A Titkos Terv megvalósul
A magas Akadémia által gondozott helyesírási szabályzat az ő bölcs megfontolásaikat és megkérdőjelezhetetlen tudományos színvonalukat tükrözi, ezért teljesen feleslegesnek tartják, bárkit akár csak tájékoztassanak is arról, hogy min dolgoznak. Talán még titoktartási nyilatkozatot is aláíratnak a tagjaikkal.
A legfurcsább és legfelháborítóbb az egészben a titkolózás. Az elragadó nevű Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottságot, amelyet az MTA osztályai állították fel (egy általam nem ismert eljárás során), tehát nyilvánvalóan megtestesíti a magas Akadémia, vagyis a tudomány minden tekintélyét. Így az általa gondozott helyesírási szabályzat, az akadémiai helyesírás (bevett rövidítéssel: az AkH.) az ő bölcs megfontolásaikat és megkérdőjelezhetetlen tudományos színvonalukat tükrözi, ezért teljesen feleslegesnek tartják, hogy a helyesírásban leginkább érintetteket (például a pedagógusokat, a szerkesztőket, a korrektorokat) akár csak tájékoztassák is arról, hogy min dolgoznak. Döntéseik hátteréről és javaslataikról mindaddig senki sem tudhat, amíg azok érvénybe nem lépnek. Nemhogy az iskolák és a sajtó, de még a nyelvészek sem. Talán még titoktartási nyilatkozatot is aláíratnak a tagjaikkal, legalábbis erre gyanakszom abból, hogy milyen hermetikusan zárnak le minden csatornát. Az idők szavára hallgatva nemcsak attól zárkóznak el, hogy szakmai vagy gyakorlati konzultációt folytassanak azokkal, akik alulról nézik a felhőket, amelyeken ők a lábukat lógázva üldögélnek, de még a lehulló információmorzsákat is sajnálják tőlünk. Majd megtudunk mindent idejében, amikor már nem lehet semmin se változtatni.
(Forrás: Wikimedia Commons / National Archives and Records Administration, College Park)
De, mint tudjuk, a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol. A napokban kiderült, hogy az Index birtokába került a Bizottság 2014. évi jelentése, annak 1. számú mellékletével együtt, amelyben beszámolnak arról, hogy milyen változások várhatóak a szabályzat következő, 12. kiadásában, ami a tervek szerint 2015 szeptemberétől lesz érvényes. Ebből a szupertitkos dokumentumból mindenekelőtt az derül ki, hogy nem számíthatunk lényeges elvi változásra, nem kívánják a magyar helyesírást a korábbinál korszerűbb nyelvészeti alapokra helyezni. Azok az érintettek, akik a mindennapi munkájukban kénytelenek használni a szabályzatot, nyilván csak arra fognak panaszkodni, hogy már megint lesz néhány érthetetlen vagy értelmetlen változás. El fogják ismerni, hogy némelyik változás a jó irányba tett lépés (például mert az új szabály engedékenyebb, mint a régi, vagy mert az új írásmód jobban alkalmazkodik a kiejtéshez, mint a régi). De azt is észre kell majd venniük, hogy az esetek túlnyomó részében nem tesznek ilyen irányú lépéseket, nem vezetnek be több egyenrangú lehetőséget, és nem adják fel „a hagyománynak megfelelő”, de a kiejtésnek nem megfelelő alakokat.
Őszintén be kell vallanom, hogy engem személyesen egyáltalán nem érdekel, hogy az AkH. szerint mit hogyan kell írni. Nem tudom magam felbosszantani egy-egy kivételen, logikátlanságon vagy szabályozatlanságon. A helyesírás szabályozása olyan szabványosítási feladat, ami csak közvetve kapcsolódik a nyelvészethez (hiszen a nyelvvel kapcsolatos a tárgya). Nyilvánvalóan nem lehet színvonalasan végezni nyelvészeti, olvasáslélektani stb. jártasság nélkül, ezeknek a szaktudományoknak a figyelmen kívül hagyásával. Ezért a Bizottság igencsak vegyes összetétele (az MTA legkülönbözőbb osztályai delegálják a tagokat) kétségeket ébreszt bennem.
Engem az AkH. problémája csak társadalmi szempontokból érdekel. Egyrészt abból a szempontból, amivel az írásomat kezdtem, hogy mérhetetlenül felháborít egy ilyen sokakat érintő kérdés titkos kezelése, a társadalmi vita teljes kizárása. Másrészt pedig abból a szempontból, hogy az iskolákban ennek a szabályzatnak az alapján tanítják a helyesírást. A magas Bizottság ott a felhők fölött erről nem akar tudomást venni, úgy csinál, mintha ő csak a könyvtárosoknak és térképészeknek készítene szabványt. Ha az iskolák meg a tankönyvek úgy értelmezik, hogy a tanulóifjúságot kell szivatniuk az amúgy igen színvonaltalan szabványkönyvvel, felmérőket kell íratniuk velük, versenyeket rendezniük, és a versenyek eredményeivel kell mérniük a tanárok és a diákok teljesítményét, az legyen az ő bajuk, az Akadémia mossa kezeit. Ha akarnak, csináljanak maguknak iskolai helyesírást, az MTA egy szóval sem mondta, hogy az AkH.-nak iskolai tananyagnak kell lennie. Csakhogy ez álszentség, szemforgatás. Hiszen ők maguk is tudják, hogy az AkH. piaca jelentős részben abból áll, hogy minden iskola több példányban is megveszi, és nekik is vannak gyerekeik (vagy inkább unokáik), akik a mai helyzet kárvallotjai. A tudományon is számon lehet kérni az etikát, az emberiességi megfontolásokat, sőt még a Magyar Tudományos Akadémián is.
(Forrás: Wikimedia Commons / National Archives and Records Administration, College Park)
Mindezek miatt a szabályzat szemléletbeli hiányosságainak és tudományos szakszerűtlenségének közvetlen negatív hatása van az iskolai oktatásra. Ez az oka annak, hogy bármennyire szeretném, nem vagyok képes teljes egészében figyelmen kívül hagyni az AkH. tartalmát és sorsát, pedig az életminőségem valószínűleg sokat javulna, ha egyáltalán nem vennék róla tudomást. Hogy pontosan melyek a szemléletbeli hiányosságok, és milyen mértékben szakszerűtlen a szöveg, arról már ezeken a hasábokon is sokszor írtam. Írtam például arról, hogy az összetett szó terminussal kapcsolatban, aminek döntő szerepe van az egybe- és különírás mostani szabályozásában, mennyire nincs egyetértés a nyelvészek között, meg arról is, hogy mennyire nem értelmezhető nyelvészetileg az, hogy egy szerkezet „jelentése az elemei jelentésének az összege”. Nem akarom sem ezeket elismételni, sem újabbakat elmagyarázni, a frissen kiszivárgott jelentés mellékletéből csak egyetlen példát választottam ki, amivel az egyik szemléletbeli anomáliát illusztrálom.
(Forrás: Wikimedia Commons / U.S. Office of War Information, Library of Congress)
Az AkH. előző kiadásában is benne volt (a 75. pontban), hogy kivételesen -h végződéssel írjuk azt a néhány szót, amelyekben ez a betű semmilyen hangnak sem felel meg, ha mássalhangzó követi, vagy szó végén áll. Tehát nemcsak a méhész, juhász szavakban írunk h-t, hanem a méh, méhtől, juh, juhnak stb. szavakban is, pedig ezekben nem ejtjük ki. De mi van, ha valaki mégis kiejti őket? Ez nyilvánvalóan nem helyesírási kérdés, hiszen a helyesírás nem arról szól, hogy mit hogyan kell kiejteni, hanem arról, hogy mit hogyan kell leírni. A helyesírási szabályzatnak semmi köze ahhoz, hogy valaki a méh szót [mé]-nek vagy [méx]-nek ejti-e (a [x] a [k] képzéshelyén ejtett zöngétlen réshangot jelöli – olyat, mint amilyen Bach nevében van). Ha valaki nyelvész létére úgy gondolja, hogy az AkH.-ban ilyesminek helye van, az súlyosan veszélyezteti a szakmai tekintélyét. A méh vagy a juh szokásos írásmódja csak annak jelent problémát, kivételt, aki ezeket a szavakat [mé]-nek, illetve [ju]-nak ejti, a többiek számára természetes a -h jelenléte a tő végén, nekik ez az egész szabálypont teljesen érdektelen.
![Juhagynak írjuk, de úgy ejtjük: [birkaész]](/media/juhagynak-irjuk-de-ugy-ejtjuk-birkaesz.jpg?large)
(Forrás: Wikimedia Commons / Javier Lastras / CC BY 2.0)
Egyetlen eset van, amikor a 75. pont általános iránymutatása, figyelmeztetése nemcsak azoknak fontos, akik nem ejtik ki a h-kat a tövek végén, méghozzá az, amikor a -val/-vel vagy a -vá/-vé toldalék járul az érintett tövekhez. Ilyen esetekben ugyanis a [mé], [ju] alakokat használók a toldalékok -v-s változatát használják: [mével], [juval], viszont a [méx], [jux] változatot ejtők a -v nélkülit: [méx:el], [jux:al] (a kettőspont a mássalhangzó hosszú voltát jelöli). De mivel a helyesírás nem „írhatja elő”, hogy hogy ejtsünk egy-egy szót, ezért arra sem vonatkozhat, hogy a -val/-vel és a -vá/-vé melyik változatát használjuk ezekkel a szavakkal, hiszen az attól függ, hogy magát a szótövet hogyan ejtjük. Következésképpen felhívhatja a figyelmünket arra, hogy például a juh szó a helyesírásban akkor is h-ra végződik, ha a végén nem ejtünk mássalhangzót, de azt nem parancsolhatja meg, hogy a toldalék -val változatát használjuk, mert az nem helyesírási kérdés. Vagyis az AkH. elmondhatja a [ju]-t ejtőknek, hogy a [juval] helyesírása juhval, de ennek a [jux]-ot ejtőkre semmi kihatása nem lehet, hiszen a [jux:al] helyes írásmódját ez nem befolyásolja. Ha egyáltalán szükség van ennek kimondására, akkor mondja ki a szabályzat, hogy az utóbbi változat írásmódja juhhal. Ehelyett a 11. kiadás – teljesen abszurd módon – csak a méhvel, juhval írásmódot ismerte el.
Nos, a 12. kiadás kiküszöböli ezt a csorbát, de továbbra is hibás a szemlélete:
Az ingadozó kiejtésű h végű szavak ragos alakjait kétféleképpen is lehet írni: AkH.12 „82. e) Azoknak a h végű főneveknek, amelyeknek a kiejtése ingadozik düh: [dü] v. [düh]; méh [mé] v. [méh] stb. [vö. 74.], a -val, -vel és a -vá, -vé ragos alakját írni is kétféleképpen lehet dühvel [düvel] – dühhel, méhvé [mévé] – méhhé stb.”
Az egész szabályzatból ki kellett volna irtani a „helyes” kiejtésre vagy szóhasználatra vonatkozó tételeket és megjegyzéseket (beleértve a szabályzat szótárát is), mert azoknak semmi közük a helyesíráshoz. Tehát még ha elszórakoznak is azzal, hogy az ésszerű szót megint észszerű-nek kell majd írni (ami a kiejtést egyáltalán nem érinti), semmi közük ahhoz, hogy én sarlatanizmust vagy sarlatánizmust mondok-e. Ez nem helyesírási kérdés, hanem kiejtésbeli, és nyilván úgy fogom leírni, ahogy mondom, és azt, hogy hogyan mondom, nem az akadémiai helyesíráshoz fogom igazítani.
@LvT: Javítok, mert engem túlzottan megfertőzött a helyesírás, és nem tudok már úgy írni, ahogy beszélek: „akalmazzák” helyett „akamazzák”.
@Fejes László (nyest.hu): A <gója> is kérdés persze, de a probléma végén ott van az <ez > : <eszt> paradigmatikus pár is. És közte smég számos nem ilyen pregnáns ügy.
@Fejes László (nyest.hu): >> De azért, mert ilyesmiben vannak a szerkesztőségeknek szokásaik, még nem kell komplett helyesírási szabályzatokat létrehozniuk. <<
Ezek a szokások már a helyesírás részét képezik. És szerintem pl. „olvashatóság” ugyanúgy szubjektív és aluldefiniált fogalom, mint a jelenlegi helyesírási szabályzat „összetett szó” fordulata. Úgyhogy az „olvashatóság” örvény beleavatkozni a szerző íráshasználatába ugyanolyan önkényes, mint a nyest által egyébként szapult AkH-klauzulák.
És azt is látni kell, hogy a Nyest azért állhat meg itt, és nem kell mélyebben szabályoznia a dolgot, mert van az AkH, és a szerzők ezt alkalmazzák.
Mert, ha a fenti mondatot úgy írnám le, ahogy mondanám, akkor már az „olvashatóság” jobban felmerülne, mint a XVII. sz.- esetén: „és asztis látnyi kő hogy anyest azér áhatik meg itt snem kő méjebbe szabájoznyi adógot mer van azákáhá saszerzők eszt akalmazzák.”
@LvT: „Nem vagyok meggyőződve, hogy sikere lenne nálunk „a hagyománynak megfelelő” alakok eltávolításának.”
Hát bizony, mert hogy nézne ki az, hogy gója...
>> Ha akarnak, csináljanak maguknak iskolai helyesírást <<
Egyébként szerintem ez lenne a megoldás. A szerző helyzetértékelésével általánosságban egyetértek, de nem látom azt, hogy ennek kifutása lenne. Nyilvánvalóan az MTA Helyesírási Bizottságától* ennyi telik, és ezt be kellene látni, hogy több és jobb nem várható. Ezért vagy meg kell szokni, vagy csinálni kell egy jobbat, de morogni diszfunkcionális dolog.
.
>> és nem adják fel „a hagyománynak megfelelő”, de a kiejtésnek nem megfelelő alakokat <<
Szeretnék utalni az 1996-os német helyesírási reformra, ahol éppen az volt a követő felzúdulás egyik oka, hogy a kiejtés szerint rendezték a szó(tag)végi <-ß : -ss> írásmód kérdését. Nem vagyok meggyőződve, hogy sikere lenne nálunk „a hagyománynak megfelelő” alakok eltávolításának.
@LvT: Nem mondtam, hogy ne alakíthatna ki magának az, aki akar.
„ Így a Nyestnek is ki kellene alakítani a sajátját” Minek? Most is megvagyunk mindenféle szabályzat nélkül.
„én pl. semmi hatékonyságot nem látok abban, hogy amikor a saját gyakorlatomban római számmal írom az évszázadokat, akkor bizonyos szerkesztőségek ezt átjavítják vagy átjavíttatják latin számra” Nyilván az olvashatóság kedvéért. De azért, mert ilyesmiben vannak a szerkesztőségeknek szokásaik, még nem kell komplett helyesírási szabályzatokat létrehozniuk.
@Fejes László (nyest.hu): >> Semmivel nem lenne kevésbé hatékony, mint a szabályzatalapú, l. angol. <<
Jelzem, hogy az angol helyesírása is szabályzatalapú, csak azt nem egy centrális intézmény alkotta meg*, hanem minden kiadónak magának kell létrehoznia (vagy csatlakoznia egy már meglévőhöz). Így a Nyestnek is ki kellene alakítani a sajátját, ez pedig, tekintve az ehhez szükséges ráfordítást, nem lenne hatékony a szerkesztőségnek sem. De az íróknak sem: én pl. semmi hatékonyságot nem látok abban, hogy amikor a saját gyakorlatomban római számmal írom az évszázadokat, akkor bizonyos szerkesztőségek ezt átjavítják vagy átjavíttatják latin számra.
* Elemeiben azonban centrális is lehet, pl. az elválasztás a gyakorlatban lexikális kérdés, így a helyesírású célú szótárak definiálják. Vagy ha kormányszervben dolgozol, akkor maga a megfelelő kormányhivatal előírhatja neked az alkalmazandó helyesírást, pl. U.S. Government Printing Office – Style Manual, 2008 – www.gpo.gov/fdsys/pkg/GPO-STYLEMANUAL-20...STYLEMANUAL-2008.pdf
@El Vaquero:
Ezekben a dolgokban nem a magyartanárok hibásak. Őket ilyennek képzik ki, iszonyatos agymosással, és sokszor csak évtizedek munkája során döbbennek rá ők maguk is, hogy mennyire rosszul csináltak mindent kezdettől fogva.
„A helyesírást valahogy szabályozni kell, vagyis érdemes” A helyesírás lehetne sima önszabályozó rendszer is. Semmivel nem lenne kevésbé hatékony, mint a szabályzatalapú, l. angol.
„ a népet ne fejjék már le még egyszer a szabályzatért és a szótárért, szépen tegyék közzé ingyen a neten, a papírkiadványért pedig csak annyi pénzt kérjenek, amennyi minimálisan fedezi a nyomtatási, szállítási és terjesztési költségeket”
Na, ebben tökéletesen egyetértünk.
@honestesiologist: ilyen magyartanárnéniknek nem szabad felülni, nem értenek sem a nyelvhez, sem máshoz. Enyhén szólva morbid, mikor a magyar nyelvet anyanyelvi szinten tudó iskolások nyelvtudását reformálgatják ilyen alulkvalifikált *****-k, inkább nem írom ki, hogy mi van a csillagok helyén, mindenkinek rábízom a fantáziájára.
Egyetértek azzal is, hogy a kiejtést egy helyesírási szabályzatnak nem szabad szabályoznia. Persze az is igaz, hogy a kiejtés elve íráskor mindenképp sérül, mert ha tényleg úgy írnánk, ahogy ejtenénk, az tipográfiailag nem nézne ki jól, illetve szövegügyileg nehezen lenne kezelhető, kereshető, feldolgozható. Mint már írtam, én nekikezdtem egy olyan szabályzatnak, amely nem hogy nem fonémikus, nem szóelemző és nem hagyományelvű, de egyenesen fonetikus, mindent a kiejtés szerint ír, az egybeírást, különírást a hangsúlyozás és hanglejtés alapján oldja meg, de ha egy ilyet bevezetnének a gyakorlatban, nem csak a magyartanárnénik követnének el nagyon durva, bélkifordítós harakirit, de a kisiskolások is kínlódnának vele, épp úgy, ahogy még az egyetemi nyelvészképzésben sem szoktak brillírozni a hallgatók hangtanból. Pedig valahol mindenki azt kívánja, hogy úgy írjuk, ahogy ejtsük, de ha 100%-ban következetesen alkalmazzuk ezt az elvet, jöhetnek ki szakavatatlan szemnek mocsok durva dolgok, a vágyott paradicsomi állapot nagyon könnyen horrorba fordulhat át. Ezért szokták azt mondani, hogy vigyázz mit kívánsz.
Nem azt mondom, hogy a Zakadémilya helyzete könnyű lenne. A helyesírást valahogy szabályozni kell, vagyis érdemes, de akárhogy is szabályozzák, az nem lehet jó mindenkinek, mindenképp kompromisszumok kellenek. Annyit lehet legfeljebb tenni, hogy egységes elvek mentén történjen a szabályozás, és minél ellentmondásmentesebbek legyenek a szabályok, minél könnyebben alkalmazhatók, és már az előkészítés se ilyen titkolózás mellett folyjon. Az meg végképp minimum, zéró nyerészkedés mellett teszik, az MTA közpénzből megy, a népet ne fejjék már le még egyszer a szabályzatért és a szótárért, szépen tegyék közzé ingyen a neten, a papírkiadványért pedig csak annyi pénzt kérjenek, amennyi minimálisan fedezi a nyomtatási, szállítási és terjesztési költségeket, illetve iskolákban pedig állami támogatással akár ingyen beszerezhető legyen tankönyvként.
@honestesiologist: Ettől az „én mindent jobban tudok” szemlélettől kéne megszabadulni, minden téren.
@MolnarErik: Az elvet értem. De olyan furcsának hat így leírva látni ezeket a szavakat. Emlékszem alsóban a tanító nénink hogy irtotta a fejekből a "szöllő" írásmódot, "mert az helyesen: szőlő". Valószínűleg ezért érzem furcsának.
De ha már ezt bevették (méhhel, méhvel), akkor azt miért nem, h az ingadozó ejtésű (és egyébként a kiejtés elve szerint írt) szavakat is lehessen a kiejtési variációk szerint írni: pl. esső, bicigli.