A nyelv nélküli ember
Képzelje el, hogy mindent elfelejt, még a nyelveket is. Megtörténhet ez? Hogyan tanulna meg beszélni? Diego Marani regényének hőse hasonló helyzetbe kerül. De vajon tényleg róla szól a regény? A háttérben felbukkan Elzett, a lakatos szelleme is.
1943 őszén a trieszti kikötőben egy eszméletlen férfit találnak. Leütötték, kirabolták, dokumentumait is magukkal vitték. Csak a tengerészzubbonya árulkodik arról, hogy a férfi finn – semmire nem emlékszik, még anyanyelvét is elfelejtette, beszélni nem tud. Egy német hadihajóra kerül, melynek orvosa finn származású: ő juttatja el Finnországba, ahol megpróbálja megtalálni önmagát. Ezt a történetet meséli el Diego Marani Új finn nyelvtan című regénye.
Figyelem! A következőben természetesen nem áruljuk el, milyen sors vár a főhősre Finnországban, de a cselekmény bizonyos mozzanataira fény derül. Éppen ezért ha a fenti ismertető kedvet csinált a könyvhöz, javasoljuk, hogy a cikket csak a regény elolvasása után olvassa tovább!
Mies vailla meneisyyttä
A regény természetes tényként kezeli, hogy a főhős egyszerre veszti el emlékezetét és felejti el anyanyelvét. Ugyanakkor az emlékezetkiesés nem feltétlenül jár együtt a nyelvi képességek sérülésével. Aki Kaurismäki A múlt nélküli ember című filmjében például a – szintén fejsérülést szenvedő – főhős tökéletesen megőrzi nyelvi képességeit. Elvben persze nem zárható ki, hogy agyi sérülés egyszerre vezessen emlékezetvesztéshez és a nyelv elfelejtéséhez, de ez rendkívül ritka lehet. Az angol Wikipédia emlékezetvesztésről szóló terjedelmes szócikke nem is említi, hogy az emlékezetkiesés nyelvi ismeretek elvesztésével járna, az idegrendszer nyelvi központjainak sérüléseiről szóló szócikk pedig olyan sérülést sem említi, mely a nyelv teljes elfelejtésével járna. Vannak olyan sérülések, amikor a páciens nehezen idéz fel szavakat, de ezekben az esetekben a szavakat ismeri, csak aktívan nehezen hívja őket elő. Az olyan esetekben, amikor a páciens mondhatni teljes mértékben elveszíti a nyelvet (bár tipikusan néhány szót ekkor is képes használni), akkor is a nyelvi funkciók működése sérül, nem pedig „elfelejti” a teljes nyelvtant és szókincset.
Furcsaság a regényben, hogy míg a főhős elveszíti személyes emlékeit és a nyelvét is, fogalmi rendszere megmarad. A főhős visszaemlékszik, hogy ébredésekor az orvos egy Európa-térképet terített elé, pontosan tudja, hogy egy térképről van szó, sőt, az országok alakjai is ismerősnek tűnnek számára. Az, hogy a főhős tud olvasni, egyben azt is jelentené, hogy meg tudja határozni az anyanyelvét. Az egyes helyesírások betűkészletei, hangjelölési módszerei ugyanis eltérnek, és az ilyen ismeretei alapján anyanyelve is jól meghatározható lenne. Mi több, a betűket is felismeri, sőt, olvasni nem kell külön megtanulnia. Az érthető, hogy ha valaki elveszti az emlékezetét, a fogalmi rendszereket akkor is megtartja a nyelv. Az is érthető, hogy a fogalmi rendszerek akkor is megmaradhatnak, ha a kifejezésükre szolgáló nyelvi rendszer sérül. Ha azonban ezek egyszerre vesznek el, hogyan maradhat meg a világban való eligazodás képessége?
(Forrás: Wikimedia Commons / Petteri Sulonen / CC BY 2.0)
Furcsa az is, ahogyan a főhős finnül tanul: nyelvtani szabályok és táblázatok alapján. Ez a módszer beválhat akkor, ha már van egy nyelv, amelyen meg tudjuk fogalmazni a szabályokat. Amíg azonban az első nyelvet tanuljuk, erre – legalábbis kezdetben – nincs mód. A leírt élethelyzetben az lenne a természetes, ha a főhős a gyakorlatból tanulná a nyelvet, tapasztalatból fedezné fel a nyelvtani szabályokat, sajátítaná el a szókincset. Ehelyett többször is a finn nyelvtan rejtelmeiről olvashatunk, holott a főhős nyelvi képességei az adott ponton nincsenek olyan szinten, hogy nyelvtani szabályokat fogalmazhasson meg.
Összefoglalóan tehát elmondhatjuk, hogy a regény által felvázolt állapot nem realisztikus. Ez persze semmit nem von le a regény irodalmi értékéből.
Lust in translation
Már Eduardo Mendoza regényével kapcsolatban is felmerült a kérdés, hogy milyen nyelven beszélnek a hősök. Itt, ha lehet, a helyzet még bonyolultabb. A főhős tört finnséggel írja a naplóját, amelyet a hajóorvos „rekonstruál” – talán németül. Mindezt egy olasz regény magyar fordításában olvashatjuk.
Éppen ezért elgondolkodtató, hogy miért szerepel finnül például az Oma maa mansikka... ’A haza szamóca’ közmondásrészlet, van miért bukkan fel egymás mellett finnül és – a fordításban – magyarul is ugyanaz a mondat:
– Tervetuloa talossa! Isten hozta itthon!
Hasonlóan rejtélyes a következő, elvben finnül elhangzó jelenet, melyet a főhős a jegyzetfüzetében – finnül – örökített meg:
– Meg sem kérdeztem még a nevét – szólaltam meg, miközben kinyitottam a füzetemet.
– Ilma – válaszolta alig hallhatóan. – Azt jelenti: levegő – tette hozzá.
Vajon milyen nyelven közölte a nő a neve jelentését? Finnül az ilmánál nincs hétköznapibb szó a levegőre. Szintén a naplóban szerepel:
Lunastus – megváltás, gyönyörű szó.
Itt vajon hogyan adja meg a finnül író főhős a finn szó jelentését? Talán a pelastus szóval? Az vajon miért kevésbé gyönyörű?
Még inkább zavarba jövünk, amikor az orosz hadifoglyok szavait így idézi fel:
– Suuri, Oroszország on suuri maa! Nagy, Oroszország nagy ország!
A főhős elvben csak finnül tud (a maga korlátaival), milyen nyelven hangzik el hát az első mondatban az Oroszország szó? A finn nyelvű mondatban nyilván nem finnül. Mivel a magyar fordításban magyarul szerepel, feltételezhetően az olasz eredetiben Russia volt. Vagy talán Rossia (Россия) lett volna, csak a fordító nem ismerte fel, hogy meg kellene őriznie az orosz alakot?
Végképp zavarba ejtő az Ilmával kapcsolatos jelenet folytatása:
– És amikor rossz idő van, lehet azt mondani, hogy rossz az Ilma?
Valószínűleg ilyet még nem mondott neki senki.
– Persze! – válaszolta meglepetten. – De az Ilma név elsősorban azt jelenti: szabadság.
A finnül nem tudó olvasó valószínűleg csak néz: ha rossz a levegő, akkor rossz az idő? Igen, ez tényleg így van. Bizonyos kifejezéseben az ilma ’időjárás’ jelentésben használatos: pontosan az olyan kifejezésekben, amelyek azt jelentik, hogy milyen az idő. Csakhogy kinek jutna ilyesmi eszébe, ha már nem beszélne egy nyelvet, ahol az időjárás kellemes vagy kellemetlen volták az egyébként ’levegő’ jelentésű szó segítségével fejezik ki? Nyilván senkinek.
(Forrás: Wikimedia Commons / ThePeter / GNU-FDL 1.2)
A fenti jelenetben a finnül tudók sem maradnak megleplepetés nélkül: valójában az ilma annyira jelenti azt, hogy ’szabadság’, amennyire a ’levegő’ (vagy az ’ég’, a ’tenger’, a ’madár’) jelentésű szó bármelyik nyelvben jelentheti. De vajon mennyire megbízhatóak egyébként a finn nyelvre vonatkozó információk?
Finnom részletek
A regényben megjelenő finn nyelvi és történelmi adatok alapjában véve helytállóak, néhány furcsaságot mégis meg kell említenünk. A regény végén egy sebesült hallucinációiban megjelenik egy finn falu, Mustamaki. Ez azonban elég furcsa falunévnek, hiszen ’szerecsenmaki’-t jelent – még annak tudatában is csodálkozhatunk, hogy Finnországban Négerfalu is van. Valójában persze a karjalai Mustamäki ’feketedomb’ településről van szó, mely Pétervártól csupán 65 kilométerre fekszik.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Talán elgépeléssel van dolgunk az alábbi részletben:
Szerelmeim más helyszínekhez kötődnek, a Pohjoissanta mögötti utcákon zajlottak, a Kruununhaka és a Tervasaari között [...]
Kruununhaka (Korona-legelő) és a Tervasaari (Szurok-sziget) könnyen azonosítható, de mi lehet a Pohjoissanta? Minden bizonnyal a Pohjoisrantáról (Északi part) van szó.
Néhány finn szó jelentése a regényben tévesen van megadva. Tévesen szerepel a regényben, hogy a Kalevala-énekeseket runoilijiáknak hívnák: ez a szó egyszerűen ’költő’-t jelent. A Kalevala-énekesek elnevezése runoi vagy runonlaulaja: az előbbi azonban inkább ’sámán, javas, vajákos’ jelentésben használatos, az utóbbi szó szerint ’runoénekes’-t jelent (a runo a kalevalai vers, de a mai nyelvben már általános ’költemény’ jelentésben is használják). A regény szerint a laulua azt jelenti, ’énekelni’, illetve ’elbűvölni’. A valóságban ez a laulu ’dal, ének’ szó ragozott alakja. A szerző bizonyára a laulaa szóra gondol, amely valóban ’énekel, dalol’ jelentésű, ám ’elbűvöl’ jelentése kb. annyira van, amennyire bármely nyelv ’énekel, dalol’ jelentésű igéjének. A tietää a regény állításával szemben nem azt jelenti, hogy ’megismerni’, hanem azt, hogy ’tudni’.
A regény szerint az itä jelentése ’kelet’, a kaakkoé ’az a pont, ahol felkel a nap’. Ezzel szemben a kaako jelentése ’délkelet’, és eredetileg azt az irányt jelöli, ahonnan a vándormadarak visszatérnek. A napfelkeltével legfeljebb a ma ’északkelet’ jelentésű koillinen hozható összefüggésbe, ennek töve, a koi használatos ’napkelte, hajnal’ jelntésben
Téves az az állítás is, hogy a finn Raamattu ’Biblia’ jelentése eredetileg ’nyelvtan, grammatika’ lett volna. A szó valójában az orosz грамота [gramota], mely eredetileg ’írás, levél, szöveges dokumentum, oklevél’ jelentésű volt, de ma ’írni-olvasni tudás’ jelentésben is használatos. A finnben bizonyára ’írás(mű)’ jelentésben került (az észtben a mai napig ’könyv’ jelentésben használják), és mint kiemelt írásmű és könyv végül a Biblia nevévvé vált. Ennek forrása valóban a görög γράμματα ’írás, irodalom’, mely – akárcsak a γραμματική [grammatiké], azaz ’grammatika, nyelvtan’ – a γράμμα ’(írott) sor’ szóra vezethető vissza. A γράμματα azonban sosem jelentett ’nyelvtan’-t.
Ha már a nyelvtannál tartunk: olvashatunk arról is, hogy a sampo ’szampó, csodamalom’ szónak „kissé furcsa többes számú partitivusa van”. Nos, a valóságban a sampo szó említett alakja meglehetősen szabályos: sampoja (a -j- a többes szám jele, az -a az eset ragja), és a szó az egyik legáltalánosabb ragozási típusban tartozik.
A főhős és Ilma sétáját leíró jelenetben a következőket olvashatjuk:
A kihalt és sötét Mannerheimin mentén fenyegetően magasodtak a fekete épülettömegek.
Ebben az esetben Helsinki egyik fő útvonaláról, a Mannerheimintiéről, azaz a Mannerheim útról van szó. A Mannerheimin a szó birtokos esetben álló alakja, és semmi nem indokolja, hogy a magyar (illetve bizonyára az olasz) szövegben így forduljon elő.
Zavarba ejtő az alábbi kijelentés is:
– Esztergályos volt, tudja, és jó helye volt. Itt, a közelben, Abloynál, a lakatosnál.
Az Abloy annyiban „lakatos”, hogy valóban zárakkal, lakatokkal foglalkozik – csakhogy nem kisiparos, hanem egy jelentős cég. Vajon az Elzettet neveznénk lakatosnak? Aligha.
(Forrás: Wikimedia Commons / Johannes Jansson / CC BY 2.5)
Fura jelenség, hogy a főhős a Kalevalát olvasgatva a rímeket csodálja: a Kalevala formája ugyanis nem rímes.
Egyértelműen a magyar fordítás furcsasága az evezőszög szó: az a Google szerint az interneten csak kétszer fordul elő (ebből is az egyik egy szójegyzék). Evezőszeg alakban több találat van rá, de csupán szótárakból. Feltehetően az evező villájáról van szó.
Hinni vagy nem hinni?
Könyvekről olvasna?
Mindezekből látszik, hogy míg a regény Finnországa és finn nyelve nem csupán a fantázia szüleménye, a regényben olvasottakat nem szabad készpénznek venni. És akkor még nem beszéltünk Koskela lelkész előadásairól, melyek egyértelműen áltudományos szövegek, és a magyar olvasónak is bizonyára ismerősnek tűnnek:
[...] a többi nyelv jelentések ideiglenes állványzata. A finn nyelv nem, az nem kitalált nyelv. A mi nyelvünk hangjai ott voltak körülöttünk, a természetben, az erdőben, a tenger hullámverésében, az állatok beszédében, a hópelyhek neszezésében. Összegyűjtöttük ezeket a hangokat, és kiejtettük őket.
Vagy:
A mi nyelvünkben minden mondat megáll önmagában, más nyelveken szükség van szövegkörnyezetre, hogy létezni tudjon, különben semmit sem jelent.
Ezek nyilván a szereplő jellemzésére szolgálnak, az író maga sem hisz bennük. Valójában hasonló a helyzet az egész történettel. A trieszti kikötőben talált ember történetét a hajóorvos a hátramaradt naplófeljegyzésekből alkotja meg: ezekről maga is beismeri, hogy kuszák, töredékesek. Valójában tehát a történet nem is az ismeretlen férfiról szól, hanem a hajóorvosról, aki saját maga identitását keresi a másik történetében. A regényt ennek tudatában kell értelmeznünk. Sajnos a tévedéseken ez az értelmezés sem segít.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (18):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
A Rejtélyes XX. század tegnapi adásában említésre került Viktor Iljin szovjet tábornok, NKVD tiszt és egyben a szovjet írószövetség egykori titkára ( többek között itt is szó esik róla : kereso.nava.hu/document/play/id/593074/seek/1300 ), aki a sztálini terror idején maga is 10 évig börtönben ült. Egy kis cellában tartották fogva teljesen izoláltan, s beszámolók szerint szabadulása idejére teljesen elvesztette a beszédkészségét ( mivel ezalatt nem volt kivel beszélnie ). Hónapokba telt, mire újra elkezdett rendesen beszélni.
Kedves Falvay Dóra!
Nem értem, miért ez az indulatos floodolás. Azt még megértem, hogy úgy emlékezett, hogy a Kalevala rímes – ebben valószínűleg Vikár Béla fordítása a ludas, illetve az, hogy ha az eredetiből ismer részleteket, ott is vannak olyanok, melyek önmagukban megtévesztőek lehetnek. De amiket itt idéz, azokban is legfeljebb az utolsó magánhangzó cseng össze, ami azért rímnek csak erős jóindulattal mondható.
Azt is megértem, hogy mikor ilyen tévedést vél felfedezni, kissé indulatos. Borítsunk rá fátylat. Azt azonban nem értem, hogy amikor kiderül, hogy nincs igaza, miért kezd el a cikkben erőszakkal valami más hibát keresni, csupán azért, hogy rámutasson: lehet, hogy abban,a mit először írt, a cikk szerzője nem vétkes, ám más hibákat akkor is elkövetett.
A Kalevala rímtelenségéről a cikkben ennyi szerepel: „Fura jelenség, hogy a főhős a Kalevalát olvasgatva a rímeket csodálja: a Kalevala formája ugyanis nem rímes.” Nem tudom, miért beszél ennek alapján bárki lenézéséről.
Egy vers attól rímes, hogy olyan a versformája. A versforma azt jelenti, hogy a költőnek a szöveg megalkotásakor bizonyos formai követelmények betartására kell törekednie. Tökéletes Kalevala-sorokat lehet úgy írni, hogy azok nem lesznek rímesek. Tökéletes homéroszi sorokat lehet úgy írni, hogy nem rímesek, nincs bennük alliteráció – ehhez képest lényegtelen kérdés, hogy valójában előfordulnak-e. Az olyanokat, mint a sisästä : kartanosta, liikuteltavista : heliseviltä, senki nem mondana rímnek.
Ami az eredeti és a fordítás szétválasztását illeti: ehhez meg kéne tudnunk szerezni az eredeti művet. Sajnos erre nincs lehetőségünk. Kísérlet viszont igenis történik rá, pl. az Oroszország-kérdés kapcsán. (Haonlóképpen jelzem pl. azt is, hogy a Pohjoissanta egyszerű nyomdahiba is lehet.) A legtöbb esetben viszont teljesen értelmetlen találgatni. Ez az írás amúgy is arról szól, hogy a magyar olvasó mivel szembesül a regényben, ill. mennyire tarthatja hitelesnek az ott megjelenő Finnország-képet.
Nem értem, hogy érti azt, hogy „félműveltről szól a könyv”. Szerintem elég érthetően le van írva, hogy a könyv olyasvalakiről szól, aki teljesen elvesztette az emlékezetét, és semmilyen nyelven nem tud. Nyilvánvaló, hogy ilyen helyzetben mindenkinek korlátozott a műveltsége. Az azonban, hogy valaki olvas egy művet, és ott csodálja a nem létező rímeket, nem műveltség kérdése. Egyébként igyekeztem elkülöníteni azokat a dolgokat, amelyek az egyes szereplők jellemzését szolgálják (ezért nem is foglalkoztam részletesen a lelkész szövegeivel), illetve azokat, amelyek így nem magyarázhatóak – vagy legalábbis én nem találtam ilyen magyarázatot. Megértem, ha a mű ismeretében vitatja értelmezésemet, akár hajlandó is lennék elfogadni megalapozott kritikáját – de ebben az esetben eleve abból a feltételezésből indul ki, hogy a cikk szerzője a hülye, és nem ismeri fel, hogy a téves adatok a szereplők jellemzését szolgálják. Ha viszont ez az álláspontja, akkor teljesen feleslegesnek tartok bármilyen vitát: nem célom Önt meggyőzni tévedéséről.
A szerző egyébként tud finnül: http://fi.wikipedia.org/wiki/Diego_Marani
Még egy visszapofázásom volna: talán azt mondjuk rímesnek, ahol a rím szembeszökően szövegformáló elemmé lép elő. De honnan tudjuk, kérem, hogy pl. a Kalevala esetében a gondolatritmusnak nevezett izé a gondolat elsőbbségével született és nem a rímelő esetvégződések csábító hatására? Nem is fogjuk soha tudni, kérem. Hogy egy költőt mi csábít mire. És akkor még messze nem említettem Nagy Lászlót és a révész hölgyet.
Tessék, randomizé szegény kis marhaságom alátámasztására.
"Tuolta ennen pulmat puuttui, tuolta taikeat tapahtui:
tietomiesten tienohilta, laulumiesten laitumilta,
konnien kotisijoilta, taikurien tanterilta;
tuolta Kalman kankahilta, maasta manteren sisästä,
miehen kuollehen ko'ista, kaonnehen kartanosta;
mullista muhajavista, maista liikuteltavista,
somerilta pyöriviltä, hiekoilta heliseviltä;
notkoilta noroperiltä, soilta sammalettomilta,
here'istä hettehistä, läikkyvistä lähtehistä;
metsän hiien hinkalosta, viien vuoren vinkalosta,
vaaran vaskisen laelta, kuparisen kukkulalta;
kuusista kuhisevista, hongista hohisevista,
latvasta lahon petäjän, mätäpäistä mäntylöistä;
revon rääyntäsijoilta, hirven hiihtokankahilta,
kontion kivikolosta, karhun louhikammiosta;
Jól van, látom már a saját hibámat. Itt-ott, válogatott részek tűnhetnek rímesnek. De tény, hogy a nagy többség nem olyan. Sajnálom tehát, hogy ilyet mondtam, nem igaz. De talán hozzám hasonló félműveltről szól a könyv!
Bocsánat, csak azért, mert az idézett helyekből sokszorosan kiderült, hogy az író nem tud elég jól finnül, ez lehet marhaság nettó. De több helyütt jön olyan marhaság is (ld. evezőszög), ami más irányú gyanúkat kelt.
Ja, és belekérdeznék szolídan: lehet nagy marhaság az olasz eredeti, és lehet igen silány ennek magyar fordítása. Próbálkozás sem történik e kettőnek széttartására?
@Fejes László (nyest.hu): Bocs, de mégsem gondolnám, hogy úgy le kéne nézni az ürgét azért, mert rínesnek "képzeli" a Kalevalát. Pl. nekem fogalmam nincs az olasz rímes költészetről, lehet, hogy onnan nézve Kosztolányi-szintű egybecsengés minden csepp Kalevala-beli valaaa-valaaa (okszi, ez Tinódi volt). Mégis megkérdezném, hogy mi a bánattól nem rímes? Nem tart pontos számot arról, hogy melyik sornak hová kell rímelni, ez tény. Nem tart be semmilyen szonett- vagy tudjafene milyen formát. De mégegyszer kérdem, mitől nem rím? Még több végső szótagját foglalja be a szónak, mint egy közönséges magyar rím. Én tanultam, persze, a gondolatritmusról. Az egy olyan dolog, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond. Oké, ott van. De én vagyok a hüje, hogy azon túl egy kutya közönséges rímet is hallok? Úgy értem, a sorok vége egymáshoz nagyon hasonló. Csak véletlen volna?
Valós, részben ideillő példa: köveken elvágódott valaki, komoly fejsérüléssel. Ráadásul a hidegben feküdt eszméletlenül és csak és sokára találtak rá. Alaposan ki volt már hűlve. Jó, még él. De nem beszélt, orvosi ellátás után se... Nem is reagált semmire. Beszéltek hozzá, de még a fiának se válaszolt. Úgy nézett ki, hogy meg sem ismeri.
Mi az anyanyelve? kérdezete az egyik orvos. Magyar, de már 40 éve nem él M.o.-on. A másik orvos tudott magyarul. Hogy van? Ért engem? Igen, felete a beteg. Tud számolni? Egy, kettő, három... felelte és elkábult megint.
Másnap azt akarták vizsgálni, hogy megmaradt-e a szellemi képessége? Mondja el tízig a számokat. Elmondta, magyarul. Most visszafelé tíztől. Tíz, kilenc, nyolc... Nincs ennek semmi baja, hamar helyre fog jönni, mondta az orvos. De héberül mégis csak pár nap mulva tudott rendesen beszélni. S ebben semmiféle "magyar" vonzalom nem játszott szerepet, mert semmi esetre nem szerette jobban a magyart és a magyarokat:-). Tehát a "mélyben", mikor már semmi más nem működik, az anyanyelv marad meg. Még a figyelem, az érdeklődés is arra van rákapcsolva legtovább.
@nemee: Ez nem jó példa, mert itt az apa és a fia tudott kommunikálni - lehetséges, h. az apa érti a fia nyelvhasználatát -, egyik sem volt egyedül, a cikk is említi, h. az apa vmelyik kisebbség nyelvén beszélt. Amire én gondoltam, az az, h. ha vki teljesen egyedül él több évtizedig és senkivel nem tud beszélni.
@Roland2:
Mostanában történt:
www.ma.hu/webbulvar.hu/182117/40_evig_bujkaltak_a_vietnami_dzsungelb
A Kaurismäki-film címe helyesen "Mies vailla menneisyyttä" (kimaradt egy -n-).
@Roland2: „de lehetséges-e hogy pusztán amiatt is 'elsorvadhat' a beszélőképesség, a nyelvhasználat, mert nem használjuk azt”
Egy biztos: nyilvánvaló, hogy a nyelv és a nyelvi képesség két különböző dolog. Az biztos, hogy gyakorlat híján az ember elfelejti bizonyos fogalmak nevét, leépülhet a bonyolultabb struktúrák alkotásának képessége – de hogy ez a folyamat meddig mehet el az emberi élet során, az kérdéses. Én arra gondolnék, hogy pl. 40 év egyedüllét után a nyelvhasználatot sokkal inkább pszichikai gátlások – az emberi társaságtól való teljes elszokás – gátolják, mint a nyelv elfelejtése. De érthető módon nem sok ilyen kísérletet végeztek.
Korábban már egy másik cikknél kérdeztem,h. előfordult-e/előfordulhat-e olyan eset,h. mondjuk valaki elvetődik - lezuhan a repülője, elsüllyed a hajója,stb. - egy lakatlan szigetre tök egyedül kommunikációs eszközök nélkül, és mivel hosszú évtizedekig - mittomén' 40-50 évig - nincs kivel beszélnie, egyszerűen elfelejt beszélni. A regényben és az említett példáknál agyi sérülések és rendellenességek okozzák a nyelvi diszfunkciót , de lehetséges-e hogy pusztán amiatt is 'elsorvadhat' a beszélőképesség, a nyelvhasználat, mert nem használjuk azt ( szervi rendellenességek nélkül ) ? Ha abból indulunk ki,h. valaki képes elfelejteni az anyanyelvét , csak azért mert nem használja, akkor gondolom az is lehetséges, hogy valaki hosszú idő után a beszédkészségét is elfelejtse.
( Felmerülhet, h. egy ideig még beszél magában, hogy magát szórakoztassa, de egy idő után erről is leszokhat. )
A már KORÁBBAN beszélő ember beszédképességének elvesztése csak a beszédszervek mozgató funkcióinak elvesztését jelenti (tehát totális agyroncsolódás nélkül, amikor már nem is ember, mindent megért, csak nem beszél).
Az agy csak a test külső és belső mozgásfunkcióit képes először elhatározni, majd "elhatározni", majd az agyon kívülre elküldeni, irányítani. Az agy SEMMI MÁSra nem alkalmas, pont.
Igen, ez is "forradalmi ötlet", de már régen nemcsak az enyém:-).
Se Te (vagyis a tudomány) nagyon téved, hogy ezt a "kétkedőknek" kellene bebizonyítani. A tudomány kell bebizonyítsa saját magának. Tehát a "tudomány" addig fog vergődni a tévutain, és azt sem érteni, hogy mit nem ért, amíg valahogy össze nem áll neki a kép.
***
A regény és a sztori nem hiteles. Persze egy író azt ír, amit akar.