0:05
Főoldal | Rénhírek

Kik a Lendület-program nyertesei?

Idén 14 fiatal tudós alakíthat önálló kutatócsoportot akadémiai kutatóközpontokban, -intézetekben és hazai egyetemeken a Lendület-program keretében. A nyertes kutatók kedden vették át az elismerő okleveleket a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) Budapesten.

MTI | 2013. június 12.

Idén 105 pályázatból választották ki a 14 nyertest, akik között öt kutatóorvos, három kémikus, két fizikus, két közgazdász, egy matematikus és egy biológus van – mondta Pálinkás József, az MTA elnöke a keddi eredményhirdetésen. Az első évre biztosított, összesen 633,7 millió forintos akadémiai támogatásból nyolcan az MTA valamely kutatóközpontjában vagy kutatóintézetében, hatan pedig hazai egyetemen folytatják kutatásaikat.

A zsűri döntése alapján idén Szegedy Balázs matematikus, Mócsai Attila kutatóorvos, Kele Péter, Kállay Mihály és Gyurcsányi E. Róbert kémikus, Katona István neurobiológus, Reményi Attila biológus, Vankó György fizikus, Patócs Attila Balázs orvos, Berényi Antal neurofiziológus, Varga Dezső fizikus, Maurovich-Horvát Pál kardiológus szakorvos, valamint Muraközy Balázs és Varju Márton közgazdász folytathatja kutatásait a Lendület-program támogatásával.

Az akadémia elnöke által 2009-ben kezdeményezett kiválósági program első évében öt, 2010-ben hét, 2011-ben 16, 2012-ben pedig további 37 kutató alakíthatott önálló kutatócsoportot. Az új nyertesekkel együtt immár 79 kiemelkedő tudós folytathat nemzetközileg is elismert kutatásokat az összesen mintegy 3 milliárd forintos pályázati forrásból.

A Lendület-program olyan pályázati modell, amely a kutatói életpályát, a kutatóműhelyek kialakítását, a nemzetközileg is versenyképes kutatási témák kiválasztását és összekapcsolását, valamint a befogadó kutatóintézeti környezet fejlesztését hozza lendületbe. A program az elmúlt évek alatt a biztos eredményeket hozó kutatások megvalósításának, illetve a versenyképes, fenntartható kutatástámogatásnak nemzetközileg is elismert modelljévé vált.

A 2013-as felhívásra két kategóriában – önálló kutatói pályát kezdők, illetve sikeres önálló kutató pályát folytatók – pályázhattak a tudósok. A Lendület-programra benyújtott pályázatok értékelésének első fordulójában több mint kétszáz bíráló közreműködésével minden pályázatról legalább három bírálat készült. A második fordulóban a három tudományterületi szekció rangsorolta a pályázatokat, végül 28 tagú zsűri döntött a nyertesekről.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!