentéssel (ami az ’eszköz’ jelentéssel is összefüggésbe hozható.
A sor nem „távolabbi rokona” a szernek (szavak rokonságáról a tudomány nem beszél, távolságukról még annyira sem). A TESz. ír annak lehetőségéről, hogy a szer és a sor azonos eredetűek, szabálytalan hangfejlődésnek köszönhető elválásuk. Ezt a lehetőséget az ÚESz. már meg sem említi (a sor szócikkben pedig csak a nyelvtörténeti adatokat sorolja fel, a szó eredetéről annyit sem vet oda, hogy „ismeretlen” vagy „bizonytalan eredetű”.
Kár, hogy e származékokat a cikk szófajok szerint csoportosítva zúdítja ránk, így ugyanis összefüggéseik homályban maradnak. Akiket érdekelnek a részletek, azoknak korábbi cikkünket ajánljuk.
A nyelvtörténeti oktalankodásból a cikk váratlanul purista kiokításba vált. A most már név szerint is ismert szerző a cikk végén azt az álkérdést teszi fel, hogy miért mondunk logisztikát akkor, amikor mondhatnánk szervezést is. Azért álkérdésről van szó, mert valójában kérdésnek álcázott felszólítással van dolgunk: ne használjuk a logisztikát, hanem helyett mondjunk, írjunk szervezést. A kérdést azért sem lehet komolyan venni, mert a válasz ott áll előtte: a logisztika jelentése sokkal szűkebb, mint a szervezésé. Ha azt állítom, hogy logisztikával foglalkozom, akkor a beszélgetőtársam sokkal pontosabb képet kap arról, hogy valójában mit csinálok, mintha azt mondanám, hogy szervezéssel. Bizonyos értelemben még megtévesztő is lehet, ha logisztika helyett szervezést mondunk. (Hasonlóan ahhoz, ahogyan sokkal pontosabban fogalmazzuk meg, ha azt állítjuk, hogy az origami a hobbink, mintha azt mondanánk, hogy a papírhajtogatás – annak ellenére, hogy az origami lényegében tényleg papírhajtogatás, szó szerint is ezt jelenti.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Desmond1234 / CC BY-SA 4.0)
Az egész szöveget kevéssé érezzük meglepőnek, ha figyelembe vesszük, hogy szerzője Buvári Márta, akinek munkásságára már felfigyeltünk (ő már nehezebben figyelt fel a miénkre). Buvári egyik mániája az idegen eredetű szavak üldözése. Ennek egyik iskolapéldája, hogy az alábbi mondatról:
Bár a kreativitás idegen szó, gyakran mégis az az érzésünk, mintha ezt a képességet a magyarok találták volna fel
– mely az ostoba provincializmus, a szűklátókörűség és a vak nemzeti gőg kvintesszenciája – csupán annyi jut eszébe, hogy „a „kreativitás” idegen szó, de van rá magyar, nem is egy: találékonyság, ötletesség, leleményesség, alkotó szellem”. Buvári nyilván egy élő Magyarító szótár, aki a szerről is csak azért ír le ennyi – legyünk nagyon udvariasak – alaptalan állítást, hogy ennek ürügyén nekieshessen a logisztikának.
Mindez azonban nem magyarázat arra, hogy miként mehetett át ez az írás Grétsy László kezén – tőle azért messze magasabb színvonalhoz vagyunk szokva, még akkor is, ha nézeteivel alapjában véve nem értünk egyet. De ha Grétsy úgy dönt, hogy idáig süllyed, az az ő baja. Azt viszont már nem értjük, hogy egy egyébként színvonalas ismeretterjesztő folyóirat miért engedi, hogy ezt az ő hasábjain tegye.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (30):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@nasspolya: 29
Mivel nem hangváltozás alapon álló vizsgálatról van szó a K.E. szókapcsolat esetén, hanem nevezhetjük talán úgy, hogy "esemény horizonton" keresztül (szituációk koronkénti változásain keresztül) nem gondolom azt, hogy ugyanazt a jelenséget kutatja a két módszer, mert a hangváltozásoknak más okai lehetnek, mint a szituációk változásának és bővülő féleségeiknek.
Ezért én sem gondolnám sikeresnek az alábbi (tőled idézett), kizárólag írott ókori szövegek vizsgálatára hagyatkozó kutatások eredményeit..
".. mondjuk ha a kelta a közös kapocs a magyar és az angol között, akkor kelta, ónagol és ómagyar példák kénének."
Egy hasonlattal élve, ami a cikkhez is tartozhat, ha jól gondolom..
Nem csak a szavak formái és azok tartalma, valamint a szavak eredete az ami kutatható lehet.. Ha azt feltételezzük, hogy az ősi korokra, ahogyan a mai korra is, nem csak a hiedelem világok változatossága volt jellemző, hanem a természetes jelenségek megfigyelésének és azok hibás vagy sikeres értelmezésének akarata is, szerintem az aktuális eredmények átadására is törekedtek, és meg is találták annak módját, például tömör nyelvtani, aktualizálható dinamikus "vázakban", amik ha nem is ölelik fel a valamikori kulturális valóságok teljességét, és "korrodálódtak" és "szét szóródtak", vagy tovább fejlődtek (pl. hangváltozással) mára, mégis "halványan" felismerhetők és visszatekinthetők..
-Példa változatos szituációk, és természeti jelenségek magyarázhatóságára mai magyar írásmóddal K.E. szópárok segítségével:
Mai "angol-magyar jelentéstartammal egy összetett K.E.":
Késztetés:
lászt (=következő) te láss valamit!/ lásd azt! //
Eredmény: 'ládyan (=lágyan, halványan)' ő lát(-ott) valamit, látja azt.
-Az eraviszkuszok (kelta-pannon eredetű népesség) valamikori létezését és kultúráját a társ tudományok kutatják, és a mai élő európai nyelvekben is érdemes tovább kutatni a fennmaradt réteget, ahogyan a magyar nyelvben is..
@Sándorné Szatmári: A 'gyé' története vagy a szó etimológiája talán segít (cáfolják az elképzelést). A magyar Wiki történelmi témákban nem olyan megbízható, így nem tudom, mennyire voltak az evariszkuszok illírek. Ez a hangforgatás (-szt <-> -tsz) nem túl gyakori jelenség, nem érdemes erre szófejtést alapozni. Tudtommal vmelyik uráli nyelvben van/volt olyan, hogy kollektív E/2+3 rag, de akkor tovább lenne képezve E/2 vagy E/3-ban, vagy az azonos ragnak 2 változata lenne szétosztva, nem egy megfordított alak. Ilyen költői megoldások jellemzően nem terjednek el (legalábbis amikor még az írás nem volt alap). Nem hiszem azt sem, hogy ezek a tövek mai magyar szavakból képződtek volna. Tippre olyan igék lehettek, amivel azonos alakú, de egyéb szófajú szó és létezett, lásd: gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Magyar/5Kl...anyagok/szofajok.htm
Tehát a magyarban a) vagy elveszett, elhomályosult a névszói/mellékmévi párja b) már a magyarban se volt meg [c) nem igazi az állítás, mert pl. onomatopeikus szótő]. A b esetben viszont valami egyéb oka lehet a képzős alaknak (pl. az előző hsz-emben leírt nyílt zárószótag, de az is csak egy ad-hoc tipp).
Nekem nem világos, hogy honnan ered a magyar és az angol közötti kapcsolat. A keltáktól, vagy egy közös ősnyelvből, esetleg valami beidegzett kognitív sémákból (K. E. + l-sz-d-t)? Ezekre első körben példák kénének, anélkül kijelentéseket sem érdemes tenni, mert senki nem hiszi el. Tehát mondjuk ha a kelta a közös kapocs a magyar és az angol között, akkor kelta, ónagol és ómagyar példák kénének. Kognitív sémára is olyan példa kéne, amivel már kutatók egyáltalán foglalkoztak, és eredményt mutattak fel. Ősnyelvi fejtegetésnek neki se érdemes állni. Eleve az indo-európai és az uráli család közti hangtani különbségek: IE 1 szótagos, sok msh, kevés mgh, sokfajta és jellemző msh-torlódás. U 2 szótagos, kevesebb msh, több mgh, merev és kevésbé jellemző mgh-torlódási minták. Közös indo-uráli ősnyelv keresésével meg az a gond, hogy irreleváns a gyöknyelvészkedés szempontjából. Ha már a leánynyelvek (IE, U) hangtana így szerteágazik, akkor még kevesbé esélyes a – még pár ezer évvel régebbi – ősnyelvi jelenségeket fellelése a mai nyelvekben. Különben már találtak volna indo-uráli gyököket. Nehéz olyan öröklődésről beszélni, hogy van egy tulajdonság, eltűnik egy ponton, és egyszer csak ismét előbukkan. Ott vagy párhuzamos fejlődés vagy párhuzamos átvétel áll a háttérben. Tehát ha a keltáktól vettük át mi is, meg az angolok is ezt a sémát, akkor ez az eset áll fenn. De akkor kelta nyelvű példákkal tudnád csak alátámasztani.
Viszont eléggé hijackelve lett ez a totyik, mert a cikk nem erről szól.
@nasspolya: 25
Folytatom..
Ez a feltételezésed az -szt/ d(t) toldalékokkal kapcsolatban:
"A kettő nincs párban (lásd a példák). Az egyik vsz. hangtani okok miatt tapad egyes tövekhez, a másik a kódolt jelentés miatt."
A hangtani jelenségek változása úgy vélem sok esetben jelentés bővülést vagy "finomítást" generált:
Például:
késztetés: az/ő foszt //
eredmény: aki/ő fos, az/ő fody (mai írásmóddal: az/ő fogy),
újra késztetés: fód(t)oz--> fótoz fótot ma: foltoz.
Láthatóan szimbiózisban van a késztetés az eredmény oldallal, mert hatással vannak egymásra..
Segíti az átvett idegen szavak "beilleszkedését" az átvevő nyelvekhez a hangváltozás, de a kódolt jelentés is változik, ahogy az említett példában..
A szótő feltételezem változhatott és bővülhetett is az idők folyamán a kulturális változásokkal összhangban:
Például:
PO==> POR (-->PORol) (/PÁR (PÁRól))
==> POR(o)LASZT/ POR(o)LAD(T) //
(P->F)
FO==> FOR-->FOROG ->FORGÓ==> *forgoszt / forgolódik, forgod(t)--> FORGOTT// *FORLASZT/ *FORLADT ,
( hasonulás után : FORRASZT/ FORRAD(T))
És a FAROL, FÁRÓL==> ekkor összhangban van az előző változásokkal, de az "l"-t kiejti--> FÁR(l)ASZT/ FÁR(l)AD(T) ...
@nasspolya: 25 -re
Folytatás:
"A -d-re talán a válasz az, hogy fiktív tőre épül, nincs önálló szótő."
Mivel "eredmény oldalon van", amely összetetté (pl. jelző, és múlt idejű ige) is válhat, de "fiktív" is lehet, vagy idővel átvitt értelemben is használható eseményhez kötődhet.. (de összetett is lehet mindkét K.E. oldalon a "szótő" pl. a fáraszt/ fárad(t) esetén, ahol a "fár" szerintem "messze" jelentéssel bírhatott eredetileg, de korábban "fára" (fa-->fára) is lehetett, vagy később kemény fizikai munkára is vonatkozhatott.. Mindez egyfajta rugalmasságot, "relativitást jelenthet a "szótőre"..
@nasspolya: 25
"Miért pont ez a két nyelv?" Mármint az (illír-) pannon - kelta (==> a kevert nyelv neve: eraviszkusz)..
Nem csak az adott két nyelvről van szó, csak időben vissza tekintve ennek a két nyelvnek a keveredése tekinthető olyan ősnyelvnek (az un. ősnyelveknek szerintem létezik idősíkja és valamikori földrajzi helye meghatározható jellegű kultúrkörrel), amelynek a neve, idősíkja és kultúrköre történelmileg fellelhető, és társtudományok segítségével határozottan bizonyítható.
-Vannak régebbi kultúrákból is bizonyítékok, de minél régebbi időkre nyúlunk vissza, annál "halványabbak ("délibábosabbak" de nem előre, hanem visszatekintve értelmezetten).
Erre egy jó késztetés-eredmény (K. E.) szópár (mint mindig, 'szituációs') példa, amely sokféle idősíkban és kultúrában aktualizálódott, és így bizonyítható, vagyis valóságkövető, relatív tartalmú és irányú!!, változó:
*LÁSZT(ma az angol nyelvben fellelhető szó magyar megjelenítéssel) // lády (magyarul helytelen írásmóddal==> lágy, mert a "gy" nem azonos a a "dy"-al), a bizonytalanságot nem csak a d==>dy hangváltás mutatja, hanem pl. a "ladik" (==>cso(l)nak==> csónak) szó is, mert a ladik billegő, mivel csupán az evező (egy darab!) irányítja..
Az ehhez a K.E.-hez tartozó magyar igék az un. eredmény oldalon (ami szintén változó!):
a lát (múlt időben: (te látod) ő (is) látott) és a (valami) látszik.
Látható, hogy az -szt ami az ő-re vonatkozik és az ikes ige végén a
fordított irányú toldalék -tsz, ami a te-re vonatkozik, egyfajta tesztelési folyamat az Ő és a Te között, vagyis "TEszt", ami már egy újabb, másik K.E.-t generált, és ma már a kutatások alap pillére.
- Összegezve a két K.E.:
a last/ lad-->ladt-->latt (->lát)-->"latolgat" és a test/ ted-->tedt-->tett-->tedd! együttesen, ma is használatos gondolkozásmódot takar, ami a tudományos megközelítésnek alapja!
@Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár jövevényszó ismert. Kelta nyelvű szövegek - ahogy tudom - fennmaradtak, viszont a ma élő nyelveik vsz. peremterületiek, és már a római provinciális időkben elszakadhattak. Tehát nüanszokat, mint egy konkrét E/2-es igerag, nem feltétlen fogsz megtalálni ezen nyelvekben. Én legalábbis nem jöttem rá, honnan jött az ihlet. Melyik külföldi rag hasonlít az -l ragra, és az mit jelöl? Én itt olvastam erről korábban: www.c3.hu/~magyarnyelv/20-4/HontiL_MNy_20-4.pdf
Itt az -l -sz és a -d-t is a személyes névmásból eredezteti. Azt is írja - hivatkozva -, hogy az -l E/2. kijelentő mód alanyi ragozásba az ikes ragozásból szivárgott át. Arról pedig pont van Nyesten czikk, hogy az -sz és az -l ma egymás allomorfjai lettek; a szótővégződésnek megfelelően ~szabályosan váltakoznak. Összességében a norma szerint: -l/-sz alanyi ragozás, -d tárgyas, -l ikes. Az utolsó példapár képzős alakokat tartalmaz.
www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lex...039/kezdo-igek-EE95/
uesz.nytud.hu/index.html?uuid=b4f07992-7...14-a8d2-ae24c20aeb7e
"A végződések a -d kezdő-gyakorító, ill. az -szt műveltető képző."
Nem triviális, hogy miért kapnak pont ilyen igeképzőket, de azért meg lehet jósolni. Ezek nem állnak mindig párban, pl. növeszt-növed, ugraszt-ugrad, dögleszt-döged vs. izzaszt-izzad, borzaszt-borzad. A -d-re talán a válasz az, hogy fiktív tőre épül, nincs önálló szótő. Lehet, csak a mai nyelvben váltak fiktívvé (a záró, nyílt szótag miatt). A lényegen nem változtat. Kell valami, amitől az agyunkban ragozhatóvá válnak. Az -szt, ettől függetlenül, sztem azért illik hozzájuk, mert ezeknek az igéknek az aspektusa állapotváltozást fejez ki. Azaz az -szt állapotváltozás előidézését fejezi ki. A kettő nincs párban (lásd a példák). Az egyik vsz. hangtani okok miatt tapad egyes tövekhez, a másik a kódolt jelentés miatt. Szerintem.
@szigetva:
A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről olvastam a nonprofitmedia.hu/szer oldalon, így szól:
"A 'szer' szó jelentése és fogalma a magyar nyelvben azt a dolgot vagy anyagot jelöli, amelyből valami készül, vagy amelynek segítségével valamit előállítanak. Például: szerkezet, ragasztószer, festékszer stb."
Ezzel a tömör "jelentésvázlattal" értek egyet, ami nem a szó eredetére utal, gondolom jól értelmezem..
@Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.html?searchmode=lemma&searchstr=szer (hamár a tudományról és az áltudományról van szó).
@Sándorné Szatmári: 18
Kiegészítés:"
Szerintem pontos magyarázatot kaphatunk a "szer" szó általános jelentéséről a nonprofitmedia.hu/szer oldalon..
Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni. Valahol itt a Nyesten írtam, hogy a mai napig fellelhető a magyar nyelvben az a kettősség, ami az illir (pannon) - kelta típusú jellegzetes toldalékokat jeleníti meg bizonyos igéket illetően.
Pl:
A 'városias' sztenderd beszédben a tenni igére vonatkozóan már "össze forrott" a pannon -el/ és a kelta -ed toldalék:
1/ 'városiasan' mondva
Esz.2. sz.-ben "jól teszel valamit/ jól teszed azt, hogy"
2/'falusiasan' mondva (mára már nem használják ennél a szónál valami esetében)
"'jól *teszesz valamit, jól teszed azt".
-A "támaszt/ támad(t)" K.E. szópárnál ma is azt mondjuk, hogy
"igényt támasztasz mindenre/ igényed támadt/ támadott arra is, hogy..", vagyis nem forrt össze a késztetés- eredmény szópár esetén a pannon és a kelta toldalék..
(39734-re csökkent követés van ma, kíváncsi vagyok, milyen a további érdeklődési folyamatváltozás.. :) és hol áll meg..)
@Sándorné Szatmári:
Kiegészítő vicc:
- "Micsoda 'szír szar szertelen hangszeren' süvölt be az ablak réseken a szélvihar.."
Ez éppen lélek gyógyítással szembe menő helyzetet mutat be..
Arra gondolok a szer szóval kapcsolatosan, hogy a ban/ ben, ról/ ről, tól/ től toldalékok valaha önálló szavak voltak, és ősi (talán bronzkori időszakból), pl. a "kétszer/ háromszor/ ötször" számokban a "szer/ szór / szőr" szavakat is tekinthetem toldalékoknak a számok végén (a szer szó is hosszú "nyílt e-vel" van mint főnév, csak röviden jelöljük ahogyan toldalékhasználat esetén mindhárom magánhangzó esetében).
-Ha így van (/ volt), akkor egy valamikor már a Nyest-ben leírt "ős recept mondat" jut eszembe..
SZER (szór/ szár/ szűr/ szőr):
"Szór szár lébe, leszűr szőrön szert tálba!" :)
-A későbbiekben bővült a szer jelentése, mert pl. a mai napig van olyan hiedelem, hogy különböző féldrágakövekből fűzött gyöngysoros ékszerek gyógyító hatásúak..
-A legkülönbözőbb helyzetekben használjuk mára összetett szavakban is..
-Az ószeres minden félével kereskedik, a szerető ékszert szerez a barátnőjének, felszereli a csillárt, a gyerek szerte szét szórja a játékait, az iskola szertárában műanyag szerveket is tárolnak, az egészséges szervezet ellenálló, és így tovább..
@aphelion: Tudom, csak poénkodtam. :) A sors, sŏrte(m) spanyol megfelelője a suerte 'szerencse', a ser 'van' pedig a latin sedere 'ül, tartózkodik' és essere 'van' egybeesése.
Az utóbbiakról írtam is nemrég itt: www.elmexicano.hu/2016/07/miert-nincs-spanyolban-all-es-ul.html
A [szer] ősi magyar kifjezés, amelyet vándorló, kalandozó eleink az egész világon elterjesztettek l. pl. ném. [wasz]szer, kín. [bok]szer.