0:05
Főoldal | Rénhírek

Alumnuszok az alma materből

Diák, miniszter, magiszter, alumnusz: ezek mind iskolai kifejezések is voltak. Szavak történetével ismerkedünk megint.

Szigetvári Péter | 2016. április 11.

Ha valamilyen iskolába járunk, akkor annak az iskolának a diákja vagyunk. A diák szót a magyar valamelyik délszláv nyelvből vette át, azok pedig a görög διάκονος [diakonosz] ’szolga’ szót kölcsönözték. Eredetileg mindenféle szolgát így neveztek, de a késői görögben már a templomi szolgákra szűkült a jelentése. Ugyanígy jár a latin minister is, viszont annak a jelentése az állam „szolgáira” is kiterjedt a későbbiekben, sőt a templomi szolgálat értelemben a magyarban már csak a ministrál, ministráns szavakban él. Angolul a minister a mai napig jelentheti a lelkészt is. Viszont a minister-nek semmi köze a minster-hez, tehát puszta véletlen, hogy az angol miniszterek a Westminsterben dolgoznak. A minster a latin monasterium ’monostor’ angol változata (a német a münster), az pedig a görög μοναστήριον [monasztérion] ’remetelak’ (ahol egyedül lakik valaki) továbbélő változata.

A „nyugati remetelak”
A „nyugati remetelak”
(Forrás: CC2.0, Graeme Maclean, Flickr)

minister ’főtisztviselő’ jelentése csak a 17. században jelent meg, akkoriban a király szolgája értelemben. Ahogy a minus ’kisebb’ párja a magis ’nagyobb’, ugyanúgy a minister-é a magister, az ’úr’, a ’tanár’, a ’mester’. A középkori egyetemen aki megkapta a mesterfokozatot (MA, azaz magister artium ’a művészetek mestere’), az már taníthatott. Különös fintora a jelentések változásának, hogy ma jóval nagyobb sarzsi miniszternek lenni, mint magiszternek.

diák jelentése is többször módosult: a templomi szolga (sekrestyés, kántor, harangozó) mellett jelenthetett írnokot (vö. íródeák, hiszen volt egy kor, amikor leginkább a templomi emberek tudtak írni), sőt az ilyen emberek „titkos” nyelvét, a latint is jelölhette a diák: „Az ki zsidóul és görögül és vígre diákul szól vala rígen, szól néked az itt magyarul”, írja Sylvester János az 1541-ben megjelent Újszövetség fordításának bevezetőjében.

A ’volt diák’ jelentésre használatos az alumnusz is. Már a hangalakjából sejthető, hogy ezt is a latinig tudjuk visszavezetni. A szó szerinti jelentése ’nevelt gyerek’, az alere ’táplál’ igéből képzett melléknév, ami később főnévvé vált. Már a latinban is kiterjesztődött a jelentése: ’diák’ értelemben is használták. Mára viszont még tovább tolódott: csak az iskolát elvégzettekre használjuk. Sőt csak a felsőoktatást befejezőkre gyakori ez a megnevezés.

A latinban az alumnus alak hímnemű és egyes számú. Ez nem jelentett gondot addig, amíg csak férfiak járhattak egyetemre. Ma viszont aki büszke arra, hogy tudja, hogy latinul ez hímnemű alak, az sokszor vonakodik nőkre használni az alumnuszt. Pedig a magyarban nem kötődik az -usz végződés a férfiakhoz, a női gyógyszerészt nem nevezzük patikának, se a vegyészt kémikának. (Igaz, a medika használatos, de az orvosokkal latinoznak is az első éveikben.) Tehát aki a műveltségét kívánja fitogtatni, az nevezheti a volt diáklányokat alumnának is.

Hasonló a helyzet az egyetemi pályafutását már tanárként is befejező kollégákkal: ha megérdemlik, belőlük professor emeritus ’érdemei miatt tovább szolgáló professzor’ lehet. A professor szó a latinban is nemsemleges, férfira is, nőre is használható, a hozzá tartozó melléknévnek viszont jeleznie kell a professzor nemét. Legalábbis a latinban. Magyarul a nyugdíjba vonult professzornő is lehet professor emeritus, de a klasszikus műveltségüket mutatni akaró beszélők ragaszkodnak a professor emeritához.

Professor emerit—
Professor emerit—
(Forrás: CC3.0, Karen Somers/Susan Smalley, Wikimedia Commons)

Többes számban viszont már nem használjuk a latinos alumni ésalumnæ alakokat (persze mindig van, aki próbálkozik, talán az alumnusz–alumna dilemma miatt): a magyarban egy többes számú főnévnek a magyar többes toldalékokat, -k-t (alumnuszok) vagy -i-t (alumnuszai) kell tartalmaznia. Ugyanez az oka, hogy a médiát sem tudjuk semmiféleképpen többes számúnak értelmezni a magyarban, ezért semmi okunk azt képzelni, hogy ne lehetne többes száma: médiák.

Az alumnuszok régi iskolájára ismert kifejezés az alma mater. Ez nem véletlenül kezdődik szintén al-lal: ugyanannak a latin igéből képződik az almus ’tápláló’, mint az alumnus ’táplált’. A mater ’anya’ természetesen nőnemű, a vele egyező jelzője tehát alma: vagyis alma mater ’tápláló anya’.

Ez nem az az alma
Ez nem az az alma
(Forrás: Rob Janoff, Wikimedia Commons)

Hiába tápláló az alma, a nevének semmi köze az alma máterbeli almához. A gyümülcs nevét valamelyik török nyelvből vette a magyar.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (41):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
8 éve 2016. április 19. 16:47
41 nadivereb

@Túlképzett Tanyasi Troll: Gyakorlatilag teljesen egyetértek. Annyi csak, hogy nekem - ahogy már a 28-ban írtam - az "alumnusz" még mindig rettentő idegenül hat, sosem hallottam használni, és én ugyanazt a "nyelvvédelmi" szemléletet érzem benne, mint amikor a "médiák" meg lett bélyegezve és elkezdték helyette nyomatni a "médiumok" szót, pont ugyanezzel az indokkal (ti. hogy az átadó nyelvben többes számú). Az se tetszett, ez se tetszik. :)

8 éve 2016. április 19. 16:37
40 Túlképzett Tanyasi Troll

@nadivereb: Persze, szinonimákkal megoldható (volt hallgató, öregdiák, esetleg alumnusz[ok]), ráadásul teljesen szokványosnak (cseppet sem idegennek) ható más szavak is viselkednek így, pl. a Kálmán László cikkében [ www.nyest.hu/hirek/medium-media-mediumok-mediak ] említett "sajtó", amelyet egy konkrét napilapra [sajtóorgánumra] nem lehet használni, és a többes számban is furán hatna.

Ezért írtam azt (@Túlképzett Tanyasi Troll: #12), hogy szerintem az alumnit magyarul kollektív főnévként vagy "kvázi jelzőként" szokták használni, és így tekintve valójában nem is problémás.

8 éve 2016. április 19. 15:08
39 Samu bácsi

34@szigetva:

Pillanatok alatt kiderítettem, méghozzá a neten. (Az igaz, hogy ezek a pillanatok számomra is egyre kínosabbak, mert ismét előbukkant valaki a semmiből, hogy sebtiben rám nyálazza a "troll" címkét. Ez valami jutalékos rendszerben működő pénzkereseti forrás az infantilis alumnusok és alumnák köreiben müködtetett Hobby telepen / hobbit telepeken / hobby bit telepeken? Netán ezt a jelenséget fejti fel NAGYtestvérem, Túlképzett Tanyasi Troll által erőteljesen a pofámba trollt netes szótár "cukibergizmus" tétele?)

Információhoz jutni a keresőmotorom által, amikor már felvettem a kontaktust a cikk szerzőjével? Ne nehezteljen meg rám, de szerintem ez annyira embertelen!

Az Ön által felajánlott privát csatorna igénybevételére nem találok kellő indokot. Idejét nem rabolom itt sem tovább. Elköszönök:

Köszönve türelmét, válaszait, megértését, mati: Sb

8 éve 2016. április 19. 12:57
38 nadivereb

@Túlképzett Tanyasi Troll: Ebben igazad van, ez valóban okozhat némi gondot, de szerintem ez nagyon marginális probléma. Könnyedén megoldható szinonímákkal.

A spagettit se szokás többes számba rakni, egy darab spagettiszálat (spagettót?) meg annyira ritkán kell megnevezni, hogy szerintem ez a probléma bennem még sosem vetődött fel.

8 éve 2016. április 19. 12:45
37 Sarkel

@Samu bácsi: Samu bácsi, vagy néni, teljesen mindegy, te tényleg egy troll vagy.

8 éve 2016. április 19. 12:26
36 Samu bácsi

28@nadivereb:

Hajlamos vagy kiesni a kontextusból? Lehetséges opció, hogy egy hullát idézel meg? Mit mondott Neked a hulla az utolsó lehelletével? Emlékezzz!:

"Kár, mert ezt a veréb nem értheti! ..." - Magamat idézem, ez csak a legnagyobb klasszikusoknak adatik meg!

("engedelmetekkel beszállnék a vitába" - brrrr, micsoda dagályos, elévült formula, még holtomban is megforgat a síromban!)

8 éve 2016. április 19. 12:10
35 Túlképzett Tanyasi Troll

@nadivereb: A nyelvtani zűr azzal van, hogy - ma még, legalábbis hivatalos kontextusban - nem lehet többes számban ("alumnik") használni, legfeljebb "félig tréfából", mint amilyen a te példamondatod is volt, viszont egy konkrét öregdiákra sem vonatkozhat az alumni, mert ... nem így használják.

Pl. a PPKE alumni.ppke.hu/ honlapja ugyan "Alumni találkozóra" invitál, tehát használja ezt a kifejezést, de a rektori köszöntőben mégis kénytelenek az "alumnus" formához nyúlni: "Az egyes egyetemek hallgatói hasonló írásformát, érvelési rendszert és ismeretanyagot sajátítottak el, így az egész művelt világban felismerhetőek voltak egy konkrét intézmény öregdiákjai, azaz alumnus-ai, készen arra, hogy segítsenek egymásnak és élénk kapcsolatot tartsanak Alma Materükkel, ill. egykori tanáraikkal."

Ebben a mondatban nem jó az "öregdiákjai, azaz alumni"; mert nyelvtanilag nincs egyeztetve, sem az "öregdiákjai, azaz alumnik", mert a Pázmányon tanítanak latint is.

8 éve 2016. április 19. 12:09
34 szigetva

@Samu bácsi: Bármilyen latin nyelvtankönyvben, de akár a neten is pillanatok alatt kideríthető: az alumnus tsz.-a az alumni, az alumnáé az alumnae.

8 éve 2016. április 19. 11:48
33 Samu bácsi

27@Túlképzett Tanyasi Troll:

Aladár, nálad a pont!

kapcsford

8 éve 2016. április 19. 11:40
32 Samu bácsi

26@El Vaquero:

Elnézést kérek, Péter, ennek a kommentnek ugyan Ön a címzettje, ámde az én intimpistáskodásom váltotta ki. (M CLP! A maximát későbbre tartogatom.) Ez okból tartom erkölcsi kötelességemnek átvállalni a riposzt kényszerét Öntől; no meg azért, mert ai kontextusból kicseng: a Krokodilhoz hasonlatos lény Samúúú bácsi -aproposz, a bácsi lehet nőnemű a lusitánoknál? - tökeire harapott rá, és ha nem engedi el azon melegiben, spanyol csizmaként végzi.

8 éve 2016. április 19. 11:05
31 Samu bácsi

25@szigetva: Megkísérlem az eddigieknél is világosabban, letisztultabban feltenni a korábbi kérdéseimet:

Az "alumni" az "alumnus, alumna" főnév többes számú alakja a latin nyelvben?

8 éve 2016. április 19. 10:50
30 nadivereb

@Túlképzett Tanyasi Troll: " Még akkor is, ha olykor lehet egy kis nyelvtani zűr vele a "latin többes szám, de magyar egyes szám" miatt."

Én nem hiszem, hogy ebből nyelvtani zűr lenne. A spagetti meg a keksz is többes számú volt az átadó nyelvben, mégse okoznak semmilyen nyelvtani zűrt.

8 éve 2016. április 19. 09:50
29 Túlképzett Tanyasi Troll

@nadivereb: Igen, az én tapasztalataim szerint is az "alumni" gyakrabban használatos, mint az "alumnusz". Még akkor is, ha olykor lehet egy kis nyelvtani zűr vele a "latin többes szám, de magyar egyes szám" miatt.

Ami az öregdiákot illeti, ugye az egyetemeken eleve vigyázni szokták arra, hogy (legalábbis "hivatalos" ügyekben) a hallgatókat se "diákozzák" le. Ellenpéldaként szolgál viszont a BME alant linkelt alumni honlapja ( www.bme.hu/alumni ), ahol szinonimaként használják a "volt hallgatóink", "volt diákjaink", illetve az "öregdiákok" kifejezéseket, és az "alumni(-)szervezetet" Műegyetemi Öregdiák Szervezetnek, az "alumni(-)kiadványt" Öregdiák újságnak hívják.

8 éve 2016. április 19. 08:21
28 nadivereb

@Samu bácsi: én azt nem értem, hogy miért kellene "irodalmi fordítást" adni az alumnira, amikor az is használatban van magyarul. Az "öregdiákok" nem fordítás, inkább szinoníma. (Bár érdekes, én az "öregdiák" szót eddig szinte csak középiskolával kapcsolatban használtam, az egyetemmel kapcsolatban az "alumni" vagy az "xy szakon végzett" helyettesíti.)

@szigetva: @Túlképzett Tanyasi Troll: engedelmetekkel beszállnék a vitába. Az alumni ténylegesen használatban van, méghozzá egyes számú főnévként. Alumnitalálkozó, Alumni Hírlevél, stb. Sőt, én már az "alumnik" alakot is töbször hallottam, igaz, többnyire félig viccelődve ("akkor mi mostantól alumnik vagyunk?"), de akkor is. Nekem nem furcsa a használata, épp ellenkezőleg, nekem pont az alumnusz hangzik idegenül.

8 éve 2016. április 19. 07:43
27 Túlképzett Tanyasi Troll

@El Vaquero: mati = maradok tisztelettel (old fashioned elköszönés köbüki módra).