0:05
Főoldal | Rénhírek

Akadémiai táborozás

Középiskolás diákok kutathattak egy héten át az MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének (MTA TTK MFA) kutatóival az intézet által immár ötödik alkalommal rendezett nyári kutatótáborban, amelynek célja a műszaki és természettudományos pálya népszerűsítése.

MTI | 2012. július 6.

Az MTA TTK MFA szerdai közleménye szerint a táborba 24 diák nyert felvételt. A 8-11. évfolyamos középiskolások a leggyorsabban fejlődő és a jövőt meghatározó kulcstechnológiák, így a nanotudományok, a mikro- és nanoelektronika, a korszerű anyagtechnológia, a fotonika és a biotechnológia egyes területeibe nyerhettek bepillantást.

A Tanuljunk egymástól! mottóval meghirdetett programra az ország és a Kárpát-medence minden részéből érkezett pályázat. A jelentkezők közül az intézet emeritus professzoraiból és vezető kutatóiból álló zsűri választotta ki azt a 24 főt, aki egy hetet Csillebércen, az MTA TTK MFA-ban tölthetett az intézet költségén. A legfiatalabb diák 14 éves volt, aki idén végezte el a 8. osztályt, a többiek pedig 11. osztályos – 17-18 éves – diákok, akik jövőre érettségiznek.

A középiskolások, akik között idén kimagaslóan sok volt a lány, a hét folyamán megismerkedhettek az intézetben folyó kutatásokkal, kipróbálhatták magukat a fizika, kémia, biológia, informatika és a mérnöki tudományok területén, ráadásul saját ötleteiket is megvalósíthatták. Munkájukat az intézet doktoranduszainak, fiatal kutatóinak irányításával, mentori segítséggel végezték, legtöbbször a valós mérnöki és kutatói pályán elengedhetetlen multidiszciplináris megközelítésben. Az elvégzett munkáról a diákok az MTA TTK MFA tudományos tanácsa előtt adtak számot.

„Ezzel a kezdeményezéssel a célunk a felismerés és az alkotó munka örömének megismertetése és megszerettetése a fiatalokkal, hiszen közvetve vagy közvetlenül csak az alkotó munkától várhatunk gazdasági és társadalmi felemelkedést” – hangsúlyozta az ünnepélyes oklevélátadáson Bársony István igazgató. Hozzátette: a Tanuljunk egymástól! mottónak megfelelően nemcsak a diákok, hanem a mentorok is sokat tanultak. Kutatási idejükből az évek során egyre lelkesebben, színvonalasabban és hatékonyabban áldoznak évente egy hetet az utánpótlás nevelésre.

Búcsúzóul a diákok kézhez kaptak egy „túlélőcsomagot” is, amelyben napelemes elektromos autó, ultraibolya LED, mágnes és lézer is helyet kapott. A szervezők reményei szerint ezzel olyan kísérleteket végezhetnek majd otthon és az iskolájukban, amelyekkel társaikban is felkeltik az érdeklődést és velük is megszerettetik a természettudományokat.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!